Bíró Friderika: Az őrség ház- és lakáskultúrája (1975)
I. A népi ház- és lakáskultúra kérdései és kutatásának módszere
vetett források révén megközelíthető, az építészet és a lakásműveltség körébe tartozó tárgyi-anyagi maradványok és emlékek a 19. század elejére utalnak. Révükön tehát az őrségi falvakra vonatkozó legrégibb ház- és lakásműveltség — leglényegesebb vonásaiban — rekonstruálható, részben közvetlenül szemlélhető is. A későbbi fejlődés e téren természetszerűleg méginkább dokumentálható és kézzelfogható. Így a kutató előtt — a jelen helyzetben — mintegy másfélszáz esztendő falusi építményei és lakásbelsői sorakoztak fel tudományos elrendezésre várva. A számbavétel során részint objektív adatok és információk, részint formai kritériumok alapján el lehetett különíteni az őrségi ház- és lakáskultúra legrégibb rétegét, amelyet keletkezési körülményeinél és jellegénél fogva jobbágy-paraszti ház- és lakásműveltségnek neveztünk el. A jobbágy-paraszti életformának integer részeként, sőt annak bizonyos értelemben összefoglaló tárgyi kereteként felfogott korabeli ház- és lakáskultúra elemei és komplexumai bizonyultak a legtradicionálisabbnak, ami ez esetben a korabeli regionális etnikai jegyek optimumát jelentette. A vizsgálat során világossá vált, hogy a falusi anyagi kultúrának ezt a szféráját tartalmában alapvetően az a körülmény határozta meg, hogy a kor jobbágy-parasztjainak gazdasága még nagymértékben egy önellátó naturális gazdálkodás színvonalán állott, mérsékelt árucserét folytatott, illetőleg épp e korszakban bővítette kereteit és tért át folyamatosan az árugazdaságra. A ökonómiai körülmények tehát egy régi patriarchális gazdaság felbomlásának és átalakulásának az időszakát tükrözték, amely közvetlenül befolyásolta a házépítést és a lakásberendezést. Más oldalról a korabeli építőtechnika és faragókultúra játszott szerepet, amely jóllehet nagy népi gyakorlattal, mégis korlátozott és primitív szerszámkészlettel és szakmai tudással rendelkezett. Ez bizonyos mértékben e műveltségi ágazat formai oldalát is meghatározta. A kedvező földrajzi-táji adottságok, a továbbélő helyi történeti-etnikus hagyományok, a helyi általános paraszti műveltség adott színvonala további motívumok voltak e jobbágy-paraszti ház- és lakásműveltség sajátos arculatának kialakításában. Emez őrségi „priméren” hagyományos „tárgyi világot” a 19. század hatvanhetvenes éveire korántsem egyszerre, hanem fokozatosan — épp az említett gazdasági fejlődés, ezúttal a polgári árutermelésnek a kisparaszti gazdaságban való erősödése folytán — egy más arcú ház- és lakáskultúra váltotta fel, a polgári-paraszti tartalmánál és jellegénél fogva is. Mindez karöltve járt a helyi ipari technika — nota bene: házépítő, lakásberendező, bútorkészítő technika — fejlődésével, a kézmű- és gyáripar kínálatának, valamint a falusi lakosság vásárlóképességének növekedésével, az általános paraszti-népi műveltség és a formákra irányuló paraszti — alkalmasint művészi — szelektív készség fejlődésével. A változás korántsem jelentette a tradícióval való radikális szakítást, mindazonáltal ez már alárendelt szerepet játszott az újban, ill. az azzal való ötvözetében. A polgári-paraszti ház- és lakásműveltség a regionális etnikai tradíciók kereteit bizonyos értelemben kitágította, amennyiben új, más szociális környezetből származó házépítési technikát, építészeti formavilágot, berendezési tárgyakat, bútorokat, lakáselrendezési elveket és módozatokat vett át; más vonatkozásban pedig a szorosan vett régibb, „eredetibb” helyi építő és lakásberendező tradicionális elemek és jegyek jó részét elvesztette, mivel az új gazdasági-társadalmi helyzet és az ezeken épülő összes determináns körülmény „beépülésüket” nem tette lehetővé. Mindezek folytán a polgári-paraszti ház- és lakáskultúra a 19. század második felében, az első világháború előtt a maga módján is saját „profilt” öltött és a későbbiekhez viszonyítva maga is tradícióvá vált, jóllehet, ebben a tradícióban lényegesen kevesebb maradt a korábbi regionális etnikai .