Vasuti és Közlekedési Közlöny, 7. évf. (1876)
1876-01-13 / 2. szám
2. szám. Budapest, 1876. január 13 Hetedik évfolyam KÖZPONTI vasúti és közlekedési közlöny. Megjelenik minden csütörtökön. Tartalom: A vasúti üzlet biztosítása. 1. — Kisérletek folytatólagos dörzsfékekkel. — A vasut-épitési pénzügyi kezelés. — Vizbeszerzés az istriai vasutakon. — Magyar vasúti igazgatók értekezlete. — A Dunagőzhajózási társaság. — A sinkapocs-csavarok megerősítésének uj módja. — Szakközlönyünk Vasúti hirek. — Vegyesek. — Kormányrendeletek. — Igazgatási és forgalmi hivatalos értesítések. — Hirdetések. Szerkesztési iroda Vadász utcza 9. sas. I. ein. Előfizetési díj : Házhozhordással vagy postai küldéssel egész évre 8 ft „ „ „ „ félévre . 4 „ Kiadóhivatal : Vadász utcza 9. sz. I. evn. A vasúti üzlet biztosítása. I. Tagadhatlan, hogy a vasúti balesetek száma mindenütt ugy szólván folytonos növekedésben van . Nagy gonddal és alapossággal fürkészik a kormányok e baj kútforrásait, és nagy hévvel vádolja miattuk a felzúdult közvélemény kötelesség mulasztással és buzgalom hiányai a vasúti igazgatóságokat, melyek azután a felelősséget, rendszerint végrehajtó közegeire szokták esetről esetre hárítani. Pedig csaknem minden tevőleg vagy szenvedőleg azokban részesek által igen alacsonyan szokott azon néppont megválasztatni, melyből a baleseteket megítélik. Nem a legkitűnőbb technika, sem pedig a legszigorúbb administrate nem biztosítja valamely vasút üzlete biztonságának lehető legnagyobb mérvét, hanem csupán és egyedül az összes szervezet egészséges állapota. Egészségesnek pedig csak azon szervezet mondható, melynek egyes részei egyaránt állanak feladatuk színvonalán, s mely a helyi és időviszonyokból ugyszólván önként fejlődött. Ha egy különben minden tekintetben kitűnő vasút szolgálati szabályzatai közt csak egy is akadna, mely nem eléggé szabatos szövegezése miatt félreértésekre adhatna alkalmat, úgy az ez által a legkevésb biztonságot nyújtó vasúttá válhatnék a maga nemében. A vasúti forgalomnak folytonosan csökkenő biztonsága, melyet az utóbbi években csak nem mindenütt tapasztalunk, nem jele tehát csupán az alkalmazásban levő szerkezeti és üzleti rendszerek bizonyos műszaki vagy üzleti szervei hiányosságának, hanem némely más jelenségekkel együtt, azok munkaképességének a forgalmi igények által történt túlhaladásának, s az illető szervezetek vénülésének biztos kórjele. A vasúti balesetek baja soha sem lesz gyökeresen orvosolható, mert ott, hol mint a vasúti forgalomnál oly nagy tömegek jönnek gyors mozgásba, törések és zökkenések mindig fognak előfordulni. Legkevésbé lehet azonban e bajokon, azok egyes részein műkedvelők és felületes szakképzettségűek módjára alkalmazandó műtétek vagy tapaszolások által segíteni, hanem heroicus gyógymóddal kell azokat belülről kifelé megközelíteni, hogy észszerű korlátok közt maradjanak. Az erre megkívántató gyógyfüvek felkeresését és megjelölését a következőkben fogjuk megkísérleni. A vasúti forgalom veszélyessége viszonylagos és annál gyakrabban félreértett fogalom, mennél kevésbé van még maga a „baleset" szóval egybekötött fogalom megállapítva és tisztázva. Némely vasúti tekintély csupán a tulajdonképeni üzlet kezelésénél előforduló eseményeket számítja a vasúti balesetekhez, mások pedig ez elnevezés alatt mindazon baleseteket értik, melyek a vasutak összes készüléke (ide értve a műhely- és árurakodási sat. szolgálatot is) által idéztetnek elő, így például Angliában 1871. november 1-éig, midőn a parliamentnek egy erre vonatkozó szabályzata jelent meg, nagy száma a vasúti alkalmazottak elszerencsétlenülésének nem számíttatott a vasúti balesetek közé. Ama szabályzat más tekintetben ismét messze megy, mert ott most például a vasúti hidakról való leesés, vagy a társulatok kőbányáiban végzett kőrakodások alkalmával történő sérülések is és többfélék a vasúti balesetekhez soroltatnak. E határozatlanság a vasúti balesetek alapos megítélésének és igazságos tárgyalásának, nem különben a különböző vasutak biztonsági mérve helyes egybehasonlításának egyik fő akadályát képezi. E fogalom megállapításának kellene a nemzetközi statisztikai congressusok egyik fő feladatát képeznie, s leghelyesebben olykép volna megállapítandó, hogy vasúti baleseteknek tekintetnek mindazon események, melyek a vasúti üzletnek, mint ilyennek összes kezeléséből, és a kötelezőleg ahhoz tartozó készülékek hiányosságából erednek. Valamely üzletmód veszélyes lehet az utasok, egy másik a vasutak alkalmazottaira nézve. A kettőre vonatkozó feltételek igen különbözők. Csak az előbbi érdekli a közönséget és izgatja fel a közvéleményt. Az államgazdaság és az emberiség szempontjából mindkettő hason jelentőségű. Csakis ez utóbbiak álláspontja jöhet e komoly kérdés tárgyalásánál tekintetbe. Igen gyakran alkalmazott téves eljárás a vasúti üzlet biztonságának egybehasonlító megítélésénél a vasútvonalak hosszát, vagy a szállított személyek számát, vagy a továbbított áruk mennyiségét, vagy a használt kocsik számát, vagy pedig a vonalak menetsebességét sat. a megesett elszerencsétlenülések és sérülések számával összehasonlítva alapul venni. E tényezők egyike sem gyakorol egyedül döntő befolyást a vasúti üzlet biztonságára, hanem azoknak a pálya emelkedései és kanyarulatai, az éghajlat, az építkezések és üzleteszközök szerkezeti rendszere és jó állapota, az igazgatás és kezelés módja, az üzletvezetés körüli irányadó elvek, valamint a hivatalnokok és munkások értelmi képességének lényeges befolyása melletti számtalan változatossággal lehető összműködése feltételezi utolsó sorban valamely vasút üzlete biztonságának viszonlagos mérvét, s e szerint egy berendezés vagy egy szerkezet sem mondható absolut czélszerűnek s mindegyik csak saját forgalmi viszonyai közepette az. A biztonsági intézkedéseknek ugyanazon mérve, mely például a Nándor császár északi vasút számára kitűnő sőt nélkülözhetlen, a Károlyváros-Fiumei vasút részére lehetőleg sőt valószínűleg képtelenség lesz. És így megtörténhet még az is, hogy valamely ma kiváló biztonságot nyújtó berendezés, ugyanazon pályán idővel helytelenné sőt veszélyessé is válhat. E tekintetben az irányadó eszmék látszólag legkülönösebb, és óvatlanoknak a műszaki meggyőződések bizonytalansága és kétessége feletti gúnyolódásokra alkalmat szolgáltató átalakulásainak voltunk, különösen a vasúti üzlet biztonságának alapjaira vonatkozólag is tanúi, melyek a legtöbb esetben teljesen voltak a viszonyok változása által igazolva. így például, míg az ötvenes évek elején csakis a hat keréken futó kocsik tartottak a vasúti üzlet biztonsága igényeinek megfelelőknek, ma már, a gyakorlat ez állítás tarthatlanságát fényesen bebizonyítván, a használatban levő hat kerekű vasúti kocsik száma aránylag csak igen csekély. A vasúti forgalom fejlődésének középkorában, és még mielőtt a villanyos távíró a vasúti üzlet nélkülözhetlen segédeszközévé vált volna, a vasúti személyzet közti közlések felette nagy száma tartatott szükségesnek, és e czél elérésére a leghathatósb eszköznek birtokába tekintették magukat jutottaknak az illetők, midőn a villanyos harangjelző készülékek lettek a vasutakon alkalmazva. E complicált jelzőrendszer jó biztosító eszköz oly vasutakon, melyekmérsékelt forgalma s vonataiknak huzamos időközökbeni egymásutánja az egyes jeleket meg képződni, s megkülönböztetni engedi, de a veszélyek valóságos és bő forrásává válik oly vonalokon, melyeken a vonatok szünteleni menete és jöveje a harangjeleket gyakran érthetlen és szakadatlan csengéssé változtatja. Amig a vasutak terjedelmes kapcsolatok nélkül mintegy el-