Vas Népe, 1974. február (19. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-01 / 26. szám
Községi tanácselnökök tanfolyamzárója Szombathelyen Ismét befejeződött egy tanfolyam a községi tanácselnökök 5 hónapos elnökkép 26 tagozatán. A Tanácsakadémia szombathelyi oktatási intézetében a múlt év szeptemberében 93 olyan községi vezető kezdte meg tanulmányait, aki a tavalyi választáskor került az elnöki posztra, és érthetően nem volt tanácsi, közigazgatási ismerete. Mint köztudott, a szombathelyi oktatási intézet 1970 óta az egész országból iskoláz be községi tanácselnököket az 5 hónapos tanfolyamra. A tegnapi ünnepélyes zárával egybekötött búcsúztatón megjelent dr. Kovács Tibor, a Tanácsakadémia főigazgatója, dr. Béres Antal, a szombathelyi városi tanács vb-titkára is. Dr. Horváth Sándor igazgató vázolta azokat a tantárgyakat, amelyekből alapvető ismereteket szereztek a hallgatók fontos munkájukhoz. Így politikai ismereteik bővítésén kívül államigazgatást, mezőgazdasági jogi ismereteket, a költségvetéssel és az adóval kapcsolatos feladatokat tanultak, s természetesen a tanácstörvénnyel, annak gyakorlati alkalmazásával, szervezési, vezetési témákkal ismerkedtek. A tanulmányi idő alatt több Vas megyei községben — s más megyékben is — tanulmányozták a tanácsi munka gyakorlatát, s négy alkalommal tanácsüléseken vettek részt, ugyancsak vasi településeken. Az ünnepélyes tanfolyamzárón dr. Kovács Tibor, főigazgató méltatta a tanultak hasznosításának fontosságát, a tanácstörvényből adódó feladatokat. Utalt szervezeti kérdésekre, tennivalókra, a javuló tanácsi munkára, a káderutánpótlás szükségességére. Beszélt a közös tanácsok időszerű feladatairól, a járási hivatalok alakuló munkamódszeréről, s a tanácsi munka általános színvonalának emeléséről. Az Intézet és a tanári kar nevében dr. Horváth Sándor köszönt el a volt hallgatóktól. Február 4-én községi tanácselnökök újabb 5 hónapos tanfolyama kezdődik Szombathelyen. U. Gy. fotó: V. M. Diplomás adminisztrátorok Sokszor beszélünk arról, hol miben is rejlenek a vállalatoknál azok a belső tartalékok, amelyek révén minimális befektetéssel maximálisan növelhető az eredmény. Ilyenkor azonnal a legkézenfekvőbb eszközként említjük a munka és üzemszervezést, a minőség javítását, a költségcsökkentést. Viszont kevesebb figyelem jut arra, hogy belső tartalék az egyes ember képességeiben, adottságaiban is bőségesen található. Az MSZMP X. kongresszusának határozata ezért fogalmazta meg az egyéni alkotókészség teljesebb kibontakoztatásának feladatát. Ehhez egyben eszközként jeletve meg az anyagi ösztönzést és a „megfelelő embert — a megfelelő helyre” követelményének érvényesítését. Ezt a teendőt — „megfelelő embert a megfelelő helyre” — sokan csak a vezetői posztok betöltésére értik. Ám az igazán megfelelő vezetőt az is jellemzi, hogy a vállalat valamennyi munkahelyére igyekszik a legmegfelelőbb embereket állítani. Természetesen nemcsak az ember kell, hogy mefeleljen az adott munkának, hanem az adott munka is lehetőleg feleljen meg az adott embernek. Csak így várható az emberektől maximális teljesítmény. Egy-két évvel ezelőtti reprezentatív felmérés adatai szerint az akkor megkérdezett diplomásoknak a fele sem értékelte munkakörét minden tekintetben védettségéhez illőnek. 100 gépészmérnök közül huszonöten, vegyészmérnök közül tizenhatan; villamosmérnök közül tizenheten; építészmérnök közül huszonnyolcan és 100 mezőgazdász közül tizennyolcan felsőfokú képesítést kifejezetten nem kívánó munkakörben dolgozott. Ezek a fiatalok tehát napról napra tudásuknak csak töredékét hasznosíthatták. Hasonlóan 100 jogászból hatan, 100 közgazdászból pedig harmincan úgy vélték, hogy diplomájuk teljesen felesleges annak a feladatnak a teljesítéséhez, amellyel megbízták őket. Természetesen egy ilyen felmérésibe tévedések is csúszhatnak. Ám a nagy számok törvénye alapján ezek — plusz—mínusz végül mégiscsak a reális átlagot adják. Ha ebből az előbb említett, a feladatával elégedetlenkedő 140 fiatalemberből akár csak hetvennek van objektíve igaza — már akkor is érdemes felfedezni a belső tartalékok között ezt a lehetőséget is, tehát hogy jól képzett műszaki, vagy közgazdász szakembert — igazi műszaki és igazi gazdasági elemző feladatra kell állítani. (Annál is inkább, mert ez a tevékenység a vállalatok többségénél még mindig a legszűkebb keresztmetszetek egyike.) Ha esetleg a műszaki végzettségű fiatal, mást sem tesz, mint apró technológiai, vagy technikai ésszerűsítéseken jön a fejét, határidő és íróasztal nélkül, már akkor is sokkal nagyobb eredménynyel kecsegtető munkát kapott, mintha csak a látszatért esetleg az anyagnyilvántartás kartonjait ölsszesíttetik vele. Rubrikákat összeadni, adatokat összehasonlítani — ilyesmihez nem kell diploma. Sőt, ma már az ilyesmihez az ember is alig kell: annyi a mindenféle számoló- és számítógép, lajstromozó és szortírozó berendezés .. Mechanikus munkára, mechanikát kell állítani. Az agy, különösen a felsőfokon kiművelt elme méltóbb munkát érdemel... Érdemel ? Dehogy. Követel — a társadalom boldogulása, az anyaggal és szellemmel egyaránt ésszerűen és emberségesen gazdálkodó társadalom nevében... Ha az idegen nyelveket ismerő fiatal közgazdász, vagy a műszaki — vagy a mezőgazdász —, ha csak egy időre is olyan feladatot kap: kísérje figyelemmel a vállalat tevékenységét érintő nemzetközi közgazdasági és műszaki publikációkat, próbálja azokat összevetni az adott gyár intézkedési terveivel , s ha eközben jobb eredményt ígérő megoldást, alkalmazható újdonságot vél felfedezni, akkor tüstént értesítse a főmérnököt, a főkonstruktőrt, vagy a gazdasági igazgatót, — akkor máris nagyon értékes és érdekes feladattal foglalkozik a fiatal diplomás. Vagy dolgozzanak ki a fiatalok — akár csoportmunka keretében, közgazdászok, műszakiak együtt — az adott gyár valamelyik termékére, termékcsoportjára 10—20 esztendőre előretekintő műszaki fejlesztési, értékesítési, költség alakulási elenzést prognózist.. . Ebben óriási fantázia rejlene. Nemcsak azok számára, akik ezt csinálják, hanem azok számára is, akik ezt csináltatják... Va amennyi gyárunk rendelkezik ilyen lehetőségekkel, s ezeket éppen a legjobban képzett fiatalok vehetik észre a leghamarabb, ha nem „parkoltatják” őket egy pillanatig sem valamilyen tessék-lássék ,kulissza” íróasztal mellett... A korszerűsítésnek, az egyre sürgetőbb fejlesztésnek csak az új gondolat iránt fogékony és az újításra, megújulásra mindig kész szemlélet és szervezet képes szárnyakat adni. Gerencsér Ferenc A helyi címer és zászló használatának, a díszpolgári cím adományozásának szabályozása Az MTI hírmagyarázója írja: A tanácsok népképviseletiönkormányzati szerepének növekedésével az elmúlt esztendőkben előtérbe került a települések helytörténetének, haladó hagyományainak kutatása, felelevenítése, s így fogalmazódott meg az igény a helyi címer és zászló használatára, a díszpolgári cím adományozásának lehetőségére. (A múlt esztendőkben Budapest és az ország 35 más városa alkotta meg a település címerét használta rendezvényeken, helyi ünnepségeken városhoz való tartozás kifejezésére, a társadalmi tevékenységért nyújtott erkölcsi elismerés, érmek, oklevelek díszítésére. Néhány esetben helyi, városi zászlókat is használtak — ez egyébként külföldön már széles körű gyakorlat. Számos tanács adományozott továbbá az elmúlt években díszpolgári címer, igaz nem egységes tartalommal, jelentőséggel.) Az Alkotmány rendelkezik a Népköztársaság címeréről és zászlajáról, s minisztertanácsi rendelet szól a Népköztársaság címerének használatáról. Ez a rendelet azonban a helyi címerhasználatról nem intézkedik, s egy 1970-ben kelt utasítás is — utalva a várható szabályozásra — csupán ajánlási jelleggel határozta meg a helyi címeralkotás alapelveit. A minisztertanács mostani határozata egységesen szabályozza mind a helyi címer és zászló alkotását és használatát, mind a díszpolgári cím adományozását. Kimondja, hogy helyi címert és zászlót a fővárosi, a megyei városi, a városi, továbbá különösen indokolt esetben — előzetes engedély alapján — a nagyközségi és a községi tanács alkothat A helyi címer a település történelmi múltjára és mai jellegzetességére utaló jelkép, a Magyar Népköztársaság címerét nem helyettesítheti. Ha az államigazgatási tevékenység során a népköztársasági címer használata kötelező, azzal együtt a helyi címer nem tüntethető fel. A helyi címer használható — egyebek között — a tanácsülés meghívóin, felhívásokon, programokon, terveken, a település történetével, életével, fejlődésével foglalkozó kiadványokon, emléktárgyakon, a tanács által alapított díszokleveleken, emléklapokon, kitüntető vagy emlékérmeken, ünnepségeken, rendezvényeken, a külföldi kapcsolatokban és az idegenforgalmi propagandában. A helyi zászló egyszínű anyagon a helység címerét és nevét tüntetheti fel, nem helyettesítheti a Magyar Népköztársaság zászlaját, valamint a nemzetközi munkásmozgalom vörös lobogóját. A helyi zászló kitűzhető például a tanács ülésein, a település életének jelentős eseményein, megkülönböztetésül több község részvételével tartott rendezvényeken, s az állami és a vörös zászló elsőbbsége mellett a tanácsi szervek, vállalatok, intézmények ünnepségein, rendezvényein. A minisztertanácsi határozat kimondja, hogy adíszpolgári cím a település és a lakosság érdekében végzett kiemelkedő tevékenységért adományozható. A cím adományozását jelentős évfordulókhoz, állami, vagy helyi eseményekhez kell kötni, a javaslatot a helyi politikai, társadalmi és tömegszervezetek véleményének kikérésével a végrehajtó bizottság készíti elő és terjeszti a tanács elé. A helyi címer és zászló alkotásáról és használatáról, valamint a díszpolgári cím adományozásáról szóló minisztertanácsi határozat végrehajtására a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke utasítást adott ki. — ■ 3 j v__,-2^. « BAMiah flwWis yQDeoSr Mf * vUHIa Négymilliárd forint megtakarítás A Nehézipari Minisztériumban csütörtökön tartották ágazati tanácskozásukat a vegyipari újítók és feltalálók küldöttei. A vegyiparban a hozzávetőleges adatok szerint 1948-tól több mint 4 milliárd forintot takarítottak meg javaslataikkal az újítók és feltalálók. Most a mozgalom továbbfejlesztésének feladatait vitatták meg. Dajka Ferenc, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára nyitotta meg a tanácskozást, majd Gór Nagy Sándor nehézipari miniszterhelyettes foglalta össze a mozgalom tapasztalatait, és megjelölte a legfontosabb feladatokat. 16 millió rubel választékcsere A magyar—szovjet belkereskedelmi munkacsoport eredményes tárgyalásainak befejezéseként dr. Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszterhelyettes és Sz. M. Szemicsev, a Szovjetunió össz-szövetségi belkereskedelmi miniszterhelyettese csütörtökön ünnepélyesen aláírta az 1974. évi választékosoi és műszaki-tudományos együttműködési megállapodás jegyzőkönyvét. Az aláíráson jelen volt Szurdi István belkereskedelmi miniszter. A magyar—szovjet belkereskedelmi választékcsere nyolcéves múltra tekinthet vissza. A múlt évben már több mint 11 millió rubel értékű fogyasztási cikket cserélt a két állam kereskedelme. A tárgyalások eredményeképpen 1974-ben ez az összeg 16 millió rubelre emelkedik, tehát körülbelül 45 százalékkal lesz magasabb, mint tavaly. A magyar import értéke mintegy 500 millió forint. A többi között 6000 Mopedet, 35000 kerékpárt, csaknem 12 millió forint értékű halkonzervet, 1650 tonna gyorsfagyasztott halat, 40 000 négyzetméter gyapjúszőnyeget, evőeszközkészletet, pezsgőt, konyhai tálalóeszközöket szállít a Szovjetunió kereskedelme, magyar palackozott borok, cigaretta, kozmetikai cikkek, bőrdíszmű-áruk, csillárok, bizonyos ruházati cikkek, műselyemszövetek ellenében. A megállapodásban szereplő árulistára felvették az Észt, az Orosz Föderatív, a Lett Szovjet Köztársaság cikkeit, s tervezik további választékcserét más köztársaságokkal is. A tudományos-műszaki együttműködés során megállapodtak a belkereskedelmi minisztériumok alá tartozó tervező és kutatóintézetek közötti dokumentumcserékben, közös kutatási témákban és abban, hogy kölcsönösen tájékoztatják egymást a kutatási tervekről, eredményekről. A pályaválasztók tájékozatlansága A pályaválasztásnál alig van gyakrabban visszatérő témája a sajtónak, rádiónak, tévének az iskolások életével kapcsolatban. A pályafelvilágosítás, a tájékoztatás fontosságát nem kell magyarázni. Tapasztalatból tudja minden család, hogy mit jelentenek a gyermek életét befolyásoló döntések között az életutak a foglalkozást meghatározók. A megyében két éve működik Pályaválasztási Tanácsadó Intézet, amelynek munkatársai kiadványokkal, tanfolyamokkal, az iskolák, üzemek pályaválasztási felelőseivel, a szülőkkel és a diákokkal személyesen is találkozva ismertetnek választási, tanulási lehetőségeket. Munkájuk lényeges része, hogy szűkítsék a rossz választások körét. Azaz, például ne adják be olyan szakra, olyan intézetbe a felvételi kérelmet a tanulók, amelyben nem is hirdetnek új évfolyamot. Hogy milyen lassan érnek el eredményt, mennyi rossz, a valósággal nem törődő beidegződést kell leküzdeni, ezt példázza a legújabb eset. Lapunk szerdai számában a szombathelyi Zrínyi Iskola nyolcadikosai szóltak elhatározásukról. Köztük egy kislány is, aki kulturcikk eladónak készül. (Reméljük, még nem töltötte ki a felvételi lapot.) Ezzel az egyetlen mondattal meghökkentette a pályairányítókat és a választott iskola vezetőit is. Ugyanis a kereskedelmi pályának erre az ágazatára csak érettségi után jelentkezőket vesznek fel. Egyébként pedig ritkán, két-három évenként indul ilyen csoport, (a következő tanévben nem) akkor is igen kevés tanulóval. Hátrányos helyzetbe hozza önmagát ezzel a döntéssel a nyolcadikos kislány. Felvételi kérelmét ugyanis el fogják utasítani. S a pályázatok második fordulójában már csupán azokra a mesterségekre jelentkezhet, amelyek kevésbé vonzóak, amelyek iránt kisebb volt az érdeklődés. A kislány, a szülők és az iskola tájékozatlansága annál is meglepőbb, mert a Pályaválasztási Tanácsadó jókor összegyűjtötte a megyében létező továbbtanulási lehetőségeket és idejében eljuttatta az általános iskolákba. Sőt, hogy a jegyzék szélesebb körben is ismert legyen, a Vas Népe 1973. december 8-i számában megjelent. Hova és mire jelentkezzenek a nyolcadikosok, hol találhatják meg vágyaik és a társadalmi érdek egybeesési pontjait, ebből a megyei pályaválasztási ,.étlapból” kiolvasható. Érdemes újra végignézni. (bor) Mitől különb az ember? Attól-e, ha kirí a környezetéből, ha valamilyen tekintetben más a társainál? Másnak kell lennie, de nem mindegy, miben. Ha becsületesebb, ha szorgalmasabb, eszesebb a többinél. Zömében aszerint értékeljük egymást, vagy mérnek bennünket, hogy hogyan dolgozunk, milyen mértékben vesszük ki részünket a közös feladatokból. Legtöbbször így van, de egyre gyakoribb a másféle értékrendi mérce alkalmazása. Van, aki szerint a kétszintes családi ház, az autó, a drága luxusbunda emeli az egyént embertársai fölé. Az ilyen ferdén értékelő emberek csoportjába tartoznak a külföldimádók is, akiket nem egy esetben csaptak már be cimkéjüktől megfosztott hazai gyártmányok, ruhaneműk borsos áron való eladásával. Lehetett, mert elég volt neki azt hallani, hogy a vételre kínált pulóver olasz, vagy Párizsból való, kétszázzal többre taksálta, mint kirakatbeli édestestvérét, és boldogan megvette több pénzért. De ide tartoznak a gyermekeiknek lehetőleg különleges nevet adó szülők is. Nem szólnék róla, ha az újságok anyakönyvi híreiben nem szaporodnának el anynyira a föld más tájain honos nevek. Roland nevet például naponta kap újszülött a megyében, pedig még a becézése is nehézségekbe ütközik. Inkább nem becézik, csak különb legyen, mint zsengekorú társai: a Laciki Pisták, Péterek. Vagy legfeljebb Rollnak hívják, ami furcsán hangzik ugyan, de „éppen ez benne a szép!” Korábban is kedvelt név volt, de amióta Payer András elénekelte, hogy minden jót Mónika, azóta minden harmadik kislányt így hívnak. Őszintén minden jót kívánok, nekik én is, a Doloreseknek, Henrietteknek, Bóbérteknek is. Minden szülő szeretné, ha gyermeke különb volna a többinél. Természetes, hogy a szülő számára az is. De hogy másoknak, a társadalomnak többet jelentsen majd az átlagnál, nevelje becsületességre, nevelje a társadalom hasznos emberévé, különb is lesz az a kisgyerek! Akkor is, ha szülei nem érezték égetően fontosnak annak idején különleges nevet választani neki: G. B. Zs. ■■I 1« PA» filePC