Középdunántúli Napló, 1960. június (Veszprém, 16. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-01 / 128. szám
1960. június 1. Megfiatalodik a Peremartoni Ipari Robbanóanyag gyár JEL égi, öreg gyár a Peremartoni Ipari Robbanóanyaggyár. Egyes üzemrészeit még a huszas években építették. Technológiája is régi, elavult, hiszen éveken keresztül nem volt anyagi lehetőségük a fejlesztésre , és így nem is fejlődött az üzem. Felettes hatóságaiknak hosszú éveken át az volt az álláspontja, dolgozzék a gyár meglevő berendezéseivel addig, ameddig tud — de különösebben nem érdemes rá költeni. Mondani sem kell, hogy ilyen előzmények után nagy örömmel fogadták a peremartoniak a jó hírt: a második ötéves tervben megfiatalodik és bővül a vállalatuk. Az ország vegyipara nagymértékben fejlődik a második ötéves tervben. A mezőgazdasági programmal kapcsolatban főleg a szuperfoszfát és a kénsavgyártás termelésének növelésére van szükség, és e tekintetben vár nagy szerep Peremartonra. Az Ipari Robbanóanyaggyárban a következő években új, folyamatos feltáró berendezéssel felszerelt szuperfoszfát üzem épül, amelynek évi termelése a terv szerint 200 ezer tonna lesz. Ezenkívül a régi üzem továbbra is termelni fog. Az új üzemben termelendő szuperfoszfát 60 százalékát majd a granulált szuperfoszfát teszi ki, amelyet az úgynevezett Coswigi-tányéros granuláló eljárással állítanak elő. Az eljárás előnye, hogy a granulálás hidegen történik, azonkívül a növények fejlődése a terméshozam növelését is kedvezően befolyásolja. Ugyanis a szemcsés szuperfoszfát használata a mezőgazdaságban biztosítja, hogy a növényeknek mindig legyen tartalék hatóanyaguk, amelyet felszívhatnak. E jelentős új gyártási mód alkalmazására már most megkezdték az előkísérleteket az Ipari Robbanóanyaggyárban — saját erejükből. Természetesen több szuperfoszfát előállításához több kénsav is szükséges. A nagyobb mennyiségű kénsavat a meglevő kénsavüzem intenzifikálásával fogják biztosítani, amelynek tervét szovjet dokumentáció alapján a Vegyiműveket Tervező Intézet készíti. Érdemes megemlíteni, hogy ezzel az 1959 évi termelést két és félszeresére tudják növelni. A szükséges kéndioxid előállítását szintén szovjet dokumentáció segítségével oldják meg. A legmodernebb, úgynevezett fluidizációs pörkölési eljárást alkalmazzák. A pörkölés alatt keletkezett hőt hőkicserélőkön és ellenáramú turbógenerátoron keresztül hasznosítják, és ezzel a kénsavüzem működéséhez szükséges elektromos áramot teljes egészében biztosítani tudják. A szuperfoszfát melléktermékének hasznosítása is szerepel a tervben. E melléktermékből állítják elő az alumíniumkohászathoz szükséges alumíniumfluoridot. Az előkísérleteket még ebben az évben elkezdik a régi szuperfoszfátüzemnél, s az itt szerzett tapasztalatok alapján épül meg az új szuperfoszfát üzemben a végleges alumíniumfluorid részleg. 1iz alumíniumfluorid nagyüzemi kísérleteit Peremartonban folytatják le — a Nehézvegyipari Kutató Intézet által végzett laboratóriumi kísérletek szerint. A peremartoni tapasztalatok alapján tervezik és építik meg az alumíniumfluorid üzemet Szolnokon is. A hidroszulfit- és reolit-üzemet a második ötéves terv ideje alatt rekonstruálják, és egyben kapacitását is megnövelik. A vállalat saját kutatási tervei között fontos helyet foglal el a kettős szuperfoszfát előállításának kikísérletezése. Ezt a nagy munkát a közelmúltban már megkezdték, hogy a mezőgazdaságnak magasabb hatóanyagú szuperfoszfátot tudjanak adni. Az üzem bővítése, a technológia fejlesztése mellett a dolgozókról sem feledkeznek meg. A legnagyobb arányú mechanizálást akarják megvalósítani, hogy az embereket a nehéz fizikai munkától megkíméljék. E cél érdekében oldják meg a piritet szállító vagonok kiürítését vagonbuktatóval, a raktárban a szuperfoszfát felszedését darukkal, a szuperfoszfát zsákolását pedig automata gépek fogják elvégezni. Második ötéves tervünk kommunális beruházásokat is nyújt Peremartonnak. Megépül a régen nélkülözött központi konyha és étterem, orvosi rendelőt, bölcsődét, napközi otthont, új lakásokat kapnak az Ipari Robbanóanyspna dolgozói (Mikéné) hohor májusi szél ostorozza a Kornyi tó vizét. Egy-egy fuvallatra megtörik a fényes víztükör, s remegni kezd a parti nádas. Ijedt madárhad röppen a magasba hangos szárnycsattogással. Rekkenő hőség uralkodik a környéken. A vakító májusi égbolton foltnyi felhő sem látszik, így számítani sem lehet enyhülésre A vízpartra épített szövetkezeti baromfitelep lakói majd megfúlnak a melegtől. Apró csőrük szüntelenül tátog, ásít s szívesen fürödnének a tóban. Mivel úszni nem tudnak, megfürödnek a fűrészporban. öt baromfigondozó tart ügyeletet a kővágóörsi Béke Termelőszövetkezet kilencezer Tolscsibéje felett. Közülük hárman a telepen tartózkodnak, ketten ebédelni mentek a faluba, özvegy Ferczi Józsefné egy széles teknő előtt hajladozik. Vaskos keze gyúrja, mossa a tarka ruhadarabokat. Vizet tóból merít, forralásra ott a telep tűzhelye, így két munkát végez egyszerre. Ellátja az állatokat is, s otthon sem terheli már a mosás munkája. Özvegy Demján Imréné, akinek haját az élet erősen beezüstözte, fiatalosan mozog a csibék között. Szemeskukoricát, lucernát s egyed takarmányt hint az állatoknak, majd az ivóvályúkat töltögeti meg vízzel. Időnként benéz a szélső nádtetős épületbe. Ahányszor betekint, annyiszor változik derűsre az arca. A helyiségben akkora a lárma, hogy szinte belesüketülni. A csibék az ablakok körül tolongnak, szeretne valamennyi a szabadba röppenni. Mivel nem lehet, egymásnak esnek. A sok kis kakas csípi, veri egymást. Csak akkor békélnek meg, amikor Demján Imréné biztatóan szól hozzájuk. — Ez a „csibeóvoda” — mondja a gondozó. — Itt híznak az állatok. Ki nem mehetnek, mert lefutnák magukat, az pedig a testsúly csökkenését eredményezné... Itt kétezer darab van, ebből ezret elszállítanak a héten. — Eddig kétezer rántani és sütnivaló csirkét értékesített a termelőszövetkezet — szól közbe az őszhajú Duchon Vilma — Volt közöttük egykilós, egykiló húsz- 99 Csibeóvoda 66 dekás is. A sárvári baromfifeldolgozóba vitték őket. Sok pénzt kaptunk értük. Duchton Vilma tavaly is gondozó volt. Csak készpénzt több mint hatezer forintot vitt haza. Tavaly tizenháromezer csibét és kétezer kacsát nevelt a szövetkezet. A tiszta bevétel 180 ezer forint volt. Az idén tizenötezer csibét, kétezer kacsát és négyszáz pulykát tenyésztenek. Szerződés szerint leadnak negyvennyolc mázsa csibehúst és hetven mázsa kacsahúst. A héthónapos tenyészidő alatt kereken 360 ezer forint bevételre számítanak... Ez idő alatt a törzsállományt majd megháromszorozzák. A jelenlegi 460 tyúk helyett 1100 kárál majd a baromfiszálláson. — A baromfitenyésztés az egyik legjövedelmezőbb üzemág — mondja Duchon Vilma. — Ha jó a gondozás, nincs ráfizetés. Nálunk minimális az elhullás. Kezéből ellenzőt formál s a távolba néz. A poros úton két nő közeleg. Az egyik idősebb, a másik fiatalabb. A telepre tartanak. — Az ott özvegy Bárány Pallér Istvánná, a másik Ács Emma — mondja magyarázóan. — Ács Emma a legfiatalabb baromfigondozó. Tizennyolc éves. Eleven és vidám ... Mi már megöregedtünk — sóhajt. — Igen szép a termelőszövetkezeti vezetőségtől, hogy idősebb asszonyokat foglalkoztat a baromfitelepen ... Vigyáznak nálunk az öregekre. Bárány Pallér Istvánné és Duchon Vilma télen baromfitenyésztő tanfolyamon voltak Balatonaligán. Sokat tanultak, de mint mondják: mégsem eleget. — Szakkönyvekre szeretnénk szert tenni — mondják szinte egyszerre. — Még többet akarunk tudni, hogy a szövetkezetnek s nekünk is nagyobb hasznunk legyen ... Nálunk eredményességi munkaegység van. Ha sok húst és tojást biztosítunk, több és értékesebb munkaegységet írnak a javunkra. Ezt igen elősegítené, ha időnként szakkönyvekből is tájékozódnánk. Megható, ahogy ezek a megözvegyült, megőszült asszonyok beszélnek a tanulásról, a munkáról, a termelőszövetkezetről. Pedig többségük alig egy éve termelőszövetkezeti tag. Egy év alatt sokat változtak a gondolatok a nagy családban, a nagy közösségben. Ilyen asszonyokkal merészebb terveket is valóra válthat a termelőszövetkezet. Nyolcezer férőhelyes új baromfitelep építését kezdték meg mintegy 300 ezer forint saját költséggel. Korszerű, nagyüzemi baromfitenyésztés valósul meg rövidesen az ecséri majorban. S mi lesz a Kornyi-tóval? — Itt a kacsák, ludak lubickolnak már a jövő évben. A csirkék átköltöznek az új otthonba. Kása András KÖZÉPDUNÁNTÚTI NAPBO Az SZMT közgyűlése előtt Több mint 80000 a szakszervezeti tag Veszprém megyében A MEGYÉBEN több mint kilencvenezer bérből és fizetésből élő dolgozó van, amelynek közel 90 százaléka tagja a szakszervezetnek. A szakszervezeti tagságot körülbelül 450 szakszervezeti bizottság (ebben mintegy 5000 választott tag működik), műhelybizottság és több mint 4000 bizalmi irányítja. Mindezek mellett sokezer aktivista végez állandó, s időszakos feladatokat. A számadatok szerint a tagság mintegy 30 százaléka kapcsolódik be a napi szakszervezeti munkába. A megyében 14 megyei bizottság irányítja az alapszervezeteket. A közeljövőben alakul meg a vegyész területi bizottság, s ezzel a közlekedésiek kivételével minden számottevő szakmának lesz megyei szerve. A faluban, városban végzett szakszervezeti munka összehangolása érdekében megkezdték a szakmaközi szervek kiépítését. A megyében öt városban, 30 községben működik szakmaközi bizottság, illetve csoport. Dicséretet érdemelnek a keszthelyi, révfülöpi, ajkai, veszprémi, ösküi, stb. szakmaközi bizottságok, viszont nagyon gyengén ügyködnek a halimbai, a várpalotai és a balatonkenesei bizottságok. A megyei szervek tekintélye nőtt az üzemek vezetői előtt. Ma már mód van arra, hogy lépéseket tegyünk a demokratikus centralizmus, illetve az utóbbi erősítésének érdekében is. AZ ÉVEK SORÁN, de különösen a SZOT V. teljes ülésének az SZMT növekedett hatásköréről szóló határozata óta egyre szorosabb, egységesebb a kollektív felelősségérzet, az egyes területi bizottságok és a szakszervezetek megyei tanácsa között. A mozgalom izmosodása mellett számos hiba is fellelhető. Nem megfelelő az aktivisták elméleti, politikai képzettsége. 1960-tól olyan intézkedéseket hoz az SZMT, hogy az szb titkárok, aktivisták rendszeres továbbképzésben részesüljenek. Ebben az évben 150 szb titkár, 34 kulturális felelős, 22 könyvtáros, 36 sportköri vezető, 30 sportkör gazdasági vezetője részesül vagy részesült oktatásban. A bérből és fizetésből élő dolgozóknak mintegy 30 százaléka nő. A nőbizottságok egy része igen eredményesen tevékenykedik, öszszefogja, irányítja a női szakszervezeti tagságot. Elismerés illeti a dudari bánya, a Herendi Porcelángyár, a Fűzfői Nitrokémia nőbizottságát. Ezek a bizottságok nemcsak a nemzetközi nőnap, az anyák napja, a gyermeknap alkalmával, hanem rendszeresen foglalkoznak a nődolgozók sokirányú problémáival. AZ ÜZEMEK nagy részében azonban csak időszakos feladatok végzésére szorítkoznak. A hiba nem elsősorban a nőbizottságok, hanem a szakszervezeti bizottságok és a megyei szervek hanyagságának számlájára írandó. A szakszervezeteknél még nem alakkult ki az az egészséges módszer, amely alkotó módon segítené a nőmozgalmat. Felelősség terheli ezért az SZMT nőbizottságát is, amely csak utóbbi hónapokban aktivizálódott. A KISZ és a szakszervezeti bizottságok kapcsolata általában jónak mondható, de rendszerint a kapcsolaton kívül nincs semmi. A szakszervezetek nem használják ki azt a lehetőséget, hogy a fiatal szakszervezeti tagokat — akik egyébként nem tagjai az ifjúsági szervezetnek — a KISZ-be delegálnák és ilyen értelmű munkával bíznák meg. Az idősebb üzemi törzsgárdát sem „vetik” be az ifjúság nevelésébe. Azt is szem elől tévesztik, hogy az „öreg”, tapasztalt szakmunkásokat türelemre intsék akkor, amikor a fiatalos túlzásokkal találják szemben magukat. A SZAKSZERVEZETI munka alapköve az, hogy az egyes szakmák területi bizottságai a szakszervezetek megyei tanácsával a legteljesebb harmóniát teremtsék meg. Minden szervnek a szakszervezeti demokrácia fejlesztése mellett biztosítani kell a vezetés centralizmusát is. Meg kell szüntetni azt az áldatlan állapotot, hogy az egyes szakszervezeti szervek nem hajtják végre a felsőbb szervek határozatait. * A beszámoló ismertetése képet adott nagy vonalakban arról, hogy a Szakszervezetek Veszprém megyei Tanácsa az elmúlt négy esztendő alatt milyen tevékenységet fejtett ki. Most a szakszervezeti tagságon van a sor, hogy a munkával kapcsolatos észrevételét közölje és illetékes helyre, a küldöttközgyűlésre juttassa el. Egy szív a szívkórházban A Balatonfüredi Szívkórház egyik különszobájában idős, kövér, őszhajú és világosszürke szemű szovjet asszony fekszik. Arca mosolygós, csak a szemeiben fészkel a megbékélt s mégis feloldhatalan bánat. Jevdokija Koltunovának hívják. Harkovi. Fia 1945-ben Magyarországon harcolt. Fejlövést kapott, sebesülten kórházba szállították, de belehalt sebeibe. Ki ismerheti az anyai szív fájdalmas titkait? Ki tudná megmondani, miféle ellenállhatatlan vágy kerekedett felül Koltunova szívében, ahogy most, tizenöt évvel a háború után útra kelt, s eljött hozzánk? Zarándokait ez: az anya számára megszentelt az a föld, az a mező vagy utca, az a rég betemetett lövészárok, amelynek hantjaira a testéből szakadt fiú vére hullott. Felkereste azokat a helyeket, ahol a fia harcolt, ahol megfordult, ahol golyót kapott, ahol eltemették. S az emlékek oly elevenen, oly elemi fájdalommal buzogtak fel az ősz aszszonyban zarándok-útja során, mint a vér az elkötött sebből, amelyről letépik a kötést. A zarándok-út, a „Rá” való visszaemlékezés s a „Róla” folyó sűrű beszélgetés az új magyar ismerősökkel — megtámadta Koltunova szívét, idegeit. Be kellett utalni a füredi szívkórházba ... Most itt ülünk ketten, a tolmáccsal, az ágya előtt. Amit megtudok, inkább a tolmácstól tudom meg: a tolmács sokszor alig fordítja oroszra a szót, kíméli kedvesi ismerősét, akit naponta meglátogat. — Julij... — mondja az asszony. Magyarul Gyula. Vagy Gyuszi. Igen, hiszen alig múlt tizennyolc éves, amikor — pár hónappal a háború befejezése, a győzelem előtt — hősi halált halt. Műegyetemista volt, azóta kész mérnök lehetne... Budapesten, pontosabban Budán, a vár alatt sebesült meg, Szegeden temették el. Koltunova nem egyedül Julij-t veszítette el a háborúban. Pár évvel korábban, ugyancsak a fronton esett el férje és másik fia is. Mire a Szovjetország kivívta a győzelmet, egyedül maradt. Férje is, ő maga is gyári munkás volt. Koltunova is harcolt: pártmunkát végzett a fronton, az első vonal mögött. Julijjal is a fronton találkozott utoljára, éppen a tizennyolcadik születésnapján ... Aztán csak egy féltve őrzött fénykép maradt belőle. Koltunova nemrég ment nyugdíjba, azért kerekedett útra most, amikor már nem kötötte le munkáját, idejét a gyár és a párt. — Fia a mi hazánk felszabadításáért áldozta életét — fordítja oroszra kérdésemet a tolmács. — Mit érez hát Ön irántunk, magyarok iránt? ... A szegedi úttörőkről beszél válaszképpen, akiket megszeretett ottjártakor, s akik gondozzák, naponta friss virággal halmozzák el a drága sírhantot... És nagyon szeretné, ha veszprémi asszonyok és lányok is felkeresnék. Szeretne beszélgetni velük, hiszen nem szeret egyedül maradni ... Egyedül az emlékeivel. Mit érez irántunk, magyarok iránt? ... Mosolyog, s erről a mosolyról Thomas Mann híres novellája jut eszembe. Az anya mindig azt a fiát szereti legjobban, akiért a legnagyobb áldozatot hozza ... Minket ne szeretne Koltunova? Nekünk adta a legszebbet, a legdrágábbat! Vége a látogatásnak: fehérköpenyes főorvos jön vizitálni. Nem végtelen az ember szíve: az emberiség fájdalmát csak a saját fájdalmával tudja mérni. Milyen könnyen kimondjuk: a Szovjetunió hétmillió életet veszített a második világháborúban. A lengyelek hatmiliót, mi hatszázezret... De a sokmillió virágjában elhullt élet mindegyike a legdrágább, a legjobb, a legszebb volt valakinek! (koncz) 3