Vasuti és Közlekedési Közlöny, 10. évf. (1879)
1879-01-22 / 4. szám
4. szám. Budapest, 1879. január 22. Vasuti és közlekedési közlöny. Szerkesztési iroda: V., Vadász-utza 14. sz. földszint. Előfizetési dij: Házhozhordással v. postai küldéssel egész évre 8 frt. »V félévre 4 . Kiadó-hivatal: V., Vadiász-utcza 4. sz. földszint. Megjelenik minden szerdán. TARTALOM : A vasutak kárbiztositási ügyéhez. — A vasutak évi üzletjelentéseinek egyöntetűsége érdekében. — A vasuti alkalmazottak mellékes foglalkozásáról. — Olasz vasutak. — Személyi hirek. — Vasuti hirek. — Távirdai hirek. — Hajózási hirek. — Kormányrendelet. — Szakirodalom. — Vegyesek. — Igazgatási és forgalmi hivatalos értesítések. — Hirdetések. A vasutak kárbiztositási ügyéhez. Lapunk f. évi januárhó 8-án megjelent 2-ik számában már közöltük volt azon feltételeket, melyek mellett a közmunka és közlekedési m. k. minisztérium vasutainknál a tűz és szállítási károk elleni biztosítást megszüntethetőnek vélné. Ezen közlésünket, ha jól emlékezünk, két napilap vette át minden megjegyzés nélkül; a közgazdasági érdekek ipariexcellence képviselője a „Pester Lloyd" azonban figyelmére sem méltatta jegyzékünket, pedig bizton vártuk, hogy a kormány eme intézkedését bírálat alá fogja venni. E hallgatás okát ma már megtudjuk fejteni, valószínűleg nem akart praeoccupálni a biztosító társulatok nézeteinek, melyek a nevezett lap f. hó 18-án megjelent számában közzétett emlékiratban nyertek kifejezést, s e nézetek természetesen erélyes pártolásban részesülnek a „Pester Lloyd"-nál. Az első magyar általános biztosítótársaság emlékiratával végre elkészülvén, a „Pester Lloyd" is elérkezettnek látta az időt arra, hogy ezen, nemcsak a biztosítási körök, de a nagyközönségnél még inkább érdeket keltött ügyről szóljon ; közli tehát az említett, szerinte jeles emlékiratot egész terjedelmében, előre bocsátván azon megjegyzést, hogy a kormány intézkedése sajnálatos beavatkozás a vasúti igazgatóságok jogkörébe, mely ellen a „Pester Lloyd" értesülése szerint az igazgatóságok tagjai az őket egyetemlegesen terhelő felelősségnél fogva határozott, esetleg a kincstár irányában indítandó perben kifejezésre találó óvást emelendnek. Nem tudjuk, mennyiben alapos a „Pester Lloyd" értesülése , de ha csakugyan oly erős oppozitió van kifejlődésben a vasúti igazgatóságok körében a kormány rendszabálya ellen, ez igen időelőtti, mert nem bevégzett tényről van szó, amennyiben a kormány egyelőre még csak egyszerűen jelezte azon álláspontot, melyet a vasutak gazdaságos ügykezelésével szoros összefüggésben álló kárbiztosítások tekintetében érvényesíteni kívánna; a kölcsönös kapacitatió tehát nem lett kizárva. Határozottan alaptalan azonban azon ellenvetés, mintha a kormányintézkedés az igazgatóságok jogkörébe vágna; ennek megcáfolásául elég az engedélyokmányok azon határozataira utalni, melyek a gazdaságos ügyvitelnek a kormány részéről való ellenőrzését és szabályozását világosan kikötik ; azt hiszszük ennélfogva, hogy az igazgatóságok tagjai korántsem foglalhatnak el e kérdésben oly álláspontot, minőt nekik a „Pester Lloyd" tanácsol, — akarjuk mondani tulajdonit, — nem is féltjük tehát a kincstárt attól, hogy esetleges pereknek lehetne kitéve a kormány intézkedése folytán. De lássuk az e. rm. biztosító-társulat emlékiratát. E szerint a hazai tizennyolcz vasut-társulat tűz- és szállítási károk ellen összesen 6.620,000 frt erejéig biztositott s ezért fizetett 175,055 frtbiztosítási évdijat. A vasutak által 1874 és 1875, tehát csak két évről szerkesztett statistikai kimutatás szerint sokkal magasabb évdij fizettetett ki a biztosító társulatoknak a tényleg előforduló károk értékénél. Ezen körülmény arra indította a vasúttársulatokat, hogy a kölcsönös biztosítás kivihetőségét megbeszéljék. Hosszas tárgyalások után végre azon meggyőződésre és határozatra jutottak, „hogy miután a kölcsönös biztosítás életbeléptetése igen nagy és alig legyőzhető nehézségekbe és akadályokba ütközik, szállíttassanak fel a biztosító-társulatok az eddig fizetett díjaknak 30°/val való leszállítására, mely esetben a kölcsönös biztosítás felesleges volna." Ezután megjegyeztetik az emlékiratban, hogy a vasutak által csupán két év adatai alapján tett átlagszámítás nem felel meg a vasúti biztosítási ügyletből elért tényleges haszonadatoknak. Két év eredménye nem szolgálhat alapul arra, hogy az ügylet természete és az elért haszonra nézve biztos és alapos következtetést lehessen vonni. Ezen állítás alapossága kitűnik azon körülményből, hogy ha a vasutak az 1874/75. évi kimutatáshoz a megelőző 1873-as év eredményét hozzáadták volna, a végeredmény azt derítette volna ki, hogy a biztosító társulatok nemcsak hogy számba vehető hasznot el nem értek, sőt ellenkezőleg a három évi ügylet 44.500 frt tényleges veszteséget okozott. Az emlékirat ezután kimutatja azon károkat, melyek az egyes vasutakon 1873. évben előfordultak, s megjegyzi, hogy hasonló, sőt még rosszabb évek könnyen előjöhetnek, melyek aztán a most rózsás színben festett szép eredményeket könnyen semmivé teszik. Eléggé indokolva látja tehát azon esélyt, hogy a kockázatnak saját számlára való elvállalása később megbánásra szolgálhatna okul. A vasutak által kivánt, túl magasnak talált díjleszállítás helyett az e. m. általános biztosító társulat más ajánlatot tett a vasutaknak, t. i. hogy a vasúti biztosítási ügyletből eredő tiszta nyeremény fele részét átengedi. Ezen javaslatot a vasutak nagy megelégedéssel fogadták, nevezetesen a tiszavidéki, alföldi, északkeleti, kassa-oderbergi, e. erdélyi és nyugoti vasutak az e javaslat alapján szerkesztett egyezményt tényleg aláírták s a többi kisebb és nagyobb vasutak kétségkívül hozzájárultak volna ezen egyezményhez, ha a közlekedési ministérium meg nem akadályozza a terv kivitelét azáltal, hogy a pályáknál az eddigi biztosítások megszüntetését s e helyett az önbiztosítás alkalmazását ajánlotta. Ezen, az állam veszélyére és kárára létesítendő önbiztosítás oly értelemben vétetik, miszerint a vasutaknak jövőben nem engedtetnék meg az eddig fizetett díjaknak az üzleti számlákba való beállítása, míg ellenben a fölmerülendő kártérítési összegek a vasutak üzleti számlája, illetőleg a kincstár által fizettetnének. Ezen önbiztosítási módozat ellen az emlékirat következő érveket hoz fel, u. m.: 1. Sem a vasutak, sem az állam nem lehetnek arra hivatva, hogy nagy, kockázattal járó biztosítási ügyletet kössenek, minthogy a vasúti önbiztosítás eddig egy európai államban sincs alkalmazva, és mindenütt a biztosító társulatok fedezik bizonyos meghatározott díjak fizetése ellenében az esetleges károkat. 2. Hazánk nagyobb pályái több oly állomással birnak, melyek a forgalom gyúpontjait képezik, s ahol az épületek, mozdonyok, áruk, anyagszerek, forgalmi eszközök óriási értéket képviselnek. Az ily helyeken könnyen támadható tűz (amint az Trieszt, Salzburg és Bécsben stb. az utóbbi években előfordult) százezrekre menő kárt okozhat. Egy nagyobb gépgyár, vagy némely raktár is félmilliónyi értéket képviselhet, s tűzveszélyes voltánál fogva könnyen hamuvá éghet el. Mily érzékenyen érintené bármelyik vasúttársulatot, ha ily szerencsétlenség következtében évek során át üzleti hiánylattal volna kénytelen dolgozni, míg az eddig szokásos biztosítási évdíjak által minden ily eshetőségtől mentve van. Egy kisebb társaság, mely azon kedvező helyzetbe jutott, hogy maholnap az állami biztosítást nélkülözhetné, egy nagyobb, nem épen óriási kár folytán ismét azon kellemetlen körülmények közé sodortatnék vissza, melyből saját és az állam előnyére nagy erőmegfeszítéssel csak az imént vergődött ki. A részvényesek közgyűlése ily veszélyekkel szemben aligha elfogadhatná ezen, a részvényesekre nézve hátrányos rendszabályt.