Vasas, 1983 (88. évfolyam, 1-12. szám)

1983-01-01 / 1. szám

1983. JANUÁR „Egység és összefogás** Herczeg Károly főtitkár beszámolója a (Folytatás az 1. oldalról) tályokon keresztül az egyes dolgozókig. A foglalkoztatás­politika, munkaerő-gazdálko­dás a szakszervezeti munka szempontjából is nagyon fon­tos. Társadalmi rendszerünk nagy vívmánya: a teljes fog­lalkoztatás. Ezt feltételenül biztosítani kell a jövőben is. Szükséges azonban, hogy ez párosuljon a hatékony foglal­koztatással. Fel kell azonban arra is készülnünk, hogy a ha­tékony foglalkoztatás megva­lósítása a korábbinál több fe­szültséggel, munkaerő-átcso­portosításokkal járhat. A szakszervezetek ér­dekvédelmi munkájával szemben fokozódott a tag­ság igényessége. Ez nagyrészt összefügg ne­hezebb gazdasági helyzetünk­kel. Ennek az igénynek meg­felelve mi is munkánk súly­ponti kérdésének tekintettük a kollektív és az egyéni ér­dekvédelmi tevékenység javí­tását, az érdekegyeztetés színvonalának fejlesztését. To­vább tökéletesítettük a kollek­tív szerződés intézményrend­szerét. Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy ágaza­taink, illetve az egyes szak­ágazatok között a korábbinál erőteljesebben differenciálód­nak az átlagbérek. Viszonylag lassú az előrelépés az egyéni teljesítményeket jobban elis­merő bérezési gyakorlatban. Míg elvben tagságunk elfo­gadja a teljesítményarányos bérezést, a gyakorlati alkal­mazás nem követi kellő mér­tékben az elvi egyetértést. Az egyéni képességek kibontakoztatása, a mun­ka szerinti bérezés kö­vetkezetesebb alkalmazá­sa érdekében további erő­feszítésekre van szükség. Az 1982-es tervek várható teljesítése alapján a VI. öt­éves szociálpolitikai terv célki­tűzéseink időarányosan telje­sülni fognak. A három ágazat együttesen mintegy 3,5 mil­liárd forintot fordított a fő veszélyek és ártalmak meg­szüntetésére, a munkavédelmi helyzet javítására. A tervek­ben meghatározott intézkedé­sek hatására 1982-ben 1500- zal csökkent az egészségtelen munkahelyek száma, mintegy 24 ezer dolgozó kerül ki az ártalmas termelési tényezők hatása alól. A munkakörülmé­nyek, a levegő­­ állapotok javításának eredményeképp további 12 ezer ember munka­­körülménye javul. Ezt mi je­lentősnek tartjuk a dolgozó ember védelme szempontjából. Tovább nőtt a bölcsődei fé­rőhelyek, az üzemétkeztetés­ben, az üdülésben részt ve­vők száma. Igen sok vállalat­nál tervezték meg — a kong­resszusi határozatnak megfe­lelően — az üzemegészségügy fejlesztését, az orvosi ellátás, a rehabilitációs tevékenység színvonalának javítását. Az életszínvonal-politiká­ban, mint tudjuk, nagy jelen­tőséggel bír a szociálpolitika. Éppen ezért fontosnak tart­juk a VI. ötéves tervidőszak eddig elért eredményeit, de fontosnak ítéljük azt is, hogy az 1983-as tervezőmunka so­rán gondosan ellenőrizzük , és helyesen ítéljük meg vállalat­­aink helyzetét és lehetőségeit. Biztosra vehető, hogy az egyre szűkülő anyagi javak következtében job­ban fognak ütközni a munkahelyi érdekek. Nagy felelősség hárul a bizalmi testületekre, hogy az elosztásban való rész­vételkor miként, milyen célok eléréséért, hogyan rangsorolnak. Ebben fokozott segítséget kell nyújtani a vállalati testüle­teknek. Úgy tapasztaljuk, hogy a vállalati munkában nagyobb szerepet kapott a munkavé­delmi tevékenység. Ezt erősí­tette az új munkavédelmi sza­bályzatok kidolgozására irá­nyuló munka, üzemi vita. En­nek ellenére az év eddig el­telt időszakában több halálos baleset történt, mint tavaly egész évben: ez ideig 53 mun­katársunk vesztette életét. Nö­vekedett a csonkulásos bal­esetek száma is, huszonöttel több, mint tavaly azonos idő­szakban. Egyedül az üzemi balesetek számában sikerült eredményt elérni. Az életszínvonallal kapcso­latos céljaink megvalósításá­ban jelentős szerepe van a fo­gyasztói érdekvédelmi tevé­kenységnek. Elnökségünk egy hónappal ezelőtti ülésén úgy értékelte, hogy az áruellátás kiegyensúlyozott. Érdekvédelmi tevé­kenységünkben erősítet­tük az egyéni érdekvédel­met, a dolgozók törvé­nyes jogainak védelmét. Ennek részeként áttekintettük az immár 6 éve működő jog­segélyszolgálatok tevékenysé­gének tapasztalatait. Azt álla­pítottuk meg, hogy az egyéni ügyek intézésében igen jelen­tős szerepet töltenek be: az el­múlt évben 42 ezer esetben nyújtottak segítséget dolgo­zóinknak. Úgy látjuk, hogy ma, ami­kor szűkre szabottak a lehető­ségek és kemények, nagyok a feladatok, az egyéni érdekvé­delem fejlesztését munkánk egyik legfontosabb területének kell tekinteni. Ha az egyén érzi törődésünket — a neki még jobban, cselekvően részt legfontosabb —, személye gon­dokban a segítő kezet, kész venni az előttünk álló célok megvalósításában. Az ember­rel való törődés ma is az egyik legnagyobb mozgósító erőnk és nekünk ezzel élni kell! A gazdasági építőmunkában és az érdekvédelem területén feladataink megsokasodtak, nehezebbé váltak. Ezeknek eleget tenni csak összefogással tudunk. Ennek kell, hogy ha­tékony eszköze legyen az agi­tációs, a propaganda- és a ne­velő tevékenység. Meg kell is­mertetnünk tagságunkkal cél­jainkat, meg kell tudni ma­gyarázni, hogy miért ilyen a helyzetünk. És magyarázaton túl meg kell nyerni a végre­hajtáshoz minden dolgozótár­sunkat. Ez nem lesz könnyű az 1983. évi tervvel összefüggő agitációs­ propagandamunká­­ban. Az írásos tájékoztatási rend­szerünket is jobban szükség­leteink szolgálatába állítottuk, illetve állítjuk 1983-ban. El akarjuk érni, hogy tagságunk még tájékozot­tabb legyen az ágazatain­kat érintő gazdasági és szakszervezeti kérdések­ben egyaránt. Tagságunk jelentős hányada vett részt szakszervezeti okta­tásban. Javult a szakszerveze­ti bizalmiak rendszeres fel­készítése. Mindkét képzési formában érvényesítettük az információ, a tájékoztatás és a képzés hármas egységét. Továbbra sem tartjuk azon­ban kielégítőnek a bizalmiak, főbizalmi helyettesek felké­szítés­ének színvonalát. Ha valaha szükség volt az isme­ret, a tudás fejlesztésére, ak­kor erre most a változó világ­ban, a bonyolult nemzetközi helyzetben és a mi gazdasági körülményeink között külö­nösen nagy szükség van. Ha felkészületlen egy tisztségvi­selő, miként tud arra az ezer­nyi kérdésre válaszolni, amit naponta szögeznek neki? 1983-ban emlékezünk meg szakszervezetünk szövetséggé alakulásának 80. évfordulójá­ról. Célunk az, hogy az „Egység és összefogás” jelszó jegyében, a haladó vasas hagyományokhoz méltóan, szerényen tisz­telegjünk elődeink harca, eredménye, munkássága előtt. A jelszó kötelez bennünket. Nemcsak az emlékezésre, ha­nem az előttünk álló felada­tok sikeres végrehajtására is. Az egységre és összefogásra ma különösen nagy szüksé­günk van. A központi vezetőség tagjai előtt ismert az MSZMP Köz­ponti Bizottságának decem­ber elsejei határozata, a SZOT december 10-i plénumá­nak állásfoglalása. Ezek is­meretében mi a legfontosabb teendőnk? Hogyan foglalhat­ná össze a jövő év legfonto­sabb feladatait? Mindenkép­pen látnunk kell nekünk, va­sasoknak, hogy a gazdaság színterén kemény, komoly küzdelem, harc folyik. Mire irányul ez legfőképpen?! Gazdasági rentabilitásunk, fi­zetőképességünk fenntartásá­ra! Egyensúlyi helyzetünk ja­vítására, az életszínvonal vé­delmére. Azt is látjuk, hogy e fő célok számtalan szükség­­intézkedést igényeltek és nem vagyunk bebiztosítva, hogy ilyenre, vagy hasonlóra 1983- ban nem lesz szükség. Mi helyeseljük és támogat­juk pártunk gazdaságpolitiká­ját, a jövő évi célkitűzéseket. De nem elég támogatni. Meg­valósításából, végrehajtásából is részt kell vállalnunk. Első­sorban agitatív, felvilágosító, meggyőző munkát kell végez­nünk a terv megismertetése, elfogadtatása érdekében. A terv támogatása ugyanis akkor válik tár­sadalmi értékké, ha az nemcsak a fő célokra, ha­nem a részletekre és a végrehajtás minden moz­zanatára kiterjed. Ha a támogatás cselekvési egységgé válik. Nekünk leg­főbb tennivalónk ebben van. Kiemelt feladatunk tehát az, hogy az üzemi demokrácia fejlesztésével ezt az alkotó, cselekvő egységet erősítsük. A munkamozgalmakban rejlő erőforrásokat is még jobban a tervcélok elérésére kell mozgósítanunk. Különösen fontos, hogy a tervek, a vál­lalati szabályzatok kialakítá­sában úgy képviseljük a tag­ság érdekeit, hogy az össz­hangban legyen az egész nép­gazdaság érdekeivel. A szo­ciálpolitikai feladatok kiala­kítása gondos mérlegelést igényel a­ mérsékeltebb anya­gi lehetőségek miatt. Legfőbb feladat a szinten tartás, az el­ért színvonal megőrzése. Az erőforrások reális értékelésé­ben, a tagság igényeinek rangsorolásában tanácsaink­kal, szakmai ismereteinkkel a korábbinál több segítséget kell adni a vállalati testüle­teknek. A fő feladatok között jelöl­tük meg a foglalkoztatáspoli­tikával kapcsolatos tenniva­lóinkat is. Segítjük a haté­kony foglalkoztatás megvaló­sítását. De meg kell talál­nunk azokat a módszereket, ahogy már utaltam is rá, amelyek a hatékony foglal­koztatás segítését és a haté­kony érdekvédelmet együtte­sen tudják érvényesíteni. Meggyőződésünk, hogy hiá­ba veszünk részt alkotóan és érdemben a nagy ügyek in­tézésében (persze, ennek to­vábbra is nagy fontossága van), ha a dolgozó ember nem érzi eléggé gondoskodásun­kat. Másként megközelítve: az egyes embert, az egyes szakszervezeti tagot kell meg­nyernünk ahhoz, hogy saját ügyének tekintse az egységet. Tárjuk fel és tegyük szóvá azokat a hibákat, amelyek boldogulásunk útját gátolják, esetenként keresztezik. S ami rajtunk múlik, azon változ­tassunk! Kérjük a központi vezetőség minden tagjától, hogy a vasa­sok nagy családját e felfogás és az ismert célok jegyében mozgósítsák a jövőnket meg­alapozó, jobb életünket szol­gáló nehéz feladatokra.” VASAS ÉRDEKVÉDELEM 3 NAPI NYOLC ÓRÁNÁL TÖBBET DOLGOZNI? Ki tagadná, hogy napjainkban a közérdeklődés hom­lokterében a kisvállalkozás áll. Érvek hangzanak el, mellette és ellene. Csak néhányat a sok közül: vajon összeegyeztethető-e a viszonylag jelentős jövedelmet biz­tosító kisvállalkozás a szocialista tudattal, és a szocia­lista brigádmozgalommal? Lesz-e ideje a közösség felé is fordulni és legfőképpen marad-e elég energiája a tár­sadalmi munkák végzésére annak, aki a gazdasági mun­kaközösségek és kisvállalkozások plusz óráiban kiful­­lasztja magát? összeegyeztethető-e, s ha igen, akkor mi­képpen a szocialista brigádmozgalom eszméje azzal a törekvéssel, hogy valaki a GM-ekben jusson többletke­resethez? Csak néhányat idéztünk a felvetett, aggodalmaskodó kér­dések közül. Ám ezek elégsé­gesek ahhoz, hogy bonckés alá vegyük­­őket, összemérve je­lenlegi helyzetünkkel, lehető­ségeinkkel és körülményeink­kel. Ezt tette nemrégiben töb­bek között a Csepel Autógyár párt-végrehajtó bizottsága is, amikor a gazdasági munkakö­zösségek működésének tapasz­talatait elemezte. Mint ismeretes, a Csepel Autógyár az országban az el­sők közt látott munkához, hogy előkészítse és bevezesse a nagyvállalatnál a munkakö­zösségek rendszerét. Már 1982 elején — amikor csak erősen az útkeresés időszakát éltük — a vállalat közvéleménye élénk érdeklődéssel fogadta az új le­hetőséget! Ez a figyelem azóta csak tovább fokozódott, és mi­után ma már a Csepel Autó­gyárban közel ezren dolgoznak ilyen munkaközösségekben, a tapasztalatok is gyarapodnak. Joggal és méltán mondható, hogy a vállalat a krónikus lét­számhiány, a rendelésmódosí­tások, a piaci igényekhez való rugalmasabb igazodás, az im­portkiváltás, az anyag- és energiatakarékosság tekinteté­ben nem tudott volna úrrá len­ni a belső gondokon, nem tu­dott volna eredményes terme­lési- és exportterv-túlteljesí­­téssel hozzájárulni a népgaz­daság fizetési mérlegének és egyensúlyának javításához. Az eltelt időszak tapasztala­tai a Csepel Autógyár politi­kai, gazdasági vezetését, a dol­gozók közvéleményét egyaránt arról győzte meg, hogy az új kisvállalkozási gazdasági mun­kaközösségi formák, ha jól él­nek vele, valóban hatékony és jelentős segítséget nyújthatnak a nagyvállalatoknak abban, hogy alapvető feladataikra összpontosíthassák a rendelke­zésre álló erőket és eszközö­ket. Felvetődhet a kérdés, kik dolgoznak ezekben az új vál­lalkozási formákban? Szám szerint 616 fizikai dol­gozó, 129 műszaki tevékenyke­dett december 1. időszakában kisvállalkozási formában. A párttagok száma ekkor 183, a KISZ-tagoké pedig 95 volt. Ta­lán ebből is érzékelhető, hogy a Csepel Autógyárban is a kommunisták voltak azok, akik felismerték az újat, az ál­tala kínált lehetőségeket, és a kezdeményezők élére álltak. Pedig elég sok ellenvéle­ménnyel kellett szembenézni­ük. Az elmúlt év elején sokan kétségbe vonták a VGM-ek szükségességét, mások úgy vél­ték, hogy ez a forma intézmé­nyesíti a nyerészkedést és a harácsolást. A politikai, tár­sadalmi és tömegszervezetek együttes felvilágosító, érvelő és meggyőző agitációs munká­jának eredménye, hogy a rövid bizonytalankodó időszak polé­miáit az első negyedév elejére lezárhattuk, s már az 1982-es tervidőszak első szakaszában létrejöhettek a vállalati gazda­sági munkaközösségek. A VGM-ek gyors és viszony­lag nagy számú megalakulása önmagában véve is bizonyítja, hogy tényleges, valóságos vál­lalati igényeket elégítenek ki, s megalakulásuk egybeesett a dolgozók többségének azon tö­rekvésével, hogy legyen mód­juk szakmai ismereteik hasz­nosításával a végzett többlet­­munka eredményeként a több­letbér megkeresésére is. Érde­mes röviden áttekinteni, hogy tulajdonképpen milyen előnyö­ket is biztosítanak a VGM-ek a Csepel Autógyár dolgozói számára. Első helyre kívánkozik az a tény, hogy elsősorban jól kép­zett, az univerzális ismeretek­kel rendelkezők körében segí­ti elő a létszám megtartását. Most, és itt térül meg igazán a több szakmában való jártas­ság, a szakmai továbbképzés, valamint a korábban már al­kalmazott „átirányítás” során szerzett tapasztalatok. A másik nagy terület a szűk kapacitások feloldásának ügye! Amikor a nagyvállalatoknak ma szinte létkérdés a szünte­lenül változó piaci lehetősé­gekhez való szüntelen és gyors igazodás, akkor a szűk kapaci­tások gondja valóban ügye a kollektíváknak! Nos, a VGM- ek olyan eszközöknek bizo­nyultak, amelyek mással és ilyen gyorsasággal nem pótol­hatók. A közösségekben ugyan­is a dolgozók a konkrét mun­kán kívül jelentős mértékű munkaszervezést is végrehaj­tanak, nagyobb gondot fordí­tanak a munkaeszközök, be­rendezések karbantartására, megóvására. S ne hallgassuk el azt sem, hogy valóban nagy figyelmet fordítanak a minő­ségre, nemcsak azért, mert munkájukat a kollektíva figye­li és minősíti, hanem azért is, mert közvetlenül a „zsebük­re” megy! Azt sem illik elhallgatni, hogy mindannyian tapasztal­hatjuk: óriási erőfeszítéseket követel, különösen 1983-ban kinek-kinek a saját életszín­vonalának megőrzése! Ilyen körülmények között, pedig különösen fontos, hogy­­mozgósítva minden tartalékun­kat arra is mód és lehetőség nyíljék, hogy aki nem kíván szabad szombaton horgászni, az a népgazdaság és önmaga számára is fizetőképes hasznos munkával tölthesse szabad ide­jét. Ha jobban akarunk élni, akkor jobban kell dolgozni, minden munkahelyen az or­szágban. Ha ez esetenként tö­bet is jelent a napi 8 óránál, akkor ezt is vállalni kell! Az úgynevezett „visszahúzó” hatásokról, aggályokról elég sok szó esik. Arról már keve­sebb, hogy a VGM-nek „szigo­rú” munka- és minőségi fe­gyelme megjelenik a hétközna­pi munka során is, és nemcsak a felfogásban, hanem a konk­rét gyakorlatban. Arról is ke­vés szó esett, hogy már senki sem tagadja: a GM-ben dolgo­zók több jövedelemhez juthat­nak, ám ez nem azonos a hará­­csolással, az anyagias szemlé­lettel, hiszen áldozatos munka árán jut ehhez a pénztöbblet­hez. Hiba lenne tehát bárki tudati fejlettségi szintjét meg­kérdőjelezni pusztán azért, mert munkaidő után, vagy szabad idejében GM-ben dolgo­zik. Már csak azért sem, mert munkájával a vállalat a nép­gazdaság érdekeinek szolgála­tában a megkérdőjelező érde­keit is szolgálja. Végül, talán nem utolsósor­ban nem egészen igaz az oly állítás sem, mely szerint a kis­vállalkozás elfordít a közügyek intézésétől! Nem igaz, mert, aki egyszer vállalta a közka­tona, a közösség szolgálatának tisztét —, legyen az párttag, vagy pártonkívüli —, az ő életre vállalta ezt a szolgála­­to. A VGM-ek kedvéért pedig nem adja fel. Az a szocialista­­brigádtag, aki eddig soha nem maradt el a társadalmi mun­kától, aki mindig részt vett a kommunista műszakon, aki to­lókocsit készít a mozgássér­teknek, akit eddig érdekelt munkatársai egyéni élete, bol­dogulása is, az a munkaközös­ségbe lépve sem hagyja az ajtó előtt szocialista tudatát és gondolkodását. Turbék János

Next