Vas Népe, 1973. február (18. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-01 / 26. szám
1971 után 1972-ben is a kőszegiek nyerték el a Megye Legjobb Egysége címet Az Untenecker Jánosról elnevezett kőszegi munkásőr egység szombaton tartotta ünnepi évzáró gyűlését Ekkor adta át Koroncnai Géza területi parancsnok Bozsányi Lajosnak, a kőszegi egység parancsnokának a „Legjobb egység" címmel járó serleget és oklevelet Ezen az érthetően elégedett, meleg hangulatú egye zséggyűlésen részt vett Kovács Antal, a megyei pártbizottság első titkára, a Munkásőrség Országos Parancsnokságát Halmi József osztályvezető képviselte. Jelen voltak a társ és a szovjet fegyveres szervek küldöttei, a város vezetői és teljes létszámban a városi párt-végrehajtó bizottság tagjai, itt hadd említsük meg, hogy az elnökség tagjai, a meghívott vendégek az úttörő munkásőr század portája között vonultak a vár lovagtermébe. A kis úttörő munkásőrök aznap tették le az esküt. ” Nagy figyelem fogadta Bossányi Lajos beszámoló jelentését. Idéesztik néhány részletét: „Elmondhatjuk, hogy munkásőreinknek nemcsak a tudatában és a szívében él a szocializmus eszméje, hanem a munkás hétköznapokon is a párt politikájának aktív végrehajtói, hirdetői, propagandistái .. ." Az 1072. évre tervezett feldatok reálisak voltak, azokat jó szinten végrehajtottuk. Ennek eredményeképpen erősödött és szilárdult a kollektíva erkölcsi-politikai egysége, hangulata, fegyelme, hadrafoghatósága és kiképzettségi foka ... Az elmondottakat mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy másodszor is elnyertük a megye „Legjobb egysége’ megtisztelő címet.” Ha a parancsnoki beszámoló konkrét adatait kiszűrjük, egyszeriben világossá válik ennek a megtisztelő címnek a „titka”. Az egység személyi állományában 15 fő szocialista brigádvezető van és 85 brigád tag, akik a termelésben élen járnak. Kollektív politikai oktatáson rendszeresen mintegy 90 százalék vesz részt. A személyi állomány erkölcsi, illetve általános fegyelmi helyzete jó, rendkívüli esemény hosszú ideje, és a beszámolás időszakában nem volt. Egész évben kitüntetésiben részesült 52 fő, dicséretben 40. Jutalomban a testület részéről tizenketten részesültek, a munkahelyeken az állomány 94 százaléka kapott pénzjutalmat. Nagy lendítőerő volt a szocialista versenymozgalom, amelybe a személyi állomány kivétel nélkül benevezett. Eredményüket a Legjobb egység címen kívül 5 Kiváló parancsnok, 10 Kiváló munkásőr jelvény és 1 Legjobb alegység vándorzászló honorálja. Miután Nagy Imre, a városi pártbizottság titkára ismertette a vb határozatát a tartalékba vonulók, illetve e faszerelők felmentéséről. Rajnai József 6 munkásőrnök 15 éves, 3-nak 10 éves Szolgálati Érmet, 10-nek pedig Emlékérmet és oklevelet adott át. Az újonc munnkátsorok eskütételeinek felemelő perceit a Mezőgazdasági Szakközépiskola hallgatóinak igényes műsora követte. A központi ünnepség után az üzemek, vállalatok saját helyiségeikben megvendégelték munkásőr dolgozóikat. Nem lenne teljes a tudósításunk, ha nem tennénk említést a kőszegi munkásőrök szép hagyományáról. Az ünnepi évzáró egységgyűlés előtt zárt, rendiben felvonulva megkoszorúzták a Szovjet Hősi Emlékművet, és koszorút helyeztek el a névadó Untenecker Janet, valamint a megalakulás óta elhunyt munkásőrök sírjára is. A kőszegiek sikeréhez őszintén gratulálunk. Erőfeszítéseik különösen, tiszteletet érdemelnek azért, mert az előző év eredményeit nemcsak megtartották, hanem — gyakran a korábbinál nehezebb körülmények között — a továbblépésre is futotta erejükből. Fussa harmadszorra is! ★ Ugyancsak ebben az időpontban tartotta évzáró egységgyűlését a szombathelyi járási, a sárvári és a körmendi munkásőregység is. A megyei pártbizottság mindhárom helyen képviseltette magát. V. J. Dörgő „Hajrá!” volt a válasz, amikor a parancsnok felmutatta az elnyert serleget. Munkásőrgeneráció: apa két fiával. Fotó: Németh Iván Rövidesen már az új feltételek alapján folyósítják az építési kölcsönöket A kormány — mint ismeretes — módosította, s kiegészítette az egyes lakásépítési formák pénzügyi feltételeit és új konstrukcióval — vállalati és külön állami támogatással — Újfajta lehetőséget teremtett a munkások lakásproblémáinak megoldásához, meggyorsítva ezzel a városok és a munkáslakta települések lakáshelyzetének javítását Az ezzel kapcsolatos minisztertanácsi rendelet, valamint a végrehajtásra kiadott illetékes miniszteri rendeletek a Magyar Közlöny 6. számában jelentek meg. — Az új jogszabály a lakosság — ezen belül különösen az állami vállalatok munkanai —tzárkára kedvezően módosították a társasházépítkezések hitelfeltételeit. A változás lényege, hogy ez OTP egy társasház-Akás építőnek vagy vásárlónak ezentúl nagyobb összegű kölcsönt folyósíthat, s az egyes építési formákban a korábbiakhoz képest kisebb saját készpénz-hozzájárulás is elegendő a lakásépítkezés megkezdéséhez, a vásárláshoz. Az új feltételeket differenciáltan állapították meg, a különböző kedvezményekkel elsősorban a telepszerű társasházépítkezésekre ösztönzik a lakosságot. A rendeletek tartalmazzák a változásokat, részletesen meghatározzák a hitelfolyósítás és törlesztés feltételeit, s külön intézkednek az állami vállalatok munkásainak lakásépítési támogatásáról, az őket megillető különféle kedvezményekről. A dolgozók lakásépítésének új pénzügyi feltételei életbe léptek, rendelkezéseit január elsejétől kell alkalmazi. «ferae 4, CWfefctffc ■ 3 WKKKHttm vas népem A megyei tanács vb intézkedési tervéből (Folytatás az 1. oldalról) sen hasonló intézkedési tervet, továbbá felkéri a különféle intézményeket és szervezeteket, hogy az intézkedési tervben foglaltakat munkájukban hasznosítsák, s a maguk területén mozdítsák elő megvalósítását. ★ A vb ezen az ülésen jóváhagyta Vas megye ipari telephely-ajánlatait. A területfejlesztésről szóló kormányhatározat ugyanis előírta az ipari telephely-forgalom rendszerének és szervezetének kialakítását. Ennek a célja az, hogy — a területfejlesztés irányelveinek figyelembe vételével — összhangot teremtsen az ipari telephelyeket felajánló tanácsok és az ipari, raktározási, építőipari telephelyeket kereső vállalatok között. Az ajánlatokat és a keresletet az Országos Telephelyforgami Központ tartja nyilván, s közvetít a felajánlók és a telephelyet keresők között. A megyei tervgazdasági bizottság — a helységeknek a megye településhálózatában betöltött szerepe és iparfejlesztési adottságaik alapján — elkészítette a rangsorolást, s ezt a vb elfogadta. Ennek értelmében — a kormányhatározatban előírt rangsorolással — Szombathely (egyes területei), Körmend, Celldömölk, Szentgotthárd, Őriszentpéter, Sárvár és Vasvár telephelyajánlatai kerülnek be az országos nyilvántartásba. A személyi ügyek között a vb intézkedett a Vas megyei Múzeumok Igazgatósága igazgatói és a Savaria Múzeum igazgatói állásának betöltéséről. Dr. Bandi Gábort, aki a pécsi Janus Pannonius Múzeum régészeti osztályát vezette, az említett vezetői posztokra kinevezte. (mbit Fotó: Fuldoklik a havasszépe A múlt év októberében arra figyelmeztetett lapunk, hogy veszély fenyegeti az ÉRTI Kámcon Arborétuma fáinak egy részét, ha gyors intézkedés nem történik. A cikkíró elmondta, hogy a ritkaságuk miatt pénzben ki sem fejezhető értékű cserjéket, 80 éves fákat csak a hordalékkal feltöltött Gyöngyös medrének mielőbbi kimélyítésével lehetne megmenteni. Ha erre időben nem kerül sor, báz elmocsarasodott, levegőtlen talajú parkrészlet növénycsodái kipusztulnak, s pótlásukra — ha ez egyáltalán lehetséges —, egy újabb emberöltő sem lenne elég. Megértve, hogy páratlan tudományos és esztétikai értékek sorsa forog kockán, határozat született a Gyöngyös megrendszabályozására: 1973- ban el kell távolítani a mederből a hordalékot, hogy a még élő fák megmeneküljenek. S ez eddig rendjén is volna. A mederszabályozási munkák egy nagyobb, Kámon egész környékét érintő vízelvezetési terv keretében valósulnak meg, de nem mindegy, hogy melyik negyedévben. Sőt még az sem közömbös, hogy az év melyik havában végezteti el a munkálatokat a Vízügyi Igazgatóság. A kívánatos az lenne, ha mindenekelőtt a Takanógyár és az ÉDÁSZ-telep közötti — az arborétumot átszelő — szakaszon történne meg a rendezés, mert itt a vízszint a jelenlegi szűkös csapadékviszonyok idején is magasabb, min a környező terep szintje. Könnyű belátni, hogy a hóolvadások és a tavaszi esőzések idején — beavatkozás híján — a helyzet rosszabbodásával számolhatunk. Nem egyedül csak azért, mert a mederből kilépő víz eláraszthatja a mélyebb területet, de azért, mert a talajvízszint további emelkedése — és ez elkerülhetetlen lesz, ha nem cselekszünk — betetézheti a bajt. A párját ritkítóan értékes arborétumban járva már január végén is végletes kép fogad. Amíg a magasabb fekvésben a különleges szépségű egzóták álomszép együttese díszült, a mélyebb fekvésű, mocsarasodó talajban fuldoklik a havasszépe, kiszárad a tiszafa, haldokolnak a különböző ciprusok, s a legmélyebb fekvésben tavakat alkot a növények halálos ellensége, a lefolyástalan talajvíz. Távol ál tőlünk, hogy kétségbe vonjuk a jószándékot, vagy az igyekezetet, mégis szólnunk kell, mert cikkünk megjelenése óta a helyzet ezen a tájon nem javult,hanem rosszabbodott. Köztudott ugyanis, hogy amíg a „dugót” el nem závóhatják a Gyöngyös medréből, addig minden, a felső szakaszon történő, vízelvezetési munka árt a Kámori Arborétum fáinak, mert tovább növeli a már így is magas talajvízszintót. (Mint például a Műszaki Erdészetnek már elkészült, s az Autószerviz majd elkészülő vízelvezető rendszere. Arra pedig, hogy akkor mi lesz, ha ezekből az üzemekből esetleg kellő derítés nélkül távozik a már így is eléggé fertőzött Gyöngyösbe a zsíros, olajos, samponos mosóvíz, még gondolni is kísérteties.) Tetézi a bajt, hogy az ígért (bárcsak átmeneti megoldásnak jó) őszi vízátemelés ígéret maradt. Reméljük, mindezek ettel,nére nagyon reméljük, hogy már a vegetációs idő kezdetére eltűnik a hordalék, hogy gyors és tiszta víz fut a Gyöngyös medrében. Ha azonban mindez csak a tény őszidőszak végére történik meg, jövőre tahin nyomát sem találjuk számos, országosan is ritka vagy éppen egyedüli — ma még — kémoni növényfajnak. — is — Pusztuló havasszépe. Vigasztalan kép.