Vas Népe, 1974. február (19. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-01 / 26. szám

Községi tanácselnökök tanf­olyamzárója Szombathelyen Ismét befejeződött egy tan­folyam a községi tanácsel­nökök 5 hónapos elnökkép­ 26 tagozatán. A Tanácsaka­démia szombathelyi oktatási intézetében a múlt év szep­temberében 93 olyan közsé­gi vezető kezdte meg tanul­mányait, aki a tavalyi vá­lasztáskor került az elnöki posztra, és érthetően nem volt tanácsi, közigazgatási ismerete. Mint köztudott, a szombat­helyi oktatási intézet 1970 óta az egész országból isko­láz be községi tanácselnökö­ket az 5 hónapos tanfolyam­ra. A tegnapi ünnepélyes zárával egybekötött búcsúz­tatón megjelent dr. Kovács Tibor, a Tanácsakadémia fő­igazgatója, dr. Béres Antal, a szombathelyi városi ta­nács vb-titkára is. Dr. Horváth Sándor igaz­gató vázolta azokat a tan­tárgyakat, amelyekből alap­vető ismereteket szereztek a hallgatók fontos munkájuk­hoz. Így politikai ismereteik bővítésén kívül államigazga­tást, mezőgazdasági jogi is­mereteket, a költségvetéssel és az adóval kapcsolatos fel­adatokat tanultak, s termé­szetesen a tanácstörvénnyel, annak gyakorlati alkalmazá­sával, szervezési, vezetési té­mákkal ismerkedtek. A tanulmányi idő alatt több Vas megyei községben — s más megyékben is — tanulmányozták a tanácsi munka gyakorlatát, s négy alkalommal tanácsüléseken vettek részt, ugyancsak vasi településeken. Az ünnepélyes tanfolyamzárón dr. Kovács Tibor, főigazgató méltatta a tanultak hasznosításának fon­tosságát, a tanácstörvényből adódó feladatokat. Utalt szervezeti kérdésekre, ten­nivalókra, a javuló tanácsi munkára, a káderutánpótlás szükségességére. Beszélt a közös tanácsok időszerű fel­adatairól, a járási hivatalok alakuló munkamódszeréről, s a tanácsi munka általános színvonalának emeléséről. Az Intézet és a tanári kar nevében dr. Horváth Sándor köszönt el a volt hallgatók­tól. Február 4-én községi ta­nácselnökök újabb 5 hóna­pos tanfolyama kezdődik Szombathelyen. U. Gy. fotó: V. M. Diplomás adminisztrátorok Sokszor beszélünk a­r­­ról, hol mi­ben is rejlenek a vállalatoknál azok a belső tartalékok, amelyek révén minimális befektetéssel maxi­málisan növelhető az ered­mény. Ilyenkor azonnal a legkézenfekvőbb eszközként említjük a munka és üzem­szervezést, a minőség javí­tását, a költségcsökkentést. Viszont kevesebb figyelem jut arra, hogy belső tartalék a­z­ egyes ember képességei­ben, adottságaiban is bősége­sen található. Az MSZMP X. kongresszusának határo­zata ezért fogalmazta meg az egyéni alkotókészség telje­sebb kibontakoztatásának feladatát. Ehhez egyben esz­közként jeletve meg az anya­gi ösztönzést és a „megfe­lelő embert — a megfelelő helyre” követelményének ér­vényesítését. Ezt a teendőt — „megfe­lelő embert a megfelelő hely­re” — sokan csak a vezetői posztok betöltésére értik. Ám az igazán megfelelő vezetőt az is jellemzi, hogy a válla­lat valamennyi munkahelyé­re igyekszik a legmegfelelőbb embereket állítani. Termé­szetesen nemcsak az ember kell, hogy mefeleljen az adott munkának, hanem az adott munka is lehetőleg fe­leljen meg az adott em­ber­nek. Csak így várható az emberektől maximális telje­sítmény. Egy-két évvel ezelőtti rep­rezentatív felmérés adatai szerint az akkor megkérde­zett diplomásoknak a fele sem értékelte munkakörét minden tekintetben védett­ségéhez illőnek. 100 gépész­mérnök közül huszonöten, vegyészmérnök közül tizen­hatan; villamosmérnök közül tizenheten; építészmérnök közül huszonnyolcan és 100 mezőgazdász közül tizennyol­can felsőfokú képesítést ki­fejezetten nem kívánó mun­kakörben dolgozott. Ezek a fiatalok tehát napról napra tudásuknak csak töredékét hasznosíthatták. Hasonlóan 100 jogászból hatan, 100 köz­gazdászból pedig harmincan úgy vélték, hogy diplomá­juk teljesen felesleges annak a feladatnak a teljesítéséhez, amellyel megbízták őket. Természetesen egy ilyen felmérésibe tévedések is csúszhatnak. Ám a nagy számok törvénye alapján ezek — plusz—mínusz vé­gül mégiscsak a reális átla­got adják. Ha ebből az előbb említett, a feladatával elége­detlenkedő 140 fiatalember­ből akár csak hetvennek van objektíve igaza — már akkor is érdemes felfedezni a belső tartalékok között ezt a le­hetőséget is, tehát hogy jól képzett műszaki, vagy köz­gazdász szakembert — igazi műszaki és igazi gazdasági elemző feladatra kell állíta­ni. (Annál is inkább, mert ez a tevékenység a vállala­tok többségénél még mindig a legszűkebb keresztmetsze­tek egyike.) Ha esetleg a műszaki vég­zettségű fiatal, mást sem tesz, mint apró technológiai, vagy technikai ésszerűsítése­ken jön a fejét, határidő és íróasztal nélkül, már akkor is sokkal nagyobb eredmény­nyel kecsegtető munkát ka­pott, mint­ha csak a látsza­tért esetleg az anyagnyilván­tartás kartonjait ölsszesíttetik vele. Rubrikákat összeadni, adatokat összehasonlítani — ilyesmihez nem kell diplo­ma. Sőt, ma már az ilyesmi­hez az ember is alig kell: annyi a mindenféle számoló- és számítógép, lajstromozó és szortírozó berendezés .. Mechanikus munkára, mecha­nikát kell állítani. Az agy, különösen a felsőfokon ki­művelt elme méltóbb mun­kát érdemel... Érdemel ? Dehogy. Követel — a társa­dalom boldogulása, az anyag­gal és szellemmel egyaránt ésszerűen és emberségesen gazdálkodó társadalom nevé­ben..­. Ha az idegen nyelve­ket ismerő fiatal közgazdász, vagy a műszaki — vagy a mezőgazdász —, ha csak egy időre is olyan feladatot kap: kísérje figyelemmel a válla­lat tevékenységét érintő nemzetközi közgazdasági és műszaki publikációkat, pró­bálja azokat összevetni az adott gyár intézkedési ter­veivel , s ha eközben jobb eredményt ígérő megoldást, alkalmazható újdonságot vél felfedezni, akkor tüstént ér­tesítse a főmérnököt, a fő­konstruktőrt, vagy a gazda­sági igazgatót, — akkor máris nagyon értékes és ér­dekes feladattal foglalkozik a fiatal diplomás. Vagy dolgozzanak ki a fi­atalok — akár csoportmunka keretében, közgazdászok, műszakiak együtt — az adott gyár valamelyik termékére, termékcsoportjára 10—20 esztendőre előretekintő mű­szaki fejlesztési, értékesítési, költség alakulási elen­zést prognózist.. . Ebben óriási fantázia rejlene. Nemcsak azok számára, akik ezt csi­nálják, hanem azok számára is, akik ezt csináltatják... Va amennyi gyárunk rendelkezik ilyen lehetősé­gekkel, s ezeket éppen a leg­jobban képzett fiatalok ve­hetik észre a leghamarabb, ha nem „parkoltatják” őket egy pillanatig sem valamilyen tessék-lássék ,kulissza” író­asztal mellett... A korsze­rűsítésnek, az egyre sürge­tőbb fejlesztésnek csak az új gondolat iránt fogékony és az újításra, megújulásra mindig kész szemlélet és szervezet képes szárnyak­at adni. Gerencsér Ferenc A helyi címer és zászló használatának, a díszpolgári cím adományozásának szabályozása Az MTI hírmagyarázója írja: A tanácsok népképviseleti­­önkormányzati szerepének növekedésével az elmúlt esz­tendőkben előtérbe került a települések helytörténeté­nek, haladó hagyományainak kutatása, felelevenítése, s így fogalmazódott meg az igény a helyi címer és zász­ló használatára, a díszpol­gári cím adományozásának lehetőségére. (A múlt esz­tendőkben Budapest és az ország 35 más városa alkot­ta meg a település címerét használta rendezvényeken, helyi ünnepségeken város­hoz való tartozás kifejezésé­re, a társadalmi tevékeny­ségért nyújtott erkölcsi el­ismerés, érmek, oklevelek díszítésére. Néhány esetben helyi, városi zászlókat is használtak — ez egyébként külföldön már széles körű gyakorlat. Számos tanács adományozott továbbá az elmúlt években díszpolgári címer, igaz nem egységes tartalommal, jelentőséggel.) Az Alkotmány rendelkezik a Népköztársaság címeréről és zászlajáról, s minisztertaná­csi rendelet szól a Népköz­­társaság címerének haszná­latáról. Ez a rendelet azon­ban a helyi címerhasználat­ról nem intézkedik, s egy 1970-ben kelt utasítás is — utalva a várható szabályo­zásra — csupán ajánlási jel­leggel határozta meg a he­lyi címeralkotás alapelveit. A minisztertanács mostani ha­tározata egységesen szabá­lyozza mind a helyi címer és zászló alkotását és használa­tát, mind a díszpolgári cím adományozását. Kimondja, hogy helyi cí­mert és zászlót a fővárosi, a megyei városi, a városi, to­­vábbá különösen indokolt esetben — előzetes engedély alapján — a nagyközségi és a községi tanács alkothat A helyi címer a település tör­ténelmi múltjára és mai jel­legzetességére utaló jel­kép, a Magyar Népköztársa­ság címerét nem helyettesít­heti. Ha az államigazgatási tevékenység során a népköz­­társasági címer használata kötelező, azzal együtt a he­lyi címer nem tüntethető fel. A helyi címer használható — egyebek között — a ta­nácsülés meghívóin, felhí­vásokon, programokon, ter­veken, a település történeté­vel, életével, fejlődésével fog­lalkozó kiadványokon, emlék­tárgyakon, a tanács által alapított díszokleveleken, emléklapokon, kitüntető vagy emlékérmeken, ün­nepségeken, rendezvénye­ken, a külföldi kapcsolatok­ban és az idegenforgalmi propagandában. A helyi zász­ló egyszínű anyagon a hely­ség címerét és nevét tüntet­heti fel, nem helyettesítheti a Magyar Népköztársaság zászlaját, valamint a nem­zetközi munkásmozgalom vörös lobogóját. A helyi zász­ló kitűzhető például a ta­nács ülésein, a település életének jelentős eseménye­in, megkülönböztetésül több község részvételével tartott rendezvényeken, s az álla­mi és a vörös zászló elsőbb­sége mellett a tanácsi szer­vek, vállalatok, intézmények ünnepségein, rendezvényein. A minisztertanácsi határo­zat kimondja, hogy a­­dísz­polgári cím a település és a lakosság érdekében végzett kiemelkedő tevékenységért adományozható. A cím ado­mányozását jelentős évfor­dulókhoz, állami, vagy he­lyi eseményekhez kell köt­ni, a javaslatot a helyi poli­tikai, társadalmi és tömeg­szervezetek véleményének kikérésével a végrehajtó bi­zottság készíti elő és terjesz­ti a tanács elé. A helyi címer és zászló alkotásáról és használatáról, valamint a díszpolgári cím adományozásáról szóló mi­nisztertanácsi határozat végrehajtására a Miniszter­­tanács Tanácsi Hivatalának elnöke utasítást adott ki. — ■ 3 ­j­ v__,-2^. « BAMiah­ flwWis yQDeoSr Mf *­ vUHIa Négymilliárd forint megtakarítás A Nehézipari Minisztéri­umban csütörtökön tartották ágazati tanácskozásukat a vegyipari újítók és feltalá­lók küldöttei. A vegyipar­ban a hozzávetőleges adatok szerint 1948-tól több mint 4 milliárd forintot takarítottak meg javaslataikkal az újítók és feltalálók. Most a moz­galom továbbfejlesztésének feladatait vitatták meg. Daj­ka Ferenc, a Vegyipari Dol­gozók Szakszervezetének fő­titkára nyitotta meg a ta­nácskozást, majd Gór Nagy Sándor nehézipari miniszter­­helyettes foglalta össze a mozgalom tapasztalatait, és megjelölte a legfontosabb feladatokat. 16 millió rubel választékcsere A magyar—szovjet belke­reskedelmi munkacsoport eredményes tárgyalásainak befejezéseként dr. Juhár Zoltán belkereskedelmi mi­niszterhelyettes és Sz. M. Szemicsev, a Szovjetunió össz-szövetségi belkereske­delmi miniszterhelyettese csütörtökön ünnepélyesen aláírta az 1974. évi válasz­tékosoi és műszaki-tudomá­nyos együttműködési meg­állapodás jegyzőkönyvét. Az aláíráson jelen volt Szurdi István belkereskedelmi mi­niszter. A magyar—szovjet belke­reskedelmi választékcsere nyolcéves múltra tekinthet vissza. A múlt évben már több mint 11 millió rubel ér­tékű fogyasztási cikket cse­rélt a két állam kereskedel­me. A tárgyalások eredmé­nyeképpen 1974-ben ez az összeg 16 millió rubelre emelkedik, tehát körülbelül 45 százalékkal lesz maga­sabb, mint tavaly. A ma­gyar import értéke mintegy 500 millió forint. A többi között 6000 Mopedet, 35000 kerékpárt, csaknem 12 mil­lió forint értékű halkonzer­vet, 1650 tonna gyorsfa­gyasztott halat, 40 000 négy­zetméter gyapjúszőnyeget, evőeszközkészletet, pezsgőt, konyhai tálalóeszközöket szállít a Szovjetunió keres­kedelme, magyar palackozott borok, cigaretta, kozmetikai cikkek, bőrdíszmű-áruk, csil­lárok, bizonyos ruházati cik­kek, műselyemszövetek elle­nében. A megállapodásban szereplő árulistára felvették az Észt, az Orosz Föderatív, a Lett Szovjet Köztársaság cikkeit, s tervezik további választékcserét más köztár­saságokkal is. A tudomá­nyos-műszaki együttműkö­dés során megállapodtak a belkereskedelmi miniszté­riumok alá tartozó tervező és kutatóintézetek közötti dokumentumcserékben, kö­zös kutatási témákban és abban, hogy kölcsönösen tá­jékoztatják egymást a kuta­tási tervekről, eredmények­ről. A pályaválasztók tájékozatlansága A pályaválasztásnál alig van gyakrabban visszatérő témája a sajtónak, rádiónak, tévének az iskolások életével kapcsolatban. A pályafelvilá­gosítás, a tájékoztatás fontos­ságát nem kell magyarázni. Tapasztalatból tudja minden család, hogy­ mit jelentenek a gyermek életét befolyásoló döntések között az életutak a foglalkozást meghatározók. A megyében két éve mű­ködik Pályaválasztási Ta­nácsadó Intézet, amelynek munkatársai kiadványokkal, tanfolyamokkal, az is­kolák, üzemek pályaválasz­tási felelőseivel, a szülők­kel és a diákokkal személye­sen is találkozva ismertetnek választási, tanulási lehetősé­geket. Munkájuk lényeges része, hogy szűkítsék a rossz választások körét. Azaz, pél­dául ne adják be olyan szak­ra, olyan intézetbe a felvéte­li kérelmet a tanulók, amely­ben nem is hirdetnek új év­folyamot. Hogy milyen lassan érnek el eredményt, mennyi rossz, a valósággal nem törődő be­idegződést kell leküzdeni, ezt példázza a legújabb eset. Lapunk szerdai számában a szombathelyi Zrínyi Iskola nyolcadikosai szóltak elha­tározásukról. Köztük egy kislány is, aki kultu­rcikk el­adónak készül. (Reméljük, még nem töltötte ki a fel­vételi lapot.) Ezzel az egyet­len mondattal meghökken­tette a pályairányítókat és a választott iskola vezetőit is. Ugyanis a kereskedelmi pá­lyának erre az ágazatára csak érettségi után jelentke­zőket vesznek fel. Egyébként pedig ritkán, két-három évenként indul ilyen csoport, (a következő tanévben nem) akkor is igen kevés tanu­lóval. Hátrányos helyzetbe hozza önmagát ezzel a döntéssel a nyolcadikos kislány. Felvételi kérelmét ugyanis el fogják utasítani. S a pályázatok második fordulójában már csupán azokra a mesterségek­re jelentkezhet, amelyek ke­vésbé vonzóak, amelyek iránt kisebb volt az érdek­lődés. A kislány, a szülők és az iskola tájékozatlansága an­nál is meglepőbb, mert a Pályaválasztási Tanácsadó jókor összegyűjtötte a me­gyében létező továbbtanulá­si lehetőségeket és idejében eljuttatta az általános isko­lákba. Sőt, hogy a jegyzék szélesebb körben is ismert legyen, a Vas Népe 1973. de­cember 8-i számában meg­jelent. Hova és mire jelent­kezzenek a nyolcadikosok, hol találhatják meg vágyaik és a társadalmi érdek egybe­esési pontjait, ebből a me­gyei pályaválasztási ,.étlap­ból” kiolvasható. Érdemes újra végignézni. (bor) Mitől különb az ember? Attól-e, ha kirí a környeze­téből, ha valamilyen tekin­tetben más a társainál? Más­nak kell lennie, de nem mindegy, miben. Ha becsüle­tesebb, ha szorgalmasabb, eszesebb a többinél. Zömé­ben aszerint értékeljük egy­mást, vagy mérnek bennün­ket, hogy hogyan dolgozunk, milyen mértékben vesszük ki részünket a közös feladatok­ból. Legtöbbször így van, de egyre gyak­oribb a másféle értékrendi mérce alkalmazá­sa. Van, aki szerint a két­szintes családi ház, az autó, a drága luxusbunda emeli az egyént embertársai fölé. Az ilyen ferdén értékelő embe­rek csoportjába tartoznak a külföldimádók is, akiket nem egy esetben csaptak már be cimkéjük­től megfosztott ha­zai gyártmányok, ruhane­műk borsos áron való eladá­sával. Lehetett, mert elég volt neki azt hallani, hogy a vételre kínált pulóver olasz, vagy Párizsból való, k­étszázzal többre taksálta, mint kirakatbeli édestestvé­rét, és boldogan megvette több pénzért. De ide tartoznak a gyer­mekeiknek lehetőleg kü­lönleges nevet adó szülők is. Nem szólnék róla, ha az új­ságok anyakönyvi híreiben nem szaporodnának el any­­nyira a föld más tájain ho­nos nevek­. Roland nevet pél­dául naponta kap újszülött a megyében, pedig még a be­­cézése is nehézségekbe ütkö­zik. Inkább nem becézik, csak különb legyen, mint zsengekorú társai: a Laciki Pisták, Péterek. Vagy leg­feljebb Rollnak hívják, ami furcsán hangzik ugyan, de „éppen ez benne a szép!” Ko­rábban is kedvelt név volt­, de amióta Payer András el­énekelte, hogy minden jót Mónika, azóta minden har­madik kislányt így hívnak. Őszintén minden jót kívá­nok, nekik én is, a Dolor­e­­seknek, Henrietteknek, Bó­bérteknek is. Minden szülő szeretné, ha gyermeke kü­lönb volna a többinél. Ter­mészetes, hogy a szülő szá­mára az is. De hogy mások­nak, a társadalomnak többet jelentsen majd az átlagnál, nevelje becsületességre, ne­velje a társadalom hasznos emberévé, különb is lesz az a kisgyerek! Akkor is, ha szülei nem érezték égetően fontosnak annak idején kü­lönleges nevet választani ne­ki: G. B. Zs. ■■I 1« PA» filePC

Next