Vas Népe, 2019. november (64. évfolyam, 254-278. szám)

2019-11-21 / 270. szám

2 VAS NÉPE RÖVIDEN A mérgezés újabb áldozatai TEMESVÁR Negyvenre nőtt az ápolásra szorulók száma Temesváron, miután egy vál­lalkozó a feketepiacról be­szerzett növényvédő szerek­kel irtotta a kártevőket egy panelházban. Mint ismert, két kisgyerek és az édesany­juk halálos mérgezést szen­vedett. Az Evenimentul Zi­­lei lap szerint tegnap további öt emberhez, köztük három gyerekhez riasztották a men­tőket. Ma Böjte Csaba kapta a Makovecz-díjat BUDAPEST Makovecz Imre születésnapja alkalmából tegnap a Budai Vigadóban átadták a Makovecz Imre­­díjat, amit idén Böjte Csaba vehetett át, mivel missziója során „éppen olyan progra­mot hajt végre, amely meg­felel a makoveczi cselekvő szellemiségnek”. A díjat a Makovecz Imre Alapítvány, a Magyar Művészeti Akadé­mia és a Kós Károly Egyesü­lés második alkalommal adta át. Elsőként 2015-ben Kiss Ferenc „hangépítészt” díjaz­ták MW Donald Tusk lesz a Néppárt elnöke ZÁGRÁB Donald Tusk, az Európai Tanács leköszönő elnöke, volt lengyel minisz­terelnök lesz az Európai Néppárt elnöke. Zágrábban, a pártcsalád kongresszusán más nem indult a pozícióért. MW 1 KRÓNIKA 2019. NOVEMBER 21., CSÜTÖRTÖK Háromszor emelnek Több ezer bíró és ügyész illetményét rendezik jövőre MEDIAWORKS-ÖSSZEÁLLíTÁS szerkesztoseg@ mediaworks.hu BUDAPEST Látványosan emelkedik a bírók és ügyé­szek fizetése a következő három évben. Nem egy­szerű illetményemelésről, hanem az igazságszolgál­tatás korszerűsítéséről, a jogszolgáltatás teljesebbé tételéről van szó. Három részletben emeli a kormány a bírák és az ügyé­szek illetményét - jelentette be Varga Judit igazságügyi miniszter tegnap Budapesten. Közölte, január 1-jétől a bírák átlagosan 32, az ügyészek 21 százalékos emelést kapnak, 2021-ben és 2022-ben pedig további 12, illetve 13 százalék­kal nő a fizetésük. A minisz­ter szerint az unió második legrosszabbul fizetett bírái a magyarok. A bírók illetmé­nye 2016-tól három ütemben, kismértékben emelkedett, az ügyészeknél pedig 2018-ban volt pótlékrendezés. Felidéz­te: miniszteri kinevezésekor ígéretet tett az igazságügyi dolgozók illetményének ren­dezésére, most a jól teljesítő gazdaságnak köszönhetően ez megtörténhet. Az emeléssel 2020-tól egy szintre hozzák a bírák és ügyészek fizetését, majd együtt emelik tovább. Répássy Árpád, az Orszá­gos Bírósági Hivatal elnök­­helyettese felidézte: az Alap­törvény és a bírák jogállásáról szóló törvény is úgy rendelke­zik, hogy a bírói függetlenség egyik legfontosabb pillére a méltó bírói illetmény. Az eme­léssel korrigálják a jelenlegi illetményrendszer számos problémáját is, az új rendszer jobban fogja ösztönözni a fia­tal jogászokat a bírói hivatás vállalására. Jobban elismeri a sokéves gyakorlattal rendelkez Egy szintre kerül az ügyészek és a bírák fizetése ző bírák munkáját és a vezetői felelősséget is, így várhatóan többen fognak pályázni a fel­sőbb fokú bíróságokra. Ré­pássy Árpád megköszönte a bíróknak, hogy évek óta olyan teljesítményt nyújtanak, ami a magyar igazságszolgáltatást Európa élvonalában tartja. Az igazságügyi tárca tájékoz­tatása szerint a döntés közel háromezer bírát és kétezer ügyészt érint. Polt Péter, Varga Judit miniszter és Répássy Árpád. Ösztönzőbb lesz az új illetményi rendszer Fotó: MTI POLT PÉTER: ÍGY VÁLIK TEUESEBBÉ AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS Polt Péter legfőbb ügyész hangsú­lyozta, a kormánydöntéssel uniós szintre nő a bírák és ügyészek ja­vadalmazása, ez megfelel annak a felelősségteljes munkának, amit végeznek. Közölte, fontos, hogy a két szervezetben azonos szinte­ken azonos jövedelmek legyenek. Nem egyszerű illetményemelés­ről, hanem az igazságszolgáltatás korszerűsítéséről, a jogszolgáltatás teljesebbé tételéről van szó. Piros alma Fajta: Pin óva KIVÁLÓ MINŐSÉG CSAK ENNYIÉRT! Wi spof­e 500 g (1Hűtött P *! -12% Kockázott bacon Bükkfával füstölt 1 kg ) 1398 Ft699 ■ 1239 *A beszállító által megadt ShbBkB&hI VITA D'OR Napraforgó­­étolaj -18% ?6S299 f­an Akciós termékeink már az akció első napján elfogyhatnak, s­zák és forintban értendők. Nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. A lapraforgó-étoly­i minimum tömegét vagy méretét jelöli. HUSFARM Friss sertéscomb Csont nélkül Változó kiszerelésben kapható SZUPER 4RÍ 11 i Gothár Péter rendező bevallotta a zaklatást BUDAPEST Maga Gothár Péter ismerte el, hogy elfo­gadhatatlan módon köze­ledett egy kolléganőjéhez. Erkölcstelen viselkedése miatt kirúgták a Katona Jó­zsef Színházból. Véget ért a találgatás, ki volt a titokzatos színházi zaklató. A Facebookon ismerte be Got­hár Péter, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth­­díjas magyar filmrendező, a kultikus Megáll az idő című film készítője, hogy ő az, aki szexuálisan közeledett a Katona József Színházban több színész­nőhöz. Mint írja: egy éve erköl­csileg elfogadhatatlan módon közeledett a színházban egy munkatársnőjéhez, akitől pár nappal később bocsánatot kért és kapott tőle. Nagyon sajnál­ja, ami történt, ahogyan azt is, hogy nyers stílusával, rossz mo­dorával vagy erkölcsileg kifogá­solható viselkedésével valaha is bárkit megbántott. A Színház és Filmművészeti Egyetem közöl­te, náluk Gothár maga kezde­ményezett etikai vizsgálatot. Schilling Árpád rendező is reagált, kifejtette, aki a színpa­don fiatal színésznőket fogdos, és ezt rendezői módszernek ne­vezi, az aljas ember. A Katona József Színház kedden közölte, azonnali ha­tállyal szerződést bontott egy munkatársával, mert a veze­tőség tudomására jutott, hogy több esetben is erkölcsi határo­kat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival. MW Egyre több migráns tart a déli határ felé EURÓPA Növekszik a mig­­ránsok száma Szerbiában, a magyar határ közelében lévő Magyarkanizsán. Hol­landiában 25 embert talál­tak egy hűtőkonténerben. Nyolc külföldi embercsem­pészt őrizetbe vettek Piemont régióban, egy torinói ügyvé­det házi őrizetbe helyeztek. A bűnbanda havonta többször csempészett az országba ille­gális bevándorlókat, akik fe­jenként 8000 eurót (2,6 millió forint) fizettek érte. A migrán­­sok Abu-Dzabiból és Máltáról repülővel érkeztek Olaszor­szágba. Ugyancsak Torinóban 36 migránst találtak furgon­ba zsúfolva, a két pakisztáni sofőrt letartóztatták. Hollandiában kis híján megismétlődött az Angliá­ban nemrég történt tragédia: tegnap ugyanis 25 embert találtak egy hajó fedélzetén, egy hűtőkonténerben. Egyre több az illegális bevándorló Boszniában, és Szerbiában is, a magyar határnál lévő Magyarkanizsán. Célba vet­ték a szerb-magyar határt is, naponta tucatjával buknak le. Legutóbb 2015-ben alakult ki ilyen kritikus helyzet. Az égei-tengeri szigeteken Görögország bezár három túl­zsúfolt menekülttábort, és he­lyettük zárt központokat hoz­nak létre. Ezekben azokat az illegális migránsokat helyezik majd el, akiket repülővel szál­lítanak vissza a hazájukba. Az Ocean Viking civil migránsmentő hajó a legutób­bi két nap alatt 125 embert mentett ki a tengerből a líbi­ai partok közelében, írta az Ansa hírügynökség. MW Gyermekéletért küzdő mentődolgozók zárták le az Üllői utat a Heim Pál Kórháznál, hogy teret tudjanak adni annak a mentőhelikopternek, amely egy életveszélyesen sérült 3 éves gyermekkel szállt le a forgalmas útszakaszra. Minden másodperc számított: a gyermeket egy Csobánká­­nál történt autóbaleset helyszínéről szállították a kórházba ForáOMSZ

Next