Vasuti és Közlekedési Közlöny, 16. évf. (1885)

1885-09-11 / 105. szám

830 arról tanúskodik, hogy Felső-Ausztria iparágai és kereskedelme új sínutak számára kedvező alapot biztosítanak, s vasutak által ez iparágak is nagyobb elterjedést nyerendnek. Vasúti jubileum. Ehó 12-én volt 25 éve, hogy Salzburgban a bécs-salzburg-müncheni vasút megnyitását ünne­pelték. Salzburg városa ezen, reá nézve nagy jelentőségű nap 25-ik évfordulóját nem hagyta megfelelő enuncziáczió nélkül elmúlni. A községtanács az osztrák államvasutak vezér­igazgatóságának elnökét, Czedik osztályfőnököt, a vasút­ügy fejlesztése körül szerzett bokros érdemei elismeréseül, egyhangúlag a város díszpolgárává választotta. A cseh barnaszén-forgalom 1884-ben. A cseh barnaszén-telepekről 1884-ben az alább felsorolt vasutakra elszállítás végett a következő mennyiségek lettek feladva: Kelendőség és forgalom 1884-ben az első hónapokban a rendkívül gyönge tél miatt jelentékenyen csorbult, úgy hogy még az év első felén túl is kedvezőtlen eredményre volt ki­látás. E közben azonban a csaknem szakadatlanul folyt hajózási forgalom igen alacsony tarifáival némileg kiegyes­itőleg hatott az előbbi hónapok kevesb szállításaira. Nem igy a belföldi forgalom, mely a beállott gazdasági válságok következtében 1883-hoz képest visszamaradt. A direct külföldi, s pedig főkép a Bajor és Szászországba irányuló forgalom az utolsó évnegyed­ben rendkívül élénk volt, ugy hogy itt a végeredmény ked­vezőnek mondható, mert tetemesen több szállítmánynyal történt a lezárás. A legjelentékenyebb forgalom, mely a víz­állás és üzleti konjunktúrákon alapuló lefolyása miatt, a szál­lítási intézetek teljesítményi képességével szemben a legnagyobb igényeket támasztja, az Elbaforgalom ugyanis 1.284.000 tonnára emelkedett, mely mennyiségnek 99°/6-a Németországba szállítta­tott. A bővített átrakodási építmények Aussigban, új hajók folyvást tartó építése s a hajón való szállítás rendkívüli olcsósága a for­galom még nagyobb emelkedését fogják előidézni. Nagyon kérdéses, várjon fogják-e a vasutak saját károsodásuk nélkül ez olcsó díjszabásokat követhetni. Tőzsdejelentés és árfolyamjegyzések. A hét eseményét több alárendelt jelentőségű s már hosszabb idő óta elhanyagolt vasúti érték árfolyamainak meglehetős emelkedése képezte. Az ez idő szerinti erős elhelyezési szükséglet mellett csak természetes, hogy a tőke biztos papírokat keres, melyek jelenlegi árak mellett még mindig 5°/o-ot jövedelmeznek. E kereslet szükséges következménye az, hogy a szóban levő értékek­nél a jegyzések emelkednek s kamatozásuk is közeledik az 57%-hoz. Ezen a piaczon legsűrűbben megforduló papírok csaknem átmentek , a záloglevelek és az elsőbbségi kötvényeket követték e tekintetben a járadékok, s most a garantirozott vasutakra kerül a sor. Így kassa-oderbergi 150 25, magyar éjszakkeleti 176-50, magyar nyugati 166-75 és első magyar-gácsországi 176-20-at jegyez­tettek. Hangadó vasúti részvényekben csak csekély volt az üzlet, miután a kiviteli kilátások még mindig nyomottak, amiért az ár­folyamok is csak keveset változtak. Némi hanyatlást szen­vedett azonban az éjszaki vaspálya (2320) az új széntarifák életbeléptetése következtében. 1­0. 20 p.-kor Budapestre érkező 503 sz. gyorsvonathoz. 3. Zimony és Belgrád között az 514, 561, 563, 564, 565, 567, 568 és 670 sz. tehervonatok mint omnibusvonatok a helyi személyforgalom közvetí­tésére fognak felhasználtatni, és pedig : az 514 sz. vonat ind. Zimony­ból reggel 7'­, érk. Belgrádba reggel 7-20, az 561 sz. vonat ind. Belgrádból reggel 4-10, érk. Zimonyba reggel 4*30, az 563 sz. vonat ind. Belgrádból d. u. 1-40, érk. Zimonyba d. u. 2'—, az 564 sz. vonat ind. Zimonyból reggel 5­—, érk. Belgrádba reggel 5'20, az 565 sz. vonat ind. Belgrádból este 6*35, érk. Zimonyba este 6­55, az 567­ sz. vonat ind. Belgrádból éjjel 1030, érk. Zimonyba éjjel 1050, az 568 sz. vonat indul Zimonyból d. u. 2-5, érk. Belgrádba d. u. 2­25, és végre az 570 sz. vonat ind. Zimonyból este 9­05, érk. Belgrádba este 9'25 órakor. A magyar nyugoti vasútnak i. é. augusztusban 72,443 szállított személy és 29,663 tonna továbbított árú után 169,040, km.-ként 453, é­s e szerint 1,132, km.-ként 3 forinttal több bevétele volt, mint az előző év ugyanazon havában. F. é. január 1-étől augusztus 31-éig e vasút bevételei 1,109,211, km.-ként 2,974 frtot tettek, s ekként az előző év megfelelő időszakához hasonlítva 21,534, km.-ként 57 frttal kereskedtek. A győr-sopron-ebenfurti vasúton f. é. augusztusban 21,442 személy és 31,746 tonna gyors- és teherárú, — 476 személylyel kevesebb, 4,712 tonna gyors- és teherárúval ellenben több szállíttatott, mint az előző év ugyanazon havában. E vasút bevételei f. é. augusztusban 71,082, km.-ként 602, — január 1-étől augusztus 31-éig 457,951, km.ként 3,881 frtot tettek, s ekként az előző év megfelelő időszakaihoz képest 9,291, km.-ként 78,­­ illetőleg 83,978, km.-ként 712 frttal emelkedtek. Az első cs. kir. szab. dunagőzhajózási társaságnak a f. é. augusztus 16-ától 22-éig 300,029 frt 92 kr.,­­ az ez idei hajózás megkezdé­sétől ugyanazon napig 8,169,207 frt 60 kr., m­a így 20,435 frt 4 kr.,­­ illetőleg 163,299 frt 25 krral kevesebb bevétele volt, mint az előző év megfelelő időszakaiban. Gyorsan épült vasút. A Canadian Pacific vasút egy 500 mért­föld hosszú vonalrésze kiépítésének gyorsasága az e nemű mesterművek egyik legnagyobbika, miről a következő sommás adatok tanúskodnak : 1882 május 18-án a vonal jelzése ; május 28-án az első 50 mértföld kiemelése; június 13-án a második 50 mértföld kiemelése; június 17-én vágányok lerakása az első 50 mértföldön és 1883 január 1-én ugyanaz 435 mértföldön. A 182 munkanapon az átlagos napi teljesítmény a többi közt 33*548 köb yard leásása és sínlerakás 2­88 mértföldön volt. Az alkalmazott munkaerő 5000 ember és 1700 járműből állott. Vasúti híd a messinai tengerszoroson át. A „M. d. sz. f." szerint a messinai szoroson át vasúti hid építése terveztetik. A hid közbe­eső három félve 1000, — a két szélső féliv pedig 500 m. fesztávú lesz. A hid végpontjai Ganzirriben és Punta del Pezzo-n lesznek egymástól 4 km.-nyire körülbelöl 110 m. mélységben. A hidon 2 vágány fog átvezetni. A falazott pillérek 20 m.-nyire a víz tükre alatt fognak kezdődni nagy gránit rakatokon. 10 m.-ig a víz színe fölött a falazat gránit-tömbök és hydraulikus mészből álland. A híd építésénél a caisson és a légnyomás rendszere fog alkalmaztatni. A pilléreken n­yugszik azután a vashíd. A híd közepén 20, a támpontok felé pedig 60 m. széles lesz, hogy a vonatok lökéseinek és a tenger viharainak ellenállhasson. Az egész építkezés mintájául a St.­Louis mellett Északamerikában a Missisippin át vezető híd szolgál. Magyar kir. államvasutak. Összes vonalak. Kimutatás az 1885 évi 35-ik heti bevételekről. 1884-ben 1883-hoz képest Vasut métermázsa aussig-teplitzi 3.763,241 — 11,745 buschtiehradi 579,744 + 39,178 osztrák éjszaknyugati 644 — 59 dux-bodenbachi ' 1 490,552 + 96,172 pilsen-prieseni 97,451 — 18,910 prága-duxi 260,880 — 29,449 Összesen 6.197,515 +139,446 — Számitott mennyiség Be­vé­telek I d­ő utasok árak 1885-ben az 1884 év hasonló idő­szakában Több + kevesebb­­1885-ben 18- hez képest száma tonna o. é.­irtokban (adatpótlék nélkül) 1885 aug. hó 27-étől szept. hó 4-éig ... 149500 145000 681000 678415 + 2585 1885 január 1-étől augusztus 26-áig. 3996260 4310385 19169675 17061138 + 2108537 összesen . 4145760 4455385 19850675 17739553 + 211112! Különfélék. Menetrend-változások a magyar államvasuti hálózaton. F. évi szeptember 15-től a m. kir. államvasutak alább felsorolt vonalain következő menetrend-változások fognak életbe lépni : 1. A budapest­brucki vonalon a jelenleg közlekedő személyszállító vonatokon kívül Bruck és Győr között a 43. sz. gyors tehervonat személyszállí­tással mint omnibusvonat naponta fog közlekedni. Indulás Bruckból reggel 6 óra 52 percz, érkezés Győrbe d. e. 9 óra 48 percz. 2. Az india-mitroviczai vonalon a 2601 sz. személyvonatnak egyidejűleg leendő megszüntetése mellett — a 2605 sz. új személyvonat lép életbe következő menetrend szerint: Mitroviczáról indul reggel 5, Vogány­ról reggel 5­ 19, Rumáról reggel 5'45, Putinczéről reggel 6­09 , Indiára érkezik reggel 6'37 órakor. Ezen vonat csatlakozik Indián a délutáni

Next