Vas Népe, 1971. szeptember (16. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-01 / 205. szám

Választási küzdelem indul a szomszédos Ausztriában a szocialisták ás­a Egy nap a külpolitikában Líbiában, Egyiptomban és Szíriában mintegy tízmillió ember járul az urnákhoz, hogy szavazzon a hármas föderá­cióról. Izrael szeretné elkerülni, hogy Jeruzsálem ügye a Biz­tonsági Tanács elé kerüljön. Ausztriában megkezdődött a választási harc, amely a Néppárt és Kreisky Szocialista Pártja között hivatott dönte­ni a kormányzás kérdésében. Nyugat-Németországban két nagyszabású hadgyakorlatot tartanak szeptemberben. Kínai katonai küldöttség érkezett Romániába hivatalos látogatásra. Anglia és az Ír Köztársaság között elmérgesedett a vi­szony a véres határincidens következtében. néppártiak döntője Kínai katonai delegáció Bukarestben Hétfőn este Csan Haj­­fun, a Kínai Népköztársaság bukaresti nagykövete foga­dás­t adott a kínai katonai delegáció tiszteletére, amely Li Da-sin vezetésével tar­tózkodik romániai hivatalos látogatáson. A fogadáson po­hárköszöntőt mondott Ion Ionita, a román fegyveres erők minisztere és Li Da­­sin. A hétfői nap folyamán, a bukaresti helyőrség tiszt­jeivel találkozott a kínai de­legáció. A találkozó során mondott beszédében Ion Ionita, a fegyveres erők mi­nisztere többek között ki­jelentette: „hadseregünk erősíti együttműködését a Varsói Szerződés más tag­államainak hadseregeivel, fejleszti barátságát és együtt­működését az új társadalmi rendszert, építő valamennyi ország hadseregével, a köl­csönös tisztelet, megbecsü­lés és elvtársi szellem alap­ján". Li Da-jin beszédében kö­vetelte az amerikai erőik visszavonulását Tajvanról és hangsúlyozta, hogy kudarc­ra van ítélve minden terv, amely a ,,két Kína” vagy az „egy Kína egy Taivan” lé­tesítésére vonatkozik. Az amerikai Mount Vernon­ban eltemették George Jack­son, az úgynevezett Soledad- fivérek egyikét, akit a rend­őrség állítólag szökés közben lőtt agyon. (Teleforto — AP—MTI—RS) . Közel-Kelet Népszavazás három arab országban Egyiptom, Líbia és Szíria több mint tízmillió válasz­tópolgára járul az urnák elé szerdán, hogy döntsön a há­rom arab országot egyesítő államszövetség megalakítá­sáról. A referendum mind­három országban reggel 8 órától délután 5 óráig tart. A népszavazás eredményét Szadat egyiptomi, Kadhafi líbiai és Asszad szíriai elnök egyidejűleg csütörtökön dél­ben hirdeti ki. Ezt követően Egyiptom az Egyiptomi Arab Köztársaság nevet veszi fel. Az Egyiptomi Arab Köztár­saság állandó alkotmányát szeptember 11-én bocsátják népszavazásra. Egyiptomban az Arab Szo­cialista Unió szervezésében országszerte tömeggyűlése­ket tartottak azzal a céllal, hogy ismertessék az állam­­szövetség alapelveit és al­kotmány­tervezetét. Erőfeszítések Jeruzsálem ügyében Egybehangzó nyugati hír­­ügynökségi jelentések sze­rint az izraeli diplomácia nagy erőfeszítéseket tesz an­nak érdekében, hogy Jeru­zsálem ügye ne kerüljön na­pirendre a Biztonsági Ta­nácsban. Jordánia több ízben ...panaszt tett a világszer­vezetnél amiatt, hogy Izrael véglegesnek tekinti arab­ Je­­ruzsálem megszállását, „vá­rosfejlesztés” címén egész arab negyedeket rombol le, s telepít be zsidó lakosok­kal. Eban izraeli külügyminisz­ter kormánya hétvégi ülésén azzal fenyegetőzött: ha Husz­­szein a Biztonsági Tanács elé viszi a jeruzsálemi kér­dést, Izrael bizonyító anyagot tár a világszervezet elé arról, „hogyan gyalázták meg a szent helyeiket a jor­­dániai uralom éveiben”. 2 Osztrák választási hadjárat Az osztrák fővárosban és szerte Ausztriában „rajtra” kész a választási hadjárat. Az Osztrák Néppárt több he­­lyütt megjelentette egész fa­lat betöltő hatalmas falraga­szait „Kreisky becsapta a választókat”. Az Osztrák Szocialista Párt Alsó-Ausztriában szom­baton és vasárnap hétezer küldött vezetésével 23 kerü­leti pártkonferenciát tartott, s ezeken képviselő­jelölteket fogadtak el. Kreisky kancel­lárt Sankt­ Pollenben jelölték listavezetőnek. Az alsó-ausztriai tartomá­nyi listán a szocialista párt részéről Kreisky mögött a második helyen Roescht, a jelenlegi belügyminisztert vették fel a listára. Roesch egyébként első alkalommal kerül „listára”. . Az ellenző­i­ néppártnak Alsó-Ausztriá­ban a listavezetője Prader és Mock, mindketten az AAB (Munkások és Alkalmazottak Szövetsége) funkcionáriusai. Tokióban a jen lebegtetésének bejelentése után folytatód­nak az amerikai—japán gazdasági tárgyalások. (TELEFOTO—AP—MTI—RS) Hadgyakorlatok az NSZK-ban Szeptemberben az NSZK területén a NATO és a Bun­deswehr két nagyszabású hadgyakorlatot tart. Szep­tember 1-e és 9-e között NATO-hadgyakorlatot ren­deznek Schleswig-Holstein tartomány egész területén. A gyakorlaton kereken 25 000 nyugatnémet katona, továbbá Dánia, Belgium és az NSZK légikötelékei vesz­nek részt. „Jó jel” fedőnév­vel szeptember 19-e és 24-e között Tuttlingen és Ulm térségében, a Duna mindkét partján tartják­­meg az NSZK szárazföldi haderői­nek idei nagyszabású had­gyakorlatát, amelyen NATO- alakulatok nem vesznek részt. Kína: cá­o!az ugandai ügyben A Kínai Népköztársaság ugandai nagykövetsége hét­főn jegyzéket juttatott el az ugandai külügyminisztérium­hoz. A jegyzőikben a kínai kormány határozottan tilta­kozott Amin ugandai elnök állítása ellen, amely szerint az ugandai-tanzániai ha­tárincidensek során lelőt­tek egy kínai tisztet. A jegyzék az állítást ha­zugságnak nevezi. Augusztus 24-én az ugandai kormány közszemlére helyezte az állí­tólagos ,„kínai ezredes” holt­testét azzal a nyilvánvaló céllal, hogy az országban felkorbácsolja a Kína ellenes érzelmeiket. A kínai kormány határo­zottan követelte, hogy az ugandai kormány biztosítsa, a jövőben hasonló inciden­sekre nem fog sor kerülni. Határinidens: erélyes dublini hang Kedden minisztertanácsi ülés­t tartottak Dublinben, hogy megvitassák: milyen álláspontot foglaljon el az ír kormány a vasárnapi ha­tárincidens ügyében, amely elmérgen­tette a viszonyt Nagy-Britannia és a repub­likánus Írország között. Az eddig erélytelennek mutatkozó Jack Lynch mi­niszterelnököt a kabinet, amely korábban megoszlott a kérdésben, éleshangú nyi­latkozatra kényszerítette. A minisztertanácsi ülés után Lynch közölte a Calté­val, hogy megküldte Nagy- Britanniának a határinci­denssel kapcsolatos felvilá­gosításokat, „erőteljes pa­nasz” kíséretében. Azzal vádolta a brit katonai veze­tőket, hogy nem tudják egységeiket kellően ellen­őrizni és ez káros a béke ügyére nézve. Lynch másrészt tagadta, hogy ír területen lőtté­k le az incidens angol áldozatát, s hogy ezt ír katonai szemé­lyek nem akadályozták meg. Az ír kormányfő egyéb­ként felhívta Anglia figyel­mét arra a körülményre, hogy az eltelt két évben angol kötelékek 30 esetben sértették meg Írország te­rületét. Rogers bizakodó William Rogers külügymi­niszter kedden délben az ame­rikai régió évi közgyűlésén egyórás beszédben vázolta a kormány „külpolitikai sike­reit”, amelyek szerinte „bé­késebbé változtatták a vilá­got”, mint amilyen az Nixon elnök hivatalba lépése előtt volt. A texasi Houstonban meg­rendezett gyűlésen a külügy­miniszter először utalt köz­vetlenül arra, hogy a nyugat­berlini megállapodás eltávo­líthatja az útból azokat az akadályokat, amelyeket az USA és NATO partnerei támasztottak az európai biz­tonsági értekezlet összehívá­sa elé. A külpolitikai ered­ményeket összegezve Rogers kijelentette: „ideiglenes meg­állapodást értünk el Berlin­ről. A SALT-megbeszélése­­ken elérendő megállapodás kilátásai jók. Megállapod­tunk a Szovjetunióval és más nemzetekkel a tengerek és óceánok fenéktérségének atomfegyvermentesítéséről. Egy európai értekezlet — az USA és Kanada részvételé­vel — immár határozott le­hetősége­t— mondotta. VAS NÉPE Konföderáció a Közel-Keleten / A CENTROPRESS KEDD ESTI KOMMENTÁRJA Úgy tűnik, lassan tető alá kerül az az épület, amelyet a Közel-Kelet három oly fontos arab országának főváro­sában már régebben kitartó szorgalommal építgettek. Tu­lajdonképpen minden készen áll Líbia, Egyiptom és Szíria hármas­­konföderációjához, a szerdai népszavazás eredmé­nye aligha lehet vitás, az urnák elé járuló mintegy tíz­millió ember minden bizonnyal igent mond majd a kon­föderációra. A tervezett államszövetség hatalmi struktúrájára érde­mes egy pillantást vetnünk. A csúcson az elnöki tanács áll, amely ebben az értelemben valóban elnökök, tehát a három államfő tanácsa. Az elvi jelentőségű, nagyobb horderejű döntéseket természetesen ez a csúcsszerv hozza. Mivel az igazán fontos kérdéseknél nagyon fontos, hogy a határozat egyhangú legyen, hogy a szövetség egyet­len tagja se érezhesse úgy, hogy a másik kettő az ő aka­rata, vélt vagy valóságos érdekei ellenére szavazott meg valamit. Ezért az elnökök testülete átvette azt a módszert, amely minden gyengéje ellenére a legnehezebb időszakok­ban is megmentette az ENSZ Biztonsági Tanácsát, a vető­­szisztémát. Ez magyarul annyit jelent, hogy a három közül bár­melyik elnök „nem” szavazta megakadályozhatja olyan határozat meghozatalát, amely azonnal, vagy a közeli, eset­leg távolabbi jövőben, az egyenetlenség magvait hintené el a testületben. A vétó­rendszer érvényesül majd a háború és béke alapvető kérdésében is és ez új fejlemény. Korábban ugyanis még az volt az alkotmánytervezetben, hogy ha bármelyik tagállamot ellenséges támadás éri, automatiku­san beavatkozik oldalán a szövetség többi tagja. Támadás esetén valószínűleg így is ez történik, de bonyolult vilá­gunkban okosabb óvakodni a politikai és jogi automatiz­musoktól és esetenként mérlegelni egy-egy szituációt. A konföderáció épülete külsőleg — céljait és az alkot­mánytervezetet tekintve — kétségtelenül tetszetős, tartal­mi hasznosságát azonban természetesen csak a jövő és a tagállamok magatartása döntheti el. Annyi bizonyos, hogy Egyiptom ipara, Szíria mezőgazdasága és mindenekelőtt Líbia évi kétmilliárd dollárt jövedelmező olajkincse olyan gazdasági erő, amely a politika és a harc porondján is érezteti hatását. Az arab világ, amelyben a közelmúltban inkább a szét­húzás erői uralkodtak, ezzel a lépéssel talán lépést tesz az egység irányában. Gyorshírek a A Német Demokratikus Köztársaság hatóságai hiva­talosan átadták a nyugat­berlini rendőrségnek a 22 éves Bernd Langert, aki Wer­ner Kühl nevű társával együtt július folyamán — nyugat-berlini oldalról — megsértette a Német Demok­ratikus Köztársaságnak Ber­­linen áthúzódó állami határ­vonalát Werner Kühl a határsér­téskor életét vesztette, Bernd Langer pedig megsebesült, s őt az NDK fővárosában kór­házban ápolták. ★ A stockholmi fellebbviteli bíróság kedden megkezdte az öt horvát terrorista perének újratárgyalását, akiket jú­liusban Vlagyimir Rosovics Svédországban akkreditált jugoszláv nagykövet meg­gyilkolásáért két évtől élet­fogytig terjedő börtönbün­tetésre ítéltek. ★ Helsinki. Kedden az ame­rikai nagykövetség épületé­ben találkozott egymással Helsinkiben a stratégiai fegy­verrendszerek korlátozásá­ról folyó tárgyalásokon részt­vevő szovjet és amerikai kül­döttség. A jelenlegi Sak­ forduló keddi, sorrendben a tizenhatodik plenáris ülése két órát tartott. A követke­ző ülésre a megbeszélés me­netrendje szerint pénteken, a szovjet nagykövetségen ke­rül sor. ★ Dél-vietnami hazafiak egy csoportja a múlt héten raj­taütött a Phu Quoc szigetén létesített koncentrációs tábor őrein és ezzel lehetővé tette öt fogoly megmenekülését. A koncentrációs tábor őrei közben tüzet nyitottak a fog­lyokra és kilenc személyt meggyilkoltak. A harcokban hét tábori csendőr életét vesztette. ★ Ahmadou Ahidjo, kameru­ni köztársasági elnök rádió­beszédet mondott a Kame­runi Nemzeti Unió, az ország kormánypártja megalakulá­sának ötödik évfordulója al­kalmából. Az elnök kiemelte a párt­káderek vezető szerepét a harmadik ötéves tervben ki­jelölt feladatok teljesítésé­ben, valamint a nemzeti egy­ség megőrzéséért folytatott harcban. ★ A helváni vas- és acélmű­veknél lezajlott sztrájkkal kapcsolatban Szidki­mi­ nagyvilágból­ niszterelnökhelyettes és ipar­ügyi miniszter felfüggesz­tette állásából a kohászati iparág igazgatóságának el­nökét és elnökhelyettesét, a vas- és acélművek elnökét és elnökhelyettesét, az ipari kapcsolatok igazgatóságának vezetőjét és a hengermű igazgatóját. A vizsgálat az iparügyi miniszterhelyettes irányításával folyik. A helv­áni vas- és acélművek élé­re új igazgatót neveztek ki. ★ Hilmar Raunsgaard minisz­terelnök kedden a dán par­lamentben bejelentette, hogy szeptember 21-én, négy hó­nappal a jelenleg uralmon levő koalíciós kormány mandátumának lejárta előtt, általános parlamenti vá­lasztásokat tartanak. A mi­niszterelnök közlése szerint IX. Frigyes dán uralkodó kedden délelőtt aláírta a hagyományos királyi nyílt le­velet és október 5-ig fel­oszlatta az egykamarás par­lamentet. 7. Éhségsztrájkba kezdett kedden Linosa­ szigetére száműzött 14 szicíliai maffia­vezér. Ezzel az újabb meg­mozdulással tiltakoznak fog­­vatartásuk ellen. ★ Több százezer dollárra becsült Tizian festményt loptak el­­keddre virradó éjjel Pieve di Cadore, észak-olasz falucska temp­lomából. * ★ Súlyos szerencsétlenség történt kedden a nyugati­­németországi Hannover kö­zelében amikor egy munká­sokat szállító autóbusz összeütközött egy homok­kal megrakott teherautóval. Hat ember életét vesztette, 30-an súlyosan megsebesültek­­★ Bomba robbant kedden reggel a 36. szaloniki nem­zetközi vásár amerikai pavi­lonjában. Áldozatokról és károkról egyelőre nem érke­zett jelentés. ★ A Ljubljanából jövő és Trieszt felé tartó személy­­vonat Szezsan vasútállo­máson belerohant a vám­­vizsgálat miatt ugyanazon a vágányon veszteglő Orient­express­ utolsó kocsijába. Az összeütközés következtében a két vonat több mint 40 utasa sérüléseket szenvedett. Az összeütközés okát külön bizottság vizsgálja. 1971. szeptember 1. Szerda

Next