Vasas, 1973 (78. évfolyam, 1-12. szám)

1973-01-01 / 1. szám

2 (Folytatás az 1. oldalról) Hajó- és Darugyár esetében a tengeri hajók helyett a folya­mi-, a tolóhajó és a daru­gyártás fejlesztése jelent megoldást. A Hajtóműgyár számára a sebességváltók és az ipari hajtóművek gazda­ságos termelésének fejleszté­se a fő cél. A KGM-mel közösen való­színűleg javasolni fogjuk az említett üzemek sorába a Csepel Trösztöt is, amelynek számos termékénél szintén alapvető változtatások szük­ségesek. A KB állásfoglalásban em­lített, 40—50 vállalat közé, amelyeknél szükség esetén külön intézkedésekkel is biz­tosítani kell a hatékony munkához szükséges feltéte­leket — számításaink szerint — hozzávetőlegesen húsz KGM-üzem kerülhet. Már ki­dolgoztuk az idesorol­ás főbb szempontjait, amelyekben nagy hangsúlyt kapott a ki­emelt kormányprogramok és az államközi szerződések végrehajtásában való rész­vétel, az átlagnál dinamiku­sabb fejlesztés megalapozott igénye. Mindent összevetve tehát a kohó- és gépipar termelésé­nek és dolgozóinak több mint 50 százaléka olyan vállala­tokhoz tartozik, amelyek megfelelnek a fenti elveknek. Természetesen a várható in­tézkedések semmiképpen sem jelentik azt, hogy a „ki­emelt” vállalatokat központi kasszából tetőtől talpig „fel­öltöztetik”, hogy szabadon felhasználható „bianco”­­csekket kapnak a kormány­tól. Várakozásunkat úgy a leg­helyesebb megfogalmazni, hogy a jövőben a párt­ a gazdasági és társadalmi szer­vezetek figyelme az eddigi­eknél jobban irányul majd azokra a vállalatokra, ame­lyeknek kiemelkedő szerepük van népgazdaságunk fejlő­désében. Az első helyen vi­szont változatlanul a válla­latok saját erőből tett intéz­kedéseinek kell szerepelnie, csak ezek után következ­het, hogy a fejlődésüket gát­ló és rajtuk kívülálló akadá­lyokat feltárjuk, rangsorol­juk, s a lehetőségekkel össz­hangban keressük a megol­dást. Nem lehet eléggé hang­súlyozni, hogy a pénzügyi várakozásoknál mindenkor messzemenően figyelembe kell venni a népgazdaság egészének lehatárolt anyagi lehetőségeit.­kal fog hozzásegíteni ben­nünket a bértömeg-gazdálko­dásra áttérő, több mint hat­vanezer dolgozót foglalkozta­tó három nagyüzemünk is: a Csepel Vas- és Fémművek, az Egyesült Izzó és az Ika­rus. Kétségtelen, hogy a KB- határozat legtöbbeket érintő és egyik legfontosabb élet­színvonal-politikai intézkedé­se: az állami iparban fog­lalkoztatott munkások és művezetők központi béreme­lése. A végrehajtás pontos részleteiről ma még nem tudunk beszámolni, de né­hány olyan összefüggésre máris utalnunk kell, amely megkönnyíti az egységes ér­telmezést és megvalósítást. Egyértelműen le kell szö­gezni, hogy központi bér­emelésben az állami ipari üzemek fizikai állományú dolgozói és művezetői része­sülnek. A kiemelés indokolt, mert az elmúlt évek során általában ezeken a területe­ken volt a legalacsonyabb a bérnövekedés üteme. Ezen belül is különösen lemaradt a szakmunkások és a műve­zetők bérének emelkedése. A párt állásfoglalása szel­lemében ismételten hangsú­lyozzuk a differenciálás fon­tosságát, mert úgy tűnik, a közvéleményben eléggé el­terjedt, hogy az állami üze­mek fizikai dolgozóinál át­lagosan 8 százalékos bér­emelésre kerül sor, de az kevésbé tudatosult, hogy ezt differenciáltan kell megva­lósítani. Pedig a párt állás­foglalása kimondta, ho°v differenciálni kell a nők Feltétlenül szót kell ejte­nünk két olyan kérdésről is, amely ugyan nem szerepel a KB állásfoglalásában, de a végrehajtással szorosan ösz­­szefügg. Az egyik: az alkal­mazotti létszám nem kívá­natos növekedése. Jelezzük, hogy az illetékes állami szervekkel közösen az idén napirendre tűzzük ezt a gon­dot, s kezdeményezni akar­juk a jelenlegi­­helyzet meg­változtatását. Természetesen aránya, a műszakszám, a ne­héz és egészségtelen munka­­körülmények szerint. Erre tulajdonképpen már közpon­tilag is sor kerül majd, te­hát már a vállalatok sem egyformán részesülnek az át­lagosan 8 százalékos köz­ponti­­bérfejlesztésből. Természetesen a központi bérfejlesztésből — differen­ciáltan — mindenki részesül, aki az említett kategóriák­ba tartozik. A szakmunká­sok és a művezetők jöve­delmének átlagot meghala­dó arányban kell növeked­nie. Lesznek központilag elő­írt minimum szintek, de ezen felül — az egyéni teljesít­mények alapján — személy szerint is differenciálni kell. A vállalatoknak 1973-ban — saját erőből — várható­an 3—4 százalékos bérfej­lesztésre nyílik lehetőségük. Biztosítani kell, hogy a két forrásból származó bérfej­lesztés összehangoltan és együttesen kerüljön felhasz­nálásra. Meg kell akadályozni, hogy a vállalatoknál képző­dő bérfejlesztésből a mun­kások rovására más kategó­riákat előnyben részesítse­nek, ezért számukra a köz­pontilag biztosított bérfej­lesztésen túl, differenciáltan, a vállalati átlagnak megfele­lő növekedést is biztosítani kell. A felosztás részletes szabályait a gazdasági veze­tők és a szakszervezeti bi­zottságok egyetértésben dol­gozzák ki, s ezek után a tervezetet a dolgozókkal de­mokratikusan meg kell vi­tatni. nagyon helyes lenne, ha a vállalatok nem várnának a központi irányelvekre, ha­nem saját erőből is megten­nék a szükséges és célrave­zető intézkedéseket. A másik kérdés: a túlóra­­gazdálkodás helyzete. Elő­zetes adataink arról tanús­kodnak, hogy az 1972-es magasabb termelési tervet az 1971-es túlóramennyiség felhasználásával zárjuk, te­hát relatív csökkenéssel szá­molhatunk. Jelenleg a fő problémánk a feketetúlóra. Ezen a té­ren a helyzet nemhogy ja­vult, hanem becsléseink sze­rint romlott A feketetúl­órák anyagi fedezeteként felhasznált mozgóbér össze­ge az elmúlt négy év során vállalatonként eltérően, de 30—600 százalékra növeke­dett. Jellemző, hogy a feke­tetúlóráztatásra nem nyíl­tan, hanem a különböző le­gálisan is alkalmazott bére­zési, premizálási és jutalma­zási formák, módszerek al­kalmazása mögé bújtatva kerül sor. Sajnos e téren vállalataink rendkívül ötlet­gazdagoknak bizonyulnak. Becsléseink szerint a célpré­miumok és jutalmak 20—30 százalékát lényegében a fe­ketetúlórák fedezésére hasz­nálják fel.­­ Szakszervezetünk a fekete­túlóráztatást a dolgozók ösz­­szességének érdekeit sértő Méhes Lajos főtitkár refe­rátumának következő részé­ben időszerű szemléleti és politikai kérdésekkel foglal­kozott. Hangsúlyozta, hogy amikor örömmel üdvözöljük az MSZMP KB állásfoglalá­sát, ezt nemcsak a várható gazdasági intézkedésekért tesszük. Helyeslésünk és egyetértésünk azokra a kér­désekre is vonatkozik, ame­lyek a szocialista eszméktől és erkölcstől idegen nézetek és jelenségek elleni harcot helyezik középpontba. Tud­juk, hogy a párt X. kong­resszusának határozatai a gazdasági életben is csak úgy valósulhatnak meg, ha biz­tosított a megfelelő eszmei­ideológiai, politikai alap, a­mi megköveteli a nézetek tisztázását és a világos kö­vetelmények kijelölését, ér­vényesítését ezen a téren is. A közgondolkodás alapve­tően kedvező fejlődésével egyidőben és ezzel párhuza­mosan érvényesülnek a szó­cselekedetnek és­­ a szak­­szervezeti ellenőrzés kiját­szása miatt — szakszervezet­ellenesnek minősíti. Ezért ja­vaslom, a központi vezetőség foglalja határozatba, hogy: a társadalmi szervezetek által kezdeményezett és más ren­deletek alapján szabályozott társadalmi munkaakciókat leszámítva a napi törvényes munkaidő bármilyen címen és formában túllépő munka túlórának tekintendő és ezekben az esetekben is a kollektív, szerződés szabályai a mérvadóak. Ugyanakkor a vállalati kollektív szer­ződések, túlóraszabályait és nagyságrendjeit fe­lül kell vizsgálni. A vi­lágos helyzet kialakítása ér­dekében a szakszervezet szá­mára is célszerű, ha a legá­lis túlóramennyiség esetleg átmenetileg növekszik ugyan, de ezzel kizárható -da szakszervezeti ellenőrzés je­lenlegi kijátszása, cializmustól idegen jelensé­gek és folyamatok is. Eze­ket a torzulásokat nekünk szigorúan figyelemmel kell kísérnünk, s ha sorainkban jelentkeznek, azonnal csele­kednünk kell saját hatáskö­rünkben is, hogy társadalmi méretekben is eredménye­sebben küzdhessünk a szo­cialista eszmék érvényesíté­séért. Az egyik ilyen kérdés az erkölcsi — politikai ténye­zők és az anyagi érdekeltség arányainak helyzete a min­dennapos irányítói tevékeny­ségben. Az elmúlt évekre visszatekintve számos eset­ben bebizonyítható az arány káros felbillenése, ami gyak­­ran azt jelenthette és jelen­ti, hogy a pillanatnyi szűk anyagi érdekekért a társada­lom érdekei, tehát lényegé­ben a szocialista elvek szo­rulnak háttérbe. Az említett ellentmondás nagy veszélye, hogy a tömegek előtt is meg­kérdőjelezi a szocialista er- Elítéljük a feketet álórákat Felbillent arányok és ami mögöttük van Előnyben a szakmunkások és a művezetők Ezek után esett szó a leg­többeket foglalkoztató kér­désről, az 1973-ban várható bérpolitikai intézkedésekről, amelyek alapelveit a KB no­vemberi határozata rögzítet­te. Az esetleges félreértések elkerülése végett Méhes elv­­társ kiemelte, hogy a Magyar Villamos Művek Trösztnél a béreket, a részesedési alapot, a vezetők jövedelmét tekint­ve változatlanul meghatáro­zó marad a vállalati munka hatékonysága, tehát a nyere­ség-bér alakulás központi bérintézkedéssel kiegészül ugyan, de a nyereségérde­keltség természetesen nem szűnik meg. Hangsúlyozta, hogy a bér-tömeggazdálkodást nem te­kinthetjük és nem is tekint­jük valamiféle csodaszernek. A KB-állásfoglalás szellemé­ben a jelenlegi kísérlettől azt várjuk, hogy hozzájáruljon az élőmunka-takarékosság ál­talánosan hasznosítható út­jainak helyes meghatározá­sához. A mindenkori bérpolitiká­val szemben kettős igény je­lentkezik. Egyrészt, hogy szabályozza a vásárló­erő és az árualap közötti egyen­súlyt, másrészt, hogy haté­konyabb munkára ösztönöz­zön. Az e kettős cél elérését legjobban biztosító szabályo­zás módszereit még gondo­san tanulmányozni kell, amelyhez új tapasztalatok­ 1. ÓZD: A kezdet Amikor a gyárrészlegi mű­szaki szakemberek mérlegel­ték az 1 millió tonna acél gyártásának a műszaki-tech­nológiai feltételeit, s arra a következtetésre jutottak, hogy jól szervezett és irá­nyított, termelékeny mun­kával elérhető ez a cél — nagyon sokan voltak azok, akik kételkedtek, és bizony legyyintettek a dologra. A gyárrészlegvezetés az 1400 dolgozójához fordult, ugyan­akkor véleményt és segítsé­get, támogatást kért a társ­üzemektől is. Mindenekelőtt a nagyolvasztóműtől, hogy kellő mennyiségű és minősé­­gű folyékony nyersvasat kap­janak, a közlekedési gyár­részleghez, hogy a forgalma­zás pontos, nem is napra, ha­nem pillanatra kész legyen. A Kohászati Gyárépítő Vál­lalathoz, hogy a kemenceát­építések idejét a lehető leg­minimálisabbra csökkent­sék ... Az acélműi kollektíva egy­­emberként csatlakozott, a többiek úgyszintén. Nagyon sok részletet kel­lett megszervezni, előkészíte­ni, tisztázni.­ A betétnormá­kat, a kisgépesítést, a gépé­szeti karbantartást, a dolo­­­­mitellátást, a forgalmazást, a technológiai fegyelem és a munkavédelmi előírások, a minőségi követelmények szi­gorú, következetes betartá­sát... A munka lázában Amikor a finis előtt az acélműben jártunk, a VII. számú kemence forróságánál beszélgettünk egy fiatal bri­gádvezetővel. A négyszemé­lyes kollektíva vezetője Czu­­dar András, 42 éves. Poros az arca, és sűrű izzadság­­cseppek jelentkeznek a hom­lokán szüntelen. — Ilyen „hajtás”, ilyen iz­galom még soha nem volt. Kételkedtünk olykor mi is — de bízunk abban is, hogy meglesz. A kemencék is ver­sengenek egymás között, azért, hogy melyik kollektíva tud a legjobb program­szerű­­séggel, a legrövidebb idő alatt, a legtöbbet csapolni. Ám ez az egymás közötti küzdelem is csak a vállalati — végsőfokon pedig az or­szágos cél érdekében fűt va­lamennyiünket. — Amikor én először jár­tam itt — mert alföldi gye­rek vagyok —, azt mondtam: ilyen szépet még sohasem láttam. Ember és gép, erő és még hatalmasabb erő pár­harca, baráti kapcsolat ta­lálkozása ez a gyár... Innen is, onnan is szavak röpködnek felénk. Janó Já­nos még hozzáfűzi: — Öröm látni, hogy így lelkesedünk, együtt Pörköl a tűz, arcunkról, szemünkből töröljük a port. .. Hevülünk, izzunk, de az izgalom az akarat is fűt belül: tegyünk meg mindent az 1 millióért. A finis Mi hajtotta őket? Ezekben a mondatokban talán ott van a mindennapi jól átgondolt mozdulatok villanása, a test­re rakodó sók íze is. A sok­százezer izzadságcsepp, amely az acélműi dolgozók minde­gyikének arcán legördült a rettenthetetlen munka he­vében. Kaptak munkájuk ösztönzésére, elismerésre ju­talmat is. Párszáz forintok voltak ezek , s mindenki tudta, hogy nem a párszáz fo­­­­rintokért dolgoztak kemé­nyen, de a becsületért, a munkában eltöltött évekért, a tisztességes emberi célokért. 1972. december 1. Tapodi László, az acélmű gyárrész­leg termelés- és programosz­tályának vezetője a követke­zőkről tájékoztat: Eddig 913 500 tonnát termeltek, s 86 500 tonna acélt kell még megtermelnie december 31-ig a gyárrészlegnek. 1972 december 31. reggel 8 óra A vendégek, a vállalat és az acélmű gyárészleg veze­tői már számolták a perce­ket. Az I. számú Maért ke­mence kezelői, és az öntő­csarnok dolgozói pedig bol­dog örömmel, büszkeséggel munkálkodtak a felhevült be­rendezések mellett. Dudaszó jelezte a pillana­tot. Mészáros Béla, a kemen­cecsarnok üzemvezetője, aki ekkor töltötte utolsó munka­napját a vállalatnál, sokéves munka után nyugdíjba vo­nult, a csapolónyílásnál utat tört a várva várt adagnak. Annak az adagnak, amely az egymilliomodik tonna acélt tartalmazta. (A vállalat eb­ből az adagból 1 db 1 tonnás öntőcset is készíttetett, ame­lyet szabadtéri bemutatón helyeznek el.) Az ünnepségen — amelyet az öntőcsarnokban rendeztek meg a nevezetes adag kokil­­lákba öntése után — részt vett dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja, a megyei pártbi­zottság első titkára is. De jelen voltak a vállalatveze­tés és a társgyárrészlegek képviselői is Tóth Sándor gyárrészlegvezető szólt az egész évi tevékenységről, ar­ról a termelékeny, intenzív munkáról amely során elér­ték: 1972-ben 1 millió 2350 tonna jó minőségű acélt csa­poltak. A kis házi ünnepségen Csé­­pányi Sándor vezérigazgató emlékplakettet és Kiváló Dolgozó kitüntetéseket adott át a legeredményesebb acél­műi dolgozóknak. A vállalatnak, a gyárrész­leg közel másfélezer dolgo­zójának hitet jelent ez a si­ker. bizonyíték, annak a bi­zonyítéka, hogy a jószándé­kú, a társadalom segítését A magyar acélgyártás történetében először 1 millió tonna acél VNSAS 1973. JANUÁR

Next