Vasuti és Közlekedési Közlöny, 12. évf. (1881)

1881-10-09 / 121. szám

674 államnak, hanem a bizottságnak kellett volna kidolgozni azt. Akkor elesett volna egy nehézség az útból. De viszont más részről az Acte public által meghatározott elvek oly annyira szabályozók ezen dolgozatra, hogy az orosz befolyás szent bor­zadása tőle valóban indokolatlan. A végrehajtási módozatokra nézve a ferde helyzetből természetesen bekövetkezett a meglehetősen komikus qui pro quo. Míg a berlini kongressus tárgyalásai értelmében épen Oroszország nem akart tudni semmit a kérdésről a Vaskapu és Galacz között az egy semlegesítést kivéve, s Ausztria-Magyar­ország akarta nemcsak a kidolgozást, de a végrehajtást is az európai bizottság útján szabályozni, addig most megfordítva, az orosz befolyás küzd — legalább a román kormánynak tulaj­donított tervekből és a galaczi tárgyalásokból látszólag — a szabályozás mellett az európai bizottság lehető nagy befolyásá­val, és Ausztria-Magyarország akarja lehetőleg függetleníteni az új bizottságot a régi bizottságtól, és más oldalról, míg a kon­gressusi tárgyalások alkalmával Ausztria-Magyarország fellépése szerezte meg Romániának a jogot az európai bizottságban való résztvevésre: ma Románia foglal el teljesen ellentétes álláspon­tot a meritumban; s végül míg a kongressus alatt Ausztria-Magyarország küzdött a végsőig az európai duna-bizottság tar­tamának meghosszabbítása mellett, melyről Oroszország tudni sem akart, addig ma épen a mi monarchiánk fenyeget az internationális bizottság szétrobbantásával 1882-ben. Ha azonban a konfliktus természetes csírája ott rejlik is a kongressusban, hol csináltatott látszólagos egyetértés, s a Bismarck hg. türelmetlenkedése miatt elvettetett a jövő össze­zördülés magva, kétségkívül sok történt azóta is. A Lahovary­féle interpelláczió tárgyalása a román kamarákban élénken előt­tünk áll még, s a közvetítéseknek azon ártatlan színezetű aján­latai, melyek Londonból és Párisból létettek, egyátalában nem voltak alkalmasak a kérdést higgadtabb mederben hagyni. A római körsürgöny csak az ellentéteket mutatja világosan, jó szolgálatai tisztán akadémikus jellegűek. A monarchia érdekkörének, azt hiszem, jobban megfelel azon álláspont, melyet ma foglal el, mint az, a­melyet a berlini kongressus idejében védelmezett. Reánk nézve kissé »trop de zéle« volt az európai bizottság fenmaradhatásáért exponálni magunkat. Az aldunai torkolat, — fájdalom, — sem nem osztrák, sem nem magyar debouché. Rendes hajójárat csak egy van osztrák-magyar: a duna gőzhajótársaságé Galaczon alól, az sem nagyon jövedelmező. Nem nagy kár, ha abba­hagyjuk. Azon csekély árumennyiség, mely tőlünk Galaczon túl halad, Brassóból vasúton jön, vagy Ruscsukon vasútra megy. Ideális szempontból igenis óhajtanunk kell, — és óhajtom én is, — a Duna szabadságát, de gyakorlati szempontból — ha legszelí­debben fejezem is ki magam, — főleg angol és franczia érdek az. Cardiff, Liverpool, Marseille kiszorít bennünket az aldunáról, versenyez velünk Giurgenón is, sőt, a­minek megszüntetését a bécsi sajtó után hazai lapjaink oly nagy sérelemnek kürtölték ki, a dunagőzhajótársaság kumulatív tarifái a giurgevo-bukaresti vonallal, azok is csak arra szolgáltak, hogy az angol és franczia árukat Galaczról olcsón hozzák Bukarestbe, s onnan szorítsák kifelé az osztrák és a magyar áruczikkeket. Mi kifelé keveset megyünk az aldunán, behozatalunk még kevesebb arra; az alduna szabadsága a piaczot tőlünk fokozatosan elfoglaló versenytár­sainkat biztosítja csak; s igy e szabadságért exponálni magát monarchiánknak kissé túlságosan ideális politika volt; s annál nagyobb hiba, ha az e téren elért eredményért elégednie kellett más oldalon, a­mint hogy igen természetesnek látszik a feltevés, hogy a vaskapu-galaczi vonalrész tárgyában általunk adott enged­mény, az európai bizottság tartamának meghosszabbítása tár­gyában adott engedmény — helyesebben és szerencsénkre, lát­szólagos engedmény — kompenzác­iója volt csak. Nekem úgy tetszik, hogy azon az alapon, a­melyen kül­ügyi kormányzatunk ma áll, fellelhető az összhang, és megóva­tik a monarchia érdeke. Szerencsénkre nem fogadtatván el az európai bizottság tartamának meghosszabbítása, a fegyver kezünk­ben maradt. A dunai szabadság — igaz — biztosítva van e nélkül is az ágyuk ellen, de a mint a hallhatatlan gr. Széchenyi kedvencz anekdotája szerint a szabadságára bü­szke magyart rabbá teszi saját házában a — sár, úgy a dunai szabadságot is tönkre tenné az európai bizottság nélkül a­­ homokzátony. Az európai bizottság fentartása tehát nem az 1815: bécsi, nem az 1856: párisi, nem az 1871: londoni, sem az 1878: berlini szerződések ideális vívmánya, hanem hatalmas érdekek védel­mezője. Fájdalom, az érdekeltek igen kevéssé vagyunk mi, hanem főleg Anglia, Francziaország és Románia. Igenis, ezen államok fent fogják tartani a bizottságot, sőt kompenzácziókra is bizony­nyal hajlandók lesznek. A Barthelémy St. Hilaire és Mancini jó akarata így fog nyerni testet, s a delikát kérdés így lesz csak megoldható. Mily módozatok mellett jön ez létre, mennyire fogja alte­rálni az Avant-projetben közzé tett felfogást, az az alkudozások sikerétől függ. De a helyes út — nekem úgy látszik — most van eltalálva. Románia, a­melynek az európai dunai bizottság fenttartása életérdeke, nem fog kitérni a méltányos feltételek előtt; különösen nem akkor, ha külügyei vezetését ismét Boe­rescu tisztelt egyénisége veszi kezébe; s a nyugati felfogást legyőző Oroszország is isolálva találja magát, ha a nyugati érdekeket oly közelről érintő, szalmnai torkolat veszedelme téte­tik praegnanssá egy oly modalitás elvetéséért cserében, a­mely­nek az osztrák-magyar küldött által javasolt, — s jelen óhaja­ikkal teljesen megegyező — megoldása iránt oly végtelenül nagy közönyt mutattak a berlini kongressuson, a­mely »csupán elvek felett« akart határozni. György Endre: Előmunkálati engedély. A közmunka- és közlekedési m. k. minister dr. W­i­l­d­b­u­r­g A., G­r­e­s­c­h A. és G­e­n­e­r­s­i­c­h Tivadar késmárki lakosoknak egy év tartamára előmunkálati engedélyt adott egy, a poprádi állomásból kiinduló, Szepes-Szombathelyen, Matheóczon, Kakas-Lomniczon, Hun­falván és Késmárkon át Szepes­ Béláig veze­tendő helyi érdekű vasútra. A m. k. államvasutak üzletjövedelm­i feleslege czimén az igazgatóság f. évi szeptember hó 30-án a m. k. központi állampénztárba 200,000 frtot szállított be, mely összegnek betu­dásával a f. évi összes készpénzbeli beszállítás 4.500.000 frtot tesz ki. A képviselőház közlekedésügyi bizottságának elnökévé gróf Bán­ff­y Béla, előadójává György Endre ismét megválasztattak. A vukovár-samóczi csatorna létesítése,­­ a Kossuth hajó­kázhatóvá tétele és a Felső-Száva és Stu­lpa szabályoz­ása, szóval a Türr tábornok úr által tervezett vízi utak kivitele érdekében a következő , egyforma felirat, Vinkovcze városa és vidékének számos polgára által aláírva, adatott be tegnap a miniszerelnöki, közmunka- és közlekedésügyi, pénzügyi és keres­kedelmi ministeriumokhoz. »Szlavónia a határos végvidékkel, a rómaiak alatt »delitiae mundi«-nak neveztetvén, ma is nagy folyók által környezve, terjedelmes nagybecsű erdőivel, termékeny talajával, nagy terjedelmű kőszénbányáival és a természet egyéb kincseivel megáldva, gyöngye lehetne a háromegy­ királyságnak, követ­kezőleg a Sz.­István koronájának, ha a mai kor igényeinek megfelelő közlekedési vonalak hiánya és a legszükségesebb csatornázási és folyószabályozási munkálatok elhanyagolása által azon sajnos állapotba nem jutott volna, melyben tényleg sintődik. Szomorú valóság, hogy azon a ponton állunk,­­ hogy a leg­jobb akarat mellett sem bírjuk meg a reánk rótt adóterheket; — népességünk fogy, a bírói árverések ijesztőleg szaporodnak, az idegen bevándorlottak kihalnak, vagy újra visszavándorolnak, kereskedelmünk és iparunk olcsó és biztos közlekedési erők hiányában pang, s ha gyors segélyben nem részesülünk, szomorú jövőnek nézünk elébe. Reményeink, melyeket az anyaországra építettünk, midőn Szlavónia, mint része a háromegy­ királyságnak, Magyarországgal újra egyesíttetett, fájdalom, eddig nem val­ósultak. A mi országunk minden vasúti, csatornázási és folya­mszabályozási kivitelnél mindig systematice elmellőztetett. Ismételve folyamodtunk a magas magyar kormányhoz, kinek az országos közlekedési ügy hatáskörébe tartozik, helyze­tünk tekintetbe vételéért. Tétettek is nekünk e tekintetben a legkecsegtetőbb ígéretek, sőt a magas magyar országgyűlés már 10 évvel ezelőtt el­ is fogadott egy vasúti tervet, mely országunkat egész hosszában átszelte volna, de kivitele máig sem eszközöltetett. Aggodalommal teli kebellel közeledünk ma újra a Nagy­méltóságú m. kir. Ministeriumhoz azon szerény kérelemmel, hogy az úgynevezett »viziutc, mely különféle kinevezett magyar szakbizottságok által ismételve átvizsgáltatott és helyeseltetett, végtére létesíttessék. Kérelmünket szerénynek nevezzük, mert nemcsak nagy költséggel nem jár, de Magyarország nagy részének, s különösen Budapest fővárosnak ép úgy előnyére fog szolgálni, mint nekünk — s miután a Nagyméltóságú m. kir. ministérium által kiküldött mérnökök épen most a helyszínen vizsgálják át a terveket, kötelességünknek tartjuk életjelt adni, nehogy hallgatásunk úgy magyaráztassék, mintha mi ezen nagy­fontosságú vállalatot kellően nem méltányolnánk. A vukovár-samóczi csatorna létesítése, a Kossuth hajóház­hatása, a Felső-Száva és Kulpa szabályozása, melyekről itt szó

Next