Vas Népe, 1977. november (22. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-01 / 257. szám

A . EXPRESSZ K­ A kairói legfelsőbb ka­tonai bíróság felmentette az összes vádlottakat a Xakfir val-Hidzsra-cso­­porthoz való tartozás vád­jával indított bűnperben. Rekordidő : 54 óra és hét perc alatt röpülte körül a Földet a S’anam amerikai légitársaság Jumbo 747-es utasszállító gépe. Nyolc órával szár­nyalta túl az eddigi győz­tes , egy Boeing 707-es IB­ 15-ből származó hat­vankét óra huszonhét perces eredményét. Az egyik torontói bankban több mint 20 túszt tart fogva egy fegy­veres férfi, aki szomba­ton a késő esti órákban társával együtt sikertelen betörést próbált végre­hajtani egy közeli üzlet­ben. Továbbra sincs hír a három nappal ezelőtt el­rabolt holland milliomos Maurits Carransa sorsá­ról. A rendőrség közlése szerint a nyomozást to­vábbra is rendkívüli mó­don nehezíti a számos névtelen telefonhívás.­­ Súlyos harcokat vív­tak vasárnap Rhodesia és Zambia határán a két ország fegyveres erői. Az összecsapásnak több ha­lálos áldozata is van. Blumenthal amerikai pénzügyminiszter öt kö­zel-keleti országban tett látogatása után Rómába érkez­ett. Andreotti kor­mányfővel és a szakmi­nisztériumok vezetőivel a világgazdasági rend­szerrel kapcsolatos prob­lémákról tart megbeszé­léseket. Belgrádi dokumentum Az európai biztonságért és együttműködésért küzdő nemzetközi bizottság „Hel­sinkitől Belgrádig” címmel beszámolót terjesztett a belgrádi tanácskozáson részt­vevő küldöttségek elé. A ki­advány formában terjesz­tett dokumentum elemzi az európai biztonsági értekez­let záróokmányában foglalt elvek megvalósításának me­netét. A dokumentum beszámol az európai biztonsági érte­kezlet befejezése óta létre­jött legfontosabb megállapo­dásokról; elemzi a gazdasá­gi, tudományos-műszaki és kulturális téren megvalósu­ló együttműködés fejlődését; ismerteti a különféle poli­tikai és társadalmi szerveze­­tek kezdeményezéseit, me­lyeknek célja az­­európai együttműködés bővítése. A beszámoló szerzői je­lentős tényanyag alapján kedvezően értékelik a hel­sinki értekezlet óta elért eredményeket és, felszólítják a belgrádi találkozó résztve­vőit, hogy adjanak újabb ösztönzést a nemzetközi kap­csolatiak javulási folyamatá­nak. Budapestre érkezett Dusán Cskrebics Dusán Cskrebics, a Szerb Szocialista Köztársaság Vég­rehajtó Tanácsának (Kormá­nyának) elnöke Szekér Gyu­lának, a Minisztertanács el­nökhelyettesének meghívá­sára hétfőn Budapestre érke­zett. Dusán Cskrebics kísé­retében van Szlavoljub Ras­­kovics, a Szerb Szocialista Köztársaság nemzetgyűlése társadalmi-politikai tanácsá­nak elnöke, Rade Csolics, a Szerb Szocialista Köztársa­ság kormányának tagja, a külügyi bizottság elnöke, Mi­­lorad Mijovics, a Szerb Szo­cialista Köztársaság külügyi titkárságának titkára, Bozsi­­dar Manics, a Szerb Szoci­alista Köztársaság kormá­nyának tagja. Vitomir Gas­­parovics, a Jugoszláv Szoci­alista Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete a ma­gyar fővárosban csatlakozott a küldöttséghez. A vendégeket a Keleti pá­lyaudvaron Szekér Gyula, Gácsi Miklós kohó- és gép­ipari államtitkár, Roska Ist­ván külügyminiszter-helyet­tes, Kapolyi László nehézipa­ri miniszterhelyettes, Mar­­czali László kulturális mi­niszterhelyettes, valamint Halász József, hazánk belg­rádi nagykövete fogadta. Hétfőn az országházban megkezdődtek a hivatalos tárgyalások. A magyar tár­gyalócsoport vezetője Sze­kér Gyula, tagjai: Gácsi Miklós, Rosta István, Kapo­lyi László, Marczali László, és Halász József. A szerb tárgyalócsoportot Dusán Cskrebics vezeti. Tagjai pe­dig Szlavoljub Raskovics, Rade Csolics, Bozsidar Ma­nics, Milorad Mijovics és Vi­­tomir Gasparovics. Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese üd­vözli a Budapestre érkezett Dusán Cskrebicset, a Szerb SZK Végrehajtó Tanácsának elnökét. (Vas Népe képtávíró) Breexiitsfei szokatten „nyiltséga” • A dél-afrikai fajüldözők ügye Az Egyesült Államok a ha­ladó erők előretörésétől tart elsősorban Afrika déli részén, ezért bánik csak kesztyűs kézzel a pretoriai fajüldö­zőkkel. Erről beszélt vasár­napi tv-nyilatkozatában szo­katlan nyíltsággal Zbigniew Brzezinski, Carter elnök nemzetbiztonsági főtanács­adója. Brzezinski, akit az ameri­kai külpolitika egyik fő ter­vezőjének tekintenek, kije­lentette: főként azért aggó­dik, mert a Dél-Afrikában kialakulóban lévő faji konf­liktus „ideológiai konfliktus­sá” válhat, amelybe „bea­vatkozhatnak külső hatalmak is”. A CBS tv-ben elhangzott kérdésre viszont, hogy van-e bizonyítéka egy ilyen bea­vatkozásra, Brzezinski már visszakozott és kijelentette: a cél csak az, hogy elkerül­jék­ „a beavatkozásra csábí­tó helyzet” kialakulását. Brzezinski szerint a dél­afrikai faji megkülönbözte­tés tarthatatlan, s ha az utóbbi időben hozott elnyo­mó intézkedéseket nem füg­gesztik fel, az Egyesült Ál­lamok további lépéseket mér­legel a Vorster-kormány ellen. A tanácsadó azért mindjárt hozzáfűzte: „túl sok” Pretória-ellenes intéz­kedés káros volna, mert Washingtonnak folytatni kell a párbeszédet Dél-Afrikával. Mint ismeretes, az ENSZ Biztonsági Tanácsának nyu­gati tagjai megállapodtak, hogy megszavaznak hathóna­pos, ideiglenes fegyverszál­lítási tilalmat Dél-Afrika el­len. Ennek a lépésnek nincs gyakorlati jelentősége. Az amerikai sajtó a hét végén valószínűtlennek ítélte, hogy a Carter-kormány a nyomás egyetlen hatásos útját vá­lasztaná és gazdasági intéz­kedéseket léptetne életbe Pretoria ellen. A Brzezinski említette politikai meggon­dolásokon túl:: amerikai vál­lalatok tavaly is mintegy 1,35 milliárd dollár értékű árut adtak el Dél-Afrikában s annak ritkafémei nélkülöz­hetetlenek az amerikai gaz­­daság, ezen belül a hadiipar számára. Brzezinski tv-nyilatkozatá­ban maga is megerősítette az ismert tényt, hogy Henry Jackson demokratapárti sze­nátor, a törvényhozás­ szov­jetellenes erőinek vezéralak­ja táborával kulcsszerepet játszik a SALT jövőjében. Vietnami repülőgépeltérítés Kiadják a géprablókat? Négy fegyveres személy szombaton útirányának meg­változtatására kényszerítet­te a vietnámi légitársaság Ho Si Minh-város és Phu Quoc sziget között menet­rendszerűen közlekedő bel­földi járatának egyik DC—3- as típusú repülőgépét. Tíz perccel a Saigonból történt felszállás után négy fegyve­res személy behatolt a piló­tafülkébe és arra kényszerí­tette a személyzetet, hogy Thaiföldinek vegyen irányt. Közben a légikalózok agyon­lőtték a repülőgép műszaki tisztjét és rádiósát és élet­veszélyesen megsebesítették az egyik utaskísérőt is. A gép fedélzetén, mint a hiva­talos vietnami jelentésből kitűnik, 40 személy tartóz­kodott. A thaiföldi hatóságok ki­zárólag technikai leszállásra adtak engedélyt. Uta Pao egykori amerikai légitámasz­ponton a gép üzemanyagot vett fel, majd folytatta út­ját Szingapúr felé. A város­állam hatóságai megadták az engedélyt az eltérített gépnek a leszállásra. A négy fegyveres merénylő politikai menedékjogot kért. A szingapúri hatóságok — mint a Vietnami kommüniké hangoztatja — udvarias, jó bánásmódban részesítették a vietnami gép utasait, azon­nal élelemmel látták el őket. A hatóságok nem sokkal ké­sőbb olyan döntést hoztak, hogy a géprablókat kiadják a vietnami hatóságoknak. Az eltérített DC 3-as gép egyébként vasárnap vissza­érkezett Ho Si Minh vá­rosba ... vas népe 2 Strauss offenzívája Franz Josef Strauss a nyugatnémet Keresztény­szociális Unió (CSU) elnöke a hét végén új politikai of­­fenzívát indított mind a kormány, mind ellenzéki szövetségese, a CDU ellen. Bonni politikai körökben éles bírálatot váltott ki, hogy Strauss nyilvánosságra hozta a terroristák által el­rabolt és megölt Hanns Mar­tin Schleyer egyik magnó­­szalagra vett üzenetét, amelynek címzettje Helmut Kohl, a Kereszténydemokra­ta Párt elnöke. Egy héttel elrablása után Schleyer éle­sen bírálta a SPD—FDP kormányt és a szövetségi bűnügyi rendőrséget a ter­roristáikkal szemben nem kielégítő biztonsági intézke­dések miatt. A hangszalag szövegét a kormány felvette az e héten nyilvánosságra hozandó dokumentumgyűj­teményébe, amely a Sahle­­yer-üggyel kapcsolatos anya­gokat tartalmazza. Tüntetés Madrasban Súlyos összecsapására ke­rült sor vasárnap Madrasban az Indira Gandhi volt mi­niszterelnök látogatása el­len tüntető szélsőséges cso­portok és a kivezényelt rendőrök között. A Szama­­csar indiai hírügynökség je­lentése szerint a rendőrség gumiibotokat és könnygázt vetett be a tömeg szétoszla­­tására. Az összecsapás során több személy, köztük mint­egy 60 rendőr megsebe­sült. A rendőrség számos tüntetőt letartóztatott. A volt kormányfő jelenleg az ország déli részén fekvő Tamil Nadu államban tesz körutazást. Áprilisban kezdődött és október 29-én jutott el a döntőhöz a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére ren­dezett emlékverseny me­gyénk munkásőrei között. Az eddigi lezajlott két forduló­ban a legjobbnak bizonyult rajok — összesen hét — szombaton délelőtt mérték össze felkészültségüket, tu­dásukat a megye egyik lő­­terén, hogy eldöntsék, me­lyik a megye legjobbja. Reggel 8 órakor Gáti Jó­zsef, a munkásőrség orszá­­gns parancsnokának­ helyette­se fogadta a jelentést, majd Koronczai Géza megyei pa­rancsnok szólt elismerő és buzdító szavakkal a verseny­zőkhöz, kiemelve a munka­helyeken tett vállalások tel­jesítésének jelentőségét is. A verseny három témakör­ben zajlott: politikai isme­retek, munkásőr ismeretek és pisztolylövészet. Az elméleti tárgyak versenyzői tesztlapok kitöltésével és kihúzott kér­désekre adott szóbeli vála­szokkal szerezhettek ponto­kat, melyeket a pisztolylö­vésben elért köregységek értékével gyarapíthattak. :i8l,;ij^i?yjetunlóban ,jinnepjlÜI 5 a körmendi összpontosítás, gondos célzás... Versenyben a megyei törzs híradó raja. Mari pártküldöttség megyénkben (Folytatás az 1. oldalról) Jasztéikról kaptak képet a mari pártdelegáció tagjai. Tetszett a Múzeumfalu, s nagy sikere volt a Járműja­vító kultúrtermében Németh Mihály szobrászművész ki­állításának is. Az üzem egy­kori munkájából lett mű­vész éppen a Joskar-Olában felállítandó szobrán dolgo­zik, s erről a műről is fo­galmat alkothattak az on­nan érkezett pártmunkások. Az év végére elkészül a Magyar Vagon- és Gépgyár szombathelyi üzemének nagycsarnoka, s 1978 első hónapjaiban megindul a ter­melés — hangzott a tájékoz­tatás az építkezésen. Itt is sok volt a kérdés, a hatal­mas építkezés megtagadta a küldöttséget is. A Joskar-Ola városrész megtekintése után, délután a simasági termelőszövetke­zetbe látogatott el a párt­delegáció. A vagongyári építkezésnél. Francia túszok - Polisario Csütörtök óta riadókészült­ségben vannak a különböző francia légiszállítású kom­mandó egységek. Ezzel egyi­dejűleg Párizs a hétvégén diplomáciai eszközökkel pró­bálta elérni a kedden Mauri­tániában a Szaharai Arab Demokratikus Köztársaság harcosai által foglyul ejtett francia állampolgárok szaba­­donbocsátását. Franciaország mindenekelőtt a szaharai harcosok ügyét támogató Al­gériára igyekszik nyomást gyakorolni és a francia kor­­mányférfiak nem nagyon tit­kolják, hogy Rumedien el­nök kormányzatát teszik fe­lelőssé” a Polisario Front harcosainak akcióiért —, s ezért tőle várják a „túszok” ügyének tisztázását. Franciaország algériai nagykövete vasárnap Giscard d’Estaing köztársasági elnök levelét adta át Bumedien al­gériai elnöknek. Font: árfolyamemelkedés A londoni valutatőzsdén a font árfolyama órák alatt három százalékkal emelke­dett a fő nyugati valuták­hoz — dollár, márka, fran­cia frank — viszonyítva. Az új valutapolitika éle­sen megosztja az üzleti és politikai életet. A Gyáripa­rosok Országos Szövetségé­nek szóvivője kereken nem­tetszésének adott hangot az angol exporttevékenységet potenciálisan nehezítő felér­tékelés miatt, a szakszerve­zetek pedig a munkanélküli­ség növekedésétől tartanak." 1977. november 1. Kedd

Next