Vas Népe, 1977. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-01 / 127. szám
Pártépítő munka a szombathelyi KISZ- szervezetekben Az országos és a helyi eredményeket illetően érdekes összehasonlítást kínál a statisztika. Az 1974—75— 76-os években felvett szombathelyi párttagoknak 63 százaléka tartozott a 13—29 év közötti korosztályba, s ezek között 90 százalék volt a KISZ-tagok aránya, akiknek 75 százalékánál szerepelt egyik ajánlóként a KISZ- szervezet. Az 1975-ös országos adatok szerint a pártba felvett fiatalok 80 százaléka volt KISZ-tag, és közülük 85 százalék kapott alapszervezetétől ajánlást. Magyarán ez annyit jelent, hogy megyeszékhelyünkön a pártba kerülő KISZ-tagok aránya 10 százalékkal jobb az országosnál, a KISZ-ajánlással felvételt nyerőké viszont ugyanakkor 10 százalékkal gyengébb. Érdemes elgondolkodni ezen, bár a következtetés kézenfekvőnek tűnik: Szombathelyen a KISZ pártirányítása, s ennek szellemében az alapszervezetek nevelő munkája is megfelelő, sőt eredményesebb az országosnál, ugyanakkor viszont javításra szorul még a kiválasztó, előkészítő, felkészítő munka, s ezzel együtt a párt- és KISZ-szervezetek ilyen irányú, együttes tevékenysége is. Tömeges munkáról persze sem az újságíró, sem a KISZ nem beszélhet ezen a területen, hiszen a párttag-ajánlás a KISZ-szervezetek tagságának csak egy szűkebb körét érinti, mivel az alapszervezetek csupán legaktívabb, a mozgalmi munkában legtöbb érdemet szerzett tagjaikat ajánlják a párt soraiba. Az átgondolt munka válik egyre inkább uralkodóvá szombathelyi KISZ-szervezeteinkben, s több helyen — a pártszervezettel egyeztetve — pártutánpótlási terveket készítenek. Születtek már ilyen tervek a REMIX-nél, a Pamutiparnál, a Vasútüzemnél, az AFIT-nál, a VASÉP- nél s még jónéhány helyen. Pártszervezeteink általában alkalmasnak találják a KISZ-ajánlással érkezőket, hiszen csaknem kivétel nélkül megfelelnek a tagfelvételi normáknak, a korábban felvettek pedig azóta is megállják a helyüket. Miért döcög hát mégis a szekér? Néhol a tervszerűség hiánya, a kellő megfontolás nélküli „ajánlások” miatt. Másutt akadnak KISZ-tagok — nem is csekély számban — akik a jogos kritikától tartva, nem kérik a KISZ- alapszervezet ajánlását. (Akadt már ezek között alapszervezeti vezetőségi tag, sőt a helyi KISZ-bizottság tagja, titkára is.) Mielőtt követ dobnánk rájuk, szögezzük le: az ajánló taggyűlések nem mindig mentesek a szélsőségektől. A gyengébbeknél, ahol egyébként is ritka az ajánlás, semmilyen érdemi észrevétel sem hangzik el. Másutt — és ez sem ritkaság — a párt tagfelvételi normáinál is magasabb követelményeket támasztanak. Elvétve az is megesik, hogy az elvinek indult vita személyeskedéssé fajul. Létezik egyfajta „feledékenység” is — ékesen bizonyítva egyik-másik alapszervezet gyengeségét — amikor sem a párttagfelvételt kérő KISZ-tagnak, sem az alapszervezetnek nem jut eszébe, hogy kezdeményezze a KISZ-ajánlást. Akadnak végül olyanok is, akik nem vállalva az ifjúsági munkát egy-egy bágyadtan dolgozgató alapszervezetben, a KISZ nélkül akarnak a párt soraiba kerülni. Legnagyobb komolysággal, legmegbízhatóbban az üzemi KISZ-bizottságok végzik párttag-ajánló tevékenységüket. Ezek valóban felelősséggel, tervszerűen, az ifjúmunkásokra figyelve folytatják ezt a munkát. Jellemzésül hadd említsük meg, hogy az elmúlt három évben a Cipőgyárban 22, a Járműjavítóban 15, a REMIX-ben és a Vasútüzemnél 14—14, a Pamutiparnál és a KISZÖV- nél 13—13, a VASÉP-nél 11 KISZ-tag nyert ilyen módon felvételt a párt soraiba. Egyébként a „dolgozói” KISZ-szervezetek titkárainak több mint egyharmada, a vezetőségi tagoknak pedig 16 százaléka máris MSZMP- tag. A további tennivalók egyrésze kétségtelenül a pártszerveztekre vár. Az például, hogy a jövőben — elsősorban a gyengébbnek tűnő területek pártszervezetei — adjanak az eddiginél nagyobb segítséget a KISZ-szervezeteknek a fiatalok nevelésében, a párttagságra való kiválasztásában, felkészítésében. Kövessék mindenütt azt a jó gyakorlatot, amely számos helyen már bevált: minden, a pártba felvételét kérő KISZ-tagtól kérjék ki — és a tagfelvétel tárgyalásakor vegyék figyelembe! — az ifjúsági szervezet véleményét. Ugyanakkor a KISZ-szervezetek maguk is sokat tehetnek a párt harcának, kiemelkedő kommunisták életének megismertetésével, nevelő hatású rendezvényekkel, gazdag programokkal, olyan élményekhez juttatva a fiatalokat, amelyek érzelmileg is erősítik bennük a kommunista meggyőződést, a párthoz való tartozás igényét. Rendszeresen vegyék számításba a KISZ-tagok közül az alapszervezetek mindazokat, akiket alkalmasnak találnak arra, hogy tagfelvételükkel konkrétan is foglalkozzanak. Kérjék fel az illetékes pártszervezetek bevezetőségét arra, hogy ezeknek a fiataloknak a fejlődését együttesen értékeljék, s közösen alakítsák ki azokat az ajánlásokat, tanácsokat, amelyekkel a párttaggá élést elősegíthetik. Célszerűnek tűnik, hogy a pártszervezet az így számításba vett fiatalokkal elsősorban a KISZ-alapszervezetben dolgozó kommunisták útján foglalkozzék, a felvett fiatal párttagok pedig a továbbiakban az ifjúsági szervezeten belül végezhessék pártmunkájukat. Kulcsár János BÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍSWÍÍÍÍÍXWÍXWÍÍ:^^ XXÍ&XÍXlxX&lí&XjxjxXxjvjxjxXx-XjX-X^^ Pliiu-míniiu 111 uá7alpk Közhelynek tűnhet, mint minden alapigazság, hadd írjak ide mégis: az MSZMP megalakulása óta mindig bizalommal fordult az ifjúsághoz, s a munkásosztály élcsapatának utánpótlásában fokozott mértékben számít az ifjúsági szövetség munkájára, hiszen a KISZ soraiban kell nevelődniük a párt jövendő tagjainak. Logikus tehát, hogy a szövetség nevelő munkájának egyik legfontosabb mércéje: milyen eredménnyel végzi tagjainak kommunista emberré formálását, hogyan vesz részt a párt utánpótlásának nagyjelentőségű munkájában. tartalmasabb oktatásért államtitkárral tiségi iskolák. Az oktatás fejlődése velük szemben is fokozottabb követelményeket támaszt. Az évtized végétől ezekben az iskolákban is új tantervek, óratervek, új tanórai és tanórán kívüli nevelési tervek alapján tanulnak majd a diákok. Az irányelvek ezek alkotó alkalmazásához adnak elvi alapot. Az eddigieknél sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani az élőbeszéd tanítására. Arra, hogy az anyanyelv az iskola tényleges munkahelye legyen. A nemzetiségi pedagógusképzés mely fontosabb elemei emelhetők ki a bizottság által megtárgyalt témakörből? — 1975 októberében minisztériumi intézkedést hoztunk a nemzetiségi pedagógusképzés színvonalának emelésére. Közismert, hogy az 1976—77-es tanévtől valamennyi tanítóképző intézet főiskolává vált. Így lényegesen javultak a képzés feltételei, s a nemzetiségi pedagógusképzés az óvodai és általános iskolai képzés szerves része lett. A tanítóképzőkben valamennyi pedagógusjelölt két szakkollégiumot köteles választani. A nemzetiségi szakos hallgatók egy szakkollégiumot választanak, a nemzetiségi képzést kell a másik szakkollégiumnak tekinteni. Tapasztalatunk szerint ez a megoldás a korábbinál lényegesen magasabb fokú műveltség és nyelvismeret elsajátítását tette lehetővé azzal, hogy az elsőéves tanító és óvónőképzős hallgatók kéthetes hazai nyelvtanfolyamon vesznek részt. — Külön kell szólnom a külföldi részképzésről. A nemzetiségi pedagógusok felkészítése a mi feladatunk, de ezt megfelelő színvonalon csak az anyanemzetek hathatós segítségével oldhatjuk meg. Az a törekvésünk, hogy a baráti szocialista országokkal ezt minél eredményesebben valósítsuk meg. A német nemzetiségi tanár-, tanító és óvónő-jelöltek meghatározott időt töltenek az NDK-ban, a szlovák tanárjelöltek Csehszlovákiában. A szerb—horvát tanítók képzése a Baja— Zombor testvérvárosi, a tanár szakosoké a pécsi és eszéki főiskolák testvérintézményi kapcsolatainak keretében valósul meg. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola romániai főiskolákkal, illetve tanszékekkel kialakított jó kapcsolatai adnak lehetőséget a hallgatóknak részképzési jellegű kiutazásra. Szeretném kiemelni, hogy mind a tapasztalatok összegezésénél, mind pedig a feladatok meghatározásánál rendkívül alkotó módon működtek közre a nemzetiségi szövetségek. Meggyőződésem, hogy ha ugyanilyen jó együttműködésben dolgozunk, a nemzetiségi oktatás korszerűsítésében további eredményeket érünk el — fejezte be nyilatkozatát Gosztonyi János államtitkár. 1977. június 1. Szerda Állásfoglalás a lakáshasználatbavételi díj egységes értelmezéséről AZ ÉPÍTÉSÜGYI ÉS VÁROSFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM, VALAMINT A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM ELVI ÁLLÁSFOGLALÁST ADOTT KI A LAKÁSHASZNÁLATBAVÉTELI DÍJRÓL SZÓLÓ JOGSZABÁLY EGYES RENDELKEZÉSEINEK EGYSÉGES ÉRTELMEZÉSE ÉRDEKÉBEN. EGYES TANÁCSOK GYAKORLATÁBAN UGYANIS BIZONYTALANSÁG MUTATKOZOTT A TANÁCSI BÉRLAKÁSRA MEGÁLLAPÍTOTT LAKÁSHASZNÁLATBAVÉTELI DÍJRÓL ENGEDÉLYEZHETŐ SZOCIÁLPOLITIKAI KEDVEZMÉNY, VALAMINT A LAKÁS KIÜRÍTÉSE ELLENÉBEN FIZETENDŐ PÉNZBELI TÉRÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL. Azokban az esetekben, amikor a tanácsi bérlakás szociálpolitikai kedvezményben részesített bérlője másik városiba vagy községbe költözik, s pénzbeli térítés ellenében a tanács javára lemond bérlakásáról, új lakóhelyén pedig másik tanácsi bérlakást kap, mindig felvetődik a kérdés, hogy az újabb bérlakás kiutalásakor kaphat-e ismét szociálpolitikai kedvezményt a lakáshasználatbavételi díjból. Egyes tanácsok automatikusan ismét megadták a kedvezményt, holott az érvényes jogszabályok kimondják, hogy a tanácsi értékesítésű lakást vásárló, valamint a telepszerű többszintes és egyedi többszintes lakóházat építő vagy vásárló személy részére az építési költségből, illetőleg az eladási árból adható szociálpolitikai kedvezmény ugyanazon gyermekek és más családtagok után csak egy ízben engedélyezhető. E jogalkotási célnak megfelelően kell megítélni a tanácsi bérlakásra megállapított lakáshasználatbavételi díjból engedélyezett szociálpolitikai kedvezmény ismételt megadását is. Ennél fogva a tanácsi bérlakásnak az a bérlője, aki újabb tanácsi bérlakást kap, csak olyan gyermeke vagy más eltartott családtagja után részesülhet szociálpolitikai kedvezményben, akit az előző kedvezmény megállapításánál még nem vettek figyelembe, mert csak a lakáskiutalást követően született vagy később lett a bérlő eltartott családtagja. Ezt a körülményt természetesen az újabb lakás kiutalása alkalmával megvizsgálja a tanács lakásügyi hatósága. A kedvezmény megítélése után utólag azonban visszafizetés nem rendelhető el, mert a módosítás az állampolgár jóhiszeműen szerzett jogát sértené, ellenkezne az érvényes jogszabályokkal. m Életet menthetne!? Elborzadva hallottam egyik este a rádióhírt: huszonnégy ember vesztette életét útjainkon a hét végén. Ha egyszerre, egy helyen történt volna ez, tömegszerencsétlenségről beszélnénk-írnánk. De gondoljunk bele: így nem az? Minden hétvége egy katasztrófa, ha kéttucat életet követel... Tudom, hogy a gépkocsik tervezői, az utak építői, rendőreink és a közlekedési szakemberek mindent elkövenek a szomorú szám csökkentéséért. Elképzelhetetlenül hatalmas összegeket költünk utakra, táblákra, biztonsági berendezésekre, kórházakra — viszont az útmenti fákon makacsul szaporodnak a koszorúk. Sajnos, több balesetet éltem át magam is, és áldom a sorsot, mert — ahogy a hivatalos nyelv fogalmaz: személyi sérülés nem történt. Áldom tehát a sorsot, mert ha történik valami, semmi egyebet nem tudok, mint összeszoruló torokkal nézni a szenvedőt! S szinte biztos, hogy a hétvége huszonnégy áldozatából legalább egy még köztünk lehetne, ha valaki azonnal segít rajta, elállítja a vérzést, vagy úgy fekteti, ahogy kell, amíg megérkezik a mentőorvos. Ma már a mentőfelszerelés ott van a gépkocsikban, tíz ember közül azonban egy, ha tudja, milyen sérülést hogyan kell ellátni. Nem kellenne-e az elsősegélynyújtást is komolyabban oktatni a jogosítványra váróknak? Oktatni, s éppen olyan szigorúan venni, mint a vezetést, vagy a KRESZ ismeretét? Hallom az ellenérveket; probléma az adminisztrációban, nő a tanfolyam ideje, vele a költség, honnan szerezzünk oktatókat? Nevetséges ellenérvek ezek, ha a másik serpenyőben olyan számok vannak, mint mostanában. Tisztelettel kérem azokat, akik ehhez hozzá tudnak szólni, javasolhatnak, talán el is rendelhetnek valamit, gondolják meg: indulatos ötletem mennyire életképes? Kremser Péter Újra hasznosítható területek Az utóbbi években — akárcsak országosan — megyénkben is megcsappantak némileg a mezőgazdaságilag hasznosítható területek. Ha csak a dolog egyik oldalát nézzük, jó, hogy tsz-majorok, utak épültek, úgyszintén örvendetes az is, hogy itt-ott erdőket telepítettek, másutt ipari és egyéb létesítményeket emeltek az egykor mezőgazdaságilag hasznosított földeken. Mindez azonban a termőföldek csökkenését is eredményezte. Termőföldjeink pedig — akár tudomásul vesszük ezt, akár nem — egyáltalán nem korlátlanok, azaz tovább már nem növelhetők. Mindenképpen indokolt volna tehát, hogy például az útkorrekciók, útkiigazítások során is okosabban gazdálkodjunk területeinkkel. Mindenki tudja, láthatja, hogy ezek az útkiigazítások meglehetősen sok területet igényelnek és vonnak ki a mezőgazdasági művelésből. Ezzel együtt azonban sokunknak az is szemet szúr, hogy a korrekció során a közlekedés számára feleslegessé vált régi utakkal a legtöbb helyen mintha senki sem törődne. Közlekedni ugyan nem közlekedik rajtuk senki, az évek során benövi őket a gaz — újra hasznosításukra azonban mégsem gondol senki. Egyáltalán nem vagyunk ennyire gazdagok mezőgazdaságilag hasznosítható területekben! Hogy mindezt másképpen is lehet csinálni, arra jó példa a búcsúi új útelágazás esete: itt az új út átadásával együtt nyomban előkészítették a régi út helyén a mezőgazdasági hasznosítást is. Ha mezőgazdasági területeink általában nem is növelhetők, ilyen újra hasznosítható terület — éppen azért mert eddig sok helyen nem gondoltak erre — ma már viszonylag sok van megyénkben. Mindenütt, ahol van ilyen, célszerű lenne gondoskodni hasznosításáról, újra mezőgazdasági művelésibe vételéről. (L) Romantika *77 „... Válasszunk magunknak csillagot!...” (Lakatos Ferenc rajza) vas népe.