Marék Antal: Mai dunántúli lírikusok - A Vasi Szemle Könyvei 142. (Szombathely, 1939)

Árva László

Árva László Mintha csak Mécs László meleg hangja zengett volna, amikor Árva László verseit olvastam. Megvallom, soha­sem hallottam róla, s ahogyan most átforgattam a könyvét, annyira lekötött, mintha izgalmas történetet olvastam volna. Elég volna, ha a költőt dicsérném, de dicséret után kiált az ember is, aki nemes arcával ott áll minden verse mögött A papírban van az a láthatatlan vízjegy, ami csak akkor tűnik elő, ha világosság szűrődik át rajta. Árva László min­den versén piros embert szív a védjegy. Pap s legnagyobb élménye az Isten. De ez a hit nem az, amit szemforgatással s kifelé szóló templomi leborulá­­sokkal adnak tudtára élőnek s Istennek, hanem a gyermek tiszta, töretlen hite. Gyermeki boldogsággal nézi mindazt, ami tiltás számára; nem lázong, de van egy mosolya... Mosoly, amely nagyobb hitet sugároz magából, mintha mel­lét verné, vagy éppen komoly filozófiai vitába keveredne önmagával. Íme milyen egyszerű: Bizony, művészet ez, barátom, az Istent látni nyárfaágon, vizen, tornyon és fergetegben. Most elárulom, ami itt kell: semmi, semmi, csak egy kis hit kell. (Egy kis hit kell.) Költészete további során olyan közel hozza lelkünkhöz a hitet s az Istent, hogy csak ki kell nyújtanunk a kezünket s már érintjük is a legszentebb csodát. Minden páthosz nél­kül vezet el bennünket a titokhoz. Módszerem gyermekes volt, semmi, csak iparkodtam jónak lenni. Ez a jóság természetes vonás nála, s végighúzódik mint piros fonál valamennyi versén. Mindennek természetes fo­lyománya az, hogy nagy szociális jóság növekedett benne. Nem elveken s társadalomszemléleten felcseperedett szo­ciális élmény ez, hanem a jó ember szocializmusa. Azé, aki mindenkor s mindenkinek csak jót akar, aki tud embertár­sáért lemondani, és segíteni mindenkinek, aki arra rászorul. De ugyanakkor kíméletlen azokkal szemben, akik kinőttek a jóságkeretből, s gonosz divatok hóbortjait követik. Ezek­kel nagyon gúnyos s kegyetlen tud lenni.

Next