Vasuti és Közlekedési Közlöny, 10. évf. (1879)

1879-01-22 / 4. szám

4. szám. Budapest, 1879. január 22. Vasuti és közlekedési közlöny. Szerkesztési iroda: V., Vadász-u­t­za 14. sz. földszint. Előfizetési dij: Házhozhordással v. postai küldéssel egész évre 8 frt. »­V félévre 4 . Kiadó-hivatal: V., Vadiász-utcza 4. sz. földszint. Megjelenik minden szerdán. TARTALOM : A vasutak kárbiztositási ügyéhez. — A vasutak évi üzletjelentéseinek egyöntetűsége érdekében. — A vasuti alkalmazottak mellékes foglalkozásáról. — Olasz vasutak. — Személyi hirek. — Vasuti hirek. — Távirdai hirek. — Hajózási hirek. — Kormányrendelet. — Szakirodalom. — Vegyesek. — Igazgatási és forgalmi hivatalos értesítések. — Hirdetések. A vasutak kárbiztositási ügyéhez. Lapunk f. évi januárhó 8-án megjelent 2-ik számában már közöltük volt azon feltételeket, melyek mellett a közmunka és közlekedési m. k. minisztérium vasutainknál a tű­z és szállítási károk elleni biztosítást megszüntethetőnek vélné. Ezen közlé­sünket, ha jól emlékezünk, két napi­lap vette át minden meg­jegyzés nélkül; a közgazdasági érdekek ipar­iexcellence kép­viselője a „Pester Lloyd" azonban figyelmére sem méltatta jegy­zékünket, pedig bizton vártuk, hogy a kormány eme intézke­dését bírálat alá fogja venni. E hallgatás okát ma már meg­tudjuk fejteni, valószínűleg nem akart praeoccupálni a biztosító társulatok nézeteinek, melyek a nevezett lap f. hó 18-án meg­jelent számában közzétett emlékiratban nyertek kifejezést, s e nézetek természetesen erély­es pártolásban részesülnek a „Pester Lloyd"-nál. Az első magyar általános biztosító­társaság emlék­iratával végre elkészülvén, a „Pester Lloyd" is elérkezettnek látta az időt arra, hogy ezen, nemcsak a biztosítási körök, de a nagy­közönségnél még inkább érdeket keltött ügyről szóljon ; közli tehát az említett, szerinte jeles emlékiratot egész terje­delmében, előre bocsátván azon megjegyzést, hogy a kor­mány intézkedése sajnálatos beavatkozás a vas­úti igazgatóságok jogkörébe, mely ellen a „Pester Lloyd" értesülése szerint az igazgatóságok tagjai az őket egyetemlegesen terhelő felelősségnél fogva határozott, esetleg a kincstár irányában indí­tandó perben kifejezésre találó óvást emelend­n­e­k. Nem tudjuk, mennyiben alapos a „Pester Lloyd" értesülése , de ha csakugyan oly erős oppozitió van kifejlődésben a vasúti igazgatóságok körében a kormány rendszabálya ellen, ez igen idő­előtti, mert nem bevégzett tényről van szó, a­mennyiben a kormány egyelőre még csak egyszerűen jelezte azon álláspontot, melyet a vasutak gazdaságos ügykezelésével szoros összefüggésben álló kárbiztosítások tekintetében érvényesíteni kívánna;­­ a köl­csönös kapacitatió tehát nem lett kizárva. Határozottan alapta­lan azonban azon ellenvetés, mintha a kormányi­­ntézkedés az igazgatóságok jogkörébe vágna; ennek megc­áfolásául elég az engedélyokmányok azon határozataira utalni, melyek a gazda­ságos ügyvitelnek a kormány részéről való ellenőrzését és sza­bályozását világosan kikötik ; azt hiszszük ennélfogva, hogy az igazgatóságok tagjai korántsem foglalhatnak el e kérdésben oly álláspontot, minőt nekik a „Pester Lloyd" tanácsol, — akarjuk mondani tulajdonit, — nem is féltjük tehát a kincstárt attól, hogy esetleges pereknek lehetne kitéve a kormány intézkedése folytán. De lássuk az e. rm­. biztosító-társulat emlékiratát. E szerint a hazai tizennyolcz vasut-társulat tűz- és szállítási károk ellen összesen 6.620,000 frt erejéig biztositott s ezért fizetett 175,055 frt­­biztosítási évdijat. A vasutak által 1874 és 1875, tehát csak két évről szerkesztett statistikai kimutatás szerint sokkal magasabb évdij fizettetett ki a biztosító társulatoknak a tényleg előforduló károk értékénél. Ezen körülmény arra indí­totta a vasút­társulatokat, hogy a kölcsönös biztosítás kivihető­ségét megbeszéljék.­­ Hosszas tárgyalások után végre azon meggyőződésre és határozatra jutottak, „hogy miután a kölcsönös biztosítás életbeléptetése igen nagy és alig legyőzhető nehézségekbe és akadályok­ba ütközik, szállíttassanak fel a biztosító-tár­sulatok az eddig fizetett díjaknak 30°/v­al való leszállítására, mely esetben a kölcsönös bizto­sítás fe­lesleges volna." Ezután megjegyeztetik az emlék­iratban, hogy a vasutak által csupán két év adatai alapján tett átlag­számítás nem felel meg a vasúti biztosítási ügyletből elért tényleges haszon­adatoknak. Két év eredménye nem szolgálhat alapul arra, hogy az ügylet természete és az elért haszonra nézve biztos és alapos következtetést lehessen vonni. Ezen állí­tás alapossága kitűnik azon körülményből, hogy ha a vasutak az 1874/75. évi kimutatáshoz a megelőző 1873-as év eredményét hozzáadták volna, a vég­eredmény azt derítette volna ki, h­ogy a biztosító társulatok nemcsak hogy számba vehető hasznot el nem értek, sőt ellenkezőleg a három évi ügylet 44.500 frt tény­leges veszteséget okozott. Az emlékirat ezután kimutatja azon károkat, melyek az egyes vasutakon 1873. évben előfordultak, s megjegyzi, hogy hasonló, sőt még rosszabb évek könnyen előjöhetnek, melyek aztán a most rózsás színben festett szép eredményeket könnyen semmivé teszik. Eléggé indokolva látja tehát azon esélyt, hogy a koc­kázatnak saját számlára való elvállalása később megbánásra szolgálhatna okul. A vasutak által kivánt, túl magasnak talált díj­leszállítás helyett az e. m. általános biztosító társulat más ajánlatot tett a vasutaknak, t. i. hogy a vasúti biztosítási ügyletből eredő tiszta nyeremény fele részét átengedi. Ezen javaslatot a vas­utak nagy megelégedéssel fogadták, nevezetesen a tiszavidéki, alföldi, északkeleti, kassa-oderbergi, e. erdélyi és nyugoti vasu­tak az e javaslat alapján szerkesztett egyezményt tényleg alá­írták s a többi kisebb és nagyobb vasutak kétségkívül hozzá­járultak volna ezen egyezményhez, ha a közlekedési ministérium meg nem akadályozza a terv kivitelét az­által, hogy a pályák­nál az eddigi biztosítások megszüntetését s e helyett az önbiz­tosítás alkalmazását ajánlotta. Ezen, az állam veszélyére és kárára létesítendő önbiztosítás oly értelemben vétetik, miszerint a vasutaknak jövőben nem engedtetnék meg az eddig fizetett­­ díjaknak az üzleti számlákba való beállítása, míg ellenben a fölmerülendő kártérítési összegek a vasutak üzleti számlája, illetőleg a kincstár által fizettetnének. Ezen önbiztosítási módozat ellen az emlékirat következő érveket hoz fel, u. m.: 1. Sem a vasutak, sem az állam nem lehetnek arra hivatva, hogy nagy, koc­kázattal járó biztosítási ügyletet kössenek, minthogy a vasúti önbiztosítás eddig egy euró­pai államban sincs alkalmazva, és mindenütt a biztosító­ társulatok fedezik bizonyos meghatá­rozott díjak fizetése ellenében az esetleges károkat. 2. Hazánk nagyobb pályái több oly állomással birnak, melyek a forgalom gyúpontjait képezik, s a­hol az épületek, mozdonyok, áruk, anyagszerek, forgalmi eszközök óriási értéket képviselnek. Az ily helyeken könnyen támadható tűz (a­mint az Trieszt, Salzburg és Bécsben stb. az utóbbi években előfor­dult) százezrekre menő kárt okozhat.­­ Egy nagyobb gépgyár, vagy némely raktár is félmilliónyi értéket képviselhet, s tűz­veszélyes voltánál fogva könnyen hamuvá éghet el. Mily érzé­kenyen érintené bármelyik vasúttársulatot, ha ily szerencsét­lenség következtében évek során át üzleti hiánylattal volna kénytelen dolgozni, míg az eddig szokásos biztosítási évdíjak által minden ily eshetőségtől mentve van. Egy kisebb társaság, mely azon kedvező helyzetbe jutott, hogy maholnap az állami biztosítást nélkülözhetné, egy nagyobb, nem épen óriási kár folytán ismét azon kellemetlen körül­mények közé sodortatnék vissza, melyből saját és az állam előnyére nagy erőmegfeszítéssel csak az imént vergődött ki. A részvényesek közgyűlése ily veszélyek­kel szemben aligha elfogadhatná ezen, a rész­vényesekre nézve hátrányos rendszabályt.

Next