Vas Népe, 1974. augusztus (19. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-01 / 178. szám

Nyőgéri nyár 1974 Egy kiírni­tatás szerint a nyög­éri termelőszövetkezet­ben a foglalkoztatottak 78 százalék, ötven éven felü­li ... A GYÜRKŐZŐ Tildi Mik­­s nevét kapta a tsz. A egyházi ember mindig is asonlított ehhez a névadó­­oz : gyürkőzött sommás ko­kban, gyürkőzött egyéni pu­­­sztsága idején, s most a ötösben is meg kell fogni a dolog végét, ha boldoguln­i akar. Márpedig akar. Min­­enki boldogulni, jobban sze­dne élni, s aki tenni sem fít mindezért, el is éri cél­­it Szelid lankák, akácosok, imások visznek a Hegyhá­­tn át. A Farkaserdő vonula­tban szorong a három fa­­liska: Sótony, Nyőgér, Bejg­­yertyános. A kertek bele­­vúlnak a mezőkbe, szőlőkn­­ek erdeje villog, akár a­egjobb borvidékeken. Azt mondják: a nyőgéri bor öt­­mberes. Négy ember fogja­z ötödiket, hogy bele lehess­en erőszakolni az itt termett erét! Ez persze csak tréfa, és semmiképpen nem ez a jellemző erre a vidékre. Mi hát? Az, amit a fentebb leírt kimutatás szövege sej­tet? Bizonyos, a falvak több­ségéből megindultak a fiata­lok. A város, a könnyebb munka, a rendszerezettebb el­foglaltság elszippantotta őket. A tsz szervezések idején — e sorok írója is megfordult ezekben a falukban akkor — már eleve úgy alakult a dolog, hogy a belépők közt szinte nem akadt harminc éven aluli. Azóta eltelt majd­nem másfél évtized, az ak­kori harmincasok is már az ötven felé járnak. Nyugdíjas, járulékos lett az akkor belé­pők javarésze. S mostanra úgy alakult, hogy a 270 ak­tív dolgozó mellett 196 nyug­díjasa, járulékosa van a tsz­­nek. Ez persze nem jelenti azt, hogy a 198 idős ember eltartott, valakinek a nyakán él, s csak a szőlőlugasban hessegeti a bogarakat. Ezek­nek az embereknek a több­sége ma is dolgozik. Desics Imre, Hegyi Ferenc, Kálmán Lajos, Tóth Sándor, vagy Pados Lajos bácsi nélkül szinte egyetlen napja sem múlhat el a szövetkezetnek. De ugyanígy munkára jelent­kezik majd minden nap a bejczi Tóth Istvánné, Szé­kely Józsi bácsi, vagy a Lő­re Vendel bácsi. A tsz elnöke mondja: — A legjobb kazallakóink ma is ezeke az idős emberek. Az apáink, meg a nagy­apáink. Hetvenévesek, de hallani sem­ akarnak arról, hogy lemondjunk róluk. Az elnök, Berkes Tibor 31 éves. Apró kis lekényke volt még, amikor fordult a vi­lág kereke a Hegyalján. A főkönyvelő 10, a főagronómus 41 éves. A három falu közös tanácsának elnöke most töl­tötte be a harminckilencet. Ha úgy közelítenénk a dol­got, hogy kiknek a kezében van a Toldi, azaz, kik a ve­zetői, egyértelműen úgy kell mondanunk: a fiatalok! Azoknak a fiatal emberek­nek a kezében van a tsz, akik az alakuláskor sok min­den mással foglalkoztak, csak éppen tsz-szervezéssel nem. Különféle iskolákban tanul­tak, készültek a jövőre. S EZ ÍGY IS VOLT rend­jén. Mostanra már nemcsak annyiban változott meg a falu képe Nyőgéren és Bejc­­gyertyánoson, hogy a sok szép új ház fölött ott vil­log a hidroglóbusz, hanem annyiban is, hogy egy je­lentős nagyüzemi gazdaság­ban dolgozhatnak. A tsz más mint tíz évvel ezelőtt. Irá­nyítani, vezetni nem lehet­ne másképpen csak képzett, iskolázott vezetőkkel. A munkák menete is más. Nem a tagság számbeli többsége dominál, a legtöbb és legfon­tosabb munkáknál a gépeké a szó. S ha a traktorokon, gépkocsikon, kombájnokon megfelelő emberek ülnek, nincs baj. Ha a szakosított szarvasmarha-telepeken kép­zett állattenyésztők látják el a tennivalókat, szintén nincs baj. A közös így elég erős ahhoz, hogy túlélje a statisz­tikát, azaz boldoguljon a fog­lalkoztatás ilyen arányai mellett is. Nyőgéren ma csakugyan a foglalkoztatottak 78 százalé­ka 50 éven felüli. Legalábbis papíron. Ám a munkák zö­mét nem ők látják el. A há­rom falu egyesülése után, 1967-től jól átgondolt, szer­vezett szakmásító folyamat kezdődött. A vépi szakiskola kihelyezett osztályában elő­ször húszan szereztek szak­munkás-bizonyítványt. Az ál­talános iskolából évente 2—3 fiatalt irányít a tsz Vépre. (Jelenleg is három fiatal ta­nul ott.) Öt évvel ezelőtt ker­tész szakra képeztek át több mint tíz embert. Három év­vel később 18 lány­ asszony szerzett gyümölcstermesztői szakmát. Az állattenyésztői (fejő!) kurzuson újabb húsz ember tanult. Huszonegy traktorosa, négy gépkocsive­zetője van a tsz-nek, közülük a legidősebb, Góczán Tibor 55 éves, a többi negyven kö­rüli, vagy az alatti. A szere­lőműhely 10 fős brigádjában viszont nincs harminc éven felüli. Rácz József főkönyvelő „statisztikája” arra is fele­letet ad, hogy évente leg­alább 100 időszaki alkalma­zottja is van a tsz-nek. A helybeli iskolásokon kívül az ikervári otthon, sőt a sár­vári gimnázium is besegít a gyümölcsszedésbe. Más mező­­gazdasági nagyüzemek is ezt teszik. Számos állami gazda­ságban foglalkoztatnak idény­munkásokat. A TSZ KÜLÖN AUTÓ­BUSZT vásárolt, ezen szállít­ja egyik faluból a másikba az embereket. S azért fiatal is akad jócs­kán a tsz-ben. Berkes Tibor mondja: — Amikor az ifjúsági par­lamentet szerveztük, magam is elcsodálkoztam. A három faluból 47 harminc éven alu­lit írtunk össze. Ezek a fiata­lok rendszeresen részt vesz­nek a közös munkákban. És nem szabad figyelmen kívül hagyni egy másik tényt sem. A városba bejá­rók zöme mint családtag, szintén a tsz foglalkoztatott­ja. A részes művelésben kü­lönösen nyomon követhető ez. A szabad szombatjukat otthon töltők többsége a Tol­di földjein, vagy kertészeté­ben dolgozik. A kérdésre tehát, van-e gondja a tsz-nek, egyértel­mű a válasz: nincs. Még a nyári betakarítás idején sem akasztja meg őket az, hogy nincs elég emberük. A gépek, a kombájnok teszik a maguk dolgát. A 280 holdas kerté­szetben 18 tagú szakmunkás­brigád dolgozik. Málnaérés­kor, alma-, körte­szüretkor jönnek a diákok. Megesik, hogy inkább foglalkoztatási gondja van a termelőszövet­kezetnek, bár a 120 vagonos gyümölcstároló megépítése óta még télen is akad munka az asszonyoknak. A Hegyhát három faluját egyesítő tsz-ben így fest te­hát a valóság. A tényekhez persze hozzátartozik, hogy a keresőképesek jó része eljár a falukból. Sárvár üzemei foglalkoztatják őket. A tsz-en kívüliek — ilyen is akad néhány! — még manapság is eljárnak részesaratást vállal­ni. De ez a fajta „kivándor­lás” össze sem hasonlítható a hajdani sommás­ sorssal. Ezzel ,­ szemben egy másik tény, hogy a tsz busza va­sárnaponként Veszprémbe és a Balatonra hordja a kirán­dulókat. Legutóbb 35 asz­­­onyt vitt Martonicz Lajos brigádvezetővel, legközelebb az állattenyésztők szerveznek egy ilyen utat. A parasztem­ber, a hegyháti zsellér, vagy sommás valaha álmodni sem merte volna, hogy nyáron, a legnagyobb dologidőben ki­ránduljon. Most megenged­heti magának. Pados Zsigmond tanácsel­nök szavaival fejezem be: — Az idegennek elég csak végigmenni ezeken a fala­kon, sok mindent megláthat, ha van szeme. Itt nem az el­öregedés, hanem a fiatalodás tapasztalható lépten-nyo­mon... S AMIT A KRÓNIKÁS hozzátenne: milyen jó, hogy ennyi idős ember is tanúja ennek a megfoalódásnak! Pósfai II. János Új titkárok a KISZ megyei bizottságában Tegnap délelőtt ülést tar­­ott Szombathelyen a KISZ Tas megyei bizottsága. A­égrehajtó bizottság javasla­tra felmentették az első tit­­kári feladatok, a végrehajtó bizottsági és a KISZ megyei izottsági tagság alól Hor­­áth Lajost. Horváth Lajos, aki négy sztenceig állt a KISZ me­­yei bizottság élén, méltán népszerű, jó vezetője volt a női ifjúkommunistáknak, szeretettel búcsúztatták mun­­katársai, az ifjúsági vezetők, Horváth Lajos szeptember­­ől előkészítőre jár a követ­ező évtől pedig a Szovjet­­unióban, az SZKP főiskolán anul. A KISZ megyei bizottsága első titkárává választották meg Hantosi Ferencet. He­lyette, az ágit. prop. titkári feladatok ellátására Kovács Ferencnét választották meg, aki eddig a KISZ megyei bi­zottsága politikai munkatársa volt. Két új tag kooptálásáról is döntöttek. Károlyi Zsuzsa, a répcelaki Sajtgyár dolgo­zója, alapszervezeti KISZ- titkár és Lőrincz Attila, a VOLÁN 17. szentgotthárdi üzemének dolgozója, a má­­riaújfalui KISZ-szervezet tit­kára,lett tagja a bizottság­ Ülést tartott az országgyűlés építési- és közlekedési bizottsága (Folytatás az 1. oldalról) akánt, és körülbelül 100 üdü­­őt adtak, vagy ajándékoztak­­. A többlet telkek elidegení­­tésére előírt határidő 1972. dece­mber 31-én, a többlet la­­ás és üdülőtulajdonra pe­di­g egy évvel később járt le. A határidőre el nem adott öbblet-ingatlanok tanácsi értékesítése még számos kí­vánnivalót hagy maga után, gaz viszont, hogy a többlet­elekkel rendelkező tulajdo­­nosok egy része nem tett ele­get a jogszabályban előírt kötelezettségeinek. Sokan várakozó álláspontra helyez­kedtek, vagy aránytalanul magas telekár megállapítá­­sával nehezítették — sőt, meghiúsították — az értéke­­­tést. Ez is a magyarázata, hogy egyes helyeken — fő­ként a városokban, és az üdülőterületeken — a telek­­forgalom nem növekedett, s az árak sem csökkentek. Az előterjesztést­­ követő vitában a képviselők min­­denekelőtt azt hangsúlyozták, hogy a kiadott rendelkezés­e­ek megfelelnek az alapvető klitikai céloknak és lehetet­lenné tették a további spe­kulációs célú törekvéseket.­­Ezt igazolja egyebek kö­zött az a tény is, hogy 1973- ban — az előző évihez vi­szonyítva — 12 százalékkal kevesebb volt a vagyonátru­házások száma.) Meglehető­sen sok kritika érte a taná­csokat, elismerve azonban azt a tényt, hogy ha minden állampolgár eleget tett volna bejelentési kötelezettségé­­nek, a tanácsok már előbb­re tarthatnának, hiszen energiáik javarészt nem kö­tötte volna le a tulajdonos utáni „nyomozás”, kutatás.) Szóvá tették a képviselők, hogy a tanácsoknak hatható­sabban, lényegretörőbben kel­lene alkalmazni azokat a szankciókat, amelyekre a paragrafusok lehetőséget ad­nak. Egy jó példa: Baranyá­ban 300 esetben szabtak ki bírságot a bejelentési kötele­zettség elmulasztása miatt. A vitában felszólalt Cser­­na Sándor, Pázsit Árpád, dr. Szép Zoltán, Daradics Fe­renc, Jávor József, Jurato­­vics Aladár, Búza Barna, Ko­vács Sándor és Korponai La­jos országgyűlési képviselő. Az építési és közlekedési bi­zottság ülése Gyarmati Já­nos zárszavával ért véget. (MTI) 1974. augusztus – Csütörtök A nappali, esti és levelező tagozatokon egyaránt befeje­ződtek az egyetemi, főiskolai felvételi vizsgák. Az első, — nem végleges — adatok sze­rint összesen 71 867-en írták meg írásbeli dolgozataikat, illetve feleltek a felvételi bi­zottságok előtt. Legtöbben — szám szerint 12 774-en — a nappali tagozaton felvételiz­tek. (Az 1974—75-ös tanév nappali tagozataira mintegy 15 500 első évest vehetnek fel a felsőoktatási intézmé­nyek.) Hasonlóképpen jelen­tős volt az érdeklődés az es­ti­ levelező fakultások iránt is, amelyekre együttvéve 29 093- an pályáztak — az esti ta­gozatra mintegy 18, a levele­ző tagozatra pedig mintegy 33 százalékkal többen, mint az előző tanévben. A túljelentkezésen kívül az idén is jellemző volt a pályázók egyes karok, sza­kok közötti aránytalan és egyenetlen megoszlása. M Most is előfordult például, hogy azo­kon a karokon és szakokon, ahová túl sokan pályáztak, viszonylag magas pontszám­mal is el kellett utasítani jelentkezőket, míg másutt ki­sebb pontszám is elegendő volt a felvételhez. Az idei felvételik általános jellemző­je volt a szakemberek sze­rint, hogy magasabb pont­számot értek el a jelöltek, mint a korábbi években. Kü­lönösen az írásbeli munkák sikerültek jobban a várako­zásnál. Ennek következtében a „mércét” — szaknyelven a relatív pontszámot — maga­sabbra kellett emelni, vagyis ebben az esztendőben — ép­pen azért, hogy a jók közül a legjobbakat kiválaszthas­sák — általában többet kel­lett produkálni az egyetem­re jutásért. Az oktatásügy illetékesei kedvezően értékelik a közös — érettségi és felvételi — írásbeli felvételi vizsgáztatás tapasztalatait is. Bár az ér­tékelés többlet­terhet ró a felvételi munkát végző peda­gógusokra, szívesen vállalták a pluszmunkát, mert a telje­sítmények reálisabb összeve­tésére adott lehetőséget. Új­donság volt az idén, hogy a középiskolai tanárok is részt vettek a felvételi bizottságok munkájában. Jelenlétük eredményesnek bizonyult, re­álisan tájékozódtak a felvé­teli követelményeiről, az or­szágos színvonalról, ugyanak­kor folyamatosan tájékoztat­ták a bizottságokat a közép­iskolai követelményekről, se­gítettek abban, hogy csak a tananyagcsökkentés révén módosított tantervi anyagot vegyék figyelembe a felvéte­liken. Az elmúlt napokban a pá­lyázók többsége postán meg­kapta a felvételi eredményé­ről szóló értesítést. Azok a je­löltek, akik elérték a felvétel­hez szükséges pontszámot, de felvételt nem nyertek, ér­tesítést kaptak, hogy elért pontszámaikkal a jövő év­ben ugyanazon a szakon — újabb felvételi vizsga nélkül — pályázhatnak. A felsőoktatási intézmé­nyek felvételi bizottságai a rendelkezésre álló helyeknek csak 94 százalékát töltötték be. A sikeresen vizsgázott, de elutasított pályázók a bizott­ság határozata ellen — a kézbesítéstől számított 8 na­pon belül —­ az illetékes mi­niszterhez fellebbezhetnek. A fellebbezéseket előrelátható­­an augusztus végén bírálják el. A minisztérium­ok és az illetékes felsőoktatási intéz­mények vezetőiből alakult bizottság tölti be a fennma­radt hat százaléknyi helyet. E bizottság határozata ellen továbi fellebbezési lehetőség nincs. Az egyes karok felvételi bizottságai döntöttek arról is, hányan és kik kezdhetik meg tanulmányaikat a következő tanév elején, illetve kik nyernek felvételt az 1975— 76. tanévre. Pótfelvételt a következő tanévre az idén a felsőoktatási intézmények már nem hirdetnek meg. Befejeződtek az egyetemi, főiskolai felvételik Gyorsmérleg az eredményekről Légyinvázió és a környéke Közegészségünk nyári ré­mei, a legyek sajnos elsza­porodtak. Nemcsak falun, városon is van belőlük bő­ven, Szombathely belvárosát is beleértve. Minek köszön­hetjük ezt a légyinváziót akkor, amikor ez az izeltu­­­bú elsősősorban a ser­teste­kül­ban szaporodik, de elő­szeretettel rakja le millió­nyi petéjét a felgyűlt sze­métbe, a rothadó anyagba is. Hol lehet városon ilyen helyet találni? Maradjunk Szombathe­lyen. Az egyik legforgalmasabb pontja a városnak a Sava­­ria Nagyszálló környéke. Itt van az Idegenforgalmi Hivatal, a szálló, a presszó, az étterem állandóan fogad­ja a turistabuszokat, amely­nek utasai hazánk és a nagyvilág tájaira visszautaz­va elvitték emlékezetükben búcsúképként a fogadóké­pes a szálló mögötti nyílt­­színi kukakiállítást. A KÜ­­JÁl-nak egy hónapjába ke­rült, míg az illetékest, a Városgazdálkodási Üzemet rábírta a rendcsinálásra, de másutt még mindig áldatlan állapotok uralkodnak. Nyi­tott szeméttárolók, nedvdús, rothadó tartalmukkal állnak, a kapualjakban, a házak előtt — a legyek paradicso­ma. A használatban meg­roggyant kukákból nem egy helyen folyik a szennyes lé, középkori városállapotokat idézve. Selejtezni, fertőtle­níteni és rendszeresen ta­karítani kellene a Városgaz­dálkodási Üzemnek ezeket a tartályokat, főleg ilyenkor, a nyári szemét idején. S mennyi szemetes udvar szállítja erjedő anyagával nekünk a legyeket! Hány helyen tartanak városon is állatokat nem eléggé körül­tekintően, a higiéniát mel­lőzve! Mit tehetünk a már „megtermelt’­, a bennünket már megszállt legyek el­len? A KÖJÁL-ban egész kosárnyi rovarirtót raktak elém, amelyek mind kapha­tók a háztartási boltokban. Kitűnő, olcsó és legalább tucatnyi féle. Ennyi rovarirtóval már eredményesen védekezhe­tünk. De ennek a maszek védekezésnek csak akkor lesz foganatja, ha a legye­ket, termelő közterületeket tartják tisztán az illetéke­sek. Hiszen a légy nemcsak zavaró, kedvezőtlen közér­zetet okozó látvány, hanem élő, repülő baktériumtelep — ne engedjük rászállni ételünkre, életünkre. (Szakály) Szóda — szódáral Esőre hajló nyár eleji dél­utánon hangzott el családi otthonomban a bűvös mon­dat: szódavíz kellene, ma­gyarul — valaki vegye kéz­be a négy üres szódásüve­get, s cserélje ki. Mivel nálunk is az a ré­­gi, de korántsem bölcs né­zet járja, hogy a „valakin­’ a családfő értendő, szerény személyem, részesült eme ki­tüntetésben. Ami a gyorsaságot illeti, meg is kaptam érte a méltó elismerést, de úgy, látszik ez­zel le is arattam az összes babéraimat. Az első üvegből a hagyo­mányos módszerekkel: bil­lentyű-lenyomás, rázás,­­ egyetlen cseppet sem sike­rült kifacsarni. Az igazság­hoz tartozik, hogy hangzot­tak el radikális­ javaslatok is, miszerint célszerű lenne kalapáccsal leütni az üveg nyakát. Azonban győzött a humánum, s az a tudat, hogy van még három teljesen te­le. A második üveg egy egész deciliter szódavízzel ajándé­kozott meg bennünket. Meg­rázva hatszor: újabb fél de­ci, megrázva káromkodással: három cent. Tökéletes ellentéte volt a harmadik, mely annyira folyt, (elődei hibáját jóváté­­ve elöl-hátul), hogy elállíta­­ni sem lehetett. Alig egy perc múltán vízben úszott fő­iskolai jegyzet, Casco bizto­sítás, az uzsonnára behozott vajaskenyeret is csak a faj­­súlya mentette meg. A negyedik, talán még a szikvízipar illetékesei sem hiszik el, tökéletes volt. A nagy műveletre összesereg­­lett szomszédok bizonyítják. Sajnos, csak az ő véleményü­ket tolmácsolhatom. Mire az én poharam került volna sor­ra, már az utolsó csepp is al­kalmi vendégeim poharába került. Csak azért is iszom! Szó­dát szódával! Néhány perc múlva a közelben levő osz­tályon felüli étterem vendé­ge voltam. — Had korsó szódavizet ké­rek ... A pincér csak néz ránt, mintha holdutazásra kértem volna menettérti jegyet, majd kisvártatva megszólal: -- De egy asztalhoz csak négy személy tud, leülni... — Csak egyedül vagyok! — nyugtatom meg. Soha ilyen gyors kiszolgá­lásban nem volt részem! Igaz, a poharakat csak tisz­tes távolságból nyújtogatta az asztalomra, menekülésre készen állva. De még halkan odasúgta: — Fogyassza egészséggel, nem kell érte fizetni! — Köszönöm. Gombás Imre 3 VAS NÉPE

Next