Középdunántúli Napló, 1959. május (Veszprém, 15. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-01 / 101. szám
Minden hazafias erő összefogásával — előre AZ ELSŐ SZABAD MÁJUS VESZPRÉM MEGYÉBEN Negyven évvel ezelőtt ünnepelte először szabadon a magyar nép május elsejét. Az alábbiakban „A Tanácsköztársaság Magyarországon” című könyvből a megye akkori ünnepi hangulatáról adunk képet. Minden gyűlés, ünnepség közül messze magasan kiemelkedik a nemzetközi munkásosztály nagy ünnepe, május 1. megünneplése. Veszprémiben a volt Kocsuba gyógyszertár előtt diadalkaput állítottak fel, az ormán „Világ proletárjai, egyesüljetek!” jelszóval, s a jelszót körbe piros villanykörték vették körül, az állványt zöld gallyakkal vonták be. A veszprémi ünnepségről a Vörös Zászló május 4-i száma így tudósít: ,illinden eddigi megnyilvánulásnál impozánsabb, hatalmas ünnepség keretében ünnepelte Veszprém proletariátusa május elsejét, ünnepi díszbe öltözött az egész város, a házak vörös díszt öltöttek, vörös szín volt a ruhákon, vörös ünnep volt a lelkekben, a felszabadult, boldogan ünneplő lelkekben. Reggel hat órakor kezdődött az ünnep zenés ébresztővel. Délelőtt a színházban és a volt legényegyleti helyiségben az iparos szakszervezeteit, a kaszinóban a köztisztviselők, az Elite kávéházban pedig a magántisztviselők és kereskedelmi alkalmazottak ünnepelték május elsejét. A vörös katonák a laktanyában ünnepeltek. Zsurek elvtárs volt az ünnepi szónok. Lendületes beszédben méltatta a május elseje jelentőségét, ismertette a III. Internacionálé munkáját és utasításait. Rámutatott arra, hogy milyen fontos a bajtársi viszony fenntartása és ápolása, a volt tisztek és a volt legénység között. Lelkes hangulatban oszlott el mindenütt a tömeg, hogy délután még lelkesebben gyülekezzék. A vásártéren volt a gyülekezés. Szakszervezetenként zászlók alatt, zeneszóval vonult a menet a Rákóczi térre (Vörös Hadsereg tér), ahol 3 óra után kezdődött a népgyűlés. Zene és a dalárda éneke vezette be a gyűlést. Utána Csula elvtárs szavalt, majd Jankovics elvtárs beszélt. Magasszárnyalású beszédében arról, hogy nem közönséges seregszemle a mai, hanem megmutatjuk a kizsákmányolósnak is harckészségünket. Lusztig elvtárs volt a következő szónok. Rövid, de annál tartalmasabb beszédben hasonlította össze a mai napot a tizenkét év előttivel, amikor először vonult fel Veszprémben pár bátor előharcosa az eszmének, hogy megünnepelje május elsejét. Legalább nyolcezer főre tehető az a hatalmas embertömeg, amely a felvonulásban részt vett. Le kell szögezni, hogy Veszprémben soha semmiféle hatalom — legyen az szellemi, vagy fizikai erő — nem tudta megközelítőleg se ilyen mértékben mozgósítani a város közönségét.” A pápai május elsejei ünnepségről a Munkás Újság és a Veszprém megyei Egyetértés számol be színesen. Egy rövid részlet az Egyetértés beszámolójából: ,Japán a kora hajnali órákban fúvószenekarok járták be a főbb utcákat, s forradalmi dalok hangjaival ébresztették a lakosságot. Reggel 8 órakor gyülekeztek a különböző szakszervezetek a részükre megállapított helyen, 9 órakor pedig megindult a menet, melyhez hasonló festői látványt még nem láttunk Pápán. A menet élén a kerékpárosok és négy lovaskatona, utána a pápai intéző bizottság haladt a szervezett zenészekkel, akik állandósan tüzes forradalmi dalokat játszottak. Őket követték a Vörös Gárdisták és a Vörösőrség, utána az ipari minta szekere haladt szimbolikus alakokkal, ezt követte az építők teherautója, nyomában a vas- és fémmunkások lépkedtek, majd a szabó, cipész, molnár, sütő, húsipari, grafikai munkások szakcsoportjai, az iparosok szabad szakszervezete, az ifjúmunkások. Utánuk a dohánygyári munkások és szövőgépükttel feldíszített kocsi után a szövőgyári munkások haladtak. Ezek után következett a földmunkások diadalszekere. Négy ökörrel vont virágos kocsin szebbnélszebb leányok és legényeit álltati festői viseletben, ki villával, ki gereblyével, ki kaszával, kapával, búzakalásszal, követve a pápai, kéttornyúlaki, borsodgyőri és még számos más községből a testvéri együttérzés bizonyságául küldött földműves elvtársait százai által. Utánuk a tudomány szekere jött jelmezes alakokkal. Ezt a kocsit követték a pápai összes tanintézetek, majd a közalkalmazottak, a vasutasok, postások és a színtársulat tagjai vonultak fel. A menetet a diákkatonák, és a teljes felszereléssel kivonult túzokok zárták be. Az útvonal mindenütt fel volt díszítve zászlókkal, virágokkal, a főtéren pedig hatalmas diadalkapu állt, ezzel a felírással: „Világ proletárjai, egyesüljetek”. Zeneszó és forradalmi dalok hangjai mellett és mozsarak dörgő robaja közepette ért a menet a várkertbe, ahol az ünnepi szónokok több emelvényen méltatták a nap jelentőségét. A kis proletár gyermekek ingyen tejet és játélkot kaptak. A sátrakban élelmiszereket, frissítő italokat árusítottak, a felállított szabadszínpadon színészek és műkedvelők szórakoztatták a hálás közönséget. Ötszáz pár táncolt.A Várpalota vöröslobogó díszben ünnepelte május elsejét. Reggel a községházán (a régi Zichy-palotában) összegyűlt a tanács, Tóth Kálmán mondott ünnepi beszédet, délután pedig nagygyűlést tartottak, majd a késő éjszakáig mulattak. A csingeri dolgozók a nagyiroda körül gyülekeztek. Oda vonultak a felsőcsingeriek és az úrkútiak is. Onnan zárt rendben vonultak fel Ajkára. Elindulás előtt felszerelték a „burzsuj-koporsót” és kocsira tették. Vörös zászlókat lobogtatva, feliratokat víve ezer bányász indult Csinger-völgyből az ünnepség színhelyére, ahol azután egyesültek Ajka község munkásaival. Itt bevárták a környező falvakból érkező dolgozókat is. Az ünnepi nagygyűlést a kastélykertiben tartották. A gyűlés után a késő éjszakáig tartó táncmulatság volt. Az ünnepi felvonulás érdekessége volt, hogy mikor a felvonuló tömeg a Torna-patak hídján ment keresztül, a szekéren hozott „burzsuj-koporsót“ bedobták a patak vizébe, jelképezve, hogy így pusztulnak el az összes kizsákmányolók. Balatonalmádiban délelőtt a Petőfi szoborhoz vonult fel hatalmas tömeg. Énei, szavalatok és lelkes ünnepi beszédek hangzottak el, este pedig jól sikerült előadás és tánc zárta be a napot. Nagyvázsonyban a községháza előtt gyülekezett délután 2 órakor a község apraja és nagyja, ahol május elseje méltatásával Ecker György nyitotta meg az ünnepet. Utána a szakszervezetek munkásindulók hangjai mellett a vörösőr laktanya elé vonultak. Neugebauer Lajos ismertette a tanácskormány vívmányait. Innen a tömeg az eső dacára is lelkesen haladt vissza a községházához, ahol Fuchs János összehasonlítva a múltat és a jelein népünnepeit, zárta be a dolgozó nép felszabadulásának örömünnepét. Az ünnepélyt az ifjúság táncmulatsággal fejezte be. Nagydémen a község Szederjes néven ismert részén rendeztek majálist, amelyre a község egész népe kivonult A május elsejei ünnepségek sokáig, nagyon sokáig igen élénken éltek a lakosság emlékezetében .. . VLAGYIMIR MAJAKOVSZKIJ: Az utca hív! Lábhoz a láb! Rombold talpaddal magad egy frontban védd — Május elseje Mi! Emberiség! Közösség! Tömeg! Ne ingjunk soha meg. Röpítsen május friss szele! Olvaszd a tél havát! Május elseje. Minden lépés utak kőburkolatát döngöli, minden rádió. *— Párizs is zeng bele, minden dal-sor, minden versláb — kürtöli a nemzetközi szolidaritás marsát. Május elseje. ✓ Még nem töröltük el a Földről az utolsó úri gazda Még nem vetettük múzeumba az utolsó trónt. A fekete, a fehér, a sárga front ellen Vörös Front! Május elseje. A Föld egy harmadán megtört már a jég. Hogy kihányhassuk szemetét a télnek, erősítsétek a világ forradalmi őrhelyét, a sarló-kalapácsos szövetséget. A mai nap neve: Május elseje. A mi zásdónk a Földön szétterül, szívesen, szálasam, szélesen, zárkózz a sorba te a munkások és parasztok körül. Május elseje. Mi! Emberiség! Közösség! Tömeg! Ne ingjunk soha meg. Röpítsen május friss szele! Az utca hív! Lábhoz a láb! Rombold talpaddal a jeget! Olvaszd a tél havát! Május elseje. a jeget! és gazdag úr nevét. EMLÉKEZÉS DERÜLT, CSILLOGÓ VOLT aznap az idő is, mint Barka főhadnagy kedve. A felhőtlen égből aláhulló napsugár szinte láthatóan bontogatta az akác bimbóit; úgy tűnt, hogy a fa, mely eddig szerényen húzódott meg más fák zöld lombjai között, hirtelen kinyúlik, fölébük emelkedik, messze mutatva a tájnak a hófehér, remegő fürtöket. A vasútállomástól egy óra járásnyira van a faluja. Máskor bosszankodott, hogy otthona mennyire elrugaszkodott a világtól, most kedvére volt a távolság, mert sokféle érzés és kusza gondolat csiklandozta. Röpködtek gondolatai múltat, jelent, jövőt súrolva. A májusi gyenge szellő bebújt zubbonya ujjába, kigombolt inge hasadékán át ott botladozott melle szőrei között. Hej, hogy fognak csodálkozni azon, hogy ő mindjárt főhadnagy lett. Ó, a vasúti fékező fia! Barka nem mai gyerek már, lehetetlen volt vissza nem emlékeznie a múltra, keserves gyermekkorára, reménytelen ifjúságára. Bármily kelletlenül is időzött ezeknél az emlékeknél, nem tudott szabadulni tőlük, mert gyűlölet fogta el. És a feltámadt gyűlölet olyasvalami, mely nem hagyja futni felidézőjét s dolgavégezetlenül nem csitul el. MEGREMEGETT, amikor e tűnő világ sok feje közül egy kegyetlen pofa meredt rá, egy őrnagyé. Ez az őrnagy valamikor nagyon megalázta őt s még néhány diáktársát. Attól fogva Barka sokáig azt hitte, hogy egyszer s mindenkorra végzett a katonasággal. Nem is szolgálta ki az önkéntesek szokásos szolgálati idejét, tíz hónap után, mint tiszti iskolára megbízhatatlant, leszerelték. Rosszul kezdődött az ő katonai pályafutása, már az első lépésnél, a sorozásnál, nem jól lépett ki. Az őrnagy, aki ezt észrevetette vele, most mint valami dühös vadkan, majd meg könyörgő figuraként jelent meg emlékezetében. Csak egy bizonyosság volt Barkában az őrnagy iránt, az, hogy annak nem volt igaza, mert ő, lám, jól lépett ki, csak azoknak nem. És a jelenet minden mozzanata most megismétlődött előtte úgy, ahogy volt, mert tisztán emlékezett reá. 1933-BAN TÖRTÉNT. Érettségire készülő diák volt. Szokás volt akkortájt, főleg a szegényebb sorsú tanulók között, az iskola elvégzése után azonnal beállni katonának, nem azért, mintha nagy kedvük lett volna hozzá, hanem mert katonai szolgálat nélkül szinte lehetetlen volt elhelyezkedniük. Vagy tizen összeverődtek ők is, és egy szép tavaszi nap reggelén megjelentek a megyeházával szemben levő főjegyzői hivatalban. Először orvosi vizsgálat volt, utána pedig a sorozó őrnagy a protektorok tekintélye alapján (abban az időben a katonakötelezett idő elérése előtt csak korlátozott számban engedélyeztek bevonulást a középiskolát végzettek köréből) kiválogatta a katonának szerinte is megfelelő diákokat. így volt általában, de történt a sorozás akként is, hogy az orvosnak előre megmondták, kit kell kihagyni és az bikaerős embernél is gyenge testalkatot állapított meg, ha nem volt pártfogója. Mind e mókák lefolyása csak úgy tíz óra felé kezdődött, mert az őrnagy akkor szokott besétálni hivatalába. Barka és tanulótársai ott üldögéltek a megyeháza előtti lépcsők széles kőkorlátjain, s meglehetősen csendesek voltak, mert izgatta őket, hogy sikerül-e vagy sem beválniuk katonának. Eltelt egy óra. Ez alatt a megyeháza és börtöne körülötti élet gyérforgalmú egyhangúságát és tompaságát mi sem zavarta. Fél tíz felé azonban hirtelen futások zaja és kiáltozások puffogása verte fel a csöndet. Az irodák ablakaiban kopasz, szemüveges és jól fésült fejek jelentek meg. Mi történt? FEL A LÉPCSŐN, majd az utcában jobbról s balról emberek futnak feléjük, s egyre azt kiabálják, hogy senki ne mozduljon, mert lőnek. Ha nincs közöttük egyenruhás rendőr is, tréfának veszik a dolgot De ez ez nem volt tréfa. Azok, akik közrefogták őket, detektívek voltak. Az egyik pisztolyt fogott rájuk, a többi gyorsan sorfalat alkotott és sorfaluk között betuszkolták őket a megyeháza lépcsőcsarnokába. Kopott ruhájú, szegényes külsejű diákok voltak, két társuk volt csak jobban öltözött. A detektívek igazoltatták őket. Azoknak fogalmuk sem volt, hogy miért van mindez. A meglepetés és ijedtség azonban hamar elpárolgott, mert ahogy igazolás végett előkerült az első osztálybizonyítvány, a szinte még gyerekszemek is nyomban észrevették a zavart, a csalódottságot leplező fontoskodást a detektívek arcán, amint azok az osztályzatok között böngésztek. Barka nem vált ki társai közül, úgy viselkedett, mint a többiek, velük azonos érzések futották át, s hogy mégis az ő szája nyílt először szóra, talán onnan eredt, hogy a legfejlettebb testalkatú volt köztük, s ezért így illett. Az igazoltatás oka után érdeklődött. — Ne jártassa a száját, semmi köze hozzá! BARKA KÉRDÉSÉRE azonban hamarosan meg kellett adni a detektiveknek a valódi, hamisítatlan választ, ha nem is Barkának címezve. Az igazoltatás közben tömzsi, guruló kis emberke érkezett, a sorozó őrnagy. A kíváncsiság vitte oda, mert a tömegben észrevette az egyenruhás rendőrt, amint az fehér lapok, papírok fölé hajolgat. Nyilván valami disznóságnak kellett történnie, s akkor ő éppen kapóra jött magas rangjával s kifinomult intézkedési képességeivel. A csoporttól vagy két lépésnyire megállt s kihúzta magát, mint aki jelentést fogad. Az egyenruhás rendőr feszesen tisztelgett, a civilben levők merev, alázatos meghajlással köszöntötték és a diákok köréből is elhangzott egy-két „tiszteletem”. Még be sem fejeződtek az üdvözlő mozdulatok, az egyik nyomozó egy lépéssel kivált a csoportból és az őrnagynak jelentette: — Május elseje van, őrnagy úr. Innen a megyeházáról telefonáltak, hogy nagyobb munkáscsoport tartózkodik itt tüntetés céljából. Azt oszlatjuk most szét. Néma csönd, kínosan néma csönd, mely talán egy percig is eltartott. A diákok álmélkodva bámultak egymásra, fejüket csavargatták, mígnem végre sikerült nekik egy egyszerű mondatba fogalmazni meglepetésüket: Tényleg, az van! Most már Barka is emlékezett, hogy látott jónéhány embert az utcán, akiknek kabátjuk hajtókáján kis piros csík tapadt, aztán sok kislány szaladgál piros szalag-