Vasas, 1967 (72. évfolyam, 1-12. szám)
1967-01-01 / 1. szám
2 Napirenden A gazdasági reform fő céljai abban összegezhetők, hogy az új mechanizmusnak biztosítani kell az eredményesebb gazdálkodást az életszínvonalemelés további bázisainak megteremtéséhez. Ennek érdekében az új mechanizmus a vállalati gazdálkodás új működési feltételeit teremti meg. A vállalati tevékenységre ható új tényezők közül elsőként a termelők és a felhasználók közvetlen árukapcsolatát, a piaci mechanizmust kell megemlíteni. Ennek az a lényege, hogy a jövőben nem a központi utasítások mondják meg a vállalatoknak, miből mennyit és mikor termeljenek; ezekről a kérdésekről a piac, a felhasználók szükséglete informálja a vállalatokat. A piac, és mechanizmus egyszersmind azt is jelenti, hogy a termelőknek áruikat általában alá kell vetniök a piac — a felhasználók, a fogyasztók — értékítéletének. Ilyen körülmények között csak olyan termék értékesíthető, amelyre a társadalom igényt tart. A piaci mechanizmus működéséből adódik az a vállalati érdekeltség, hogy szükségletre kell termelni.A szükséglet fogalmát tágabb értelemben használjuk. A szükségletnek pl. korszerűség-vetülete is van. Hadd utaljunk arra, hogy a piaci mechanizmus szabályozó szerepe kérlelhetetlenebb, mint a tervutasításoké. A tervmutatókat gyakran módosították, azokról alkudozni is lehetett, ezzel szemben a fizetőképes kereslettel, a felhasználók szükségletével nem lehet vitába szállni, a piaci igényekre rugalmasan és gyorsan kell reagálni. A vállalati cselekvésre ható másik fontos tényező, amely életképessé teszi a piaci mechanizmust — az új termelői árrendszer. A piac értékítélete anyagi vonatkozásban is kifejeződik, mert az áruk jelentős részénél — pl. a gépeknél, a kooperációs termékeknél — a termelő és a rendelő határozza meg az árakat. (Lesznek limitárak, amelyek a felső határt rögzítik s ún. szabadárak, amelyek teljes mértékben a vevők és az eladók megállapodásától függenek.) A szükségletre történő gazdaságos termelés anyagi érdekeltségét vállalaton belül, a pénzügyi források és kötelezettségek rendszere támasztja alá. Kezdjük azzal, hogy a vállalatokat az új mechanizmusban annyi forgóalappal látják el, amely takarékos gazdálkodással biztosítja egy-egy termelési ciklus pénzszükségletét. (Tehát a termelés anyag- és bérköltségét.) Ha a vállalat termékeinek egy részét nem tudja eladni, forgóalapjának megfelelő hányada „befagy”, kénytelen bankkölcsönt felvenni, s kamatot fizetni. Még nehezebb helyzetbe kerülnek a vállalatok akkor, ha a termelési kapacitásaikat nem tudják teljes mértékben hasznosítani. (Pl. azért, mert kisebb a kereslet, vagy termékeik nem korszerűek, s ezért nem kapnak megrendelést.) A vállalatoknak ugyanis árbevételeikből nemcsak a már felhasznált forgóalapokat kell pótolniuk, hanem minden körülmények között — akár teljes kapacitással dolgoznak, akár nem — különféle járulékokat, illetményeket kell fizetniök. Így például eszközlekötési járulékot fizetnek a tulajdonosnak, az államnak a vállalat birtokában levő álló- és forgóeszközökért. Az eszközlekötési járulék 5 százalék. (Ha pl. az épületek és a termelőeszközök értéke 10 millió forint, a vállalat forgóalapja pedig 10 millió, az eszközlekötési járulék évi öszszege 5 millió forint.) Az eszközlekötési járulékon kívül a vállalatok illetményadót és SZTK-járulékot is fizetnek. (Az illetményadó — a kifizetett bérhez viszonyítva — 15 százalék, az SZTK-járulék pedig 10 százalék.) Az eddigiek során a vállalati érdekeltség kényszerítő elemeit vizsgáltuk. (Piaci mechanizmus, árrendszer, forgóalap, különféle illetmények, adók.) A vállalatok anyagi érdekeltségi rendszere azonban nemcsak kényszerítő, hanem ösztönző elemekből tevődik össze s épp az utóbbiak által válik teljessé. Az új mechanizmus tézisei azt az alapvető elvi álláspontot fejezik ki, hogy az állami vállalatok anyagi érdekeltségét a nyereséghez kell kapcsolni, mégpedig oly módon, hogy a dolgozók személyi jövedelme is — nagyobb mértékben, mint a múltban — a nyereségtől függjön. Előző számunkban már foglalkoztunk a vállalatok anyagi érdekeltségének e döntő tényezőjével, mégis újból érintenünk kell, mert a nyereség-érdekeltség megvalósítására több megoldási módozat merült fel. Az egyik: a vállalatok részére fix összegben és több évre szóló hatállyal megállapítják az alapbefizetést. Ebben az esetben a vállalatoknak az az érdekük, hogy a nyereség abszolút összegét növeljék, mert az alapbefizetésen felüli nyereségből — a nyereségadó kifizetése után — vállatnál maradó pénzügyi alapokat képezhetnek. (Tartalék-, fejlesztési- és részesedési alap.) A másik elgondolás abból indul ki, hogy igen nehéz minden vállalatra külön-külön összegben megállapítani az alapbefizetési kötelezettséget, s éppen ezért fix öszszeg helyett százalékban kell megszabni az állam részesedését a vállalati nyereségben. A különbség a kétféle jövedelemelvonási forma között látszólag nem nagy, mégis nagy mértékben hat a vállalati érdekeltségre. Abban az esetben ugyanis, ha a vállalati jövedelmet alapbefizetéssel és nyereségadóval vonják el, a vállalat arra törekszik, hogy minél nagyobb összegű nyereséget érjen el, amelynek egy részét a személyi jövedelmek növelésére használhatja fel. Ebben az érdekeltségi rendszerben a személyi jövedelmek a nyereséggel arányosan növekszenek. A személyi jövedelmek fix részét — az alapbért — évközben is lehet növelni — sőt a termelékenység fejlesztése érdekében ez szükséges is — de a bérfejlesztés a felosztható nyereséget terheli s ha az indokoltnál nagyobb volt a bérfejlesztés, kevesebb jut a mozgó bérhányadra. Az öszszefüggés fordítva is fennáll: ha évközben nem ösztönzik a jó munkát, a nagyobb termelékenységet, nem képződik elég nyereség, a részesedési alapból csak kis mértékben növelhető a személyi jövedelem mozgó bérhányad formájában. Eltérő módon alakul a jövedelmek és a nyereség öszszefüggése abban az esetben, ha a vállalati nyereséget százalékos alapon vonják el. Mert mi a vállalati nyereség? A termelési költség és az árbevétel különbözete. A termelési költségnek a bérköltség is alkotó eleme, s ha a nyereség meghatározott százalékát kell befizetni, a vállalat a maga részesedését eleve igyekszik biztosítani oly módon, hogy évközben a személyi jövedelmek fix hányadát, az alapbért növeli. Ez természetesen ellentétes a népgazdaság és a társadalom érdekével, amit azzal lehet ellensúlyozni, hogy az átlagbér-ellenőrzést bizonyos formában fenntartják. Aligha kell bizonyítani, hogy ilyesfajta intézkedés nincs összhangban az új mechanizmus szellemével. (Arról nem is szólva, hogy egyetlen előírás maga után vonhatja az utasítások tömkelegét.) A százalékos kulcs alapján történő jövedelemelvonás bevezetését — akik ezt a nézetet képviselik — azzal indokolják, hogy nehéz igazságosan megállapítani minden vállalatra az alapbefizetés fix összegét. Ez igaz. De ugyanez a nehézség a százalékos kulcs megállapításánál is felmerül, hisz a jövedelemelvonásnak mindkét esetben differenciáltnak kell lennie. A nehézségek tehát nagyjából egyformák, míg az előnyök alapvetően különbözőek. Az első esetben ugyanis mindazok a teendők — munka- és üzemszervezés, létszámgazdálkodás, normakarbantartás, technológiai fejlesztés stb. —, amelyeket eddig túlnyomórészt központi utasításokkal igyekeztünk megoldani, a vállalati vezetés és gazdálkodás szerves részeivé válnak, míg a második esetben ugyanezt nem mondhatjuk el. Milyen veszélyek származhatnak a kétféle jövedelemelvonási formából és érdekeltségből? Ez az első megoldási forma differenciáló hatást fejt ki s a jól dolgozó vállalatoknál a munkások és alkalmazottak személyi jövedelme magasabb lesz, felülmúlja a szakmai átlagot. Megsérti ez a szocialista bérezés elvét? Véleményünk szerint nem, mert az ilyen vállalatok dolgozói nagyobb eredménnyel járulnak hozzá a nemzeti jövedelem gyarapításához, indokolt és igazságos, hogy ez jövedelmükben is kifejeződjék. Másrészt a jövedelmek bizonyos fokú differenciálódása a fogyasztást is differenciálja, olyan cikkekben növeli a keresletet — pl. kultúrcikkek, tartós fogyasztási javak, saját házépítés stb. — amely egyébként is kívánatos. Mindent egybevetve: a jövedelemelvonás és a vállalati érdekeltség első formája az, amely az új mechanizmus szellemével összhangban van s amely eredményesen segíti a gyorsabb fejlődést. Garamvölgyi István Munkáshétköznapok 71 /m indig vegyész szeretett volna lenni Már kicsi I*/m korától vonzotta e pálya. Maga sem, tudta, miért. 1 W . Talán egy könyvet olvashatott, filmet láthatott, amelyen valaki az anyag titkát kutatta, s csodálatos felfedezésre jutott. Már nyomokban sem bukkantunk rá a meghatározó élményre, beszélgetés közben. S amikor a molekulák, atomok világába bekukranthatott — általános iskolás korában — az sem rémítette... S következett az első csalódás: csak közgazdasági technikumba vették fel. Ám az esztendők közül az utolsó ketttő már elviselhető volt, mert kémiát is tanultak. Az érettségi után ismét felvillant a remény sugara: a KÖVAC nagy laboratóriumába került, s néhány szaktanfolyam elvégzése után vegyésznek hihette magát. A legfontosabb elemzések módját elsajátította hamar — és éppen a rutin rémítette a legjobban.. . Tudta, ha nem keres kiutat, megmarad a becsületes, de éppen csak a „fizetésért” végzett munkában, mely mindössze megélhetést biztosít. Ma a SZIM Köszörűgépgyárában a laboratórium vezetője, tizenegyedik éve. Közben elvégezte a kohászati technikumot. Ez már igazi vegyészetet jelentett: fém, vas, acél. Ha nem élne benne folytonos nyugtalanság, talán elégedett is lehetett volna. Mindent megtett, amit egy asszony azért megtehet, hogy maradéktalanul élhessen hivatásának, családjának. Ez idő alatt született a kis Krisztinka, felépült a házuk. Most már tulajdonképpen az maradt hátra, hogy élvezzék az erőfeszítés gyümölcseit, hiszen nehéz esztendők maradtak mögöttük. Tanulás, munka mellett! Építkezés, tanulás és munka mellett. Hányszor ébresztette az óra hajnali négykor, s hányszor találta az éjféli harangütés a vasalnivaló felett?! Mielőtt reggelente dolgozni indultak, hol a fuvaros hozott egy kocsi téglát, azt kellett lerakni, hol a kőművesnek kellett még habarcsot keverni, meszet oltani. Sokszor mondják: az asszonyok szívósabbak, kitartóbbak, mint a férfiak. Az általánosítás többnyire sántít, de Kurinné valóban nagy elszántsággal tör céljai felé. Igazi emberi tulajdonság ez. Munkában, ismeretben, tudásban akar előbbre jutni. Azt is kérdezhetnék egyesek: mások ugyancsak szeretnének valamit elérni, de az akadályok feltornyosulnak, s nemegyszer gáncsot vet nekik az intrika, a féltékenység, az irigység. Faggatom efelől, s őszintén vallott: egyedül nem jutott volna semmire. Társak kellettek hozzá, megértő, együttérző, segítő társak. Akiknek fontos, hogy boldoguljon, vágyát betöltse egy ember. Akik kérdeznek és érdeklődnek: hol tart a tanulásban, fáradt-e, mit végezzenek el helyette? Amikor terhes volt, a szomszédos osztályokról is benyitottak hozzá a férfiak. Emelték helyette a nehezebb tárgyakat, töltötték a savat, mások elmosogattak. Ekkor még egyedül volt a laboratóriumban- De nem hiányzott a szülői kéz sem: a falazásnál, a lapátolásnál, a házi munkánál, önzetlen, féltő, szeretetteljes szülői gondoskodás. S ahogyan emlékezik Kurinné, elcsuklik a hangja: ,,Nekem igazán jó szüleim vannak!” S nem hiányozhat az élettárs, a férj megértése sem, mindenről kellett lemondania, s mi mindent elvégeznie a felesége helyett és segítségére. Hogy a tanulás jobban menjen, jogász létére, ő is letette a kohászati technikum érettségijét. Történt egyik nyáron, hogy az újságban érdekes hírre bukkant Kurinné: felsőfokú vegyipari technikum felvételt hirdetett. Az asszony próbálkozó kérdésére a férj csak annyit kérdezett: „Kell ez nekünk?” S talán egy pillanatra felvillant benne a nélkülözés sok keserű emléke, de nem az anyagi értelemben, hanem a színház, a szórakozás, az önfeledt nyugalom nélkülözése. S hogy megint tornyosodik a sok tennivaló, kérlelhetetlenül gyűlik a tananyag és teljes szigorukban felsorakoznak a vizsgák. Végül is mindketten megfeleltek a felvételin, s ez idő tájt vizsgáznak szorgalmasan. /% / em, nem panaszkodik ez az asszony a sokféle / %/ terhelés miatt, hiszen maga választotta. Csak egy jó dolog hiányzik nagyon: a játék Krisztinkával. S amikor a nagymama elviszi, hogy a szülők nyugodtan tanulhassanak, egy pillanatra fátyolos lesz az asszony tekintete ... Gede Márton VASAS 1967. JANUAR FÍREK „Kiváló kohásztanuló” versenyt rendeztek a Diósgyőri 116. Kohászati Szakmunkásképző Intézetben. Igen sok tanuló ért el kiemelkedő eredményt, ami egyúttal az országos versenyen való részvételt is jelentette számukra. Három darab 25 méteres gémkinyúlású portáldaru szerelése folyik jelenleg a pireusi kikötőben. Az állandóan növekvő külföldi megrendelések igazolják a KGMTI tervei alapján készített berendezések műszaki színvonalát, tetszetősségét és megbízhatóságát. A sanghaji és a lipcsei vásáron mutatják be azt a két DHLC— 0,5-os húzó- és csévélőberendezést, melyet most készítenek a Diósgyőri Gépgyár egységében. A Danuvia Gyego üzeme elnyerte a szocialista üzem címet. Az üzem 93 dolgozójából 63-an szocialista brigádtagok. Több mint 20 százalékkal emelkedett az elmúlt évben az Elektrotechnikai Vállalat szakszervezeti szervezettsége; a dolgozók 95,5 százaléka szakszervezeti tag. A Ganz-MÁVAG-ban megszűnt az év végi hajrá. Az utóbbi években gyakori volt a decemberi kapkodás. Ezt 1966-ban sikerült először elkerülni, és december 28-án az utolsó szállítmány is elhagyta a gyárat. Ötéves szerződést kötött a Technoimpex az amerikai Petrus Machineri céggel. Ez idő alatt közel másfél millió dollár értékben szállítunk szerszámgépeket az Egyesült Államokba. Az első tétel útnak indítása után már egy újabb megrendelés is befutott a csepeli fúró- és marógépekre, valamint a SZIM több konstrukciójára. A Diósgyőri Gépgyár KISZ-fiataljai az elmúlt évben több mint 30 000 óra társadalmi munkát végeztek. Galliumarzenid hazai előállítását kísérletezték ki a Fémipari Kutatóintézet munkatársai. Az eredmény igen jelentős, hiszen a galliumarzenid kilogrammonkénti ára a nemzetközi piacon 22 ezer dollár. 1700 komplett mezőgazdasági laboratóriumot vásárol a Szovjetunió a harmadik ötéves terv végéig az Esztergomi Labor és Műszeripari Művektől. Már az idén 300 magvizsgáló és 70 takarmányvizsgáló berendezést szállítanak. 40 nappal a vállalt határidő előtt leszállították a Dél-Vietnam részére készített 20 db NSZG táblát a Villamos Berendezések és Készülékek Művel.