Vasas, 1980 (85. évfolyam, 1-12. szám)

1980-01-01 / 1. szám

1980. JANUÁR VASAS A szakszervezeti munka minden eszközével segítsük népgazdasági céljaink valóra váltását Interjú Herczeg Károly főtitkárral Néhány fontosabb megállapítást előre kell bocsátani. Ezt annál is inkább tehetem, mert december 19-én központi vezetőségünk érté­kelte az 1979-ben végzett szakszervezeti mun­kát. A vitában elhangzott hozzászólások, tanú­sították, hogy a legjelentősebb kérdések és fárladato­k megítélése azonos. Pár dolgot vi­szont feltétlenül pontosítanunk kell, mert vál­tozatlanul vannak félreértések. Mire gondo­lok? Elsősorban gazdasági életünk­tel össze­függő helyes elveik és célok gyakorlatias tisz­tázására, megerősítéséire. Elvek és célok — Hatékonyabban dolgozni, jobb minőséget adni nemcsak azért kell, mert „gondjaink” vannak, hanem azért, mert ez a szocialista társadalom építésének alapkövetelménye. Ter­­mészetesen ebben a folyamatban mind gyak­rabban teremtődnek új és a korábbiaknál bo­nyolultabb helyzetek, megoldásra váró fel­adatok, s egyben nagy lehetőségek is. Ezek­hez az új feladatokhoz kell szabnunk min­dennapi munkánkat, ez is természetes. Tehát n­ekünk a konkrét, valóságos helyzetet alapul véve, rugalmasan igazodnunk kell a változó feltételekhez, csak így biztosíthatjuk a gondok folyamatos megoldását, a tervszerű és a ki­egyensúlyozott fejlődést. — Mit tartunk ma a legfontosabbnak? — Általánosan megfogalmazva: azt, hogy a szakszervezeti munka minden eszközével se­gítsük népgazdasági céljaink következetes valóra váltását, az elosztható javak gyara­pítását, ami érdekvédelmi és érdekképvise­­lti kötelességeink teljesítésének is alappillére. Erősíteni kell nevelő munkánkat, hogy széle­sebb körben érvényesüljenek a szocialista embert jellemző tulajdonságok, a közösségért érzett felelősség, a tettrékés­zség, az erkölcsi és magatartási normák betartása. Hogy min­denki megértse, a vállalt kötelezettségeket az egyénnek, a csoportnak­­is teljesítenie kell. Ugyanakkor erősítsük a tisztességesen elvég­zett munka becsületét­, a kötelességek és a jogok együttes érvényesülését, hiszen a jogok gyakorlásának fedezete a kötelességek mara­déktalan teljesítése. Több szempontból is figyelmet érdemel az 1979-es esztendő. Azt ma már tudjuk, hogy gazdasági eredményeink jobbak, mint 1978- ban. A becsületesen dolgozók többsége nem­csak megérezte, hanem meg is értette, hogy az eddiginél nagyobb erőfeszítésre van szük­ség minden területen. A világgazdaságban be­következett kedvezőtlen változások, • saját gyengeségeink és következetlenségeink ellen­súlyozására az egyetlen mód: a gazdasági építő munka feladatainak tervszerű végre­hajtása, mivel továbbfejlődésünkhöz szilárd alapokra, az egyensúly megteremtésére van szükség, s ennek rendeljük alá tevékenysé­günket. S most nemcsak a költségvetési vagy a külkereskedelmi mérleg egyensúlyának ja­vítására gondolok, hanem például a munka­erő és a munkahely egyensúlyára,, az elvég­zett munka és a munkabér egyensúlyára, a jövedelem és az árualap egyensúlyára is, ahogy ezt a tagságunkhoz intézett levelünk­ben is megfogalmaztuk.­ ­ Az egyenlősdi ellen A vasasszakszervezet már évek óta szor­galmazza és jelentős lépéseket is tett annak érdekében, hogy megszűnjön az egyenlősdi, a bárem­elésük­ben megnyilvánuló szociálpoli­tikai „támogatás”. Tehát a mindenki által el­fogadott helyes elv — a differenciálás — a gyakorlatban is érvényesüljön. Ez bátorságot követel, hiszen ebben az esetben a bérek ér­tékítéletet tartalmaznak az elvégzett munka minőségéről, társadalmi hasznosságáról. S ki­­zárólag ez határozhatja meg — vezetőnél, be­osztottnál egyaránt — a bérként, prémium­ként, jutalomként kifizetett forintok mennyi­ségét. De nemcsak ezen a területen kell dif­ferenciálnunk: a termelési célok meghatáro­zásakor, az életszínvonalat és az életkörülmé­nyeket javító támogatások megítélésekor is erre k­ell törekednünk. Képesnek kell len­nünk arra, hogy a sok fontos közül minden­kor helyesen válasszuk ki a legfontosabbat. S a döntést meg kell tudni­­ indokolni. Gazdasági növekedésünk ütemének lassu­lása nem jár és nem járhat együtt társadalmi fejlődésünk lassulásával. Ennek ellenkezője igaz. A korábbinál nehezebb és bizonyos szempontból ellentmondásosabb gazdasági helyzetben a társadalomban nagyobb szerve­zettségre, az emberek részéről nagyobb öntu­datra, tettrekészségre, felkészültségre és na­gyobb tudásra van szükség. Az elmúlt esztendő eseményei a dolgozók részéről ezt egyértelműen bizonyították.­­ Vizsgáljuk meg legfontosabb feladataink teljesülését, hogyan váltak valóra 1979-ben a megfogalmazott elvek, a kitűzött célok­ takarékos felhasználása, a termelési szerkezet fejlesztése, a termékek korszerűségének, ver­senyképességének fokozása. Mindezt an­nak érdekében, hogy termékeink a hazai és a nemzetközi összehasonlítás­ban is megállják helyüket, versenyképesek, tehát eladhatók le­gyenek. E célok megvalósulását szakszervezetünk segítette. Már a tervező munkában együttmű­ködtünk a KGM-mel és a NIM-mel. A vál­lalati tervek megvitatásában, véleményezé­sében a vszt-k és a bizalmiak együttes ülései érdemi munkát végezn­ek. A tagság vállalta — a szigorúbb gazdálkodási feltételek között — a növekvő feladatokat, határozottan igé­nyelte a szervezettebb, fegyelmezettebb mun­kát biztosító feltételeket. A bizalmiak és a tisztségviselők ebben az évben formálói, ala­kítói voltak a kedvező munkahelyi légkörnek, szószólói voltak a gazdálkodás hatékonysá­gának javítását szolgáló módszerek terjeszté­sének. A szocialista brigádok konkrét felaján­lásokkal járultak a tervek teljesítéséhez, pót­vállalásokat tettek a felszabadulás és a párt­kongresszus tiszteletére indított szocialista munka­versen­yb­en. Mindezek egyértelműen tükrözik a fejlődést, az előrehaladást. De ennek ellenére a gazdálkodás hatékony­ságának növekedése a követelményekhez ké­pest még mindig lassúbb volt. Küzdünk még olyan gondokkal, hogy egyes helyeken nem kielégítő a nagy értékű , nagy termelékeny­ségű berendezések kihasználtsága, sok a szer­vezetlenségből adódó üresjárat, a gyártmá­nyok költségelemzését nem tekintik fontos eszköznek, változatlanul sokan nem tartják be a kooperációs és szerződéses fegyelmet, a ter­melés ütemessége is bőven hagy maga után kívánnivalót. A követelményekhez képest las­sú a termékszerkezet korszerűsítése. Még min­dig jelentős munkaerő-tartalékok vannak vál­lalatokon belül. E gondokat egyes helyeken a szakszervezeti bizottságok túlzott „megértés­sel” veszik tudomásul. A továbblépés feltétele A jobb, hatékonyabb gazdálkodást a szak­­szervezetnek sajátos eszközeivel még jobban kell segítenie: a munkaverseny, az újító moz­galom, a DH munkarendszer biztosítja a dol­gozók széles tömegeinek hozzájárulását a munka megjavításához, ugyanakkor tény, hogy számos helyen mindez még nem eléggé kiaknázott.­­ A szocialista munkaversennyel kapcso­latban vannak jó és kevésbé jó tapasztalataim. Ahol érdemben foglalkoznak ezekkel a terme­lést segítő módszerekkel és mozgalmakkal, ott konkrét, egyénre és szükségletre szabott válla­lásokat tesznek a legfontosabb célok elérésére: az anyag-, energiatakarékosságra, a hasznos munkaidőalap növelésére, a minőség javítá­sára, a költségek csökkentésére. Máshol vi­szont még mindig döcög a munkaköri köteles­séget meghaladó vállalások megtétele. Gondot okoz, hogy a célok meghatározásánál és az értékeléskor a munka, a verseny és az anyagi ösztönzés összhangja megbomlik. Erre utal a többi között az a tapasztalatom, hogy cél­prémiumért — ugyanazon a munkahelyen — nagyobb feladatot vállalnak a dolgozók, mint a szocialista munkaversenyben. A kongresszusi és a felszabadulási munka­­verseny-felajánlások teljesítése érdekében a brigádok jelentős kezdeményezései kedvezően befolyásolják a mozgalmat. A DH munkarend terjesztését — amely a kifogástalan minőség és a magas szintű szervezettség elérésének eszköze — a minisztériumoknak is jobban kel­lene segíteniük. — A körülmények alakulásának szigorú elemzése alapján ki kellett mondanunk, hogy fontos és erőt próbáló feladat: az elért ered­mények megőrzése, az életszínvonal meg­szilárdítása az eddiginél jobb és hatékonyabb munkával. Ez a továbblépés alapvető feltétele. Úgy is fogalmazhatunk, az élet minden terü­letén minőségileg jobbat kell teljesítenünk, ma ugyanazért — de a holnapi többért.­­ Természetesnek tartom, hogy korlátozott pénzügyi lehetőségek között, jobban meg kell fontolni a kiadásokat, de azt is, hogy átgondolt tervezéssel minden munkahelyen biztosítani kell, hogy minden forint kifizetése a valóságos teljesítmény alapján történjen, hogy az érték­teremtő munka eredménye megteremtse a ki­egyensúlyozott áruellátást, szolgálja a szolgál­tatások színvonalának emelését. A vállalato­kat továbbra is ösztönözzük a lakáshelyzet javítására, az élet- és munkakörülményeket, a munkahelyi művelődést jobbító ésszerű, gyors, pontos beruházások, rekonstrukciók végre­hajtására Mindezek megvalósítására csak abból telik, amit az egyes közösségek megtermelnek a ma­guk számára, a közösség javára. A módosított szabályozó rendszer is arra ösztönzi a vállala­tokat, hogy jobban gazdálkodjanak, s a gaz­dálkodás minősége adja a bérfejlesztések mér­tékét, a szociális és közművelődési tervekben megfogalmazottak anyagi fedezetét. Ha az elő­zőekben említett differenciálás érvényesül, akkor 1980-ban az boldogul jobban, az „keres” többet — vállalat és egyén egyaránt —, aki napi munkáját felelősséggel, a minőségi és hatékonysági követelményeknek megfelelően végzi el. Nekünk, s valamennyi tisztségviselő­nek azt az elvet kell képviselni, az kapjon többet, aki jobban dolgozik. De ehhez meg kell teremtenünk — a gazdasági vezetéssel közö­sen — a valós teljesítmények pontos mérhető­ségét, s az ezzel összhangban álló bérezést a gyakorlatban. — A szemlélet és a gondolkodás változásá­nak kell bekövetkeznie ahhoz, hogy a megvál­tozott körülmények között is „jól érezzük magunkat”. Másként, azaz több szempontot figyelembe véve kell a tendenciákat, jelensé­geket megítélnünk, hogy a helyes következte­téseket levonhassuk. Hatni az értelemre, érzelemre — Erősíteni és javítani kell a személyes példamutatást. A nevelést valóban munkánk szerves részévé kell tennünk, s fel kell szá­molnunk a még meglevő reszortjelleget. A folyamat már megindult. A szakszervezeti ne­velő munka tartalma éppen a feladatok meg­oldásának segítésében valósul meg. Tehát: differenciáltan, a feladatokat „­testreszabot­­tan” kell meghatároznunk. Ebből következik, hogy minden egyes munkahelyre, közösségre más érvényes; mást kell tennie, hogy ugyan­azt a célt elérhesse, s ezt a mi szakszervezeti testületeinknek, tisztségviselőinknek tisztán kell látniuk. Valamennyiünk felelőssége, köte­lessége segíteni a tagság, a dolgozók politikai és szakmai felkészültségének és általános mű­veltségének emelkedését. Persze másként kell ezt tenni a termelési felelősnek, a munkavé­delmi felügyelőnek, az ágit.­prop. felelősnek, és másként a szakszervezeti titkárnak és megint másként a szemináriumot vezető pro­pagandistának. A mi mozgalmunk élő és eleven. Márpedig egy élő, eleven mozgalomnak a halála a for­malizmus, a sémák követése, a statisztikai adatok üres hajszolása. Nem a külsőségekre, a formákra kell a hangsúlyt helyezni, hanem a személyekre, a dolgozó emberre. Ebből követ­kezik, hogy a nevelő munkának minél jobban hatnia kell az értelemre, de az érzelemre is. Tehát szavaink és tetteink egyaránt legyenek meggyőzőbbek. Nem helyes az elvek és érvek mechanikus ismételgetése, de elengedhetetlen az adott munkahelyekhez és körülményekhez, valamint az ott dolgozókhoz igazodó és a nekik szóló aktív, alkotó, a személyes példa­­mutatáson is alapuló nevelő munka. . Nem elég tehát kívánni, hogy szakszervezeti munkánk minősége, hatékonysága, tartalma fejlődjön, javuljon. Ezért tenni is kell. Leg­fontosabb, hogy elsősorban mi, tisztségviselők értjük és tudjuk, hogy a munkánk valódi értékmérője a közösségért vállalt feladataink végrehajtásának eredménye. Azt is tudnunk kell, hogy tevékenységünkről elsősorban és meghatározóan választóink, a szakszervezeti tagok mondjanak értékítéletet. Szolgálnunk kell az ügyet és a dolgozó em­bereket. Csak így érhetjük el, hogy műveltebb, politikailag érettebb tagságunk legyen. Olyan szakszervezeti tagok,­ akik megértik és cselek­vően támogatják céljainkat, jobban végzik munkájukat, hallatják a szavukat és vélemé­nyüket a közösségben és a közösségért. A kötelezettségeket teljesíteni kell — 1980-ban talán jelmondatnak is tekint­hetjük: igen jól és sokat kell dolgozni. Ezt várja tőlünk a párt is. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága a december­ben nyilvánosságra hozott kongresszusi irány­elveiben is megfogalmazta, hogy a párt számít „a szakszervezetek önálló, kezdemé­nyező, felelősségteljes munkájára a szocializ­mus építésében, az előttünk álló feladatok megoldásában”.­­ Ugyanakkor megjelölte legfontosabb fel­adatainkat: Nekünk e kötelezettségeket nagy felelősséggel teljesítenünk kell. A fejlődésről már számot adhatunk: a szakszervezeti testü­letek jelentős része a dolgozók véleményének alapos ismeretében alakítja ki önálló vélemé­nyét, álláspontjait, és ez kedvezően hat a de­mokratizmus fejlődésére, a termelési feladatok megoldására, a közvetlen és a közvetett jutta­tások elosztásának­­módjára, tehát a dolgozók élet- és munkakörülményeinek alakulására. De a fejlődés ellenére azt is el kell ismernünk, hogy az országos összefüggések jobb meg­ismertetése mellett többször elmarad a konk­rét, „ott és akkor” érvényes, a közvetlen mun­kahelyre szabott célok és feladatok ismerte­tése, értelmező magyarázata, elfogadtatása. És számot adhatunk a szakszervezeti demokrácia fejlődéséről. Növekedett a tagság ellenőrző, számonkérő szerepe, és ezzel párhuzamosan — de még nem kielégítő módon — a szakszer­vezeti munka társadalmi jellege. Tudjuk, még többet kell tennünk azért, hogy a tisztség­­viselők következetesebben képviseljék a párt politikáját, megértsék az objektív helyzetet és személyes példamutatásukkal is jobban segít­sék a közösség ügyének szolgálatát Az MSZMP kongresszusát követi majd a mi felelős számadásunk tagságunk előtt. Szak­­szervezeti választásokra készülünk, amellyel egy időben végrehajtunk szervezeti módosítá­sokat is. Még nagyobb kötelesség, még több tennivaló hárul majd a főbizalmiakra és bizal­miakra: testületeik döntése vagy véleménye meghatározóan befolyásolja az üzemek életét Nagy a felelősségünk és sok a tennivalónk a tagsággal együtt a főbizalmik és a bizalmik kiválasztásában. Nagyrészt rajtuk múlik, mi­lyen lesz a szakszervezeti munka az elkövet­kező években. Ha a tettrekészség, a személyes példamutatás, a közösségért vállalt tenni­­akarás, a felkészültség dönt a kiválasztáskor — a bizalmi csoportok tagjai az elmúlt évek­ben „megtanulták”, hogy olyan bizalmit kell választaniuk, aki ismeri életüket akinek van bátorsága kiállni, s a csatákat megvívni, s mindehhez kellő politikai, szakmai felkészült­séggel rendelkeznek —, akkor jó úton indu­lunk el, és jó irányba haladunk 1980-ban. S csak rajtunk múlik, hogy az év végén mi­lyen számadást készíthetünk. Meg vagyok győződve, hogy az 1980. évi fel­adatainkat együtt és egyenként is maradék nélkül teljesíteni fogjuk, s ezzel nemcsak ha­zai, hanem a nemzetközi munkásosztály iránti kötelezettségünknek is eleget teszünk. A legjobb vasas hagyományok folytatása­­mindannyiunkat arra kötelez, hogy megőriz­zük és továbbfejlesszük eredményeinket, be­csülettel szolgáljuk népünk boldogulását. Sámán Ildikó Jelentős tartalékok — 1979-ben a népgazdasági terv a gazda­sági egyensúly javításának alárendelte a fej­­lesztést, a termelést és a fogyasztást. Ezzel párhuzamosan nagyon fontos feladat volt a munka termelékenységének dinamikus növe­lése, az eszközök, az energia és az anyagok EREDMÉNYEK ÉS FELADATOK (Folytatás az 1. oldalról) nagyobb terhelést nem bíró, úgynevezett zá­rolt körzetek száma. 1980-ban a villamosenergia felhasználásá­nak növekedési üteme várhatóan 4—4,5 szá­zalékot ér majd el; ez, bár meghaladja a ta­valyit, mérsékeltnek mondható, s így a fel­használt villamosenergia mennyisége lénye­gesen alatta maradhat az V. ötéves tervben előirányzott értéknek. A beruházási lehetősé­gek ebben az évben itt is kisebbek lesznek. A beruházási feladatok közül 1980-ban is a paksi atomerőmű építése emelkedik ki, az építési területen dolgozók száma meghaladja majd a 11 ezret. Koltai Endre főtitkárhelyettes hangsúlyoz­ta, hogy az 1979-es eredmények jól tükrözik a több mint félmillió vasas dolgozó igyekeze­tét, amellyel a népgazdasági feladatok meg­oldásán munkálkodtak, és alátámasztják azt a megállapítást is, miszerint az elmúlt évben tovább emelkedett a vezető-irányító munka színvonala. Javult a vasasszakszervezet és a KGM, illetve a Nehézipari Minisztérium munkakapcsolata, erősödött együttműködése. A tervek teljesítését nagyban segítette a szo­cialista munkaverseny, a kollektívák önként vállalt többlettevékenysége a kongresszusi és felszabadulási munkaversenyben újult len­dületet vett. A vállalati tervek feszültségpontjainak megszüntetésében a szakszervezeti szervek­nek is fontos szerepük van. A minisztériu­mokkal közösen megkülönböztetett figyelem­mel kell foglalkozni azokkal a termelő egy­ségeket, amelyeknek terveiből bátortalanság­ra lehet következtetni. A tervek januárban kerülnek a demokratikus fórumok elé, a vi­ta során célszerű külön megjelölni azokat a tervpontokat, amelyek teljesítéséhez a vál­lalatvezetés a szocialista brigádok hatékony segítségét várja. Ugyanakkor azonban nem szabad szem elől téveszteni, hogy a tervek és az azokhoz szorosan kapcsolódó munkaver­­seny-vállalások megvalósításához elengedhe­tetlen a folyamatos munka minden feltételé­nek biztosítása. Egyebek között ezért is fon­tos a szerződéses fegyelem javítása megszi­lárdítása A központi vezetőség a napirend vitája után jóváhagyta azt a levéltervezetet, amely­ben korábbi gyakorlatához híven a kohó- és gépipari, valamint a nehézipari miniszterrel közösen felhívja a vasas dolgozókat az 1980. évi tervek maradéktalan teljesítésére. A szakszervezet vezető testülete ezután Herczeg Károly főtitkár előterjesztésében je­lentést fogadott el a vasasszakszervezet 1979-es munkájáról. A későbbiekben a köz­ponti vezetőség a szakszervezeti szervek be­számolásának, újjáválasztásá­nak és a vasas­szakszervezet XXVIII. kongzesszusénak­ szer­vezeti előkészítéséről, majd pedig az 1980-as költségvetésről tárgyalt. I. 1­ 3

Next