Vas Népe, 1975. május (20. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-01 / 101. szám
ÉRETT KÖZÖSSÉGBEN ltadták a Központi Bizottság oklevelét a répcelaki sajtgyár „Ságvári“ brigádjának „A termelésben kiemelkedő eredményeket értek el a mennyiségben és minőségben. Munkájukban alapvető a gazdaságosságra való törekvés, az ésszerű takarékosság, amely a vállalat gazdálkodási feladatainak, eredményes megoldásához jelentősen hozzájárult. Ezekkel a szavakkal adta át tegnap délután 2 órakor Czirák Ferenc, az MSZMP Vas megyei Bizottságának titkára a Központi Bizottság kongresszusi oklevelét a Vas megyei Tejipari Vállalat répcelaki sajtgyárában a Sárvári Endre ,szocialista brigádnak. ★ A fehércsempés teremben 12-en dolgoznak. Fehérköpenyesek. A falon egy táblánismert Váci idézet: „Nem ■elég jóra várni” — s alatta a Ságvári brigád tagjai boszorkányos gyorsasággal csillogó hártyafóliába eső, magolják a 3 kilós egységekre darabolt sajtot. — A jelmondatként választott verssor szellemében dolgozunk — mondják. És aki csak egy fél napot is eltölt közöttük, tapasztalja, hogy nemcsak szépen megfogalmazott válasz ez. Kiválóan dolgozik a répcelaki sajtgyar ementálisajtkiszerelő üzemének kollektívája. Ezért is kapták a kongreszszusi oklevelet — 1969-ben alakult a brigád, azóta együtt dolgoznak. Minden évben kaptak valamilyen kitüntetést. Már kétszeres aranykoszorús címet nyertek. Három brigádtag vállalati kiváló dolgozó, egy pedig miniszteri elismerést kapott. Nemcsak a termelésben, a munkában, de közösséggé érlelődésben is élen járnak — mondja Gyűrű Imre, az érlelőrészleg főművezetője. A műhelyben minden műszakkezdés előtt és után pontosan megmérik, menynyit használnak fel a velofánszerű fóliából, az „S”filmből. A napi eltéréseket értékelik, és megbeszélik az egész brigáddal. Újításokkal próbálják gazdaságossá tenniunkájukat, takarékoskodnak. Például a darabolt sajtot úgy forgatják a csomagolásnál, hogy minél kevesebbet kelljen a fóliából felhasználni. Ezzel az aprósággal például az elmúlt évben közel 198 kiló csomagolóanyagot megtakarítottak. Pénzben sem kevés ez, 65 ezer forint Ezerháromszáz mázsa ementáli sajtot csomagoltak exportra. Az elfogadott hagyományos módszerrel több mint 900 kilogramm alkoholt kellett volna ehhez felhasználniuk. Egy apró kis újítással (azzal, hogy permetezik a sajtot) 191 kilogramm alkoholt takarítottak meg. Lehetne folytatni még eredményeik sorát. Tavaly három újítást adtak be, ebből kettőt már be is vezettek. Jó gazdaként végzik a ■ minket. Sakáljukként, a kör érdekeiért. Így is beszélned?: róla. Mind például Bokor Kálmánné, kétgyerekes anya, kiváló dolgozó, aki már alakulás óta a kollektíva élén áll. Brigádvezető. Férje is a sajtgyár dolgozója tejipari szakmunkás. Ez is kétszeresen „kiváló”. — Szeretem ezt a munkát Nagyon jó ezzel a brigáddal dolgozni. De jó a munka után is, nemcsak kollégák vagyunk, de barátok is. Van például egy kasszánk. Minden fizetésikor feltöltjük, s már gyűlik a pénz a nyári közös kirándulásra. Már voltunk a Dunakanyarban, és meglátogattuk a budapesti ipari vásárt is. Közös könyvtárat létesítettünk, állományát saját zsebből bővítjük. Más brigádokból is vannak „olvasóink”. Én csak egy éve vagyok a brigád tagja. Eddig tejcsarnokban dolgoztam elárusítóként Amikor idejöttem, beiratkoztam az általános iskola utolsó osztályába, és társaim segítségével el is végeztem azt — kapcsolódik a beszélgetésbe Varga Mária. Rábavölgyi Ernő is kiváló dolgozó. Egy, a brigád három férfitagja közül. Fiatalember. A hatalmas sajttömböket szeleteli, darabolja. Egy munkaasztal körül ülnek az asszonyok. Beszélgetünk. Közben jár a kezük, gyűlik a csomagolt sajt. Szó esik a társadalmi munkáról, az ötperces akcióról (arról, hogy minden nap valamelyik brigádtag munkakezdés előtt előkészíti a műhelyt, a többiek pedig öt perccel a műszak indulása előtt helyükön vannak), az őszi cukorrépa kiszedésről, a kommunista műszakról, amikor 35 mázsa sajtot csomagoltak be. S arról, hogy egy nagy család ez a brigád. Család, amelyben mindenki a közösség érdekeit nézi elsősorban. Jó ebben a közösségben dolgozni, és tudni azt, hogy miért dolgoznak. H. Tausz Sylvia Fotó: Tóth Imre Munka közben ... Fotó: Tóth Imre A felesége tengert akar látni Cöcsét László marós szakmunkás az Élelmiszeripari Gépgyár és Szerelő Vállalat szombathelyi gyáregységében. Három évtizede, hogy szakmunkás-vizsgát tett abban a gyárban, amelynek élére egy év múlva a barátját nevezték ki igazgatónak. A barátja azóta is igazgató, ő pedig ma is munkás. Tizenöt évvel ezelőtt szétváltak útjaik, mi tagadás, valamin összekülönböztek. Göcsei — ma már így mondja — egy kissé elhamarkodottan döntött. Otthagyta munkahelyét, s a város délkeleti szélén együtt kezdte azokkal, akik azóta gyárat teremtettek a Zója utcában. — Nem volt villany, mentünk oszlopokat állogatni. Barakkokban indítottuk meg a gépeket, csurgott ránk az eső,ellökött a huzat, de tettük a dolgunkat. Az Elgép a város jelentős üzeme azóta, s Göcsei László lassan-lassan „öreg szakivá” érik. Munkahelyén, a forgácsolóban túlnyomórészt fiatalok dolgoznak. Erős, izmos legények, akik közt Laci bácsi cingárnak tűnik. A tiszteletük azonban nemesak azért lengi körül, mert az kijár az idősebb szakiknak. Szemüveget viseln kell a precíz munkához! Gyérülő haja mindig gondosan fésült, reggelente borotválkozik. Gépe körül rend van és tisztaság. Azok, akik tőle tanulták meg a szakmát, legalább olyan büszkék rá, mint ahogy ő emlékezik ma is Németh Jánosra, Faller Pálra , tanítómestereire. Magabiztosan lépked a forgó gépek között, visz a sajátjához. A házigazda örömével, de a váratlanul meglátogatott zavarával mutatja meg a csarnokot, a műhelyt. Elénk, érdeklődő tekintetek kísérnek bennünket. Senki sem mondja, de érezni a levegőben: „Nicsak, Laci bácsi befutott ember lett!" Két nappal ezelőtt kitüntetést kapott az iparágban kiváló lett Nem várta, nem számított rá. „Én csak egy egyszerű munkás vagyok, három évtizeddel a hátam mögött.” Nem csinált látványos dolgokat, csak pontosan ellátta mindig, amivel megbízták. Csendben, szerényen dolgozott, s évek óta nem volt kifogás a munkájára. Hát ezért kapta a kitüntetést. Az igazgató szobájában beszélgettünk. Göcsei László ösztönös mozdulattal fölhajtotta a fotel huzalját, nehogy piszkos legyen. Kézfogáskor úgy nyújtotta a kezét, hogy a vendége csak a csuklóját érje. Pedig megtörölte a kezét mielőtt az „irodára” indult. Két napja tartó izgalma nem akart csitulni, ha elakadt, mindig ezt mondta: „Hát kérdezzenek!" Őszintén szólva, nem akartam kérdezgetni, faggatni Laci bácsit. Csak beszélgetni akartam vele. Szót váltani, megismerni, bepillantani munkáséletébe, közelebbről látni azt a kis közösséget, amelyben telnek napjai. Tudni, hallani valamit két gyerekéről, az ,.aszszonyról” — a családról, így tudtam meg aztán, hogy a Turjanics utcai kis családi házban mekkora a boldogság. A fiúk felnőnek, ma ugyan még iskolás mindenik, s édesanyjuk, édesapjuk azt szeretné, ha tanulnának, legalább az egyikük eljutna oda, ahova vágyik, mérnök szeretne lenni. Az apjukkal — Iaci bácsi szavaival —: haverok. „Mindent megkapnak, amit kívánnak!” A hajuk hosszabb, mint az édesapjuké volt ennyi idős korában, az életük szebb, kiegyensúlyozottabb, a szemléletük az apjuké. Az út, amelyen járniuk kell, a becsület útja. Amikor édesapjuk hazavitte a kitüntetést, a fiúk nem voltak otthon. Mikorra hazaértek, apjuk feküdt már. Feküdt, de nem aludt, valahogy nem jött álom a szemére. Hallotta, hogy a konyhában sugdolóznak. Édesanyjuknak elő kellett vennie a dobozba zárt medáliát, a szép kitüntetést, mert a fiúk látni akarták. Egymás kezébe adták, gyönyörködtek benne, s ezen az estén minden addiginál büszkébbek voltak az édesapjukra. Az édesapjukra, akinek nincs rangja, illetve az a rangja, hogy munkás. A feleségéről is úgy beszélt, akkora szeretettel és megbecsüléssel, hogy ezért is tisztelni kell, tisztelni érdemes Göcsej Lászlót. Majdnem minden évben elmennek valahova. Nyaralni. Korábban nehezebben ment a dolog, mert a családi ház sokba került. Mostanában már könnyebb. Ezen a nyáron Jugoszláviába utaznak, laz, a gyerekek nélkül. A felesége tengert akar látni, s ahogy ez kitudódott, most már úgy van, hogy Laci bácsi maga is vágyik a tengerhez. Elutaznak, megnézik a tengert. Abbáziát, pontosabban a Jugoszláviai Opatijót , amikor ezt mondta, cseppet sem hangzott hivalkodón. Nincs is ebben semmi hivalkodó. Miért is ne láthaná a tengert egy magyar munkás, ha éppen az a vágya? Dolgaink leegyszerűsödtek, amióta élhetünk, s élni tudunk a jogainkkal, lehetőségeinkkel. Az üzemben is olyan jól érzi magát, mint otthon. Gyűlnek az epizódok, mint az évgyűrűk, egymásra rakódnak, akár egy nagy könyv lapjai. Mókáznak, bolondoznál?, heccelik egymást a tisztesség határain belül. A surrogó gépek közt megeresztenek néha egy-egy vaskosabb kifejezést is. Nevetnek rajta, nincs harag, nincs sértődömség. De mindez csalk a külső burka annak, amiben igazából élnek. A valóságban nagyon-nagyon szeretik egymást . Az a rossz, ha egy ember alattomos, hallgatag, befelé fordul, de közben bicskát szorongat hátra tett kezében. Az ilyen embert én nem szeretem. Szerencsére, ilyen nem is nagyon akad köztünk. A nyílt, őszinte dolgok tisztelője. Erről így vall: — Én Cöcsei László vagyok, nem Túrósrétes Pista. A legfontosabb elvem: becsületesen dolgozni. Tisztességesen csinálni mindent. A vezetőkről: — Hét igazgatót vasítottam el harminc év alatt két munkahelyen. Ez a mostani, nagyon rendes gyerek. Nekem csak eggyel volt afférom, de azt is megbántam. A keresetről: — Aki dolgozik, megkapja érte a járandóságát . És az nem is kevés. A lehetőségekről: 1915. május L Csütörtök Mit eszik a francia vadász? Többnyire fácánpecsenyét, vajban sütve, egy pohárka langyos Calvados-szal leöntve. Jobb társaságban ezt már így szokták. . És mit eszik a Vasi népművelő? N®m mást, mint francia vadász étrendjét taglaló szakirodalmat, a Táncsics Kiadó elfekvő készletéből, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ igazgatójának nem éppen gusztusos tálalásában. A „művelődési otthon jellegű intézmények” (csúnyácska szócsoport, de értelme világos) nemrégiben levelet kaptak az említett személy aláírásával. Érdemes idéznünk belőle: „Vas megye Tanácsa 1975. január 8-án adta ki intézkedési tervét a közművelődés fejlesztésével kapcsolatos megyei feladatokról. (Lásd Vas megye Tanácsának Közlönye XIV. évfolyam, 2. szám, 1975. február). A jelzett intézkedési terv a közművelődési intézmények számára kiemelt feladatként jelöli meg a munkásművelődés, a szocialista brigádok s művelődésének sokoldalú segítését, a munkahelyek és a lakóhelyi közművelődési intézmények hatékony együttműködésének megteremtését. E feladatok elvégzéséhez nélkülözhetetlenek azok a kiadványok, amelyekből 1—1 példányt intézményük részére mellékelten megküldünk. A küldött kiadványok árát a számlához csatolt utalvánnyal szíveskedjék befizetni.. A „küldött kiadványok” ára több mint 900 forint Ami az összetételt illeti: szakszervezeti brosúrák, néhány — tartalmilag értékes, de a mindennapi gyakorlatban nem használható — mint könyv, továbbá olyan „nélkülözhetetlen szakirodalom”, amelyből elég talán néhány fejezet címét idéznünk: Toronykakas lövészet — A hóból kiálló kéz — üzekedési és ejlési időszakok — Mit eszik a francia vadász? Egy másik könyvből: Lusta rendőr, szorgalmas bűnöző — A kiváncsi Zsófika nyomra vezít — Megverik a rendőrspiclit — Pisztolylövések az éjszakában — A cinkotai bádoghordók titka — Titokzatos tűszúrások — stb. stb. Ha a népművelő mindezt „nem eszi”, akkor esetleg megnézheti magát, hiszen a nyájas ajánlást a számlával együtt megyei központjától kapta. Netán meg is tömik az étvágygerjesztő csemegével, ahogy a libát szokták valaha.Reméljük, hogy többségük mégsem fog élni a szakirodalom beszerzésének ezzel a ritka alkalmával, s abban is bízunk, hogy a dr. Münnich Ferenc nevét nem egészen méltó módon képviselő megyei művelődési és ifjúsági központ felettes szervei rövid úton véget vetik ennek a szánalmasan nevetséges „etetésnek”. Vagy legalább elhúzzak előle a megyei tanács határozatának tiszteletet parancsoló, méltatlanul kihasznált függönyét! — Kár — Tizenharmadik havi segély A gyermekgondozási szabadság és segély bevezettete után, a rászoruló családok támogatására született a SZOT határozat, amely szerint tizenharmadik havi segély adható a kismamáknak. Miután az üzemek szakszervezeti bizottságai éltek a lehetőséggel, elterjedt, hogy jár a tizenharmadik havi hatszáz forint. Holott nem jár, csak adható. A kérelmeket gondosan felül kell vizsgálnia a szakszervezetnek, s elsősorban a sok gyermekeseket, azalbérletben lakókat, az egyedülálló anyákat részesítik előnyben továbbá azokat a családokat, ahol a férj katona. Aki tehát rászorul, igyekeznek megtalálni a módját, hogy megkapja ezt a pénzt. Könnyű teljesíteni a SZOT határozatot azokban az üzemekben, ahol sok férfi és jóval kevesebb nő dolgozik. Itt általában minden további nélkül megkaphatják a kérelmezők a segélyt. Viszont sokkalta rosszabb helyzet teremtődik a kimondottan női üzemekben, ahol sokan vannak gyermekgondozási segélyen, s így eleve kevesebb a szakszervezet szociális segélye , amelyből adott esetben kifizethetné a tizenharmadik havi hatszáz forintokat Tehát vannak üzemek, amelyekben a tizenharmadik havi segélyt csak igen-igen kivételes esetben, vagy csak alacsonyabb összegben tudja megadni a szakszervezet Kénytelenek a rászoruló kismamák között is válogatni. Az SZMT legutóbbi elnökségi ülésén hallottunk egy javaslatot arról, hogyan lehetne megszüntetni a 13. havi segély körüli eltéréseket. Az üzemek közös alapot hozhatnának létre a segélyre.../ —tria— Pósfai H. János — Egy használt autóra már most is tellene, de inkább várok meg egy kicsit. De ha a család nagyon akarja... Szóval, tudja, hogy van ez. A munkások megbecsüléséről : - Harmincöt évvel ezelőtt senkinek se nézték, a munkást. Most igen, most megbecsülik. Elsőbbségem van, ha úgy tetszik. Ezt magyarázom mindig a gyerekeknek is. Tanuljatok, nyitva áll elöttetek a világ. Megyünk át a csarnokon, drummognak a gépek, olaj és zsírszag vegyül az acélforgács jellegzetes szagával. Élénk, érdeklődő tekintetek kísérnek bennünket. „Göcsei László befutott ember lett!” Befutott ember a munkás. Befutott ember a tisztességesen, becsületesen dolgozó ember, akit a munka emelt fel. Az Élgép szombathelyi üzemében hatszáznál többendolgoznak. A többségük ilyen becsületes. Tavalyi munkájuk eredményeképpen ezért is kapták meg a kitüntető címet újra. Görsei László egy azok közül, akik termékeikkel széthintik a világban a magyar munkás jó hírnevét