Vasas, 1992 (97. évfolyam, 1-12. szám)
1992-01-01 / 1. szám
2 Szakszervezeti munka Norvégiában A decemberi számunkban hírt adtunk arról, hogy szakszervezetünk vendégeként hazánkba látogatott a Norvég Ipari Szakszervezetek vezető szintű küldöttsége. Ebből az alkalomból Kjeli Bjorndalen elnök, Einar S. Birkeland titkár és Torill Karlsen, a végrehajtó bizottság tagja tájékoztatták lapunk munkatársát a norvég szövetség tevékenységéről. A vendégek elmondták, hogy 1988-ban jött létre a Norvég Ipari Szakszervezetek Szövetsége, a Follesforbundet. Ekkor a magánszektorban működő öt legnagyobb vasas, textiles (s konfekcióipari), építők, papíripari és a mezőgazdasági (erdészeti) ipari szakszervezet lépett szövetségre megközelítőleg 170 ezer tag képviseletében. Külön-külön jelentős hagyománya volt az alapító szervezeteknek, de ez az új típusú tevékenység csak mintegy hároméves múltra tekint vissza ... Tavaly október 7—11. között tartották meg az ún. „első, rendes, országos” kongresszust. Ezen összegezték az eddigi tevékenység tapasztalatait, és kijelölték a legfontosabb teendőket. Ez utóbbit egy négy évre szóló akcióprogramban rögzítették. Nagyon leegyszerűsítve a sokrétű programot: a fő figyelmet a közös szakszervezeti tagság munkahelyi helyzetére , főként a bérezésre, valamit a munkahelyek megóvására, illetve az új munkahelyek létesítését elősegítő iparpolitika kiharcolására akarják fordítani. A munkanélküliek országos rátája Norvégiában 5-6 százalék között mozog, amit a szövetség nagyon magasnak tart. Az átlagosnál rosszabb a helyzet az építőiparban és az erdőgazdálkodásban. A minőségileg más jellegű tudnivalók nagyobb anyagi alapot is követelnének. A vezetőség a kongresszus elé terjesztette: 0,2 százalékkal emeljék fel a tagdíj mértékét, ami a bruttó bér 1,5 százaléka volt. A kongresszus nagy vita után nem fogadta el a tervezett emelést. Csak zárójelben jegyzi meg az újraválasztott elnök, aki eredetileg „vasas" volt, hogy így jelenleg kevesebb az átlagos tagdíj, mint amikor az alapítók önállóak voltak... A tájékoztatóban néhány konkrétabb kérdésről is szó esett. A szövetség egyik fontos feladata a bértarifa (mi ágazati kollektív szerződésnek hívjuk) tárgyalások. Norvégiában nincs országos minimálbér. A tarifatárgyalásokon — 1988 óta hat volt — arra törekednek, hogy az adott ágazatban a munkáltatókra vonatkozó kötelező előírásokat fogadjanak el. Nehezíti a helyzetet, hogy régiónként (nálunk ez a megyének felel meg) nagy a bérkülönbség, s a munkáltatók mindegyike sem tartozik saját szövetségükhöz. Emiatt többszintű érdekegyeztetésre kényszerülnek. Azokkal a munkaadókkal, akik a munkáltatók szövetségbe tömörülnek, ágazati kollektív szerződést köt a szakszervezeti szövetség. Az ide nem tartozó, de viszonylag jelentős cégekkel közvetlenül tárgyalnak éppúgy, mint néhány kisebb vállalattal. Az igazi gond, hogy jó néhány kisebb cégnél nincs szakszervezet, kollektív szerződés, rosszabb a munkabiztonság, nagyobb a munkavállaló kiszolgáltatottsága. Ezért arra törekednek, hogy ezeket a munkahelyeket is „bevigyék” a szakszervezetbe, mert akkor már mások az alkupozíciók ... Érdekes kérdés a sztrájkalap. Régebben mindegyik alapító tag önálló ilyen pénzeszközzel rendelkezett. Most nagyot változott a helyzet, hiszen minden „közös”. Ez is. Függetlenül attól, hogy ki fizette be. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a szekciók (nálunk tagozatok, mondhatnák úgy is, iparágak) dolgozói sztrájkolnak, de a szolidaritás elve alapján a többiek által is összeadott kasszából fedezik a kiadásokat. Így a „kisebbségnek” is reális esélye van speciális érdekei kiharcolására ... (Telefax) Kitüntetés A vasasszövetség elnöksége Teszársz Károly-emlékplakettet adományozott Szeisz Jánosnak, a vasasszakszervezet Oktatási és Módszertani Központ szakértőjének nyugállományba vonulása alkalmából; Csizmadia Lajosnak, a BHG függetlenített szb-titkárának eddig végzett eredményes munkája elismeréséül; Dudás Jánosnak, az Elektronikai Vállalat függetlenített vszb-titkárának eddig végzett eredményes munkája elismeréséül. A kitüntetetteknek gratulálunk. ASZERVEZETI ÉLET VASAS PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM Kupa Mihály miniszter úr részére Tisztelt Miniszter Úr! A Hajdú-Bihar megyei Szakszervezeti Szövetség tájékoztatása alapján megdöbbenéssel értesültünk arról a tényről, hogy a Tiszacsegén működő GSK Bútor Vegyes Ipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-nél a munkavállalók részére pénzügyi problémák miatt 1991. október 14-e óta nem fizettek munkabért. Ezt a munkavállalókkal szembeni egyoldalú munkáltatói eljárást embertelennek és méltánytalannak tartjuk, különös tekintettel arra, hogy a hatályos Munka Törvénykönyve 44. §-a egyértelműen kimondja, hogy „A végzett munkáért díjazás jár”. Ezt a szabályozást erősíti a kormány 34/1991. (II. 28.) korm. számú rendelete, amely szerint: „A munkabért — ha munkaviszonyra vonatkozó szabály eltérően nem rendelkezik — a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig kell kifizetni.” Tekintettel arra, hogy a dolgozóknak a saját és családjuk megélhetéséhez szükséges jövedelmet alapvetően munkatevékenységük alapján kell megkapniuk, ezért a munkaviszony keretében végzett munka díjazásának elmaradása aránytalan sérelem. Szakszervezeti szövetségünk a munkabér kifizetésének ilyen mértékű elmaradását törvénytelennek és igazságtalannak tartja, ezért az ügy politikai súlyára való tekintettel Miniszter Úr személyes intézkedését és közbenjárását kérjük annak érdekében, hogy a munkavállalók jogos munkabérüket — annak kamataival együtt — soron kívül megkaphassák, valamint garanciát kérünk arra is, hogy ilyen eset a jövőben többet ne fordulhasson elő. Szíves válaszát várva tisztelettel üdvözlöm: Paszternák László elnök ★ (Információink szerint a dolgozók az októberi és a novemberi fizetést decemberben megkapták, míg a decemberi bérüket szintén késve, január 14-én folyósították. — A szerk.) Vidáné Török Beatrix titkár FŐVÁROSI MUNKAÜGYI KÖZPONT Tisztelt Munkaügyi Tanács! A főváros foglalkoztatási problémáinak 1991. évi elősegítésére rendelkezésre álló decentralizált Foglalkoztatási Alap júliusban elfogadott felhasználási elvei szerint a korengedményes nyugdíjak F. A.-ból történő átvállalását a Fővárosi Munkaügyi Központ csak azokban az esetekben engedélyezheti, ha a kérelmezőnek több mint három és fél éve van hátra a nyugdíjkorhatár betöltéséig. Ezeket az elveket nyilvánvalóan a rendelkezésre álló forrás kímélése, másrészt az aktív eszközök előnyben részesítése miatt fogadta el a Munkaügyi Tanács. A döntés óta eltelt néhány hónap alatt a főváros foglalkoztatási helyzete tovább romlott, amelyben jelentős szerepet játszott a vállalatfelszámolásra vonatkozó döntések megnövekedése is. Jelenleg nyolc budapesti „vasas” vállalat dolgozóinak kell szembenéznie a felszámolás keserű következményeivel, a munkanélküliség fenyegető rémével. Tudjuk, hogy a felszámolás ma már több ezer nem „vasas” dolgozót is fenyeget, ezért az érdekvédelmi szervezetek közös érdekének és közös feladatának tartjuk, hogy a felszámolásra kerülő vállalatok dolgozói sorsának rendezésére megnyugtató, lehetőleg végleges megoldások szülessenek. Ilyen megnyugtató és végleges megoldásnak tekintjük a korengedményes nyugdíj feltételeinek megfelelő dolgozók nyugdíjának 100%-os átvállalását a Foglalkoztatási Alapból. Jóllehet a korengedményes nyugdíjazás nem közvetlenül a foglalkoztatást elősegítő eszköz, követve mégis javítja a fiatalabb munkanélküliek elhelyezkedési esélyeit. Végleges ellátást jelent a nyugdíjkorhatárhoz közelálló idősebb munkavállalók számára és egyúttal a munkaerő-kínálatot is csökkenti. A felsorolt indokok alapján szakszervezetünk kezdeményezi a főváros rendelkezésére álló decentralizált F. A. felhasználási elveinek olyan irányú módosítását, amely lehetővé teszi a felszámolás alatt álló vállalatok korengedményes nyugdíjra jogosult dolgozói nyugdíjának — időkorlátozás nélküli — 100%-os átvállalását. Az elvek módosítását lehetővé teszi az a tény is, hogy a korengedményes nyugdíjazásra 1991-ben elhatározott keretből — ismereteink szerint — még jelentős tartalék áll rendelkezésre. Fentiek alapján kérjük a Munkaügyi Tanácstól javaslatunk egyetértő támogatását. 1991. december 3. Tisztelettel: Szőke Károly alelnök