Vasas, 1993 (98. évfolyam, 1-12. szám)
1993-01-01 / 1. szám
C. ÉVFOLYAM - 1. SZÁM -✓ Évkezdés, visszatekintéssel és várakozással Sorsdöntő pillanathoz érkeztünk Egy nagyon nehéz évet magunk mögött tudva zártuk 1992-őt. Az elmúlt tizenkét hónap meghatározó jelentőségű volt, és emlékezetes marad a vasasszakszervezet életében, pedig annyi rosszat, szinte megoldhatatlan problémát hozott tagjainknak, hogy jobb lenne elfelejteni és meg nem történté tenni. Éppen ezért mindannyian reméljük, hogy az új év könnyebb és sikeresebb lesz, de vajon tényleg bízhatunk a kedvező változásokban? Erre a bizony nem egyszerű kérdésre kerestük a választ, amikor Paszternák Lászlóval, a vasasszakszervezet elnökével, országgyűlési képviselővel leültünk beszélgetni, hogy értékeljük az óévet és előre tekintsünk 1993-ra. 1992 nagyon sokszínű és nehéz év volt. Csak kiragadva néhány példát: A parlamentben megszületett többek között az új Munka Törvénykönyve; a Társadalombiztosítási törvény; a Szociális törvény; elfogadta a T. Ház az 1993-as költségvetést; hosszú vita után megállapodtak egymással a szakszervezeti konföderációk; az év végére annyira elkeseredettek lettek az emberek, hogy kialakult egy sztrájkhangulat, majd ezek fenyegetettségéen végre tárgyalóasztalhoz ült a kormány és létrejött az Érdekegyeztető Tanácsban a megállapodás... Hogyan lehel mindezt értékelni? Azzal kell kezdeni, hogy a felsorolt tények ismeretében egy magát szakszervezeti vezetőnek tekintő ember csak azt tudja mondani: elkeserítő, lehangoló és szinte kezelhetetlen mélységű és mértékű helyzetet tapasztaltunk, amely abból táplálkozik, hogy a rendszerváltás szociális és gazdasági terheit a bérből és fizetésből élők, ezen belül is az ipari munkásság viseli legnagyobb mértékben. A munkanélkülivé válók többsége az iparból kerül ki. A termelés rohamos csökkenése olyan helyzetet teremt, hogy legyen bármennyire jó is egy adott helyen a kollektív szerződés és erős a szakszervezet, a munkavállalók számára nem hozhatnak olyan pozitív eredményt, amely bizakodásra adna okot. Mit is takar tehát az elmúlt év? Egyrészről olyan súlyos gazdasági, szociális és politikai helyzet alakult ki, amely a szakszervezetek működési összefüggéseit minden vonalon kedvezőtlenül érinti. Szinte nincs az árgazdaságnak olyan te - és ezt már ténylegesen ki lehet jelenteni -, amely ne lenne válságban, így az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem, az egészségügy és sorolhatnánk tovább. Mi mindig is mondtuk: nem törvényszerű, hogy ilyen mélyre kell sülyedni a rendszerváltás kapcsán, bár tudjuk, áldozat nélkül nem hajtható végre semmilyen átalakulás. Amennyiben lett volna időben kialakított és a társadalom által támogatott gazdaságpolitikai program egy iparpolitikai koncepcióval, ma nem lenne ennyire kezelhetetlen a helyzet. Ha megfelelő előkészülettel, szakértelemmel és konszenzussal készült volna el az 1993-as költségvetés nem jutottunk volna oda, hogy hajszálon múljon a teljes gazdasági összeroppanás. Emellett súlyos probléma az állami túlköltekezés, ami a bérből és fizetésből élők rovására megy végbe. De ugyanígy említhetem a privatizáció folyamatát, amely hihetetlen pazarlással, nem megfelelő irányítással, rengeteg gonddal és problémával, megfelelő szabályozás nélkül történik. Az év folyamán számtalanszor bebizonyosodott, hogy a kormányzat kapkod, nem képes úrrá lenni a gondokon és szinte mindent a pártérdekeknek rendel alá. Az iparban és az országban végig söpört a csődhullám, ennek konzekvenciáit későn vonták le, bár szerencsére ma már tapasztalunk az iparvezetésben kedvező jeleket is. Lassan kezdi felismerni a kormányzat, hogy sok olyan ágazat, vállalat van, amelyet át kell segíteni az átmeneti gondokon, mert a nemzetgazdaság érdekei megkívánják az ütőképes ipart, hiszen van ebben az országban megóvásra érdemes szakmai kultúra, piacképes vállalkozások. Végre napirendre került az a kérdéskör is, amely a 13 tartósan állami tulajdonban maradó vállatot érinti, köztük 7 vasas céget, hiszen ezek megsegítése, talponmaradásának biztosítása nemzetgazdasági kérdés. Csupán ezen vállalatok sorsa százezer munkavállaló jövőjét érinti. Tehát mi úgy gondoljuk, hogy a közel 700 ezer munkanélküli, az ipari munkásság kritikus bérhelyzete, a létminimum alatt élők rendkívül nagy száma mindmind azt mutatja és igazolja, amit már a tavalyi év elején is mondtunk, vagyis, hogy a kormányzat nem veszi figyelembe intézkedéseivel a bérből és fizetésből élők érdekeit. Éppen az elmondottakból következik: ez az év szakszervezeti szempontból olyan, amit azonnal el kellene felejteni és minden erőnket arra kell fordítani, hogy még egyszer ne ismétlődhessen meg. Ugyanakkor a parlamentben lényeges, a munkavállalókat közvetlenül érintő törvények születtek... - így van. Megszületett az új Munka Törvénykönyve, a (folytatás a 3. oldalon) ARA: 20 FT 1993. JANUÁR