Állami főreáliskola, Versec, 1914
i TAKÁCS GYULA. Talán egy kissé illetlen az igaz kegyelet érzéseihez, valahogy gyengédtelennek is érezhető az egyéni veszteség reális eseténél általános jellegű emelkedésekbe bocsátkozni, de a Takács Gyula halálával önkéntelenül rágondolunk arra, ami benne típust jelentett. Az őszintén emberi részvét ájdalma és az egyéni értékveszteség fölött való sajnálkozás mellett ott rejtőzik az a bánatos gondolat, hogy egy nagyon becses és kevéssé ismert nemzedék világának egy tipikus darabját látjuk letűnni. Takács Gyula annak a tanárnemzedéknek volt jellegzetes tagja, amely még itt él körületünk utolsó képviselőiben Ez a nemzedék, bár még nevelte a mai felnőttek is serdülők hadát, a magyar intelligencia köztudatában és az irodalom idomázó vagy típusteremtő rögzítésében sokkal hálátlanabb osztályrészt kapott elődénél. A magyar adomázó vagy emlékező köztudat csak az egészen régi tanárnemzedék emlékébe kapaszkodik; a magyar tanárságnak ama régi, elűint nemzedékét övezi a dicső emlékezés aranyos gloriolájával. Ez az újabb generáció alig kapott valamit a megemlékezés, az irodalmi megrögbzés dicsőségéből. Igaz, hogy nem olyan érdekes és, hogy úgy mondjam, nelodramatikus életkörülmények és közviszonyok közt águlta el életszeretét. A magyar élet már akkor elvesztette a maga régi, kedves bús és oly bőszeretettel romantizált színezetét, és következett a reális kultúramegszerzés és kiépítés kevésbé érdekes kora. Elhallgat az adomázgatás és irodalmi bearanyozás, és itt kezdi meg életét az az újabb tanári nemzedék is, amely más szakmabeli káztartásaival együtt alapozta meg igazán a mai Magyarország kultúrépületét. Hogy ebben ép a tanárságnak volt nagy része, ez nem kétséges. A mai iskola első és azután következő tanári nemzedékei nevesebb furcsaság és kedélykedés közben élték le a maguk élete peripetiáját. De több és mélységesebb lelkiismereti erővel, kitartással, fegyelmezettséggel,akarattal és tanultsággal láttak neki a maguk dolgának Az Siet egyenruházó tendenciája lekoptatta az egyéni különcködés vagy túlnövés sálló hegyeit; az előírások és szabályzatok egyéniségelnyomó szelleme közös jelleget nyomott az együttmunkálkodók lelkére.