Vas Népe, 1996. november (41. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-01 / 255. szám

1996. november 1. PÉNTEK KRÓNIKA A reklám önszabályozása és a hirdetés szabadsága A helyi lapok szerepe egyre inkább erősödik A reklámtörvény és az új saj­tótörvény mielőbbi megalkotá­sát sürgették azon a tegnapi ta­nácskozáson, melyet az Önsza­bályozó Reklám Testület és a Magyar Lapkiadók Egyesületé­nek kezdeményezésére szerve­zett lapcsoportunk Székesfehér­váron. A megbeszélésen a Fejér, Veszprém, Zala, Vas megyéből meghívott parlamenti képvise­lők, vállalkozók vettek részt, és ott voltak a helyi lapok főszer­kesztői. Az előadók közül Kázmér Ju­dit, a Magyar Médiaszerviz Kft. (neve nemsokára Pannon Lapok Társaságára módosul) ügyveze­tő igazgatója a helyi lapok felér­tékelődéséről és egyre növekvő szerepéről beszélt. Megjegyez­te: a médiapiacra is igaz az a mondás, hogy „gondolkodj glo­bálisan, cselekedj lokálisan”. Mint mondta, a Magyarorszá­gon négy megyei (Vas, Zala, Veszprém, Fejér) és egy helyi (Dunaújváros) lapot megjelen­tető WAZ-csoport Németország egyik legnagyobb kiadója. Ezek az újságok önállóan működnek, a tulajdonos az eredményessé­get várja el tőlük. Követelmény azonban velük szemben a párt­semlegesség, a frissesség, az in­formálás, a vélemények ütköz­tetése és a lokalitás. Hozzátette: a WAZ vezetői tisztában vannak azzal, hogy minél inkább helyi egy lap, annál inkább számíthat az ottani olvasók érdeklődésére. A Magyar Lapkiadók Egyesü­letének képviseletében Győrffy István sajnálatosnak tartotta, hogy a reklámtörvény az idén már valószínűleg nem születik meg. Hiányolta az új sajtótör­vényt is, mivel ma teljes a lapok kiszolgáltatottsága. Lassan nem lehet konfliktusokról írni, jegyezte meg, mert sikk lett pénzt keresni a sajtón. Ezzel szemben ott áll a lapok tájékoz­tatási kötelezettsége, vagyis tel­jes a zűrzavar. — A reklámpiacon az éles „vadkeleti verseny” megértő versenyzéssé alakul át—jelen­tette ki Radnai László, az Ön­­szabályozó Reklám Testület (ORT) elnöke. A hirdetők, a reklámügynökségek jó része is felismerte, hogy a szakma veszít hosszú távon azzal, ha nem ké­pes önkorlátozásra. Egyfelől érvényesülnie kell a kereskedel­mi szólásszabadságnak, véleke­dett Radnai úr. Azaz: amit legá­lisan gyártanak és forgalmaz­nak, azt hirdetni is lehessen. A reklám információ és befolyá­soló eszköz, éppen ezért szüksé­ges meghatározni azt, hogy a hirdetések „meddig mehetnek el”. Ennek érdekében az ORT kidolgozta a reklámozás ön­­szabályozó alapkódexét. Tör­vény nélkül azonban az önsza­bályozás sem működik, ezért kell mielőbb korrekt jogsza­bályt alkotni. védett felügyelőség Védett földek. A megyei önkormányzatok egységesen fognak fellépni az ÁPV Rt.-vel szemben az őket megillető pénzekért. A vasi közgyűlés nem ért egyet a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Felügye­lőség szombathelyi központjának megszüntetésével. Elképzel­hető, hogy Vépen alapfokú vámosképzés indul, ugyanis a megye felajánlotta segítségét az országos vámparancsnoknak. A ma­gántulajdonba kerülést megelőzendő eddig ötmillió forint érté­kű természetvédelmi területet vásárolt meg egy szakszövetke­zettől a Fertő-Hanság Nemzeti Park — egyebek mellett ezekről esett szó a vasi közgyűlés tegnapi ülésén. • Tímár — A volt megyei tanácsi alapítású cégek privatizációja után 132 millió forint jár a vasi önkormányzatnak az ÁPV Rt.­­től—mondta dr. Pusztai Gyula, a megyei közgyűlés elnöke. Dr. Kun László megyei fő­jegyző kérdésünkre elmondta: sikerdíjat a megye nem fizetett ki, ugyanis felbontották a szer­ződést az ügyben eljáró tanács­adó céggel. A volt privatizációs miniszter novemberre ígérte, hogy leül tárgyalni a megyék képviselőivel, de időközben menesztették. A főjegyző sze­rint a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége fel fog lépni a megyéknek járó pén­zekért. Vámosok Vépen A közgyűlés elnöke az ülésen elmondta: mivel a vám- és pénz­ügyőrség létszámnövelésre ké­szül, Arnold Mihály országos vámparancsnoknak felajánlotta, hogy Vas megye segít a vámo­sok képzésében. A tervek sze­rint a vépi szakmunkásképző egyik épületében összesen négyszáz ember alapfokú okta­tását oldanák meg kétszer fél­éves kurzus során. A képzés vár­hatóan jövőre indul.. Dr. Ghiczy Tibor keresztény­­demokrata frakcióvezető napi­rend előtti felszólalásában — egyebek mellett — a nemrégi­ben Bécsben aláírt eurorégiós szándéknyilatkozatról kért fel­világosítást. Dr. Pusztai Gyula úgy válaszolt, hogy a bécsi ma­gyar nagykövetség kezdemé­nyezésére négy dunántúli me­gye és osztrák tartományok ala­kították volna meg az Euroré­­giót. Előbb tárgyalni kell A vasi közgyűlés elnöke el­mondta, hogy ő már időben fel­hívta a figyelmet: mielőtt lépné­nek, tárgyalniuk kellene az ügy­ben. Végül is az osztrák tarto­mányok képviselői a rendez­vényre nem mentek el. A dunán­túli megyék és kamarák vezetői aláírtak egy dokumentumot, melyben kérik az osztrák tarto­mányokat, döntsenek az euroré­­gió ügyében. Ghiczy Tibor ag­gályára — az osztrákok komo­lyan veszik-e ezek után a ma­gyarokat — dr. Pusztai Gyula úgy válaszolt, hogy mindig is „nagyon komolyan vettek min­ket” . A vasi közgyűlés — mivel a képviselők több változtatást ja­vasoltak—A megye környezet­védelmi helyzete és feladatai cí­mű előterjesztés határozatait egyelőre nem fogadta el, így azt a felvetett módosításokkal együtt a következő közgyűlésen újra tárgyalják. Egy kérdésben viszont dön­töttek: tiltakoznak a Nyugat-du­nántúli Környezetvédelmi Felü­gyelőség szombathelyi köz­pontjának tervezett megszünte­tése miatt. Elhatározták, hogy aggályaikat, az intézmény meg­maradása mellett szóló érveiket a minisztérium tudomására hoz­zák. Nádorné Vörös Ibolya, a felügyelőség osztályvezetője legfrissebb információi szerint a minisztérium hét ökológiai — természet- és környezetvédelmi — központot akar létrehozni. A Dunántúlon Győrött, Székesfe­hérváron és Pécsett működne ilyen regionális felügyelőség. Vas megye egyik része a székes­­fehérvári, míg a másik a győri központhoz tartozna. Portschy Tamás, a területfej­lesztési és környezetvédelmi bi­zottság elnöke előterjesztésében elmondta: a vasi települések ivóvízzel való ellátását több he­lyen nem követte a csatornázás, a szennyvíztisztítók kiépítése. A megyében szervezettebbé kell tenni a hulladékgyűjtést. Varga Tamás szabaddemok­rata képviselő azt kérdezte, hogy a kárpótlás során került-e természetvédelmi terület ma­gántulajdonba. Rakóczai Gusztáv (SZDSZ) pedig azt mutatta, hogy a kama­rák tudnak-e segíteni abban, hogy az erdőkben a rablógazdál­kodást az új tulajdonosok abba­hagyják. Bolsán László, a Vas Megyei Agrárkamara elnöke úgy tudja, nem került védett terület magán­­tulajdonba, de ígérte, utánanéz a dolognak. Kitért arra is, hogy az erdőkben folyó gazdálkodás kapcsán nekik csak „jelző szere­pük” lehet. Azt javasolta, hogy fel kell hívni az erdőfelügyelő­ség figyelmét az ésszerűtlen fa­­kitermelésekre. Ötmillió forint Dr. Fazakas Péter megyei főépítész a Fertő-Hanság Nem­zeti Park igazgatóhelyettesére hivatkozva elmondta, hogy ne kerüljön magántulajdonba, öt­millió forintért vásárolt meg ter­mészetvédelmi területet a Fertő-Hanság Nemzeti Park az őrségi szakszövetkezettől. (Informáci­óink szerint két év múlva a kár­pótlás során magántulajdonba került védett vasi földeket is megpróbálják megvenni.) Szennyezés Varga Tamás a vasi környe­zetvédelem helyzetével foglal­kozó előterjesztésből a konkrét adatokat hiányolta: nagy cégek milyen módon és mértékben szennyezik a vizeket? Úgy vél­te, fel kellett volna tüntetni a ta­nulmányban, hogy „milyen álla­potban vannak térségünkben a folyók és a patakok”. Felvetette, javasolni kellene a minisztéri­umnak, hogy decentralizálja a regionális természetvédelmi központokat. Mint mondta: egy megyei természetvédelmi hiva­talra lenne szükség. A közgyűlés elfogadta a me­gye közoktatásának helyzetéről szóló előterjesztést is. Egyes képviselők a megfelelő szakmai felügyelet szükségessége, a gimnáziumok számának növe­lése mellett törtek lándzsát. (A megyei közoktatás helyzetére a későbbiekben visszatérünk.) A képviselők döntöttek arról is, hogy a megyei önkormány­zati hivatal részére a működés zavartalansága érdekében negy­venmillió forint rövidlejáratú és negyvenmillió forint folyó­számlahitel felvételét engedé­lyezik. A Markusovszky kórház részére gyógyászati anyagok beszerzésére harmincmillió fo­rint kölcsönt vesznek fel. Az Idegenforgalmi Hivatal részére pedig 35 millió forint hitelt kér­nek. A közgyűlés a Vas Megyei Sportigazgatóság vezetésével ismét dr. Varga Zoltánt bízta meg. Elhangzott, hogy az OTSH kérésére nem novembertől, ha­nem csak januártól kerül megyei kézbe az intézmény. VAS NÉPE 3 MEGKÉRDEZTÜK Fenyeget-e bennünket is a Lili nevű hurrikán? • Tersztyánszky K. Az utóbbi napokban sokat hallhatunk a Lili nevezetű hurrikánról, mely az Atlanti­óceán felől érkezve már a brit partokat is elérte, s nagy pusztításokat végzett. Bizo­nyára többekben felvetődik a kérdés, nem kell-e tartanuk attól, hogy a forgószél hazán­kat is megközelíti? — Ettől nem kell tarta­nunk — nyugtatott meg Tö­rök László, az Országos Me­teorológiai Szolgálat szak­embere. — Szárazföldön, a mi szélességi körünkön egy­általán nem fordul elő ez a je­lenség. Az ilyen nagy kiterje­désű forgószelek az óceán fö­lött keletkeznek, ám a száraz­föld fölé érve az egyenetlen felszínen súrlódási erő kezd működni, ami hamarosan legyengíti őket. Legfeljebb két-háromszáz méterre hatol­hatnak be a kontinens fölé. • Hogyan lehet mégis, hogy nemrég Magyarországon is forgószélről beszéltek? A Tornádó százévente két-három alkalommal ná­lunk is előfordulhat, de ez sokkal kisebb területre korlá­tozódó, gyengébb légörvény. Az óceán felett tomboló hur­rikán tölcsérének közepében a szél sebessége a műszerek méréshatárát is meghaladja. • Van-e lehetőség az ilyen katasztrófák előrejelzésére, a védekezésre? — Míg Európában csak el­vétve, Amerika partjainál — Floridában, Kubában — szinte havonta pusztít hurri­kán. Közeledtét a műholdfel­vételeken látni lehet, és vár­ható útvonala is nagyjából kiszámítható, így a veszély pár nappal korábban nyilvá­nosságot kap, s ilyenkor az érintett területekről, különö­sen a faházakból, lakókocsik­ból kitelepítik a lakosságot. GLOSSZA Túlszabályozás Még a korábbiaknál is áldatlanabb állapotok uralkodnak a szombathelyi Stromfeld lakótelepen, amióta a garázssorok végén lévő járdaszigeteknél (félszigeteknél) megállni tilos táblákat helyeztek ki. Eddig a kiépített parkolók telítettsége miatt jó pár autó parkolhatott a járdaszegély mellett, anélkül, hogy akadályozta volna a forgalmat. Nem a társasházakban lakók tehetnek arról, hogy utcák helyett garázssorokat létesí­tettek a lakótelepen, márpedig a garázskapuk elé sem lehet beállni. Ebből adódóan nagy szükség lenne arra a tucatnyi helyre, amelyet a megállni tilos táblák miatt most büntetlenül nem lehet igénybe venni. (Más megoldás nem lévén, éjszakára most is a táblák mögött sorakoznak a parkoló gépkocsik. Sőt, egyesek ráhajtanak a zöldterületekre is.) Információink szerint a városgazdálkodás kérte, hogy va­lamilyen módon tegyék lehetővé a hulladékgyűjtők akadály­­mentes kiürítését. Való igaz, néhány felelőtlen kocsitulajdo­nos rendszeresen a konténerek elé állt, ezzel akadályozva a szemétszállítók munkáját. A probléma megoldására azonban elég lett volna a hulladékgyűjtők előtt olyan útburkolati jele­ket felfesteni, amelyek a szállítóautó számára szabaddá teszik a területet. A táblák mostani elhelyezése nem indokolt. Az vi­szont furcsa, hogy a balesetveszélyes garázssori keresztező­désekbe és a Stromfeld utca—Verseny utca kereszteződésébe évek óta nem jutott elsőbbségadás kötelező tábla. Minden­esetre a jelenlegi helyzet a parkolási gondokkal küzdő strom­­feldiek számára a 22-es csapdája. L.E. A mágus (Lakatos Ferenc karikatúrája)

Next