Vas Népe, 1992. május (37. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-02 / 103. szám

Százhúsz éve, 1872-ben ala­kult meg Szombathely tűzoltó­sága. A kétnapos jubileumi ünnepség nyitóaktusaként teg­nap délelőtt megkoszorúzták Bratscher József egykori főpa­rancsnok, a tűzoltóságon belüli mentőosztály létrehozójának sír­emlékét a Szent Márton temető­ben. Fél 12-kor Palkó Imre tűzoltó őrnagy, megyei parancs­nok felavatta azt a kopjafát, melyet a megyei parancsnokság ajándékozott a városi tűzoltók­nak. (Képünkön.) A kopjafát Prépost László népművész, a sárvári múzeum restaurátora ké­szítette. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ színháztermé­ben délután ünnepélyes állo­mánygyűlést tartottak, Wagner András polgármester méltatta a tűzoltók áldozatos munkáját, s érdemeiket. Elismerésül átadta a város önkormányzata által ado­mányozott emlékzászlót, melyet az ünnepség végére számtalan szalag díszített. A szalagot felkötők között volt: Rácz Mi­hály, Oberwart polgármestere, dr. Jókai Oszkár vezérőrnagy, a tűzoltóság országos parancs­noka, dr. Joó Imre városi ren­dőrkapitány, dr. Tömböly Ta­más, a Köztársasági Megbízott Területi Hivatalának vezetője, dr. Kun László, a Megyei Köz­gyűlés főjegyzője. (pölöskey) Ajándék és meghívás Kaufbeurenből Szombathely németországi, bajor testvérvárosából nemcsak az ottani tűzoltóság képviselői jöttek a megyeszékhely tűzoltó­sága fennállásának 120 éves jubileumára, hanem a bajor város vezetői is. Tegnap délelőtt a Városházán Szombathely vezetői, élükön Wagner András polgármesterrel és a városi tűzoltóság képviselői Horváth József parancsnok ve­zetésével fogadták a német kül­döttséget. A vendégek ez alkalommal ajándékokat nyújtottak - lega­lább jelképesen - át. A városi tűzoltóság egy szivattyút, vala­mint lélegeztető készüléket ka­pott a kaufbeureni tűzoltóktól. A szombathelyi önkormányzatnak pedig egy 100 ezer forint értékű csekket nyújtott át Kaufbeuren polgármestere, Heinz Zappe. Ezt az összeget a bajor város polgá­rai adományozták karácsonykor, hogy ezzel segítsék a szombat­­helyi szociálisan rászorulókat. Azt már a szombathelyieknek kell eldönteni, hogy gyermekott­hon javára, vagy esetleg más támogatására fordítják. Nem alamizsnálkodni akarnak - hang­súlyozta Zappe úr -, de ha Szombathelynek bármikor bár­mire szüksége lesz, mindenkor készen állnak a tőlük telhető segítségre. A bajorok meghívást is hoztak városunk nagymúltú „Táncocska Fesztiváljára”. Ezen júliusban sok száz gyerek viseletben ropja a népitáncokat. A hivatalos küldöttség mellett még egy busznyi szombathelyi polgárt is várnak a vigalomra - és az útiköltségeket ők állják. Megtudhattuk azt is, hogy Kaufbeurenben igen gazdag az egyesületi élet: 220 egyesület működik a városban. Gyakorla­tilag szinte minden e polgári kezdeményezések hálózatán ke­resztül zajlik. A háttérből a város támogatja az egyesületet. Pél­­­dául így kapott támogatást tűz­­oltóegyesületük a Szombathely­re utazáshoz. De az egyesület majd arra is kap egy keretösz­­szeget, ha a szombathelyi tűzol­tókat meghívja Kaufbeurenbe. A német testvérváros küldött­sége máris megpendítette annak a lehetőségét, hogy hármas együttműködést készíthetne elő a nyáron Kaufbeurenben a szombathelyi, valamint a ferra­­rai küldöttség. Kaufbeuren olasz testvérvárosa, Ferrara: ők is jelen lesznek a táncünnepen. hős- Tűzoltó-jubileum Új sorozat: Magyar Műhelyek AZ ÚJ MAGYARORSZÁG SZERKESZTŐI SZOMBATHELYEN Új rendezvénysorozatot indít Magyar Műhelyek címmel a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ. - Mi a vállalkozás célja? - kérdeztük Pete Györgynétől, az intézmény főmunkatársától, az új sorozat életrehívójától.­­ A politikai rendszerváltás megtörtént Magyarországon, de ahhoz, hogy valóban megszüles­sen egy új Magyarország, egy minőségileg más társadalom, egy emelkedettebb lelkületű szellemi magyarság, hogy - Csoóri Sándor szavaival - „végbe menjen a lelkek forradalma is”, ahhoz na­gyon sok idő és nagyon sokrétű, áldozatos tudatformáló tevékeny­ség szükséges. E sorozatban azo­kat a műhelyeket kívánjuk bemu­tatni városunk és megyénk érdek­lődő közvéleményének, amelyek tudatosan vállalják és végzik ezt a tudatalakító munkát a maguk területén, a maguk eszközeivel. - Kik lesznek a sorozat vendé­gei a közeljövőben? - Május 4-én az Új Magyar­­ország szerkesztőit várjuk 17 órára az MMIK konferenciatermé­be. A sorozatot egyébként hosszú távra tervezzük és a meghívottak között szerkesztőségek, tudomá­nyos és művészeti alkotóműhe­lyek, közművelődési és politikai intézmények, egyesületek egyfor­mán megtalálhatók lesznek. Jú­niusban az ausztriai magyarság legrangosabb szervezete, az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsé­gének vezetői és lapjuk, a Bécsi Napló szerkesztői számolnak be az összmagyarság érdekében vég­zett sokszínű tevékenységükről. E rendezvény egy nagyívű „ma­gyarságszemle” első állomása. A későbbiekben a szlovákiai, erdé­lyi, vajdasági hungarológiai mű­helyek is bemutatkoznak majd. Belföldi vendégeink közül már előre jelezhetem a nemrég alakult Közép-Európa Intézet és az újjá­alakult Magyarok Világszövetsé­ge érkezését. De a gazdaság, a környezetvédelem, a közművelő­dés és a társadalompolitika műhe­lyei is színre lépnek. - Miért éppen az Új Magyar­­ország című napilap szerkesztői az első vendégek?­­ Úgy gondoljuk, ez a nemré­gen alapított lap célkitűzéseiben azt a szándékot, melyet e soro­zattal mi is szolgálni kívánunk, világosan megfogalmazta, és pró­bálja is megvalósítani. Emellett persze sok félreértés és előítélet is övezi e vállaltan „kormányhoz közelálló” újságot. Jó lenne a téveszméket, előítéleteket oszlat­ni, első kézből megismerni, mit is akarnak, hogyan működnek a tömegtájékoztatásban. Várjuk Fá­bián László főszerkesztőt, Apáti Miklós és Szávai Géza munka­társakat és Markovics Marát, aki a lap anyagi ügyeinek ismerője. - b­y h sintel­ wiffei, m­ap ural Régi hagyomány, hogy amikor közeledik az anyák napja, a Honvé­delmi Minisztérium oklevelet és jutalmat ad át azoknak az anyák­nak, akik több katonafiút adtak a nemzetnek (régebben népnek). Az idén Vas megyében két édesanyára esett a választás a polgármesterek és a megyei Had­kiegészítő Parancsnokság ajánlása alapján. Szombathelyen Wagner András polgármester, és Herczeg Károly alezredes Puskás Juliannának adta át a jutalmat és az oklevelet. Puskás Julianna férje, Kelemen József 1971-ben halt meg, a­mint az oklevéllel jutalmazott édesanya elmondta, volt olyan, hogy a kicsi gyerek vigyázott a picire. Nem volt akkoriban gyes és gyed. Puskás Julianna mégis felnevelt hat gyer­meket, s közülük öt fiú (József, Ferenc, László, Tibor és Lajos) katonáskodott. Ma már a hajdan három mű­szakban dolgozó (hogyan csinálta a gyerekek mellett?) édesanya uno­kái készülnek a katonaéletre. A nyugdíjas asszony még annyit említ, a mai világban már nem lenne bátorsága arra, amit húsz évvel ezelőtt élt és küszködött végig. Vassurányban Németh Tibor polgármester és Herczeg Károly köszöntötte özvegy Török Mihály­­nét. Ő is öt fiút adott a katonaság­nak. Imre, Tibor, József, Zoltán és Csaba töltötte el a katonaéveket, s az édesanya szemét még ma is elfutja a könny, amikor emlékezik arra, hogy egyszer a fiúk közül kettő együtt kapta meg a behívót. Török néni férje 1974-ben hunyt el, a sok gyerek gondja egyedül rá nehezedett, és a falu emlékében máig úgy él ez a család, mint a szeretet és tisztesség mintaképe. - Mindig rendesen járattam őket - jegyzi meg az özvegy. - És gondolhatja, a szívem szakadt meg mindig, amikor sorban kapták a behívókat, és szerte az országban kellett utánuk járni. Mert más idők voltak azok. Az öt fiú azóta szerterepült, az édesanya egyedül él a takaros házban. S míg Puskás Juliannához szinte naponta kopognak be a volt kato­­nafiúk, ezzel okozva örömet ma is a hajdani nehéz évekért, Török néni ritkábban láthatja - a távol­ság miatt - hajdanvolt katonafiait. És így anyák napja táján, amikor jönnek a felnőtt és meglett gyere­kek, mindaz a gyötrelem és kín, de elsősorban az öröm pereg végig az emberen, amit a gyereknevelés jelent és jelentett. Bár a gesztus szép, az emlékek többet érnek minden oklevélnél, kg KÉT CSALÁD - TÍZ KATONAFIÚ Wagner András gratulál Puskás Juliannának. Herczeg Károly adja át az oklevelet özvegy Torok Mihálynénak. Fotó: K. Z. Fuvarozók petíciója A Fuvarozók Országos Demokratikus Szövetsége, az Országos Taxiskamara és a Magánfuvarozók Országos Ipartestülete petícióval fordult Antall Jószef miniszterelnökhöz, Kupa Mihály pénzügyminisz­terhez és Siklós Csaba közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez. A fuvarozók az önkéntes tűzhalált halt Kónyi László magántaxis tragédiája kapcsán arra hívják fel a figyelmet, hogy a renszerváltás alapvető gazdasági problémákat megoldatlanul hagyott. Vállalkozások tízezrei jöttek létre kényszerűségből, mind többen tartalékaikat élik fel, a változtatás valós reménye nélkül kezdenek új életet. A fuvarozók felsorolják, milyen intézkedéseket tartanak szükségesnek. Ezek között szerepel tevékenységi engedély bevezetése a közúti közlekedési szolgáltatások teljes körére, a személytaxik számának ideiglenes befagyasztása, érdekképviseleti törvény megalkotása. Javasolják, hogy az üzemanyagárak adószerkezetét alakítsák át, csökkentsék a fogyasztási adót és vezessék be az áfát, amit viszont az érintettek visszaigényelhetnének. Szerepel a követelések között több, a fuvarozók gazdálkodását könnyítő kedvezmény, az is, hogy a társadalombiztosítási járulék mindenki számára érezhető mértékben csökkenjék. 1992. május 2. Szombat Munkátlan hétköznapok A sokadik helyen, a sokadik gazdasági vezetőtől hallom, nem kell sajnálni a munkanélkülieket. Számos munkalehe­tőséget utasítanak ugyanis el, kevesellve a pénzt, sokallva a munkát. Nincs akkora szegénység minálunk, nincs akkora nyomor, mint azt a sajtó hirdeti, inkább kényelmesség van, önállótlanság, heveny kétoldali munkaundor. Bevallom kezdetben demagógiára gyanakodtam. Tartva attól, hogy sok önhibáján kívül munka nélkül maradt ember majd lassan kialakuló kisebbrendűségi érzésben fog szenvedni, feleslegesnek érzi magát, a társadalom számkivetettjének. Aztán olvasom, hogy bruttó tizenkettőért nem lehet varrónőt kapni, hogy tizennégyért nem akad senki, aki szalag mellé állna egy összeszerelőcsarnokban. Hogy növekszik a fluktuáció, mert akinek letelik a munkanélkü­li-segélye, az beáll valahová dolgozni, majd egy-két hét múlva kiteteti magát, vagy felbontja a betanulási időre szóló szerződést és megy vissza segélyért. Magam sem tudom, kinek adjak igazat, kinek higgyek. A munkáltatónak, aki ingyenélőnek nevezi a munkanéküliek egy részét, vagy a munkavállalónak, aki nem talál képzettségének, igényeinek megfelelő munkát. Könnyű lenne most azt mondani, hogy az igazság valahol, mint mindig középúton van. De azt már régen nem hiszem, hogy kizárólag olcsó demagógia nevezteti a munkanélküliek egyre növekvő hadának egy részét Ügyeskedőnek, lógós­nak, olyannak, akinek nagyon is megfelel a munkanélküliség által kínált, kényszerített életforma. A tapasztalatok ugyanis mást mutatnak. A munkanélküliek tetemes része persze nem jókedvében munkanélküli, s róluk valóban köteles az állam valamiféle formában gondoskodni, csakúgy, mint az öregekről és a gyerekekről. A „jókedvű” munkanélkülieket viszont a munkanélküli-járadék révén azok fizetik, akik maguk sem keresnek annyit, hogy vidáman, gond nélkül megéljenek belőle. A munkanélküli-segéllyel ügyeskedők miatt pedig hamar jön a sommás ítélet, aki munkanélküli, az nem is akar dolgozni. Valami ismét működik hát a piacgazdaság oly nagyon áhított elemei közül, csak nem biztos, hogy egészen tökéletesen.­ ­hm­­ o­o o D­iákutak (nem) mindenkinek? Lecsökkentek bizony a diákjáratok - panaszolja az ifjúsági szálló alkalmazottja. Évekkel ezelőtt ilyentájt tavasz­­szal egyre-másra rajzottak ki az iskolák környékéről a buszok, tanulmányi kirándulásokra vitték, legalábbis a felsőtagozatosokat. Mára megváltozott a helyzet. Ha akad is vállalkozó szellemű osztály, amely elindul egy-egy ilyen útra, néhány gyerek helye mindig üresen marad a buszban. Nem tudok elképzelni csalódottabb, szomorúbb diákot annál, mint aki napok múltán odaáll a társak elé azzal: „Na, meséljetek, hogy volt, mit láttatok?". A korán megtapasztalt másság, a szegénység kényszerének elviselése bizony fájdalmas dolog, és nehezen gyógyuló sebeket okoz. Alighanem tovább maradnak meg a nyomai, mint a kirándulás élményei a többiekben... Még nagyobb a fájdalom, ha nagyobb útra indul a közösség. Például külföldre, megbeszélt cserelátogatásra, s az indulás előtti hetekben kihirdetett összeg hallatán jó néhány családnál sajnos elhangzik: kisfiam, kislányom, mi erre képtelenek vagyunk. Ahol nemcsak oktatnak, hanem nevelnek is tiszta szándékkal, jóakarattal és humánus körültekintéssel, ott ilyen ,játékba” nem szabad, hogy belemenjen az iskolave­zetés. Idejekorán kell megtalálni a módját, hogyha már nem lehet változtatni magán a programon, akkor igenis útnak indulhasson valamennyi arra jogosult gyerek. Ha valaha, hát ilyenkor kell a lelemény, a talpraesettség, a kollektíva összefogása. Valamilyen mód mindig kínálkozik. Végső esetben nem baj, ha odafigyel ilyesmire az önkormányzat is. Ahol szintén emberek ülnek, méghozzá szülők. L. F. o­o­o Anyák napja (Lakatos Ferenc karikatúrája) 3

Next