Vasas, 1991 (96. évfolyam, 1-12. szám)

1991-01-01 / 1. szám

2­0KSZERVEZETI ÉLET Évkezdés visszatekintéssel és várakozással Támogatás nélkül nehéz dolgozni 1990-ben nagyon sok változás történt az ország­ban, így a vasasszakszervezet életében is. E változások hogyan hatottak a szakszervezetre, mennyiben tették hatékonyabbá az érdekvédelmi munkát? Erre a bizony nem egyszerű kérdésre kerestük a választ, amikor le­ültünk beszélgetni Paszternák László elnökkel, Hódi Zoltán és Szőke Károly alelnökökkel. ✓ — Hogyan élte át, mit je­lentett az ön számára az el­múlt év — kérdeztem először Paszternák Lászlót, aki egy­ben országgyűlési képviselő is. — Rendkívül nagy izgalmak és várakozások közepette ké­szültem az 1990-es évre. Tud­tam, nem akármilyen év lesz az életemben. Az események is ezt igazolták, hiszen való­ban rendszerváltás történt az országban. Jó 40 év után egy olyan társadalmi miliő alakul­hatott ki, amelyet vártunk, kívántunk, de talán nem pon­tosan ilyennek képzeltük­­ el. Közvetlen megélője voltam a változásnak, mint a vasasszö­vetség elnöke. Nagy kérdés volt, hogy a rendszerváltás kö­zepette miként tudjuk végre­hajtani a szakszervezeti moz­galomban is a váltást. A kong­resszusunk után egy teljesen új program alapjaira helyez­tük a VASAS-t. Nem sokkal később kaptam egy kínálkozó lehetőséget, hogy a parlamen­ti képviselőséggel is kipróbál­hatom az erőmet. Az újságol­vasók, az engem ismerők na­gyon jól tudják: nem volt ez egyszerű dolog. Más az, hogy én vállalom, és más a Vasas viszonya ehhez a vállalkozás­hoz. Végül is, ha útvesztőkkel, kanyarokkal és belső vívó­dással, de azt hiszem nem kell szégyellnem az elmúlt évet. Lehet, hogy szerénytelen va­gyok, de 14—16 órai munká­val győztem csak a két fel­adat ellátását. — Hogyan lehet a parla­mentben a Vasas érdekeket védeni, hiszen ha jól emlék­szem, akkor mindössze há­romszor kapott lehetőséget a felszólalásra. — A hozzászólások önma­gukban még nem jelentik azt, ki mennyit dolgozott. Az első időszakban volt ennek jelen­tősége, mikor az ország köz­véleménye óriási várakozással meredt a képernyőre és azt nézte, ki hányszor ugrál föl. Itt is dolgozni kell, mint bár­hol másutt, és végül is a tar­talom a fontos. Az igazi par­lamenti munka a kulisszák mögött, a bizottságokban zaj­lik. A plénumon már úgy is­tenigazából szakmailag befo­lyásolni a döntést nemigen le­het, ráadásul a kormánypárt többségben van és le tud sza­vazni minket. Nagyon sok szakértői véleményt, törvény­módosító javaslatot nyújtot­tunk be , én is adtam be ilyent , amelyek befolyásol­ták a döntéshozatalt. Azt per­sze meg kell mondanom, többségében leszavazták, nem­csak engem, hanem hasonló módon az SZDSZ-t és a Fi­­desz-t vagy az MSZP-t is. Ez tapasztalható volt a költség­­vetés megszavazásakor és az adótörvények elfogadása kap­csán is. formációkhoz tudtam juttatni a vasasszövetséget, amit senki mástól nem kaphattak meg. Első kézből, már az indulás pillanatában ismertük az or­szág sorsát érintő kérdéseket. Ebből fakadóan a szövetség vezető testületei,­­úgy tudták kialakítani álláspontjukat, hogy ismerték a háttér-infor­mációkat is. Ezen túl, az MSZOSZ számára is tudtam háttér-információt adni. Sike­resnek tartom azt is, hogy né­hány kezdeményezéssel és köz­vetlen közreműködéssel pozi­tív irányba befolyásoltam a dolgokat. Ilyen volt például az üdültetés rendszerével és fi­nanszírozásával összefüggő kérdés, mellyel kapcsolatban interpellációt is benyújtottam. Az eredmény ez a szégyenletes­­ költségvetés — Mennyi volt ebben az évben képviselői munkájában a siker, és mennyi a kudarc? — Összességében ez tanuló­­időszak volt. Nemcsak nekem, hanem mindenkinek. Igyekez­tünk megtanulni a módszere­ket, hogyan kell egy törvény­hozó parlamentben dolgozni. Ezt sehol sem tanítják. Ezért több sikertelenséget hozott ez az év, mint sikert. Sőt! Az a kényszerhelyzet diktált, amibe a kormányzat, a koalí­ció belezavarta a parlamentet. A vége az a szerintem csúfos, szégyenletes költségvetés lett, amit elfogadtak ... — Inkább kudarcról beszélt, mint sikerről, de azért nem lehet ezt a munkát sikerél­mény nélkül végezni... — A sikerélmény az volt, hogy mint képviselő olyan­an­ lecsapták az állampolgárokat — Mi az oka, hogy a mun­kavállalók érdekeivel a parla­mentben keveset foglalkoz­nak? — A parlament eddigi tevé­kenysége nem hogy elősegítet­te volna az érdekvédelem megszerveződését, hanem hát­ráltatta. A pártok és a párton belül a képviselők bizonyos része megnyilatkozásaival, sze­mélyes cselekedeteivel rombol­ta le ezt a lehetőséget. Tör­tént persze hivatkozás a nép­re, a dolgozókra, de amikor meg kellett nyomni a gombot, akkor szív és lélek nélkül sza­vaztak, aminek következtében a bérből és fizetésből élőt nyomorba taszító törvényt fo­gadtak el. — Tehát az csak „szöveg” volt, amikor Antall miniszter­­elnök úr kijelentette, hogy erős szakszervezetekre van szüksége? — Nagyon szép színjáték volt, amit eljátszottak a blo­kád előtt, alatt meg utána is. Becsapta az érdekképviselete­ket, becsapta az állampolgáro­kat ... ! Kényszerből elfogad­tatta az 1991-es költségvetést. Erre mit lehet válaszolni? Azt, hogy ki kell kényszerí­teni a költségvetés megváltoz­tatását. Olyan költségvetés ke­rüljön a parlament elé, amely elfogadható a nép többsége számára. — Mit szeretne elérni az 1991-es évben? — Két célt. Közreműködé­semmel én is hozzájárulhas­sak megváltoztatni a jelenlegi költségvetést. Ha ez sikerülne, akkor elégedett lennék. Ezzel párhuzamosan, szeretnék a munkavállalói érdekképvisele­tek számára megfelelő lehető­séget kialakítani, annak a működését elősegíteni. Ha ezt a két célt meg lehet valósí­tani, nem lesz értelmetlen a munkám ... VÁSÁS A kongresszus határozatai mutattak utat — 1990 a vasasszakszerve­zet szempontjából is a rend­szerváltás éve volt — vette át a szót Hódi­­Zoltán és tért egyből a mozgalom helyzetére. Úgy kezdtük az elmúlt esz­tendőt, hogy XXX. kongresz­­szusunk befejezte munkáját, ezért természetesen e határo­zatok végrehajtása jelentette a legtöbb munkát. Rendkívüli év volt. Egyszerre kellett új szövetségi alapon felállt szer­vezetet működtetni, ugyanak­kor ezzel párhuzamosan fog­lalkoztunk a napi érdekvéde­lemmel, a napi konfliktusok­kal. Rögtön január elején a kormány nem fogadta el a bérliberalizációt. Létrehoztak ugyan egy foglalkoztatási ala­pot, de az nem volt megoldás. Az úgynevezett volt szocialis­ta kereskedelmi partnerek kö­zött nem jött létre megállapo­dás és ez a vasaságazatok­ban a termelés 15 százalékos, a keleti export 30-40 százalé­kos csökkenésével járt. Egy­idejűleg megjelent egy nagy­mértékű infláció, ezzel párhu­zamosan a munkanélküliség. Ezért mi tulajdonképpen két fő irányba dolgoztunk. Egy-­­­részt korszerűsítettük a szak­szervezetet , létrejött a Szövete­­­ségi Tanács, az elnökség és a­ megyei szövetségek. A vasas­szövetség vezetése a fő hang­súlyt az érdekvédelem, a na­pi érdekegyeztetés minél hatá­rozottabb képviseletére helyez­te. Kísérletet tettünk és végül sikerült elérnünk, hogy a szo­cialista export tekintetében mielőbb jöjjön létre a kor­mány és a szovjet fél között

Next