Vasas, 1988 (93. évfolyam, 1-12. szám)
1988-01-01 / 1. szám
SZERVEZETI ÉLET 2 A szakszervezet titkára kereszttűzben A bizalmi egy napja November közepén egy vasárnap délelőtt a Mezőgép Fehérgyarmati Gyáregységében beszélgettünk Kiss Józseffel, a gyáregység szakszervezeti bizottságának titkárával. Hogy érzi magát a tízszeres kiváló fehérgyarmati üzem szakszervezeti titkára — kérdeztem bevezetőnek. — Jobban,mint az első félév végén, amikor nem tudtuk, hogy a jól sikerült, eredményesen zárult első hat hónapot, milyen feladatok fogják követni. Augusztusra kialakult a végleges kép. A negyedik negyedévben a WAHTA lakóegységből negyvenhat darabot kell elkészítenünk. Ez tizenhat fúrómesteri, ugyanennyi szárító-, illetve fürdőkocsi, hét konyhai kocsi és kilencvenhat hálókocsi elkészítését jelentette. Összességében ezek értéke túlhaladja a kettőszázegymillió forintot. Megállapíthattuk, hogy a gyáregység rendelési állománya biztosítja a gépi és kézi kapacitások leterhelését. Azt is látni kellett viszont, hogy a teljesítés abban az esetben is, ha minden anyag biztosítása időben megvalósul, csak jó munkaszervezéssel és intenzív munkával képzelhető el. S ehhez a szakszervezet, a bizalmi hálózat, aktíváink komoly segítséget tudtak nyújtani. Napjainkban a társadalom minden tagja számol, hogyan tudja azt az életszínvonalat biztosítani magának és családjának, amit külön és együttesen az idézett leírás jellemző a ma alkotó emberére. Harcias nekibuzdulást kísérheti közömbösségig hervadó állapot. Vannak emberek, akiknek sikeres — majdnem azt írtam: karrierbiztos! — életútjuk, sorsukat nem gátolják, míg mások nyögvegürcölve, megkeseredetten élik mindennapjaikat. Kontár Endre, a pécsi Mezőgép Vállalat forgácsoló üzemrészében csoportvezetőként dolgozik. Kontár Endrében bíznak a munkatársai, e bizalomnak egyik jele, hogy megválasztották őt a vállalati tanács tagjává. Emberiszakmai készségei alapján úgy ítélik meg a munkatársak, hogy jól választottak, Endre képes arra, hogy a saját állásfoglalásának megfogalmazásába beleillessze az egész kollektíva véleményét, s így valóban — a közösség szószólója. — A tervek — a pécsi Mezőgép Vállalatnál is! — feszítettek, Mágocson is pattanásig feszített a teljesítése — magyarázza Kontár Endre. — Minden terv megvalósítható! De csak akkor, ha a termelést megfelelő szellemi kapacitással előkészítik a munkahelyen és csak teljesítményjavító változtatásokat eszközölnek a kivitelezés időszakában. Ma még előfordul, hogy „fej vagy írás alapon döntünk!” — és azt hiszem, hogy nem kell példák felsorolásával bizonyítani — ez a „módszer” kita múlt években. Megéri-e a gunkban való munka, érdemes-e dolgozni a közösségért és hogyan alakulnak a tagdíjak, vagyis mit jelent ma szervezett dolgozónak lenni? — Mi is megvitattuk, hogyan alakul a tagsági díj 1988-tól. A nettó kereset egy százalékának tagdíjkénti levonásával mindenki egyetért, viszont többeknek a gmk-ban kapott keresetüket is alapul véve progresszíve emelkedik a szakszervezeti tagsági díj is. Dolgozóink javasolták, ez a jövedelemtől függetlenül maradjon meg mindig az alapfizetés egy harchoz vezet, teljesen mindegy, hogy siránkozunk-e, keressük-e a magyarázatot, találunk-e gyógyírt bajainkra — a kudarc veszteség és nagyon önteltnek kell lennünk ahhoz, hogy a csorbáért másokat okoljunk. A hiba — sajnos! — bennünk van. Vannak, akik a gazdasági munka, a jövőteremtés alapozó munkáját a véletlenre bízzák, noha kötelességük a termelésszervezés, az ABC- A-tól Zs-ig ismernünk kell és gyakorlati alkalmazásukat bevezetni. Ha a kényelmeskedők, a „Várjunk még!” emberkék útmutatásait követjük, nem véletlenszerű a kudarc, önmagunk produkáljuk. Megértjük azt, ami országos méretekben történik „reform” címszó alatt: az átalakulásra, formálódásra, majd a csiszolódásra nagyon nagy szükség van ma. És a holnap kérdése: Ki kezdje a változtatást? Honnét kell elindulni? Meddig kell eljutni, hol a cél? Sportnyelven szólva, hosszú távú váltófutás a jelenünk — eldördült a startpisztoly! —, és ennek a hosszú távnak a végigfutásához én, te, ő, mi, ti. ők verítékező aktivitására van szükség. Menet közben „kifullandásunk csökkentése érdekében” javítanunk kell az üzemi klímát, emelni kell a minőséget, a szervezési nehézségeket elhárítani, a kiválasztás- és utánpótlás-problémákat meg kell oldani — mind-mind olyan teendő, amelynek megoldása szükséges ahhoz, hogy a munka racionalizálásával a produktivitást emeljük, százalékának. Gyáregységünk — kimondani is jólesik — tízszer érdemelte már ki a „kiváló” címet. A szatmári térségben nincs különösebb gond a dolgozóink átlagfizetését illetően sem. Ezek a keresetek azonban nem hasonlíthatók az ország jelentős ipari településein vagy a fővárosban dolgozó vasasok pénzéhez. Egy konkrét példát hadd mondjak: Gyöngyösi László esztergályos csoportvezető, aki szakmai munkáját, politikai, szakszervezeti tevékenységét illetően is a vállalat legjobbjai közé tartozik, harminchárom forintos órabérért dolgozik. Rendszeresen túlteljesítve normáját, kifogástalan minőségű munkát végezve sem keresi meg a hétezer forintot a főmunkaidőben. S ha ehhez hozzászámítom, hogy nős, családja van, most épített házat, s az egyik községből jár be naponként, úgy érzem megfelelő képet rajzoltam dolgozóink helyzetéről. Nézzük a pluszlehetőséget. Ha eddig gmk-ban bent maradt dolgozni, egyórai keresete közel nyolcvan forint volt. A következő évtől megnövekednek a terhek, s progresszíve a bruttósított bérhez, ha hozzászámítják ezt a keresményt, ez a nyolcvan forint önmagához viszonyítva sem lesz több hatvannál, nem beszélve az időközben bekövetkező árváltozásokról. Önkéntelenül megfogalmazódik — gondolva arra, hogy a hatalmas átformálódáshoz olyan vezetőkre van szükség, akik ismerik a közösség gondjait, emberileg is, szakmailag is alkalmasak arra, hogy jelen időben a jövő távlatainak körvonalazását is szem előtt tartva haladnak az élen, s mi tudjuk, hogy bátran követhetjük őket — tévutakra nem csámborgunk. Kontár Endre egy azok közül, aki a fentiekben kifejtett cselekvésre képesek. Érdekelt: milyen családi háttér fedezi az ízig-vérig aktivista embert? Mert — valljuk meg őszintén — csak kevesen vannak, akik vállalnak, olykor erejükön felül — de teljesítik is vállalásukat. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha családi mikroközösségében akkumulálódni képes az alkotó egyéniség. — 38 éves vagyok — sorolja Kontár Endre életrajzát rövid mondatokban fogalmazva —, Szilvia és Zsolt sok örömöt ad életünkben. . . . 1963-ban fejeztem be az általános iskolát, ipari tanulónak a Bihari Állami Gazdasághoz kerültem. „Diplomám” van, ami tanúsítja, hogy mezőgazdasági gépszerelő szakmunkás vagyok. Gépszereléssel nem sok időt töltöttem: átkerültem a mágocsi gépjavító állomáshoz — betanított esztergályosnak. Ahhoz, hogy jó munkadarabot adjak ki a kezeim közül — tanulni kellett; nemcsak a gépet megismerni, de olyan szellemi gyarapodásra volt szükségem, hogy ismerjem az esztergályozás elméletét. Szakmunkás-bizonyítványt szereztem. Bár nem volt kis vállalkozás, nekirugaszkodtam azután, folytattam tanulmányaimat. Pécsett a Gépipari Technikumban 1976- ban érettségiztem. Nagy ára volt a bizonyítvány megszerzésedolgozóink többsége a falvakból jár be, nem jár-e jobban, ha zöldséget, gyümölcsöt termeszt, vagy éppen állatokat tart, mint ha naponta és hétvégeken is gyári munkával tölti napjait. Többen megfogalmazták, valahol kompromisszumot kellene keresni. Közösek a céljaink, a feladataink, s ezekben a valóban nagy gondot, problémát hordozó időszakokban, csak az erők egyesítésével tudunk eredményt elérni. Mi nem azt keressük, hogyan nem lehet, hanem azon munkálkodunk, hogy közösen tudjuk biztosítani a régi színvonalat, sikerüljön megtartani a dolgozókat. Magam is a fiatalabb garnitúrához tartozom, s az én életemben azt szoktam meg, hogy az évek során gyarapodtunk, fejlődtünk, egyre jobban kerestünk, egyre jobban éltünk. Azt hiszem, nekünk nehezebb tudomásul venni, hogy ez másként is lehet, s ez a másként a rosszabbat jelenti. Az idősebb szakik érvelése, az elmúlt évtizedek hasonlóan nehéz időszakainak felidézése sokat jelent a dezergens hangok leszerelésében. Úgy érzem, azt tapasztalom, hogy szakszervezeti tagjaink továbbra is hisznek abban, hogy a dolgozók államában a dolgozó, a munkás a jövőben is meg fogja találni számítását Molnár Károly nek, a munkahelyi feladataimat sem hanyagolhattam el, ezenkívül a családi kötöttséggel is együtt járt jó néhány teendő. De ki gondol ma már a küzdelmes időszakra. A végeredmény a fontos! — Világmegváltás? Sokan karrieristának tartanak és rám sütötték a „Világmegváltó” bélyeget. Van ebben a megbélyegzésben elismerés, dicséret, no meg egy kis gúny is . . . Nem akarok én többet — önmagamtól és másoktól se — „csak” a maximumot. Véleményem szerint minden emberben kell lenni önkontrollnak, hogy megítélje, mit csinált jól, s hol rontott? Bölcsebben hangzik, ha azt mondom: soha senki nem lehet elégedett a saját munkájával! Már csak azért se, mert az önelégültség előbb-utóbb kényelmeskedővé formálja az embert és a tespedtség ellen — lázadni kell. Az elégedetlenség — a javulás első állomása. — Kötelességteljesítésért nem jár dicséret. Ám ha mégis dicséretet, erkölcsi-anyagi megbecsülést érdemel az emberfia, azt szolgálja meg tettekkel, jó munkával. A kitüntetések adományozása esetenként a múltbéli tettek, cselekvések elismerése, más esetben serkentőként ható eszköz, hogy ne csak a tegnapi tetteink dicsőségében „fürösszük önmagunkat”, holnap is alkossunk. 1987-ben miniszteri kitüntetést kaptam. Örömöm lettem benne: vissza-visszatérő gondolat motoszkált bennem: „Holnaptól másként dolgozzak? Változtatnom kell-e?” Csakhamar eszembe jutott: nem kell változtatni semmin, folytatni kell mindent hittel, reménnyel... Abádi-Szabó József — Van egy ébresztős rádióm, arra szoktam kelni. Tegnap fél ötkor kezdett sípolni kegyetlenül. A híreket még félálomban hallgattam, már nem is tudom, miről beszéltek, csak az időjárásra figyeltem nagyon, tudjam hogyan kell öltöznöm. A fürdőszobában lerendeztem magam, aztán felöltöztem, kis családom még aludt. Halkan betettem magam után az ajtót, és kiléptem az utcára. Nyirkos, borongós idő volt, szemerkélt az eső. Engem nem zavart, szeretem. Czifferi Péter, a Gamma Művek szerszámüzemének köszörűse és bizalmija meséli el egy napját. Harmincnégy éves, húsz éve dolgozik ebben az üzemben. Fekete haját középen elválasztva, fülére fésülve hordja, néhány ősz hajszál, talán a gondokról árulkodik. Agyonmosott, valamikor kék overalljában, fehér, rövid ujjú pólójában semmiben sem különbözik munkástársaitól és élete sem sokban, hacsak abban nem, hogy számára természetes a mindennapi helytállás, hiszen két gyermekét fel kell nevelnie és adósságait is ki kell fizetnie. — Van Trabantom, mégis busszal szoktam bejönni a gyárba, mert az olcsóbb. Ilyenkor hajnalban még ülve lehet utazni. Kevesen vagyunk, a szép nők alusznak még. Tegnap egyik szomszédommal jöttem, arról beszélgettünk, hogy állítólag bevezetik az autópályadíjat. Barátom azon háborgott, hogy legutóbb, a benzináremelést éppen azzal indokolták, hogy új utakat építenek, illetve a régieket karbantartják. Leszálltam a Szakasits út sarkán, bejöttem a gyárkapun, felmutattam a belépőm, felmentem az öltözőbe, átöltöztem, bélyegeztem. A többiek már ott voltak az öltözőben, nemigen beszélgettünk. Reggel még érződik, hogy mindenki inkább aludni szeretne. A műhelyben kirámoltam a táskámból a reggelimet: zsömlét, tarját, sajtot. De ezt csak tíz órakor ettem meg, mert a reggelt két deci tejjel indítom. Aztán odaálltam a köszörűgép mellé. A tenyérnyi, kis üvegezett helyiségben a köszörűgép monoton zajában beszélgetünk, az üvegfalon keresztül kilátni a szerszámüzem többi részébe, ahol már munkájuk fölé hajló embereket látni. — Tudja, a köszörűsszakmáról rengeteg téveszme forog közszájon. Sokan azt hiszik, olyan ez, mint a biciklis késköszörűs, pedig egészen más. Sokkal precízebb, pontosabb munka ez, itt ezredszázad milliméteres pontossággal kell elkészíteni a szerszámokat. Hogy miért lettem köszörűs? Így alakult az életem. Eredetileg mechanikai műszerész szerettem volna lenni, de nem vettek fel, mert csak közepes tanuló voltam. Nem szerettem tanulni. Nagyon letargikus állapotban voltam akkor, de mert valamilyen szakmát mégiscsak tanulni kellett, végül is idejöttem, hiszen az egész családom itt dolgozott, apám, anyám, bátyám. Hosszú éveknek kellett eltelni, míg el tudtam készíteni olyan szerszámokat, amikben már szépséget láttam. Eleinte inkább a szakmám nehézségei jöttek ki. — A kis helyiségben alig látható fém- és kőpor szállong, a beszűrődő napsugár pászmáiban kavarognak. Beszélgetésünk után végigsimítottam a tárgyakon, fekete por tapadt a kezemhez. Itt dolgozik nap mint nap Czifferi Péter. Sokszor hajnaltól késő délutánig. Főmunkaidejében 7300— 7400 forintot visz haza. A vgmkból és túlórákból pedig 5600 forintot. — Alig pakoltam ki a táskám, amikor jött a művezetőm, Spacsek Róbert, hét éve dolgozunk már együtt. Vannak nézeteltéréseink, de azért megvagyunk egymással. A szakmai vitáinkon kívül leginkább a béreken szoktunk összekapni. Én ugyanis bizalmi vagyok. Legutóbb is, amikor az öreg Barabás Imre órabéremeléséről volt szó, csak hoszszas győzködés után egyeztünk meg. Nekem is az volt a véleményem, hogy emelni kell az órabérét, de én csak két forintot javasoltam, ő kettő ötvenet. Végül is ő győzött. Akkor pedig az volt a gond, kiktől vegyük el. Végül egy fiatalabb munkás pénzét csökkentettük, aki amúgy is az igazgatói alapból kapott emelést. Tíz éve vagyok bizalmi. Azelőtt nem volt különösebb véleményem és ismeretem a szakszervezetről. Fizettem a tagdíjat, aztán kész. Fiatal voltam, elvégeztem a munkám, aztán mentem focizni. Még ma is kergetem a bőrt az öregfiúk csapatában. Szóval odajött az egyik főbizalmi és megkérdezte elvállalnám-e a bizalmi tisztséget. Mert■ ő úgy érzi, képes lennék rá. Kértem egy kis gondolkodási időt, aztán elvállaltam. Semmiféle anyagi előnyöm nem származott belőle, de a testületi üléseken kezdtem jobban megismerni a vállalatot, láttam hogy állunk, milyen nehézségek vannak előttünk. Sokszor nem népszerű ez a megbízatás, meg kell küzdeni az emberekkel, elmagyarázni mit miért tett a vállalat vezetősége, a vasas, és a SZOT. Nemrégiben egy bizalmiértekezleten az új tagdíjfizetés rendjéről vitatkoztunk. Sokan nem értenek egyet a levonással, mert úgy gondolják, ezzel is egy kapcsolat szűnik meg az emberekkel. Hiszen, amikor fizetésnapkor odajönnek, nemcsak bélyeget fizetnek, de más problémákat is megbeszélünk. Elvitatkozunk azon, hogyan végzi a szakszervezet az érdekvédelmi munkáját, mert az emberek különösen most, az áremelések óta erősebbnek szeretnék látni érdekvédelmüket. Amikor a művezető elment, odaálltam a gép mellé, egész napra volt melóm, sőt tegnap még este hatig bent kellett maradnom, mert várták a munkadarabot. Délben hideget ebédeltem itt a műhelyben, nem fizetem be az üzemi kosztot, inkább otthon estem este. Az idő azért csak eltelt. Hatkor letettem a lantot, felmentem az öltözőbe, megfürödtem, átöltöztem, amikor kiléptem a gyárkapun már sötét volt. Az eső még mindig szemerkélt. Nem voltam nagyon fáradt, inkább csak hét végére jön ki rajtam. Péntek reggel kellene aludni, de akkor még mindig nem lehet. Szombaton pedig a gyerekek nem hagynak. Amikor beléptem a lakásba, kislányom elém szaladt, a fiam még mindig tanult a feleségemmel, matekot, oroszt, magyar nyelvtant. Hét óra után leültünk vacsorázni, tojásos lecsót ettünk. Feleségem utána tovább tanult a fiammal, addig nem is kapcsoltuk be a tévét, amíg el nem készült. Később megnéztük a Szászok fénye, poroszok dicsősége című film végét és videóztunk. Én a vgmknak és a túlóráknak köszönhetem, hogy gépesítettem a lakást, van hifi-tornyunk, színes tévénk, videónk, automata mosógépünk. A tv-film után egy horrort néztünk végig, az Antikrisztus születéséről, Gregory Peck játszotta a főszerepet. Kikapcsolódásnak ez nem rossz. Az asszony pulóvert kötött, én pedig a kormányprogramot olvasgattam és a vállalati tanács ülésének jegyzőkönyvét, hogy készüljek erre a beszélgetésre. A filmben nem győzött az igazság. Tizenegy körül lefeküdtünk aludni. Álmodtam valamit, de hogy mit, arra már nem emlékszem, mert hajnalban a rádióébresztő kegyetlen sípolása semmivé tette álmaimat. Udvarhelyi András //Kötelességteljesítésén nem jár dicséret!" Mottó helyett: Ellentmondások. — Az ember természeténél fogva hiszékeny és hitetlen, félénk és vakmerő. Az ember jellemzése. — Függés, függetlenség, igény. Az ember állapota. — Állhatatlanság, unalom, nyugtalanság. (B. PASCAL) A SAS 1988. JAM VII