Vas Népe, 1972. július (17. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-01 / 153. szám
A laptördelő slusszt csinál Ennek a kis írásnak még ő szed címet, ólomba öntött somit még ő illeszti, tördeli oldalba a többi sok-sok címmel, ólomsorral együtt. Aztán, úgy éjféltájt, amikor a szedőgépek már elhallgattak, csak a rotációs „legénysége” áll készenlétben, a fáradt, mégis feszült ólomszagú csendbe belemondja: „Mehet az utolsó, slussz.” És elindul az utolsó betördelt oldal is a maga útjára, hogy reggel az újság is elindulhasson az olvasóhoz. Milisits László pedig, ahogy húsz éve mindig, két tenyerével a tördelőasztalra támaszkodik, gondolatban végigröppen minden rendbe kényszerített ólomsoron, aztán lesúrolja kezéről a festéket, ólmoz, átöltözik, felül a kerékpárjára és hazakerekezik rég alvó családjához. Így történt ez húsz éven át egészen tegnapig. Tegnap Milisits László, a laptördelő végleg slusszt csinált. Ma, július elsején már nyugdíjas nyomdász. A húsz év, amelyet a lap nőm töltött, csak egy része nyomdász pályafutásának, hisz 1930-ban lett nyomdásztanuló, 34-ben szabadult. A katona idejét leszámítva ezt az emberöltőnyi időt a betű szolgálatában töltötte. A felszabadulás első napjaiban az ő keze munkája nyomán is éledt a tönkretett nyomda, az ő verejtékét is sajtolták a kézzel hajtott gépek. A negyvenkét év alatt részt vett a nyomda életének minden mozdulásában, ahol tenni kellett valamit, a szakszervezeti munkától a sportig. Ma is a Munkaügyi Döntőbizottság helyettes elnöke, a lapszemélyzet bizalmija. 1962- ben a Művelődésügyi Minisztériumtól megkapta a Szocialista Kultúráért” kitüntető jelvényt. Kétszeres „Kiváló Munkásőr”. Amikor szerkesztőségünk tagjaitól — újaktól és régirégi barátaitól — elköszönt, meghatott volt és elgondolkozó. De az ellágyulás pillanatain mindig átsegítette elpusztíthatatlan humora és talán az a tudat, hogy ezután is számítanak rá, segíthet az őt nélkülöző utódok nem könnyű munkáján. Mert aki egyszer az ólombetű bűvöletébe került, amíg él, nem szabadulhat. És nem is akar. A negyvenkét év, a búcsúzás nem befejezés, hanem kezdet. Egy érdekes, alkotó, névtelenül is felelősséget vállaló élet jó érzésekkel tápláló új szakasza. Szívből kívánjuk, hosszú és új örömöket adó évek sora tegye még teljesebbé. (várhelyi) Stdfßz* ißistidcsütoM — KiSZ'vezeiökkel 3. Bronzoroszlán népszavazásból A negyedmillió lakosú tartományi székhely, a legendákkal övezett János herceg városa (a szobor ott áll a díszes polgárházakkal és a még díszesebb városházzal határolt kis Fő téren) éppúgy büszke nagy múltjára, mint mondjuk Savaria—Szombathely a sajátjára. S joggal. Ragaszkodnak is a graziak minden emlékhez, amely a régi fénykorból fennmaradt, s maradt szerencsére bőven. A Herrengasse, amely kirakatait tekintve a pesti Váci utcára hasonlít, arról is híres, hogy ott a Landeshaus, a tartományi parlament remek épülete és a Zeughaus, Ausztria egyik legszebb fegyvertára, múzeuma. Fenn az óratorony látványával éltes Schliessberg sétány pedig a napóleoni háborúk harcaira emlékeztető, s a graziaknak 1 kedves bronz oroszlán, amelyrőlkísérőnk és a delegáció fő vendéglátó házigazdája, Franz Leitner (az OKP tartományi vezetője) elmondta a népszerű történetet: a bronzszobrot Hitler idején, 1944- ban beolvasztották, a modern szobrászat hívei a régitől elütő, mai szoborral akarták pótolni, mire népszavazást rendeltek el, s Graz a régi mellett döntött. Ugyanígy tartottak népszavazást a régi városháza homlokzatának felújításáról: a döntés hasonló volt: a kevert stílusú hagyományos formában kell helyreállítani. Esténként fényszórókkal megvilágítva ez ragyog sok cirádás tornyával a tér fölött. Nemrég ismét izgalomba hozta a várost egy népszavazásra érdemes közügy: átvezessék-e a városon az új autópályát vagy megkerüljék vele a szomszédos, hegyet? Az érdekelt városnegyedben „véd. és dacszövetség” alakul, amelyben a kommunisták is résztvesznek, és tiltakoznak a levegőszennyező, zajos-forgalmas autóbahn ellen, javasolva a hegykerülő, egészségesebb megoldást. Indítványozták, hogy az ügyet vigyék népszavazásraazzal a nem is titkolt reménnyel, hogy a hagyományszerető graziak ragaszkodnak a város közmondásos-híres tisztaságához s nem engedik be az autópályát), mire a polgármester kedélyes, de elutasító választ adott: :— Csak nem képzelik, hogy most már mindent népszavazásra bocsátunk? Pedig ha a bronzoroszlán és a városháza homlokzata „megért egy misét” a graziaknak, az autópálya sokkal több okkal érdemes lett volna a szavazásra. Persze, még nem mondták ki az utolsó szót Amail Graz egyik fő törekvése, hogy jobban betöltse a „dél-keleti kapu” szerepét, vagyis Jugoszlávia, Olaszország és Magyarország felé és felől segítse a kereskedelmi és kulturális csereforgalmat. Ezért a Grazi Vásár, ezért a Trigon néven immár hagyományos képzőművészeti közös kiállítások sorozata (Nieder) tartományfőnök vasi látogatása alkalmával elvi megállapodás történt, hogy ebbe a rendezvénybe a Vas megyében élő festőket, szobrászokat is bevonják, vagyis „négyszögűsítik a háromszöget”). A KISZ küldöttség a maga eszközeivel és a sajátos adottságainak megfelelő módon kíván hozzájárulni a kölcsönös kapcsolatok kiépítéséhez. A harmadik napon, úton Grazból Leoben és az Érchegység felé (közben átutaztunk Ausztria vasiparának lenyűgöző tájain, Donawitz mellett) ugyancsak sokszor megvitatta a kis csapat a lehetséges látogatások, csoportcserék módjait. Fiatalok ezúttal is csatlakoztak a csoportbem a szuszból, amikor a meredek hegyre kellett felkaptatnunk a kötélpálya végállomása fölött. (Magam, bevallom, inkább maradtam volna a barátságos hegyi vendéglő tövében, ahonnét ragyogó kilátás nyílik a kétezer méteres csúcsokra, fenyvesekre, sziklás hegyoldalakra, a vörös-sárga meddőhányóra, de a fiatalok előttem szökdécseltek —nem illett lemaradna.) Zergét nem láttunk, bár a liftjárat alatt egy bokros helyen sárgadinnye nagyságú, pöttyösre festett „zergetojások” lapultak a fűben, a tájékozatlan turisták ugratására. Üzleti, idegenforgalmi fogás ez is, mint Ausztriában sok minden, amivel a külföldi pénz beáramlását segíthetik. Lent a leopoldsteini tóvendéglőben a környék ásványkincseiből rendeztek mini-kiállítást, színes tájképeiket, kövületeket tartalmazó ajándékdoboziakat árusítanak bőséges választékban. (Még „zergetojásos” lapokat is!) Mindent a kedves turista kedvéért. Főleg nyugat-németekkel találkoztunk, de sokan jönnek a nem német nyelvterületről is. Ezen a napon ragyogó — mondhattuk: végre fürdésre alkalmas időt fogtunk ki, helyben volt a kristályvizű tó is, csakhát 36 méter mély, vize jéghideg, pisztrángoknak való. Az van is benne bőven, mondják a környékbeliek. Így is szép volt: a csend, a látvány, a hegyek, sziksénnyugtató közelsége és varázsa. Bertalan Lajos A vasi KISZ-delegáció tagjai és kísérőik a felső-stájer hegyvidékre, a Leopoldsteinersee és az Erthegység környékére is ellátogattak. 1972. július 1. Szombat Csökkent a balesetek száma Megjutalmazták a balesetelhárításban kitűnt tsz-eket Szükségszerű-e, hogy a gépesítés fokozásának arányában emelkedjenek az üzemi balesetek a termelőszövetkezetekben? Ezekről a gondolatokról tanácskoztak tegnap a termelőszövetkezetek szombathelyi területi szövetségénél a balesetelhárításban kitűnt tsz-ek elnökei és balesetelhárítási megbízottai. A jutalmazással egybekötött ankétot Lipics János, a szombathelyi tsz-szövetség elnöke nyitotta meg, majd Perenyei Gyula, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának munkavédelmi felügyelője tartott tájékoztatót a mezőgazdasági nagyüzemekben előfordult balesetek alakulásáról. A megyében örvendetesen alakult a helyzet, mert a gépesítés fokozódott, a balesetek száma pedig csökkent, összehasonlításként megemlítette, hogy a megye termelőszövetkezeteiben 1949- ben 641 baleset fordult elő és 15 003 munkanap esett jó, 1971-ben pedig 574 balesetet tartottak nyilván és 13 894 volt a kiesett munkanapok száma. Figyelemre méltó az is, hogy 1971. első öt hónapjában három halálos haleset történt a megye termelőszövetkezeteiben, az idén — az év első öt hónapjában — pedig egy halálos baleset volt. A legtöbb üzemi balesetet az állattenyésztő üzemágban tapasztalták, bár némi csökkenés itt is jellemzi a megelőző, felvilágosító munkát. Az állattenyésztésben az idén — a vizsgált időszakban — 88, tavaly ilyenkor 93 üzemi baleset keserítette meg a családok életét, a termelőszövetkezetek munkáját. A termelőszövetkezetek szombathelyi területi szövetsége versenyt kezdeményezett a balesetek számának csökkentéséért. A számok azt bizonyítják, hogy érdemes volt versenyezni, érdemes volt a felvilágosító, megelőző munkára nagyobb figyelmet fordítani. A tegnapi tanácskozáson a versenyt is értékelték és megjutalmazták a legjobb termelőszövetkezeteket, valamint a balesetelhárítási megbízottakat. Első helyezést ért el a szombathelyi Petőfi Termelőszövetkezet, ahol 1971-ben nem fordult elő üzemi baleset. Második: a gencsapáti Hunyadi, harmadik: a toronyi Aranypatak Termelőszövetkezet. Az első három pénzjutalmat és oklevelet kapott. Ezenkívül oklevéllel jutalmazták a következő termelőszövetkezetek balesetelhárítási munkáját: Pácsony — Zöldmező, Vasasszonyfa — Barátság, Őriszentpéter — Őrség, Rátót — Nagymező, Bük — Lenin és Szombathely — Kertész Termelőszövetkezet. E szövetkezetek balesetelhárítási megbízottjait külön oklevéllel tüntették ki. A tanácskozáson elhatározták, hogy a jövőben is megrendezik a termelőszövetkezetek között a balesetelhárítási versenyt, mert beigazolódott, hogy a fegyelem megszilárdításával, a felvilágosító munka kiterjesztésével a gépek számának emelkedése ellenére lehetőség nyílik a balesetek csökkentésére. F. L. hoz (a két Hans, mindkettő a nagy iparvidékről) s nem fogytak ki a kérdésekből. VAS NÉPE Jelek az aszfalton A biztonságosabb közlekedés jelei a Savaria Szálló előtti torkolat aszfaltján láthatók néhány nap óta. A Savaria út és a Bajcsy-Zsilinszky utca találkozásánál ezzel végleg eldől sok meddő vita. Nincs többé jobbkézszabály, amely szinte naponta szócsatát követelt, s szinte óránként teremtett igen veszélyes helyzetet, a közlekedésben a városnak ezen a pontján. Az új forgalmi rend a Savaria utat alárendelte a Bajcsy-Zsilinszky utcának. Az állomás felől érkező járművek kötelesek elsőbbséget adni a Bajcsy-Zsilinszky utcán közlekedőknek. Az úttorkolatot három sávra osztották: a jobbra kanyarodók a jobb sávba, a balra kanyarodók a középső sávba állnak be, míg a fölérendelt útról a Savaria útra kanyarodók a harmadik sávon közlekedhetnek. A középen várakozókat a Savaria útra merőleges záróvonal óvja az esetleges ütközéstől. A csomópont közlekedését a villamos is bonyolította, amelyre — természetes — mostantól kezdve szintén vonatkoznak az előírások. Tehát az állomás felől jövő villamosnak meg kell állnia, ha a Bajcsy-Zsilinszky utcán jármű halad át. Az oly sok vitára, baleseti veszélyre okot adó kereszteződés közlekedési rendje sokat javulhat ezután. Ma még persze szokatlan. Az emberek megszokták a másikat, a táblák és a jelek értelme még nem tudatosult száz százalékosan. Megbocsátható, ha esetleg — éppen az új rend miatt — egyeseket egy kissé megzavar a mostani helyzet. Majd kialakul. Amikor a csomópont új közlekedési rendjéről hírt adunk nemcsak azért teszszük, hogy egyúttal segítsük annak mielőbbi megismertetését. Sokkal inkább azért, hogy kifejezzük reményünket: talán újabb „görcsök” megszüntetése követi ezt a mostanit. Mert Szombathelyen — sajnos —, akad még néhány akadály a közlekedésben, amit sürgősen el kell távolítani. Reméljük, hogy az Óperint utcai kereszteződések, a Tolbuhin úti csomópontok, s a belváros néhány „vadabb” átkelőhelye is megszelídül a fentihez hasonló közlekedési rend kialakításával. (pósfai) Szóltunk, de nem hallották it hangunkat a minap, amikor védelmünkbe vettük a 8- as számú fő közlekedésiút mentén levő hársákat Alsóújlak és Kám térségében. Arra kértük az illetékeseket, akadályozzák meg azokat a kártevőket, akik hársfavirág szedés ürügyén szinte teljesen megkopasztják az útmenti fákat. Azt gondoltuk, jó ügyet szolgálunk, hangunk eljut az illetékesek füléig. Nem jutott el. Tegnapelőtt (Csütörtökön) arra jártunk. Kétségbeejtő a helyzet. Ágaiktól, levelüktől megfosztott fák meredesnek az égre, egyiknek-másiknak szinte biztos a pusztulása. Alattuk halomnyi ág, amelyekről letépték a levélzetet és a Virágot. Ami a legszörnyűbb: most is, változatlanul ugyanúgy szedik a hársvirágot. Egy fiatalember letördeli a vastagabb ágakat, az asszonyok pedig a fa hűvösében lekopasztják róla a virágot. A vállalat jó pénzt fizet érte. E sorok írója tanúja volt a minap Szombathelyen, amint intézkedő rendőrök eljártak néhány „fanyűvővel” szemben, akik kézikocsit púpoztak meg virágos ágakkal. Kám és Alsóújlak térségében is ezt kellene, ha már más illetékes szerv nem intézkedik. A fagyilkolást, a lombgyalázást addig kellene megszüntetni, amíg teljesen tönkre nem teszik az útmenti kársakat. (fai)