Vas Népe, 1977. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-01 / 127. szám

Pártépítő munka a szombathelyi KISZ- szervezetekben Az országos és a helyi eredményeket illetően érde­kes összehasonlítást kínál a statisztika. Az 1974—75— 76-os években felvett szom­bathelyi párttagoknak 63 százaléka tartozott a 13—29 év közötti korosztályba, s ezek között 90 százalék volt a KISZ-tagok aránya, akik­nek 75 százalékánál szerepelt egyik ajánlóként a KISZ- szervezet. Az 1975-ös orszá­gos adatok szerint a pártba felvett fiatalok 80 százaléka volt KISZ-tag, és közülük 85 százalék kapott alapszerveze­tétől ajánlást. Magyarán ez annyit jelent, hogy megyeszékhelyünkön a pártba kerülő KISZ-tagok aránya 10 százalékkal jobb az országosnál, a KISZ-aján­­lással felvételt nyerőké vi­szont ugyanakkor 10 száza­lékkal gyengébb. Érdemes elgondolkodni ezen, bár a következtetés kézenfekvő­nek tűnik: Szombathelyen a KISZ pártirányítása, s ennek szellemében az alapszer­vezetek nevelő munkája is megfelelő, sőt ered­ményesebb az országos­nál, ugyanakkor viszont javításra szorul még a kiválasztó, előkészítő, felkészítő munka, s ezzel együtt a párt- és KISZ-szervezetek ilyen irá­nyú, együttes tevékenysége is. Tömeges munkáról persze sem az újságíró, sem a KISZ nem beszélhet ezen a terüle­ten, hiszen a párttag-ajánlás a KISZ-szervezetek tagságá­nak csak egy szűkebb körét érinti, mivel az alapszerveze­tek csupán legaktívabb, a mozgalmi munkában legtöbb érdemet szerzett tagjaikat ajánlják a párt soraiba. Az átgondolt munka válik egyre inkább uralkodóvá szombat­helyi KISZ-szervezeteink­­ben, s több helyen — a párt­­szervezettel egyeztetve — pártutánpótlási terveket készítenek. Születtek már ilyen tervek a REMIX-nél, a Pamutiparnál, a Vasútüzem­nél, az AFIT-nál, a VASÉP- nél s még jónéhány helyen. Pártszervezeteink általá­ban alkalmasnak talál­ják a KISZ-ajánlással érkezőket, hiszen csak­nem kivétel nélkül meg­felelnek a tagfelvételi normáknak, a korábban felvettek pedig azóta is megállják a helyü­ket. Miért döcög hát mégis a szekér? Néhol a tervszerűség hiánya, a kellő megfontolás nélküli „ajánlások” miatt. Másutt akadnak KISZ-tagok — nem is csekély számban — akik a jogos kritikától tartva, nem kérik a KISZ- alapszervezet ajánlását. (Akadt már ezek között alapszervezeti vezetőségi tag, sőt a helyi KISZ-bizott­­ság tagja, titkára is.) Mielőtt követ dobnánk rájuk, szö­gezzük le: az ajánló tag­gyűlések nem mindig men­tesek a szélsőségektől. A gyengébbeknél, ahol egyéb­ként is ritka az ajánlás, semmilyen érdemi észrevétel sem hangzik el. Másutt — és ez sem ritkaság — a párt tagfelvételi normáinál is magasabb követelményeket támasztanak. Elvétve az is megesik, hogy az elvinek in­dult vita személyeskedéssé fajul. Létezik egyfajta „fe­­ledékenység” is — ékesen bi­zonyítva egyik-másik alap­szervezet gyengeségét­ — amikor sem a párttagfelvé­telt kérő KISZ-tagnak, sem az alapszervezetnek nem jut eszébe, hogy kezdeményezze a KISZ-ajánlást. Akadnak végül olyanok is, akik nem vállalva az ifjúsági munkát egy-egy bágyadtan dolgoz­gató alapszervezetben, a KISZ nélkül akarnak a párt soraiba kerülni. Legnagyobb komolysággal, legmegbízhatóbban az üzemi KISZ-bizottságok végzik párttag-ajánló tevékenysé­güket. Ezek valóban felelős­séggel, tervszerűen, az ifjú­munkásokra figyelve foly­tatják ezt a munkát. Jellem­zésül hadd említsük meg, hogy az elmúlt három évben a Cipőgyárban 22, a Jármű­javítóban 15, a REMIX-ben és a Vasútüzemnél 14—14, a Pamutiparnál és a KISZÖV- nél 13—13, a VASÉP-nél 11 KISZ-tag nyert ilyen módon felvételt a párt soraiba. Egyébként a „dolgozói” KISZ-szervezetek titkárai­nak több mint egyharmada, a vezetőségi tagoknak pedig 16 százaléka máris MSZMP- tag. A további tennivalók egy­­része kétségtelenül a párt­­szerveztekre vár. Az például, hogy a jövőben — elsősor­ban a gyengébbnek tűnő te­rületek pártszervezetei — adjanak az eddiginél nagyobb segítséget a KISZ-szervezeteknek a fiatalok nevelésében, a párttagságra való kivá­lasztásában, felkészíté­sében. Kövessék mindenütt azt a jó gyakorlatot, amely szá­mos helyen már bevált: min­den, a pártba felvételét ké­rő KISZ-tagtól kérjék ki — és a tagfelvétel tárgyalása­kor vegyék figyelembe! — az ifjúsági szervezet véle­ményét. Ugyanakkor a KISZ-szer­­vezetek maguk is sokat te­hetnek a párt harcának, ki­emelkedő kommunisták éle­tének megismertetésével, ne­velő hatású rendezvényekkel, gazdag programokkal, olyan élményekhez juttatva a fia­talokat, amelyek érzelmileg is erősítik bennük a kommu­nista meggyőződést, a párt­hoz való tartozás igényét. Rendszeresen vegyék szá­mításba a KISZ-tagok közül az alapszervezetek mindazo­kat, akiket alkalmasnak ta­lálnak arra, hogy tagfelvé­telükkel konkrétan is fog­lalkozzanak. Kérjék fel az illetékes pártszervezetek be­­vezetőségét arra, hogy ezek­nek a fiataloknak a fejlődé­sét együttesen értékeljék, s közösen alakítsák ki azo­kat az ajánlásokat, ta­nácsokat, amelyekkel a párttaggá élést előse­gíthetik. Célszerűnek tűnik, hogy a pártszervezet az így számí­tásba vett fiatalokkal első­sorban a KISZ-alapszerve­­zetben dolgozó kommunis­ták útján foglalkozzék, a felvett fiatal párttagok pe­dig a továbbiakban az ifjú­sági szervezeten belül végez­hessék pártmunkájukat. Kulcsár János BÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍSWÍÍÍÍÍXWÍXWÍÍ:^^ XXÍ&XÍXlxX&lí&XjxjxXxjvjxjxXx-XjX-X^^ Pliiu-míniiu 111 uá7alpk Közhelynek tűnhet, mint minden alapigazság, hadd írjak ide mégis: az MSZMP megalakulása óta mindig bizalommal fordult az ifjúsághoz, s a munkásosztály élcsapatának utánpótlásában fokozott mértékben szá­mít az ifjúsági szövetség munkájára, hiszen a KISZ soraiban kell nevelődniük a párt jövendő tagjainak. Logikus tehát, hogy a szövetség nevelő munkájának egyik legfontosabb mércéje: milyen eredménnyel vég­zi tagjainak kommunista emberré formálását, hogyan vesz részt a párt utánpótlásának nagyjelentőségű mun­kájában. tartalmasabb oktatásért államtitkárral tiségi iskolák. Az oktatás fej­lődése velük szemben is fo­kozottabb követelményeket támaszt. Az évtized végétől ezekben az iskolákban is új tantervek, óratervek, új tanórai és tanórán kívüli ne­velési tervek alapján tanul­nak majd a diákok. Az irányelvek ezek alkotó alkal­mazásához adnak elvi ala­pot. Az eddigieknél sokkal na­gyobb figyelmet kell fordí­tani az élőbeszéd tanítására. Arra, hogy az anyanyelv az iskola tényleges munkahelye legyen. A nemzetiségi pedagó­gusképzés mely fonto­sabb elemei emelhetők ki a bizottság által meg­tárgyalt témakörből? — 1975 októberében mi­nisztériumi intézkedést hoz­tunk a nemzetiségi pedagó­gusképzés színvonalának emelésére. Közismert, hogy az 1976—77-es tanévtől vala­mennyi tanítóképző intézet főiskolává vált. Így lényege­sen javultak a képzés felté­telei, s a nemzetiségi peda­gógusképzés az óvodai és ál­talános iskolai képzés szer­ves része lett. A tanítókép­zőkben valamennyi pedagó­gusjelölt két szakkollégiumot köteles választani. A nemze­tiségi szakos hallgatók egy szakkollégiumot választanak, a nemzetiségi képzést kell a másik szakkollégiumnak te­kinteni. Tapasztalatunk sze­rint ez a megoldás a koráb­binál lényegesen magasabb fokú műveltség és nyelvis­meret elsajátítását tette lehetővé azzal, hogy az első­éves tanító és óvónőképzős hallgatók kéthetes hazai nyelvtanfolyamon vesznek részt. — Külön kell szólnom a külföldi részképzésről. A nemzetiségi pedagógusok fel­készítése a mi feladatunk, de ezt megfelelő színvonalon csak az anyanemzetek hatha­tós segítségével oldhatjuk meg. Az a törekvésünk, hogy a baráti szocialista országok­kal ezt minél eredményeseb­ben valósítsuk meg. A német nemzetiségi tanár-, tanító és óvónő-jelöltek meghatározott időt töltenek az NDK-ban, a szlovák tanárjelöltek Cseh­szlovákiában. A szerb—hor­­vát tanítók képzése a Baja— Zombor testvérvárosi, a ta­nár szakosoké a pécsi és eszéki főiskolák testvérin­tézményi kapcsolatainak ke­retében valósul meg. A Ju­hász Gyula Tanárképző Fő­iskola romániai főiskolákkal, illetve tanszékekkel kialakí­tott jó kapcsolatai adnak le­hetőséget a hallgatóknak részképzési jellegű kiutazás­ra. Szeretném kiemelni, hogy mind a tapasztalatok össze­gezésénél, mind pedig a fel­adatok meghatározásánál rendkívül alkotó módon mű­ködtek közre a nemzetiségi szövetségek. Meggyőződé­sem, hogy ha ugyanilyen jó együttműködésben dolgo­zunk, a nemzetiségi oktatás korszerűsítésében további eredményeket érünk el — fejezte be nyilatkozatát Gosztonyi János államtitkár. 1977. június 1. Szerda Állásfoglalás a lakáshasználatbavételi díj egységes értelmezéséről AZ ÉPÍTÉSÜGYI ÉS VÁROSFEJLESZTÉSI MI­NISZTÉRIUM, VALAMINT A PÉNZÜGYMINISZTÉ­RIUM ELVI ÁLLÁSFOGLALÁST ADOTT KI A LA­KÁSHASZNÁLATBAVÉTELI DÍJRÓL SZÓLÓ JOG­SZABÁLY EGYES RENDELKEZÉSEINEK EGYSÉ­GES ÉRTELMEZÉSE ÉRDEKÉBEN. EGYES TANÁ­CSOK GYAKORLATÁBAN UGYANIS BIZONYTA­LANSÁG MUTATKOZOTT A TANÁCSI BÉRLAKÁS­RA MEGÁLLAPÍTOTT LAKÁSHASZNÁLATBAVÉ­TELI DÍJRÓL ENGEDÉLYEZHETŐ SZOCIÁLPOLITI­KAI KEDVEZMÉNY, VALAMINT A LAKÁS KIÜRÍ­TÉSE ELLENÉBEN FIZETENDŐ PÉNZBELI TÉRÍ­TÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL. Azokban az esetekben, amikor a tanácsi bérlakás szociálpolitikai kedvezmény­ben részesített bérlője má­sik városiba vagy községbe költözik, s pénzbeli térítés ellenében a tanács javára le­mond bérlakásáról, új lakó­helyén pedig másik tanácsi bérlakást kap, mindig felve­tődik a kérdés, hogy az újabb bérlakás kiutalásakor kaphat-e ismét szociálpoliti­kai kedvezményt a lakás­használatbavételi díjból. Egyes tanácsok automatiku­san ismét megadták a ked­vezményt, holott az érvényes jogszabályok kimondják, hogy a tanácsi értékesítésű lakást vásárló, valamint a telepszerű többszintes és egyedi többszintes lakóházat építő vagy vásárló személy részére az építési költségből, illetőleg az eladási árból ad­ható szociálpolitikai kedvez­mény ugyanazon gyermekek és más családtagok után csak egy ízben engedélyez­hető. E jogalkotási célnak meg­felelően kell megítélni a ta­nácsi bérlakásra megállapí­tott lakáshasználatbavételi díjból engedélyezett szociál­politikai kedvezmény ismé­telt megadását is. Ennél fog­va a tanácsi bérlakásnak az a bérlője, aki újabb tanácsi bérlakást kap, csak olyan gyermeke vagy más eltartott családtagja után részesülhet szociálpolitikai kedvezmény­ben, akit az előző kedvez­mény megállapításánál még nem vettek figyelembe, mert csak a lakáskiutalást köve­tően született vagy később lett a bérlő eltartott család­tagja. Ezt a körülményt ter­mészetesen az újabb lakás kiutalása alkalmával meg­vizsgálja a tanács lakásügyi hatósága. A kedvezmény megítélése után utólag azon­ban visszafizetés nem rendel­hető el, mert a módosítás az állampolgár jóhiszeműen szerzett jogát sértené, ellen­kezne az érvényes jogszabá­lyokkal. m É­letet menthetne!? Elborzadva hallottam egyik este a rádióhírt: hu­szonnégy ember vesztette életét útjainkon a hét végén. Ha egyszerre, egy helyen történt volna ez, tömegsze­rencsétlenségről beszélnénk-írnánk. De gondoljunk be­le: így nem az? Minden hétvége egy katasztrófa, ha kéttucat életet követel... Tudom, hogy a gépkocsik tervezői, az utak építői, rendőreink és a közlekedési szakemberek mindent el­­kövenek a szomorú szám csökkentéséért. Elképzelhe­tetlenül hatalmas összegeket költünk utakra, táblák­ra, biztonsági berendezésekre, kórházakra — viszont az útmenti fákon makacsul szaporodnak a koszorúk. Sajnos, több balesetet éltem át magam is, és ál­dom a sorsot, mert — ahogy a hivatalos nyelv fogal­maz: személyi sérülés nem történt. Áldom tehát a sor­sot, mert ha történik valami, semmi egyebet nem tu­dok, mint összeszoruló torokkal nézni a szenvedőt! S szinte biztos, hogy a hétvége huszonnégy áldozatából legalább egy még köztünk lehetne, ha valaki azonnal segít rajta, elállítja a vérzést, vagy úgy fekteti, ahogy kell, amíg megérkezik a mentőorvos. Ma már a mentőfelszerelés ott van a gépkocsik­ban, tíz ember közül azonban egy, ha tudja, milyen sérülést hogyan kell ellátni. Nem kellenne-e az első­segélynyújtást is komolyabban oktatni a jogosítványra váróknak? Oktatni, s éppen olyan szigorúan venni, mint a vezetést, vagy a KRESZ ismeretét? Hallom az ellenérveket; probléma az adminisztrá­cióban, nő a tanfolyam ideje, vele a költség, honnan szerezzünk oktatókat? Nevetséges ellenérvek ezek, ha a másik serpenyőben olyan számok vannak, mint mos­­tanában. Tisztelettel kérem azokat, akik ehhez hozzá tud­nak szólni, javasolhatnak, talán el is rendelhetnek va­lamit, gondolják meg: indulatos ötletem mennyire élet­képes? Kremser Péter Ú­jra hasznosítható területek Az utóbbi években — akárcsak országosan — me­gyénkben is megcsappantak némileg a mezőgazdasá­gilag hasznosítható területek. Ha csak a dolog egyik oldalát nézzük, jó, hogy tsz-majorok, utak épültek, úgyszintén örvendetes az is, hogy itt-ott erdőket telepítettek, másutt ipari és egyéb létesítményeket emeltek az egykor mezőgazda­ságilag hasznosított földeken. Mindez azonban a termőföldek csökkenését is ered­ményezte. Termőföldjeink pedig — akár tudomásul vesszük ezt, akár nem — egyáltalán nem korlátlanok, azaz tovább már nem növelhetők. Mindenképpen indokolt volna tehát, hogy például az útkorrekciók, útkiigazítások során is okosabban gaz­dálkodjunk területeinkkel. Mindenki tudja, láthatja, hogy ezek az útkiigazítások meglehetősen sok területet igényelnek és vonnak ki a mezőgazdasági művelésből. Ezzel együtt azonban sokunknak az is szemet szúr, hogy a korrekció során a közlekedés számára felesle­gessé vált régi utakkal a legtöbb helyen mintha senki sem törődne. Közlekedni ugyan nem közlekedik rajtuk sen­ki, az évek során benövi őket a gaz — újra hasz­nosításukra azonban mégsem gondol senki. Egyáltalán nem vagyunk ennyire gazdagok mező­gazdaságilag hasznosítható területekben! Hogy mindezt másképpen is lehet csinálni, arra jó példa a búcsúi új útelágazás esete: itt az új út átadá­sával együtt nyomban előkészítették a régi út helyén a mezőgazdasági hasznosítást is. Ha mezőgazdasági területeink általában nem is növelhetők, ilyen újra hasznosítható terület — éppen azért mert eddig sok helyen nem gondoltak erre — ma már viszonylag sok van megyénkben. Mindenütt, ahol van ilyen, célszerű lenne gondos­kodni hasznosításáról, újra mezőgazdasági művelésibe vételéről. (L) Romantika *77 „... Válasszunk magunknak csillagot!...” (Lakatos Ferenc rajza) vas népe.

Next