Vasas, 1981 (86. évfolyam, 1-12. szám)

1981-01-01 / 1. szám

1981. JANUÁR VASAS 3­ hetőséget teremt. Segítjük az előremutató törekvéseket, amelyek eredményeként szá­mítunk az ipari termelés szer­kezetének hatékonyabb és gyorsabb fejlődésére, a piaci versenyképesség és a vállal­kozói szellem erősítésére. Az elmúlt időszak tapasztalatai újra és újra igazolták, hogy egyrészt összehangolt és jól szervezett központi irányításra van szükség, másrészt pedig a korábbiaknál is nagyobb önállóságot kell adni a válla­latoknak. Nem véletlenül használtam az irányítás szót, valóban az kell, hogy a mi­nisztérium irányítson, a vál­lalati vezetés viszont felelő­sen, hozzáértően vezessen. Ilyen körülmények között visszaszorul az egymásra vá­rás és mutogatás. Igaz, hogy a termelőegységeknek védőbu­rok nélkül kell szembenézniük a szigorú körülményekkel, vi­szont — s ezt el is várjuk — az eredményesen termelő és gazdálkodó egységek dolgozói is kézzelfoghatóbban érezhetik majd jó munkájuk személyes előnyeit. A­z érdekelt ágazati-iparági szakszervezetnek egy partner­minisztériuma lesz, tehát az együttműködés tartalmát és módszereit az új körülmé­nyekhez kell igazítanunk. Annyi bizonyos, hogy a szak­mai szakszervezetek feladatai ennek során mennyiségileg és minőségileg is megnöveked­nek. Lényegében a bányász, a textiles, a vasas, a vegyész, a nyomdász — és hadd ne folytassam a sorolást — szak­mai szakszervezet lesz az az erő, amely az adott ágazatok és alágazatok termelési, élet- és munkakörülményekkel ösz­­szefüggő problémáira a leg­inkább összpontosíthat. Ugyanakkor a­­ szakmának és az Ipari Minisztérium appará­tusát magában foglaló Közal­kalmazottak Szakszervezeté­nek fontos feladata, hogy a magyar ipar egészét érintő kérdésekről, a megoldásra vá­ró feladatokról, a dolgozók élet- és munkakörülményeinek alakulását befolyásoló ténye­zőkről folyamatosan konzul­táljon és egyeztetett álláspon­tok szerint dolgozzon együtt az Ipari Minisztériummal. Te­hát nagyobb lesz önálló szak­mai felelősségünk és szakma­közi kötelezettségünk is. Az első lépést már megtet­tük. Az elmúlt hetekben a 9 plusz egy szakma főtitkáraival áttekintettük a kialakult hely­zetet. Együttesen kerestük azokat a megoldásokat, ame­lyekkel a leghatékonyabban segíteni tudjuk az iparirányí­tás korszerűsítését célzó ha­tározat következetes végrehaj­tását. Megállapodtunk belső munkamódszerünkben. Körvo­nalaztuk azt is, hogy a követ­kező időszakban mit kell ten­nünk, egyrészt az Ipari Mi­nisztérium létrehozásával és működtetésével kapcsolatban, másrészt az üzemekben vég­zett szakszervezeti munka ja­vítása terén. A minisztérium életrehívása kapcsán négy kiemelt felada­tot állítottunk magunk elé. Közismert, hogy a miniszté­riumok megszűnésével egy időben az apparátusok létszá­ma lényegesen csökken. A po­litikai és gazdasági vezetéssel együttműködve gondoskod­nunk kell a megnyugtató át­helyezésekről. Ügyelnünk kell, hogy az érintetteknek mindenképpen gondot okozó áthelyezés a lehető legkisebb konfliktussal oldódjék meg, hogy új helyükön hasznosan, valós érdemeik és tudásuk szerint megbecsülve dolgoz­hassanak. Ennek szervezeti kereteit is megteremtettük.­ A másik közeli feladatunk az ágazati szakszervezetek és a korábbi minisztériumok kö­zötti együttműködési megálla­podások felülvizsgálata és az új megkötése a megváltozott körülményeket figyelembe vé­ve. Az Ipari Minisztérium megalakulásával párhuzamo­san felerősödnek a funkcioná­lis szervek, valamint a válla­latok közvetlen kapcsolatai. Szükséges tehát, hogy a szak­mai szakszervezetek is az eddigieknél közvetlenebb és tartalmasabb együttműködést alakítsanak ki a funkcionális irányító szervezetekkel. Egyetértek Gáspár elvtárs­sal, hogy nagyon fontos a SZOT és a szakmai szakszer­vezetek közötti egyértelmű feladatmegosztás. Csak így biztosítható, hogy az eddigiek­nél rugalmasabban és gyor­sabban, a felesleges áttételek kiszűrésével élőbbé, közvetle­nebbé váljon az állami és a szakmai szakszervezeti szer­vek munkakapcsolata, hatéko­nyabban érvényesülhessen ér­dekvédelmi és érdekképvise­leti tevékenységünk. Rögtön hozzáteszem, hogy a SZOT ugyancsak megtette az első lépéseket ebbe az irányba. S végül, de nem utolsósor­ban megfogalmaztuk magunk­nak, hogy a legnagyobb figyel­met és erőt az üzemekre kell összpontosítanunk. Tisztelt kongresszus! A célszerű iparirányításhoz, a hatékony termeléshez és gazdálkodáshoz három fontos elem harmonikus együtthatá­sa szükséges: az előrelátó és reális tervezés, a megfontolt szabályozás és az ésszerű szer­vezés. Kicsit leegyszerűsítve a dolgokat, úgy mondanám, hogy a tervezés és a szabályo­zás az utóbbi esztendőkben fejlődött, viszont a szervezés mind országos, mind ágazati és vállalati szinten elmaradt a követelményektől. Ezen vál­toztatni szükséges. Természe­tesen ennek az Ipari Minisz­tériumtól kezdve a műhelye­kig bezárólag mindenütt ér­vényesülnie kell, különben nem működhet eredményesen a rendszer. A vállalati szervezetek to­vábbi korszerűsítése és éssze­rűsítése folyamatos feladat, amelyben a szakszervezeti mozgalomnak is tennivalói vannak. Fontosnak , tartjuk, hogy az átszervezéseket min­denkor megfelelő elemzés előzze meg, s csupán divatból vagy kampányból ne szülesse­nek elhamarkodott intézkedé­sek. Csak ott szabad és kell a szervezetet módosítani, ahol ez valódi előnyökkel jár. Vé­leményem szerint önmagában az, hogy egy vállalat kicsi, közepes vagy nagy , még semmit sem jelent. Lehet egy kis termelőegységet is mere­ven és gazdaságtalanul irányí­tani, s ugyanakkor a nagyvál­lalat, a tröszt is lehet nagyon rugalmas, a termelési és ke­reskedelmi feladatokhoz jól igazodó szervezet. A lényeges, hogy a nagy­­vállalatnál és a trösztnél való­ban ésszerű és rugalmasan irányítani képes mechanizmus működjön, s az eddigieknél jobban érvényesüljön a belső érdekeltségi rendszer. A szer­vezeti módosítást a gondok és a felelősség elfedésére nem szabad használni. Néha előfor­dul, hogy valahol csak azért akarnak átalakítani vagy át­szervezni, hogy időt nyerje­nek, hiszen minden újnak ki­futási idő kell. Hangsúlyozom: a lényeg, hogy minden egyes szervezeti intézkedés előtt pontosan elemezzék a helyzetet, mérle­geljék a módosítás várható hatásait, beszéljenek az érde­kelt dolgozókkal, s csak ezek után lépjenek. A vállalati önállóság továb­bi növelése megköveteli az üzemi demokrácia tartalmi fejlesztését. A korábbiaknál is nagyobb figyelmet kell fordí­tanunk a döntések demokra­tikus előkészítésére, mégpedig úgy, hogy ezzel együtt foko­zódjon a gazdasági vezetők egyszemélyi felelőssége. Ennek kapcsán szeretnék szólni a tisztelt kongresszus előtt arról a nálunk is megfogalmazott igényről, hogy a vezetők ki­választásában és munkájuk értékelésében kapjanak az eddigieknél nagyobb szerepet a szakszervezetek. A bizalmi testületek számára egyetértési jogot javasolunk a vezetők beállításánál. A gazdasági ve­zetők munkájának éves érté­kelését pedig terjesszük ki az üzemvezetői beosztásokig. Tisztelt kongresszus! A szakszervezeti munka iránti növekvő igények cse­lekvést sürgetnek. Úgy gondo­lom, hogy a helyesen kialakí­tott célok valóra váltásán kell még következetesebben, jobban, eredményesebben dol­goznunk. Természetes, hogy időtől, helytől, feladattól elvo­natkoztatva nem lehet min­denütt alkalmazkodó receptet adni a tennivalókra. Ezt vala­mennyi testületnek és tiszt­ségviselőnek a körülmények, a megalapozott igények és a reális lehetőségek ismeretében kell kidolgoznia. Mégpedig a tagság mind szélesebb réte­gét bevonva, a dolgozók cse­lekvő támogatására építve. Tokodi Géza felszólalásában a bizalmi munka fejlődéséről beszélt. Elmondta, hogy csak­nem 7 évig volt bizalmi, s most néhány hónapja válasz­tották főbizalmivá, így elegen­dő tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy megítélhesse: na­gyon jelentős fejlődés ment végbe ezen a területen az utóbbi évek során. A bizal­miak jog- és hatáskörének alapvető változásai azonban a gyakorlatban nem valósultak meg egyik napról a másikra. A kezdeti bizonytalanság és bátortalanság, a gazdasági ve­zetők húzódozása egyaránt las­sította a fejlődést, csakúgy, mint az üzemi szakszervezeti munka több lépcsős rendszere, párhuzamosságai. Az új szer­vezeti rendszer bevezetése ezen a területen segített a leg­többet. Azt ugyan nem mondhatom — hangsúlyozta —, hogy a műhelybizottságok helyébe lé­pő bizalmi testület már ma az elvárásoknak megfelelően dolgozik — erre ez a félév ke­vés volt —, de az biztos, hogy a szervezeti változás sok pár­huzamosságot megszüntetett. Ennek eredménye már ma is érezhető, hiszen a szakszerve­zeti munka sokkal közvetle­nebb, megalapozottabb lett. — Igaz, lényegesen többet kell tenni, tudatosabban kell készülni a látszólag kicsi, de társaink számára annál fonto­sabb ügyek intézésére. Mert a munka bővülése mellett lé­nyegesen nőtt a személyes fe­lelősség is — mondta az LKM főbizalmija. Tokodi Géza, a Lenin Kohá­szati Művek főbizalmija a Vas-, Fém- és Villamosener­giaipari Dolgozók Szakszerve­zetének küldötteként elsőként szólalt fel a vitában a magyar szakszervezetek XXIV. kong­resszusán, amely december 12— 14. között tanácskozott az el­múlt öt év szakszervezeti munkájáról és a feladatokról. A kohászatot sokan a nehéz fizikai munkával azonosítják, többnyire nem is alaptalanul, de ő egyáltalán nem tartozik a markos, robusztus emberek A vasaskongresszuson ez úgy fogalmazódott meg, hogy a tömegkapcsolatok „ápolása” helyett a tagsággal együtt él­ve és munkálkodva vállaljuk a szolgálatot. Legyünk min­dig és mindannyian tudatá­ban, hogy elszámolási kötele­zettséggel tartozunk tagsá­gunknak, nemcsak a választá­sok és a kongresszusok alkal­mával, hanem nap mint nap a műhelyekben, az élet min­den fontos területén. A beszámolóval és a határo­zati javaslattal egyetértek. Köszönöm figyelmüket­ közé. Magas, karcsú, fiatal, alig harmincéves férfi, akit első látásra inkább valamely katedra mögött tudnánk el­képzelni, mint az izzó vasfo­lyamok, a szeszélyesen ka­nyargó vörös tűzkígyók vilá­gában. Csendesen beszél, meg­válogatja a szavait, szelíden érvel, de e szelídség mögött érződik az erő és a határozott­ság. Talán ezért is bízta rá majdnem háromszáz munkás­ember a tavaszi szakszervezeti választások idején legszemé­lyesebb érdekeinek védelmét és képviseletét. — Hogyan jutott el idáig? — faggatom a kongresszus szünetében. — A Dunántúlon születtem, Veszprém megyében. Apám bányász volt — mondja. — Még egyéves koromat sem töl­töttem be, amikor meghalt. Bányaszerencsétlenség ... Ké­sőbb Miskolcra, az ország má­sodik legnagyobb városába költöztünk. Itt jártam általá­nos iskolába, itt végeztem el a kohóipari technikumot. A friss bizonyítvánnyal jelent­keztem felvételre a Lenin Ko­hászati Műveknél, ahol máig dolgozom. Méghozzá ugyanab­ban a munkakörben, ugyan­abban a műszakban. Termé­szetesen, közben azért történt egy, s más dolog. Egy évig az NDK-ban, a freitagi acélmű nemesacél-hengerművében ta­nultam a szakmát. Itthon új­ra hengerészként dolgoztam, de közben letöltöttem a kato­naidőmet is. Az LKM új ne­mesacél-hengerművének át­adása előtt három hónapig többedmagammal a Szovjet­unióban, a Krivoj Rog-i kohá­szati kombinátnál ismerked­tünk a korszerű, folyamatos hengersor irányításával. Kor­­mánypad kezelő tanfolyamot végeztünk ... Minden szavából a szakma, a munkahely szeretetét hallom kicsendülni. Szívesen, nagy kedvvel beszél munkájáról, munkatársairól, a Komjáti brigádról, a légkondicionált, kitűnően gépesített gyártó­­csarnokokról.’ S mondatait ál­talában így kezdi: „Mi...” — Hetvenötben mi, akik a Szovjetunióban tanultunk, mi helyeztük üzembe az új fi­nomhengerművet. Egy mű­szakban egy-egy hengersoron általában 30-35 ember dolgo­zik itt. Hat egymás mellé épült, összefüggő gyártócsar­nok van, jön a 120-as buga, s a hengersorok végéről 860 mé­teres darabokban kígyózik le a köracél, ami a kapcsolódó üzemrészekbe kerül darabolás­ra, további megmunkálásra. Nagyon sok tapasztalt, régi szakmunkás bizony először igencsak idegenkedett az új hengerműtől... Tokodi Gézának a felesége is kohásztechnikus. Ki tudja, otthon vitatkoznak-e időnként szakmai dolgokról? Bizonyára igen. Annyi bizonyosnak lát­szik, egyiküknek sem kell a szomszédba szaladni egy-egy szakmai tanácsért. Együtt jár­tak technikumba, diákszere­lem az övék, amiből végül há­zasság lett. Ma már két fiuk van, a hatéves László és a négy és fél éves Tamás. Az asszonyka is az LKM-nél kez­dett, de a gyermekgondozási segély időszakának — három év — letelte után új munka­helyre került, ahol maga is dolgozótársai egyik képviselő­je, bizalmi helyettes. — Nyugdíjba készült a régi bizalmunk, akit mindenki tisz­telt és szeretett az üzemben — emlékezik vissza Tokodi Géza szakszervezeti „pályafutásá­nak” kezdeteire. — ő keresett meg hetvennégyben, „te, fiú — mondta —, itt az ideje a fiatalításnak. Én nyugdíjba megyek, téged már régebben kiszemeltelek magamnak, mit szólnál hozzá, ha javasolnálak a helyemre?” Addig csak az ifjúsági mozgalomban forgo­lódtam, igaz, ott elég sokat. Hirtelen nem is tudtam, mer­­jem-e vállalni? De mindenki biztatott, bátorított, nem lehe­tett volna nemet mondani, így lettem bizalmi hetvennégyben. Úgy látszik, elégedettek lehet­tek velem, mert egy évvel ké­sőbb, amikor­­jöttek a válasz­tások, újra bizalmat kaptam. Megválasztottak a szakszerve­zeti bizottság és a vállalati szakszervezeti tanács tagjának is. Hetvennyolcban öthónapos SZOT-tanfolyamot végeztem, hogy szakszervezeti munkámat még jobban tudjam ellátni. Most főbizalmi Tokodi Géza a Lenin Kohászati Műveknél, tagja a gyáregységi és a válla­lati bizalmi, főbizalmi testü­letnek, amelynek döntő szava van a dolgozók élet- és mun­kakörülményeinek alakításá­ban, a gazdasági tervek, el­képzelések, a vezetők munká­jának véleményezésétől kezd­ve a bérek, a nyereség, a ju­talmak elosztásáig, a szociá­lis és jóléti alapok felhaszná­lásáig. Ki kapjon segélyt, üdü­­lőjegyet? Mennyi legyen az újonnan felvett dolgozó mun­kabére? Ki érdemel kitünte­tést? Történtek-e intézkedések a dolgozók által felvetett ész­revételekre, a problémák és gondok orvoslására? Ez mind, mind a bizalmi dolga. S ezen kívül annyi minden még! — Képes lehet-e a bizalmi megfelelni minden követel­ménynek? — kérdezem. — Nem könnyű, de feltétle­nül törekednie kell rá, ha meg akarja őrizni a választói bi­zalmát — válaszol. — Ez ta­nulás nélkül nemigen megy. Nekem van néhány egyértel­mű és világos alapelvem, ami megkönnyíti a munkámat. Hi­szek például abban, hogy az emberek túlnyomó többségét értelmes szóval, érvekkel min­dig a jó ügy mellé lehet állí­tani. Nincsen semmi, amit meg ne értenének, ha nyíltan és őszintén beszélnek velük. Aztán itt vannak az anyagiak! Igaz, mindenki munkáját kü­­lön-külön is értékelni kell, de a lényeg: az üzemben olyan bérarányok legyenek, amelyek leginkább megfelelnek a dol­gozók igazságérzetének. Ná­lunk a bizalmitól azt is meg­kérdezik, mennyi bért kaphat az újonnan felvett dolgozó. Szerintem se többet, se keve­sebbet, mint amennyit a ha­sonló tudású és képességű régi munkásokat megilleti. A ju­talmak, a prémiumok elosztá­sánál pedig azt tartom, az ér­demel többet, aki saját köz­vetlen munkáján kívül arra is felfigyel, ha valamelyik közeli gyártósoron elakad és „gyúró­dik” az anyag, és soha nem rest segíteni. — Akadt-e már olyan „ügye”, ami a vártnál nehe­zebb diónak bizonyult? Amit eddig még nem sikerült meg­oldani, mert nem sikerült el­fogadtatni javaslatát? — Nyugodtan merem állí­tani, hogy nálunk általában jó a hangulat — mondja. — Nem túlságosan gyakran kerül felszínre olyan „fogas” kérdés, ami magasabb fórumok elé kí­vánkozna. Ha mégis akad jo­gos kívánság, akkor soha nem adom fel a harcot addig, amíg nem sikerül az igazunkat el­fogadtatni. Nem is tehetek mást, hiszen engem is „nyúz­nak” érte,­ így vagyunk a munkaruhával. A hengerészek egy, a kormánypad kezelők másfél évre kapják, holott sok minden amellett szól, hogy azonos legyen a „taksa”. Leg­utóbb még nem tudtuk elérni a kollektív szerződés módosí­tását. Legyen egységesen egy év a kihordási idő! De nem adtuk fel a dolgot.­ Amikor ta­vasszal megkötjük az új kol­lektív szerződést, újra nekiru­gaszkodunk ... ★ A kongresszus szekcióülésein a vasasszakszervezet küldöttei közül felszólalt Baranyai Géza, a vasasszakszervezet­ titkára, Kovács József, az MVM szak­­szervezeti bizottságának veze­tő titkára, Doma Ernő, az MHD vszb-titkára és Búcsú Tibor a Csepel Tröszt szak­­szervezeti bizottságának veze­tő titkára. Tokodi Géza, az LKM főbizalmija 1980. december 12-14. Tanácskozott a magyar szakszervezetek XXIV. kongresszusa

Next