Vasuti és Közlekedési Közlöny, 10. évf. (1879)
1879-12-03 / 83. szám
525 főváros visszariadt azon roppant költségtől, mely a mű kivitelével összeköttetésben volt, erre képtelennek nyilvánítván magát. Az idő haladt, és a szabályozásból semmi sem lett. 1848-ban gr. Széchényi István ezen ügyet is felkarolta, de miután az egész ország összes vízszabályozási műveleteire csak két millió forint szavaztatott meg az akkori költségvetésben, ezen összeggel nem lehetett valami nagy dolgot csinálni itt Budapestre nézve, még akkor sem, ha az egyedül a budapesti Dunarész szabályozására fordíttatott volna is. A dolog tehát ismét haladt, mígnem az azután bekövetkezett események következtében épen semmi sem történt benne. Az 1850-es években is nem történt tisztán szabályozási szempontból semmi, hanem történt az, hogy maga a főváros létesített némi falépítményeket, melyek azonban valóságos szabályozási művekül nem tekintethetnek, s a melyek meg kell vallani, egyebet nem is eredményeztek, minthogy általuk a Duna ágya, talán még szűkebbre is szoríttatott, mint kellett volna. s 1870-ben, akkori hivatali elődöm Gorove István volt az első, ki a valóságos dunaszabályozási műnek alapját letette s a szabályozási művet megkezdette, de már magát ezen 1870-ben megkezdett művet nagyon természetesen bizonyos ideig előkészíteni kellett, mert a tárgy fontosságánál fogva azt ugy rögtönözve foganatosítani nem lehetett. Az akkori adatok szerint a mű megkezdését tehát több rendbeli tanácskozás előzte meg a ministérium kebelében, megelőzték azt az előbbi évtizedek alatt a Duna mappalló idején és később szerzett adatok, s így azután hosszas diskussziók után akkori hivatali elődöm Gorove István úr beterjesztett terveket a szabályozásra vonatkozólag. Az akkor létesült 1870: X. t. cz. alapján meg volt rendelve a törvényhozás által az, hogy miként létesíttessenek ezen műveletek. És igy azt lehet mondani, hogy ez volt a budapesti Duna rész szabályozásának első alapja. Ezen akkoriban hivatali elődöm Gorove István úr által a képviselőház elé beterjesztett előterjesztés szerint a ministérium az akkori ministeri tanácsos Mihálik Jánosnak a vízszabályozás vezetőjének elnöklete alatt dolgoztatta ki azon terveket, melyek kidolgozásuk után még hasonlóképen mint most a külföldről meghívott szakértők bírálatán is keresztül mentek, s ezután a képviselőháznak beterjesztetvén, a képviselőház azokat a ministérium előterjesztése alapján tudomásul vévén, keresztülvitelükre a meghatalmazást megadta azon kijelentéssel, hogy „ha a munka folyamában a tervben, a szabályozás lényegét nem érintő módosítások szüksége mutatkoznék, azokat a kormány saját hatáskörében és belátása szerint elrendelhesse." Ezen tervek képezték azután az itteni Dunaszabályozás alapját, mely tervek véglegesen el is fogadtattak. Ezen tervekben meg volt határozva először: a fővárosi Duna mentén a Margitsziget mellett levő és itt a főváros közötti Dunarésznek mikénti szabályozása, és meg volt határozva a fővároson alul levő legveszélyesebb résznek szabályozása is, amely tulajdonképen jelenleg a legfőbb oka az aggodalmaknak, melyek e tekintetben felmerülnek. Éspedig nem úgy volt ugyanazon terv megállapítva, amint a munkálat tényleg azután keresztülvitetett, de azt is meg fogom mondani, hogy miért vitetett máskép keresztül, hanem a princípium tulajdonképen ugyanaz volt, bár más kanyarral, és ámbár nem ott volt eredetileg tervezve, ahol jelenleg a soroksári gát van, hanem valamivel azon alól vitetett keresztül a munkálat. Mondom, 1870-ben alapíttatott meg valóságosan a később keresztülvitt tervnek lényege, azon akkori terv pedig állapíttatott az azelőtti tervekre, az akkor a minisztériumban, sőt gondolom azon kívül is levő, de ismeretes műszaki tekintélyek nézeteinek meghallgatásával, akik az országban voltak, és állapíttatott azonkívül meg Engert és Wex külföldről ide behívott igen kitűnő szakértő urak véleményére. Tehát oly retortákon ment keresztül, a minél már nagyobbat alig lehet kivánni valamely ügynek keresztülvitelére. Már most érintettem az imént, hogy a jelenleg keresztül vitt terv az eredetileg megállapított tervtől némileg eltér. 1870 után mindjárt támadtak kételyek azon eredeti terv némi módosításai iránt; nevezetesen sokan voltak, akik azt mondták, hogy az eredeti terv szerint a Margit-sziget mentén a Duna nem helyesen lesz szabályozva, mert azt mondták, nem czélszerű, hogy a budai ágon menjen nagyobb része a víznek s a pesti ágon a kevesebb, mert ez iszapolást fog okozni, és a kereskedelemnek is hátrányára lesz. E felett mindjárt keletkeztek kételyek, de más részről a főváros közti Dunának azon eredeti szabályozásban meghatározott meder menetére nézve ismét véleményeltérések voltak, amennyiben ugyanis az eredeti terv szerint a Duna medre a maga legmélyebb pontjáról eltolatott volna olyan helyekre, ahol a meder igen csekély, ami igen nagy költségeket igényelt volna, míg mások véleménye szerint sokkal czélszerűbb lett volna a meder természetes menetét kísérve, azt használni fel. Ez volt a második kérdés. A harmadik pedig volt az, hogy azt mondták némelyek, hogy azon kanyar, amely a jelenlegi vasúti hídnál létezik, nem helyes úgy, mint az eredeti tervben van, s hogy kissé más radiussal kell azt csinálni, különösen, hogy nem helyes, hogy a zárgát mindjárt a Duna mellett létesíttetik, hanem azt olcsóbban és jobban lehet létesíteni, hogy ha ott egy nem teljes zárgát állíttatik, s a valóságos zárgát hátrább mintegy ezerhatszáz öllel, hol a sziklatalajon biztos alapja van, fog létesíttetni. És így ezen két vélemény közt már akkor is viták támadtak. 1872-ben ismét a behívott külföldi szakértők véleménye alapján ezen második vélemény fogadtatott el, és terjesztetett be a képviselőház elé akkori hivatali elődöm által, ámbár mint az imént felolvasni bátor voltam, a ház a ministeriumot annak idején felhatalmazta, hogy változtatásokat eszközöljön, ő nézetem szerint is igen helyesen, nem tartotta magát felhatalmazottnak arra, hogy ilyen lényeges eltéréseket létesítsen az eredeti tervtől, és így ez iránt beterjesztette 1872-ben jelentését a képviselőháznak, melyhez a tervek is csatolva vannak, és amely jelentéshez mellékelve voltak az akkor ismét behívott szakértők véleményei, különösen Dalmann hamburgi, Lallanne párisi és Coumis hasonlóan párisi igen tekintélyes mérnök urak véleménye, akik e tekintetben a maguk véleményét írásilag, mint a képviselőház levéltárában meglévő példányok tanúsítják, beterjesztették. Ezek alapján a képviselőház tudomásul vette azt, hogy mily módosítások létessenek a terveken, mert a szakértők is tüzetesen nyilatkoznak azok iránt és czélszerűebbeknek nyilatkoztatták az új terveket, mint voltak az előbbiek anélkül, hogy a principiális kérdés, vagyis a szabályozás elve módosíttatott volna. Ha ezeket az előterjesztéseket, melyeket úgy a Gorove István akkori minister úr által beterjesztett iratban, mint a Tisza Lajos 1872-ben volt minister úr által beterjesztett jelentésben látunk, figyelemmel megolvassuk, azt látjuk, hogy itt sem az 1838. év után, sem az 1860. év után, sem 1870 körül, sem az 1872. év után vagy az előtt nem volt egyetlenegy vélemény sem, amely elvileg nem helyeselte volna azon elveket, amelyekre a szabályozás fektettetett. Voltak a dolog természete szerint eltérő vélemények is az egyes szabályozási részletekre nézve, és én részemről, ámbár ezen dunaszabályozási kérdéssel igen tüzetesen foglalkoztam, és ámbár volt alkalmam Magyarország legtöbb szakértőjével igen részletesen, nem discussive, hanem behatólag beszélni ezen kérdésről, mindig azt tapasztaltam, hogy akárhányszor beszéltem azon urakkal külön-külön, mindegyiknek volt egyes részletekre különvéleménye, míg ha együtt tanácskoztak, úgy ki tudták egyenlíteni a dolgot, hogy mindig egyetértésre juttattak. Én tehát a tapasztalásból mondhatom, hogy a Dunaszabályozásra nézve a főelvek tekintetében, — bár a részletek iránt voltak eltérések — egy nézet uralkodott, mely hashoztatott arra, hogy Budapestet nem kell félteni a nagy vizektől, hanem a jégdugulásoktól, kell tehát oly medret csinálni, mely ezt megakadályozza , akkor Budapest biztos lehet. Azután arra nézve, hogy miként viendő az keresztül, az előttem ismeretes előterjesztések szerint oda ment ki a vélemény, hogy nincs más biztos orvosság, mint az, hogy a Dunát Budapestnél, illetve alól ezentúl szükséges lesz egy mederbe szorítani, ezen medret rendezni és hogy ott ezáltal az elfajulást, melyet állítólag a soroksári ág okozott, meg kell szüntetni. Ezek voltak. képviselőház a szabályozás előzményei. Ezen alapon foganatosíttatott a szabályozás 1870, 1871, 1872 és 1873-ban és folytattatott 1871 és 1875-ben ezen terv alapján, anélkül, hogy szükséges lett volna e részben valamely új megállapodást létesíteni, mert a munka akkor már ezen alapon folyt. Igen nagy aggodalomra szolgáltat okot a főváros lakosságában és a külföldi szakértők irata is némi tekintetben nyilvánítja azon véleményt, hogy a vasúti híd rövid és hogy ennek következtében a meder ott nem olyan, amilyennek lennie kellene. Igen sajátságos dolog ez tehát. Valahány ide vonatkozó iratot, tervet, számítást a régibb és újabb időkből erre vonatkozólag láttam, mind egyetértve határozottan ugyanazon normál szabványos szélességet adja a Dunának azon a ponton, amilyen szélességben a híd tényleg épült. Már a legrégibb tervekben találni azt, hogy a lánchíd szabványos szelvénye az, amely tulajdonképen elégségesnek bizonyult a főváros közti jégdugulás megakadályozására. A lánczhíd szélessége tehát az a szélesség, mely itt a jégdugulásokat megakadályoztatja. Márpedig azon pontnál, ahol a vasúti híd fekszik ugyanazon szélesség van és magának a hidnak szélessége is ugyanaz. Ha méltóztatnak összehasonlítani a Mihalik-féle terveket, melyek 1870-ben terjesztettek elő az 1872-iki tervekkel, látható, hogy azon pont a lánczhidéval ugyanazon szélességben állapíttatott meg és 1873-ban ugyanazon szélességben való keresztülvitel kötelezettsége mellett adatott ki a hid épitése Cail és Co. párizsi czégnek, úgy, hogy midőn a ministerium vezetését átvettem, az építésnek 557%-a már megtörtént, a mennyiben csak a felső művek voltak még hátra s igy ez is az előbbi időből való; de a szélessége minden szakértő véleménye szerint ugyanazon szabvány szerint állapíttatott meg. Meg kell még egyet érintenem, tehát, mielőtt magára az interpelláczióra áttérnék. Méltóztatnak mindnyájan tudni, hogy az 1876-os árvíz alkalmával a fővárosban erősen nyilvánult az az óhaj, hogy a soroksári zárgát vágassék ki. Tüzetesen foglalkoztam ezen kérdéssel és vizsgáltam : várjon lehetne e ezzel a fővárosnak könnyebséget okozni az esetre, ha a veszély még nagyobbra nőne. Az ezelőtti iratok, tervek és adatok ezen zárgátot valamennyien szükségesnek jelezték. E részben nincs eltérés a kül- és belföldi mérnökök véleményei közt, melyeket olvastam s tudtommal azok közt, amelyek hivatalbeli elődeimnek beterjesztettek, nem létezik egy vélemény sem, mely azt mondta volna, hogy a soroksári zárgátat nem kell felállítani, hanem mind múlhatlanul szükségesnek nyilvánította azért, hogy általa a víz egy mederbe szoríttassák. A vélemények tüzetesen foglalkoznak ezzel, s a külföldi szakértők is azt mondják, hogy a soroksári zárgát felállítása által megakadályozott vízfolyás a soroksári ágon, azt fogja okozni, hogy a másik t. i. promontori ág okvetlenül mélyíttetni fog, és olyanná fog képeztetni, hogy a Duna befogadására elegendő legyen. És ha a promontori ág valóban olyanná képeztetik, hogy a Duna befogadására elégséges, akkor áll be azután az az eset, mikor a Dunaszabályozás teljesen meg fog felelni annak, hogy minden efféle veszély elhárítva legyen. Én tehát 1876-ban, midőn ez az óhajtás nyilvánult, a kérdéssel tüzetesen foglalkozván, elővettem az az előtti adatokat, és azt találtam, hogy ezt a zárgátat, mint condítio sine qua nont tekintette minden az előtti mérnöki terv arra nézve, hogy a Dunaszabályozás keresztülvitessék, azon számítással, hogy így fog a másik meder kifejlődni. Arra nézve, hogy váljon tényleg és valóság-