Vas Népe, 1970. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-27 / 227. szám

ünnepség a Fegyveres Erők Napján Tegnap este rendezték meg Szombathelyen, az alkalom­hoz illő keretben a Művelő­dési és Sportházban a Fegy­veres Erők Napjának dísz­ünnepségét. Az elnökségben helyet foglaltak Kovács An­tal, az MSZMP Vas megyei Bizottságának első titkára, P. Sz. Jefimenkó és V. A. Pank­ratov, az ideiglenesen hazánk­ban tartózkodó szovjet alaku­latok képviseletében, vala­mint a fegyveres erők ma­gas rangú tisztjei, a párt, ál­lam és társadalmi szerveze­tek képviselői. A magyar és a szovjet himnusz elhangzása után Németh István, a me­gyei pártbizottság titkára köszöntötte a résztvevőket és nyitotta meg az ünnepsé­get, majd az ünnepi est szó­noka, dr. Vince Béla rendőr­ezredes lépett a mikrofonhoz. Bevezetőben visszaemléke­zett a magyar történelem di­cső korszakaira, amikor né­pünk szabadsága és függet­lensége kivívásáért ragadott fegvert T,egalsm­ol. «»-vetítet­­te 1848. szeptember 29-ét, a győzedelmes pákozdi csata napját, s hangsúlyozta: nem véletlen, hogy éppen ezen a napon ünneplik a fegyveres erők napját. Visszaemléke­zett azokra a hősökre, akik nekünk is példát mutatva küzdöttek népünk és más népek szabadságáért, függet­lenségéért, büszkén és hála­telt szívvel gondolunk rájuk — mondotta. A továbbiak­ban érintette azokat a poli­tikai, gazdasági és kulturális eredményeket, amelyeket né­pünk az elmúlt 25 évben el­ért. S mikor eredményeinket, terveinket említette szólt azokról az erőkről, amelyek a Varsói Szerződés szellemé­ben éberen őrködnek a szo­cialista tábor és a világ bé­kéjén. A szocializmus építése csak békében lehetséges, s ez kö­telez bennünket, hogy véd­jük hazánkat, teljesítsük in­ternacionalista kötelességün­ket. Befejezésül szólt a fegyve­res testületek, valamint a lakosság együttműködésének további mélyítéséről, s arról, hogy a fegyveres erők min­den tagjában él a párt és a nép iránti hűség. Kiemelte a Szovjetunióval való fegy­verbarátságot, s a megyei párt­ok nevében további si­kereket kívánt a fegyveres erők minden tagjának. Az Internacionálé elhang­zása után az est második ré­szében került sor a fegyver­barátok felszabadulási fesz­tiváljára. Nagy közönségsi­ker kísérte a műsort, amely­ben felléptek az MN zala­egerszegi, a BM Határőrség zalaegerszegi és szombathe­lyi, a BM Karhatalom szom­bathelyi alakulatának mű­vészeti csoportjai és szólis­tái, továbbá szovjet együtte­sek. (szakály) Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP VAS MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A VAS MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. évfolyam, 227. szám Ara­p forint 1970. szept. 27. Vasárnap Szerdára összehívták az Országgyűlést A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alkotmány 12. paragrafusa (2) bekezdése alapján az országgyűlést 1970. szeptember 30-án, — szerdán — délelőtt 11 órára összehívta. (MTI) Losoncai Pálnak, a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének meghí­vására V. V. Giri, az Indiai Köztársaság elnöke és fele­sége október 4—7 között hi­vatalos látogatást tesz Ma­gyarországon. (MTI)­ ­ Október 4-én érkezik hazánkba az Indiai Köztársaság elnöke 1975-ben hazánkban a személygépkocsik száma túlhaladja a félmilliót Tímár Mátyás hazaérkezett Tímár Mátyás, a Minisz­ter­tanács elnökhelyettese szombaton hazaérkezett Olaszországból. A kormány elnökhelyette­se olaszországi útjával kap­csolatosan többek között elmondotta, hogy eszmecse­rét folytatott (időrendi sor­rendben) Moro külügymi­niszterrel, Zagari külkeres­kedelmi miniszterrel, De Martino miniszterelnökhe­lyettessel, majd Colombo miniszterelnökkel arról, mi­lyen módon lehet fokozni a két ország közötti árucserét és ipari együttműködést. Tímár elvtárs emlékeztetett arra, hogy a negyedik öt­éves terv végére hazánkban a személygépkocsik száma túlhaladja a félmilliót, eh­hez megfelelő úthálózatra, szervizhálózatra lesz szük­ség, s e fejlesztésben Olasz­ország is érdekelt. Utalt ar­ra, hogy már tavaly 5 ezer személygépkocsit vásárol­tunk a Fiat cégtől, de nem­csak olasz autók beszerzé­séről van szó, hanem az automobilizmus magyaror­szági fejlesztésével össze­függő egyéb kapcsolatokról is. Végül annak a vélemé­nyének adott kifejezést Tí­már elvtárs, hogy tárgyalá­sai elősegítették a két or­szág gazdasági együttműkö­désének továbbfejlesztését Nimeri elnök­ sajtótájékoztatója a valóságos jordániai helyzetről A vérontás Nimeri szudáni elnök, az Amm­an­ból pénteken este visszatért különleges békél­tető bizottság vezetője szombaton Kairóban tartott sajtóértekezletén közölte, hogy a bizottság részletes jelenésben számolt be az egyiptomi fővárosban tár­gyaló arab vezetőiknek a valóságos jordániai hely­zetről.­­ A vérontás méretekről Nimeri elmondotta, hogy a kormánycsapatok legalább ötezer embert vesztettek, megsemmisült 93 harckocsi­juk és számtalan páncélo­zott katonai járművük. Arafat szerint a harcok so­rán 25 ezer Palesztinai arab vesztette életét, vagy sebe­sült meg. Nimeri bizottsága abban a meggyőződésben tért visz­­sza Ammanból, hogy a simlanhi hat­arárok Husszein közreműködé­sével az egész Paleszti­nai nép fizikai megsem­misítésére­­tettek ter­veket, mérlege Jordánia azonnal megsér­tette a tűzszüneti megálla­podást. A kormánycsapatok töb­bízben tüzet nyitottak a békéltető bizottságot szál­lító páncélozott járműre is. A szudáni elnök a to­vábbiakban ismertette Jasz­­szer Arafat álláspontját. A PFSZ központi bizottságá­nak elnöke úgy tudja hogy a jordániai hatóságok a har­cok fellángolását megelőző­en kiköltöztették Amman lakosságának jórészét, és a fővárost 14 ezer főnyi katonasággal népesítet­ték el. Araffat javasolta, hogy közös arab erők felügyelje­nek a tűzszüneti rendelke­zések betartására. Megerő­sítette azokat a híreket, amelyek szerint a gerillák változatlanul ellenőrzésük alatt tart­ják az ország északi te­rületeit, és képesek a harc folytatására. A hatóságok egyébként csak Ammanban 14 ezen­ Palesztináit tartóztattak le. Nem exponálunk búzát a­lós fejlődik az állattenyésztés Szombaton a parlement­ben Vanvoush Péter, a kor­mány Tájtutuzsalasi hivata­lának eurone nyitotta üteg azt a sajtótájékoztatót, ame­lyen dr. Lam­eny Hitre me­zőgazdasági és ételmezési ügyi miniszter az ésend­­szergazdaság helyzetéről és az őszi mezőgazdasági mun­kákról számol be. A mi­niszter elmondotta, hogy a késői kitavaszodás, a sok csapadék, az ár- és a belvi­zek rendkívül sok gondot okoztak. 200 ezer hold kalá­szos gabona, csaknnem 100 ezer hold kukorica pusztult ki és mintegy 701­ ezer hold­­nyi volt a vetetlen terület. Az ár- és a belvíz miatt az ország szántóterületének ke­reken 9 százaléka esett ki a termelésből. A tél viszon­tagságai, valamint az ár- és a pervizek nyomán a ka­lászos gabonavetés nyolc százaléka semmisült meg, ráadásul az időjárás kedve­zett a gabona­betegségeknek, így az összes gabonatermés mennyisége előreláthatóan mintegy 25 százalékkal,­­ezen belül a kenyérgabona­termés 23 százalékkal el­marad a tavaly betakarított rekord­terméstől. A termés­­kiesés miatt, a nyugodt, egyenletes kenyérellátás ér­dekében a tavalyi rekord­­termésből maradt tartalék egy részét felhasználják és az ország idén nem expor­tál búzát. A miniszter el­mondotta, hogy a már be­takarított növények közül a borsó, a repce, a rostlen és a rost­ kender az előző évi­hez hasonló termést hozott, lucernából, vörösheréből és réti szénából valamivel több van mint tavaly, de a mi­nőség azonban nem kifo­gástalan. Az előirányzatnak megfelelő, sőt annál vala­mivel nagyobb termésre le­het számítani cukorrépából, napraforgóból, burgonyából és dohányból, a végső ered­mény azonban jórészt még a további időjárástól függ. A kedvezőtlen idő és a növényi betegségek a ker­tészet növényénél sem kí­méltek, a paradicsomból, zöldpaprikából és vöröshagy­mából a lakossági ellátásnál mintegy 15 százalékos a fel­dolgozóiparon allapanyagel­­látásánál pedig mintegy 15 —20 százalékos m­esés vár­ható. A petrezselyem, a sár­garépa és a káposzta viszont jó hozamokkal biztat. Téli álmából 15—20 százalékkal kevesebb lesz a tavalyinál, ennek ellenére a lakossági ellátás színvonala kielégítő lesz. A szőlő terméskilátá­sait a peronoszpóra sajnos csökkentette 4,6 millió hek­­tós bortermés várható. Külön szólott az állatte­nyésztésről, amely a leg­újabb adatok szerint jól fejlődik. A tehénállomány a múlt év azonos időszakához képest 6 ezerrel, március végéhez képest pedig 10 ezerrel nőtt. A legutóbbi adatok szerint a sertésállo­mány egynegyeddel, a koca­állomány kereken egyhar­­maddal nagyobb az egy év­vel ezelőttinél. Az elmúlt évi kormányhatározat nyo­mán fellendült a háztáji ál­lattartás, a portákon egy­­harmaddal több sertést és csaknem kétharmaddal több kocát tartanak. Az élelmiszeripar termelé­séről elmondotta, hogy az üzemek az előirányzatnak megfelelő menny­iségű árut adtak­. Ezért a lakossági ke­resletet eddig is és az év hátralévő részében is meg­felelő színvonalon lehet ki-, elégíteni. A növényi erede­tű alapvető élelmiszerekből bőséges volt az ellátás. Ki­sebb mértékben csökkent a liszt- és a cuk­orfogyasztás, a többi élelmiszeripari ter­mékből azonban a lakosság 6,8 százalékkal többet vá­sárolt mint tavaly. Az élel­miszeripar termelése lehető­vé tette, hogy belföldön a keresztedelem húsból és hús­készítményekből 5,4 száza­lékkal többet árusítson, mint az elmúlt év első felé­ben. Tőkehúsból 2,7, a hús­­készítményekből 11,5 száza­lékkal több fogyott. Az ol­csó húskészítmények aránya az előirányzott 60 százalék­kal szemben eléri a 63 szá­zalékot. Baromfihúsból is lényegesen nagyobb volt a forgalom. Vajból és sajtból az első félévben 8—8,5 szá­zalékkal több kelt el, mint az elmúlt esztendő hasonló időszakában. A palackozott tejből azonban időnként hi­ány mutatkozott. Dr. Di­­mény Imre arról is szólt, hogy az élelmiszerek minő­ségi terén lemérhető a ja­vulás, a minőség javítása érdekében azonban további erőfeszítéseket kell tenni. O­rW­é* Guineába*» — A tűzszünet után — Szívesség vagy kötelesség? — Civilizált Indák —­as —• Neki hajtott a lámpaoszlopnak — Vágtató csikósok

Next