Vasuti és Közlekedési Közlöny, 10. évf. (1879)

1879-03-26 / 13. szám

99 s el vannak lassan hárítva mindazon romok, a­melyek a múltból származva a jövő egészségesebb alakulásnak komolyan útját állották. Ezen romok közé tartozott a magyar észak-nyugati vasút is. Ezen vasút-tervezet történetének főbb vonásai igen érdekes világítást nyújtanak azon egész korszaknak vérmes felfogására. Az 1870. évi XLI. t.-czikkel beczikkelyezett engedély­okmány szerint jogot nyert Strousberg Bethel Henrik egy vas­utat a Komárom melletti Dunaparttól, Érsekújváron át, Tren­csénig kiépíteni. Az engedély 23. §-a szerint azonban engedélyes egyedül az Érsekújvártól Trencsénig építendő vonalszakaszra nyert éven­kint s mértföldenkint 33.900 frtig terjedő állambiztosítást (s ezen­felül a törlesztési hányad biztosítását), míg ellenben a komárom érsekújvári vonal­szakasz sem ily biztosításban, sem pedig bármely más segélyben nem részesült. Ehez képest tehát a társulat értékpapírjainak kétféléknek, biztosítottaknak s nem biztosítottaknak kellett volna lenniök. E mellett a kibocsátandó elsőbbségi kötvények az engedély­­okmány 21. §-a szerint csak oly összeg erejéig lettek volna kibocsátandók, mely a biztosított jövedelem 3/s rész %-nak megfelel, a­miből következik, hogy a komárom-érsekújvári vasútrészre nézve, elsőbbségi kötvényeket kibocsátani nem volt szabad. A pénzbeszerzés a fentebb elősorolt feltételek mellett rendkívül nehéznek bizonyult, mely nehézségeket azon időben folytatott hosszas tárgyalások daczára sem sikerült eloszlatni. Ezen körülménynek egyébiránt nemcsak a pénzbeszerzési, hanem az építési kérdésre is hátrányos következményei voltak, a­mennyiben a komárom-érsekújvári szakasz az egész észak­nyugati vasút kiegészítő része lévén, ezen szakasz kiépítésének biztosításáig, vagy legalább építési tőkéjéből 30 százaléknak az engedélyokmány 6. §-a értelmében leendő kimutatásáig azon vonalszakaszokra sem adathatott meg az építési engedély, melyeknek terveit az engedélyesek bemutatták, s melyeken a közigazgatási bejárás is eszközöltetett. Fentebbi nehézségeket növeltek még hadászati szempont­ból, jelesen a komáromi erődítmények érdekében felmerült követelések, melyek kielégítésére nézve a társulat kötelezettsége egészen kétségtelennek nem bizonyult. Ezen nehézségek kiegyenlítést nyertek volna egy 1872. évi január hóban létrejött egyesség által, melynek értelmében a két külön természetű pálya­szakasz között különbség megszün­tetvén, az érsekujvár-trencséni vasútra biztosított mértfölden­kinti 33,900 frtnyi évi tiszta jövedelem az egész komárom­trencséni vonalra lett volna kiterjesztendő oly módon, hogy a biztosítás maximuma mértföldenkint 27,330 frtot tegyen, illetőleg az eredetileg 1664/ioo mértföldre 33,900 frtjával adott 564,096 frtnyi biztosítéki maximum az egész 6064/iop mértföld hosszú vonalra felosztassék. Ezen egyezmény alapját képezte azon törvényjavaslatnak, melyet az akkori kormány a képviselőháznak benyújtott, de mely az ülésszak bezárása folytán az országgyűlésen nem tár­gyaltathatott. Az engedélyesek képviselői már akkor, 1872-ben kijelen­tették, miszerint készek a novelláris törvényjavaslat alapján az építéshez tüstént hozzáfogni, ha a kormány megengedi, hogy a komárom-trencséni egész vonalra szükséges tőke 3/s részben elsőbbségi kötvények s 2/s részben részvények kibocsátása által szereztessék be, a­mire azon választ nyertek, hogy a kormány a novella benyújtásakor elfoglalt álláspontjához ragaszkodik ugyan, de nincs azon helyzetben, hogy a törvényhozási tárgya­lás előtt e tekintetben saját hatáskörében intézkedhessek, azt azonban megengedhetőnek találta a kormány, hogy az enge­délyesek az építés megindítására szükséges pénz beszerzése czéljából akár az eredeti engedélyokmány alapján bocsássák ki az összes értékpapírokat, akár pedig egyelőre csak annyi elsőbbségi kötvényt, mennyit úgy az eredeti engedély, valamint a novella alapján kibocsátani jogosítva vannak. A kormány erre az engedélyt megszűntnek nyilvánította, és az engedélyesek által 650.000 frtnyi pénztári jegyekben letett biztosítékot az állam javára lefoglalta, mire az enge­délyesek kártérítési igénynyel léptek fel és az építési előmun­kálatok körül szenvedett káraikat 3.283.241 frt 75 krral mu­tatták ki, mely kártérítési igények azonban a kormány részéről alaptalanoknak nyilváníttattak. Később oly nyilatkozatot adtak be az engedélyesek, hogy mindennemű kártalanítási igényeikről lemondanak, ha a kor­mány az engedélyokmány 6-ik §-a értelmében letett biztosítékot visszaszolgáltatja. Az engedélyeseknek 1873-as november hóban tárgyalt ezen kérelme méltányossági tekinteteknél fogva, már az akkori kor­mány által figyelembe vehetőnek találtatott. Indokul szolgáltak nevezetesen a következő körülmények : 1. a pénzbeszerzés és a társulat alakítása körüli nehéz­ségek, tekintve az és az időben kezdetét vett súlyos pénzvál­sági viszonyokat ; 2. azon nehézségek, melyek hadászati szempontból támasz­tott követelések folytán merültek fel; 3. azon körülmény, hogy az újabbi megállapodások törvény­hozásilag kellő időben nem tárgyaltathattak; végre 4. az, hogy az engedélyesek sok költséget fordítottak a vállalatra, s e költségek megtérítésére kevés kilátásuk volt. A kérdés azonban sem akkor, sem később végelintézést nem nyert. A jelen kormánynak állást kellett foglalnia ez ügyben azon eshetőséggel szemben, hogy az engedélyesek, illetőleg azok jogutódai részéről perrel támadtatnék meg az államkincstár és ezért mindenekelőtt kötelességének tartotta ezen ügyet jogi szempontból megvizsgáltatni. A meghallgatott kincstári jogügyi igazgatóság e részbeni véleményében az engedélyeseknek a biztosíték visszaszolgálta­tása iránti kérelmét méltányosnak találta és a kiegyezést az államkincstár érdekében is kívánatosnak jelezte. Ennek folytán a kormány az engedélyesekkel, illetve most már azoknak jogutódaival, tárgyalásba bocsátkozott s ennek alapján oly egyezményt kötött, melynek értelmében az enge­délyesek a kincstár ellen támasztott mindennemű kártérítési igényeikről lemondanak, viszont nekik 650,000 frt névértékű magy. kir. pénztári jegyekben lefoglalt biztosítékuk visszatérí­téséül 650,000 forint névértékű értékpapírok fognak kiszolgál­tatni, s pedig 400,000 frt névértékű és 1878. évi november hó 1-től kamatozó magyar földhitelintézeti záloglevelekben és 250,000 frt névértékű s ugyancsak 1878. évi november hó 1-től kamatozó magyarországi földtehermentesitési kötvényekben, mely ö­sszeg körülbelül 600,000 frt valóságos értéknek felel meg, ezen­felül az államkincstár javára esnek az engedélyesek által pénztári jegyekben letett 650.000 forintnyi biztosítéknak időközi kamatai. Mind elméleti, mind gyakorlati szempontból szükségesnek találjuk mi is a mennél gyorsabb rendezést. Elméletileg szükséges azért, mert az állam a szigorú jog elvei szerint csakugyan nehezen járhat el akkor, a­mikor oly idegen pénzek vannak kezei közt, a­melyeknek tulajdonosai semmi kárt nem okoztak,­­ minthogy a vasúti biztosíték letétele sokkal inkább az engedélyokmányban foglalt határozatok szi­gorú megtartását, semmint a kiépítés biztosítását czélozza. Gyakorlatilag pedig szükséges e rendezés azért, hogy a multak ezen romja is minden per nélkül eltakaríttassék, a­mit annál inkább megtehet a törvényhozás, mivel 8 évi interka­láris kamatokat s a mellett azon különbséget, mely a készpénz és a jelenleg adott (s mellesleg megemlítjük, a pénzügyminiszer állítása szerint, az államkincstár birtokában levő­ értékpapírok tényleges értéke közel van, megnyeri az államkincstár. Mindezen okok sürgetőleg szólnak a javaslat elfogadása mellett, s nem is kételkedünk, hogy az meg is fog történni. Törvényjavaslat: A mezőtúr-szar­vasi másodrendű vasút kiépí­tés­é­r­e 1. 1. §. A tiszavidéki vasút mezőtúri állomásától Szarvas városig vezetendő másodrangú vasút kiépítése tárgyában előter­jesztett engedélyokmány jóváhagyatván, beczikkelyeztetik. 2. §. E törvény kihirdetése napján lép életbe s végre­hajtásával a közmunka- s közlekedési- és a pénzügyminister bizatik meg. Budapest, márczius 10-én 1879. Péchy Tamás s. k. A mezőtúr-szarvasi 2-ed rendű vasút kiépítése iránti törvényjavaslat indokolása. 1872-dik évben akkori hivatali elődöm törvényjavaslatot nyújtott be az országgyűléshez, a tiszavidéki vasút által terve­zett mezőtúr-szarvas-orosházi vasút kiépítése iránt. Időközben azonban oly körülmények állottak be, melyek folytán az említett törvényjavaslat tárgyalás alá sem vétethetett, minélfogva e vasút kiépítésének kérdése, legalább hosszabb időre elejtettnek volt tekinthető. Újabban azonban a jelentékeny iparral és gabna­termelés­sel bíró Szarvas mezőváros, mely útjainak az év nagy részén át járhatlan volta miatt, leginkább érezte a biztos és gyors közlekedést közvetítő vasút hiányát, a tárgyalásba bocsátkozott

Next