Vas Népe, 1964. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-16 / 217. szám

virágproletárral egyesüljetek? IX. évfolyam, 217. szám Ára 60 filler 1964. szept. 16. Szerda Magyar—jugoszláv barátsági nagygyűlés a Sportcsarnokban A Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti bi­zottsága és a Hazafias Népfront budapesti bizottsága kedd délután magyar—jugoszláv barátsági nagygyű­lést rendezett a Sportcsarnokban. A gyűlés résztvevői között ott voltak a budapesti gyárak, üzemek, hivata­lok, vállalatok, és intézmények küldöttei, a termelő munka legjobbjai, a társadalmi és tömegszervezetek legeredményesebben dolgozó aktivistái, a főváros min­den rétegének képviselői. A díszemelvény és a lelátók fölött magyar és jugoszláv nyelvű feliratok éltették a két nép barátságát. Néhány perccel négy óra után a megjelentek tap­sa, ünneplése közben foglalta el helyét az emelvé­nyen a nagygyűlés elnöksége. Az elnökségben foglaltak helyet jugoszláv vendé­geink, élükön Joszip Broz Titoval, a Jugoszláv Szoci­alista Szövetségi Köztársaság elnökével, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének főtitkárával. Ugyancsak az elnökségben foglalt helyet Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a kor­mány elnöke, valamint az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagjai, a tömegszervezetek vezetői. Részt vett a gyűlésen Joszip Broz Tito felesége, Jovanka Broz, Dobi Istvánné és Kádár Jánosné. A jugoszláv és a magyar Himnusz elhangzása után Gáspár Sándor nyitotta meg a nagygyűlést, majd átadta a szót Kádár Jánosnak. Mig reálisan szemlélik a világeseményeket, jól lát­ják a nehézségeket is. Ezek között különleges he­lyük van az utóbbi idő­ben támadt komoly nézet­­eltéréseknek, amelyek a Kínai Kommunista Párt vezetői által végzett sza­­kadár tevékenység követ­kezményei. Ez az egység­bontó tevékenység nagy kárt okoz a nemzetközi kommunista mozgalom­nak. — Tito Elvtársnak­ és munkatársainak magyaror­szági látogatása fontos ál­lomás népeink, pártjaink és kormányaink kapcsola­tainak fejlődésében. Ezt tükrözi az általunk aláírt közös közlemény is. Újból bebizonyosodott egyetérté­sünk a lényeges nemzetközi kérdésekben és ez lehető­vé teszi, hogy még gyümöl­csözőbben munkálkodjunk együtt a békéért, a népek barátságáért, a vitás nem­zetközi kérdések megoldá­sáért, a gyarmati rendszer teljes és végleges felszá­molásáért. Remélem, hogy jugoszláv barátaink elégedettek ma­gyarországi látogatásuk eredményeivel. Kádár János nagy tet­széssel fogadott beszéde után az egybegyűltek nagy tapsa közben Joszip Broz Tito lépett a mikrofonhoz. Kádár János beszéde Kedves Elvtársak! Barátaim! — A szocialista országok vezetői időről­­ időre ta­lálkoznak, hogy­­eszmecse­­rét folytassanak a közös érdekű kérdésekről, hogy személyesen és még köze­lebbről megismerkedjenek egymás népeinek szocializ­must építő munkájával, s látogatásaikkal tovább erő­sítsék internacionalista kapcsolataikat. Ez a célja jugoszláv elvtársaink ma­gyarországi látogatásának. Ugyanezek a célok vezérel­ték a magyar vezetőket, amikor Jugoszláviában jártak — kezdte beszédét Kádár elvtárs. — Kapcsolataink kedve­ző alakulásáról ma jóleső érzéssel beszélünk. Az el­múlt esztendőkben nem­csak az egykori magyar és jugoszláv uralkodó osztá­lyok szította soviniszta gyű­löletet számoltuk fel, ha­nem fokozatosan eloszlat­juk azokat a felhőket is, amelyek 15 évvel ezelőtt árnyékot vetettek országa­ink viszonyára. Kádár elvtárs ezután visszapillantást nyújtott a hitleri megszállás sötét éveire, amikor a jugoszláv nép történelmének legsú­lyosabb szakaszát élte. Az emberiség nem felejti el a hős jugoszláv partizánok önfeláldozó és győzelmes harcát a fasizmus ellen — mondotta. — A magyar és a jugo­szláv kormány a nemzet­közi kérdések többségében azonos nézeteket vall Mindkét kormány úgy véli, hogy a leszerelés továbbra is elsőrendű fontosságú kérdés és támogatja az ál­talános és teljes leszerelés­re vonatkozó szovjet ja­vasatokat. Nagyra becsüljük Jugo­szlávia erőfeszítéseit a béke és a népek közötti barát­ság megszilárdítására, a le­szerelés elősegítésére, a né­peik önrendelkezési jogának biztosítására, a fasizmus és a revansizmus újjáéledésé­nek megakadályozására és a fejlődő országok foko­zottabb támogatására. A nemzetközi kommu­nista mozgalom sikerei el­­vitathatatlanok. A marxis­ták a leninisták, akik min­ Tito elnök beszéde Joszip Broz Tito beveze­tőben köszönetét fejezte ki a meleg vendégszeretetért, amellyel látogatásuk egész ideje alatt körülvették. Történelmi visszapillantást vetve szólott a két nép kapcsolatairól. A két háború között Ju­goszláviában — ugyanúgy, mint Önöknél — a kom­munisták és más haladó erők súlyos mindennapi harcot folytattak a demok­ratikus és szociális jogo­kért, a növekvő fasiszta veszély ellen — mondot­ta. — A háború óta negyed­szer vagyok Budapesten. Benyomásaimról szólva el­mondhatom, örömet okoz, hogy nagy eredmények születtek, fővárosuk na­gyot fejlődött. Meggyőződ­hettünk, hogy a Magyar Népköztársaság ma erős, fejlett ipari ország, olyan gazdasági alapokkal, ame­lyek biztosítják a még gyorsabb, a még sokolda­lúbb fejlődést és lehetővé teszik, hogy a nép jobban és boldogabban éljen.­­ Munkásosztályuknak, országuk dolgozóinak a há­ború utáni fejlődés sajátos gondjai közepette is volt erejük ahhoz, hogy legyőz­zék a nehézségeket, meg­alapozzák a forradalmi táv­latokat, a szocializmus iga­zi és humanista eszméibe vetett forradalmi hitet. Az ország munkásosztályának ebben a bonyolult harcá­ban és nagy erőfeszítései­ben kiemelkedő szerepet játszottak a Magyar Szo­cialista Munkáspárt és a jelenlegi magyar kormány vezetői, Kádár János elv­társ és munkatársai. Joszip Broz Tito beszé­dét a Magyar Népköztársa­ság, és a Jugoszláv Szocia­lista Szövetségi Köztársa­ság barátsága és együttmű­ködése éltetésével fejezte be. Tito elnök beszédét nagy taps fogadta. A jelenlevők hosszan, melegen ünnepel­ték a jugoszláv vendége­ket, éltették a jugoszláv és a magyar nép barátsá­gát. A nagygyűlés Gáspár Sándor zárószavai után az Internacionálé hangjaival ért véget. A MAGYAR­­ TELEVÍZIÓ ,­ ­ szerdán délelőtt 11 órai­­ kezdettel helyszíni köz­­­vetítést ad Joszip Broz '­­ Titónak, a Jugoszláv ( Szocialista Szövetségi ]­­ Köztársaság elnökének , és kíséretének búcsúzta­tásáról. Hruscsov fogadta a japán parlamenti küldöttséget Moszkva (TASZSZ). A japán parlamenti kül­döttség, melyet a Liberális Demokrata Párt neves ve­zető tagja, Fukunaga vezet, találkozott kedden a Kremlben a Szovjetunió Legfelső Tanácsa állandó bizottságának tagjaival. A különböző pártok képvi­selői egyhangúlag megelé­gedésüket fejezték ki szov­jetunióbeli látogatásukkal. Nyikita Hruscsov kedden a Kremlben fogadta a japán parlamenti küldöttséget. Anyakönyvi hírek Szombathely, Celldömölk, Sárvár, Vasvár (7. oldal) A traktoros­­ kulcsember (3. oldal) Az olvasók fóruma (4. oldal) SPORTHÍREK (6. oldal) Együttes ülést tartott Szombathelyen a megyei tanács vb és a népfront megyei elnöksége Tegnap Szombathelyen együttes ülést tartott a me­­gyei tanács végrehajtó bizottsága és a Hazafias Nép­front megyei elnöksége. Napirenden szerepelt A falusi értelmiség­ helyzete és feladatai címmel készített jelentés megvitatása, továbbá a műemlékvédelem helyzetét és programját ismertető előterjesztés. E napirend vitájában részt vett dr. Dercsényi Dezső, az Építésügyi Minisztéri­um műemléki osztályának vezetője, Kisléghi Nagy István, a minisztérium területi főépítésze, valamint Gólya József, az Országos Műemléki Felügyelőség ve­zetője is. Napirendre került ezenkívül a szakközépisko­lák helyzetéről és fejlesztéséről és fejlesztésének irá­nyáról szóló jelentés. A­z együttes ülés a beterjesztett jelentéseket tudo­másul vette, illetve határozatokat hozott. Aláírták­ a magyar-jugoszláv közös nyilatkozatot Kedden délután az or­szágház Munkácsy-termé­­ben ünnepélyesen aláírták a magyar és jugoszláv ál­lamférfiak tárgyalásairól szóló közös nyilatkozatot. A közös nyilatkozatot Dobi István, a Népköztár­saság Elnöki Tanácsának elnöke és Kádár János, az MSZMP Központi Bizott­ságának első titkára, a kormány elnöke, illetve Joszip Broz Tito, a Ju­goszláv Szocialista Szövet­ségi Köztársaság elnöke, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének főtitkára írta alá. Az aláírásnál jelen volt az MSZMP Politikai Bi­zottságának és a kormány­nak több tagja. Ott voltak a jugoszláv delegáció ve­zető munkatársai, valamint Jovanka Broz, Tito elnök felesége, Dobi Istvánné és Kádár Jánosné is. Magyar és jugoszláv államférfiak kitüntetése Kedden délután a par­lamentben az Elnöki Ta­nács tanácstermében Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke magas kitüntetése­ket nyújtott át Tito el­­nök­nek és két közvetlen munkatársának. Kiss Károly, az Elnöki Tanács titkára ismertette az Elnöki Tanács határo­zatát, amely szerint az El­nöki Tanács Joszip Broz Titonak, a Jugoszláv Szo­cialista, Szövetségi Köztár­saság elnökének, a Jugosz­láv Kommunisták Szövet­sége főtitkárának, a fasiz­mus elleni harc hősének a társadalmi haladás, a bé­ke és a népek közötti meg­értés szolgálatában, a ma­gyar és a jugoszláv nép barátságának elmélyítésé­ben kifejtett fáradhatatlan munkásságáért a Magyar Népköztársaság Zászlórend­jének első fokozatát a gyé­mántokkal; Velj­ko Vlahovicsnak, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bi­zottsága végrehajtó bizott­sága tagjának és Kocsa Popovicsnak, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köz­társaság külügyminiszteré­nek a fasizmus elleni küz­delemben, a társadalmi ha­ladás, a béke és a népek kö­zötti jobb megértés, a ma­gyar és a jugoszláv nép barátsága elmélyítésének érdekében végzett kiemel­kedő tevékenységükért a Magyar Népköztársaság Zászlórendjének első foko­zatát adományozta. Dobi István, a kitünte­tés átadásakor az elnöki ta­nács és a maga nevében melegen gratulált a kitün­tetéshez, Tito elnök meghatottan mondott köszönetet. Kije­lentette: a kitüntetést a né­peink közötti kölcsönös megbecsülés és jóbarátság jeleként fogadom. A jugoszláv államfő ezu­tán a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közötti békés együttműkö­dés és baráti kapcsolatok fejlesztésében és megerő­sítésében szerzett rendkí­vüli érdemeiért Dobi Ist­vánnak, a Magyar Népköz­­társaság Elnöki Tanácsa elnökének, és Kádár Já­nosnak, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága első tit­kárának, a kormány elnö­kének a Jugoszláv Nagy Csillag-rendet; Gáspár Sándornak, a Népköztársa­ság Elnöki Tanácsa helyet­tes elnökének, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjá­nak, Péter Jánosnak, a Ma­gyar Népköztársaság kül­ügyminiszterének a Jugosz­láv Zászló Rendet a sza­laggal adományozta A kitüntetettek nevében Kádár János mondott kö­szönetet. A Biztonsági Tanács vitája Malaysia 99 panaszáról a New York (MTI). A Biztonsági Tanács hét­főn este folytatta a vitát a Malaysiai Államszövetség­nek Indonézia ellen beter­jesztett „panaszáról”. A vitában elsőnek felszó­laló Sudjarwo indonéz kül­ügyminiszterhelyettes kije­lentette, hogy a brit impe­rializmus már 1958-ban és 1959-ben Malájföldi terüle­téről kiindulva felforgató tevékenységet fejtett ki Indonézia ellen. Rámuta­tott,hogy bizonyos amerikai ügynökségek által verbu­vált amerikai pilóták ame­rikai repülőgépekről bom­bázták Indonézia területét, hogy támogassák a zendü­­lőket. Hajek csehszlovák kül­dött megállapította, hogy a délkelet-ázsiai térségben kialakult feszültségért a felelősség teljes mértékben az imperialistákat terheli. Usher, az Elefántcsont­part Köztársaság küldötte indítványozta: a Biztonsági Tanács fejezte ki sajnálko­zását amiatt, hogy indonéz ejtőernyősöket dobtak le Malaysiában. Elutasította azonban azt az indítványt, hogy bélyegezzék meg In­donéziát. Szidi Baba, Marokkó képviselője indokoltnak mi­nősítette Indonézia aggo­dalmát biztonsága miatt, és Singapore brit ka­tonai tá­­­maszpontot Indonézia fejé­nek szegezett pisztolyhoz hasonlította. A viszály bé­kés rendezése mellett tört­ lándzsát.

Next