Napló, 1961. június (Veszprém, 17. évfolyam, 127-152. szám)

1961-06-01 / 127. szám

IMI junta* 1 Sikerül-e elfelejtetni tavalyi gondatlan munkáját a téglagyári egyesülésnek? — Több mint 7 millió tégla és mintegy 35 ezer munkaóra „tűnt el" 1960-ban az egyesülésnél — Kétszer látogattuk meg a Pápai Téglagyári Egyesülést, közben a népi ellenőrök vaskos jegyzőköny­ve és a vezetőség még vaskosabb válasza is kezünkbe került. Las­­­sen elültek a vizsgálat kavarta el­lentétek, visszatér az élet a régi kerékvágásba? Merre tart a tég­lagyári egyesülés tavalyi gondat­lan munkája után? „A megállapított hiányosságok ellenére mind az egyesülés, mind a téglagyárak komoly eredményt értek el. — Ezt igazolja a 13 nap nyereségrészesedés is. — Ez az eredmény azonban sokkal jobb lett volna, ha...” — írja a NER jegyzőkönyv. ‘ Mit takar a „ha“? A múlt évi terv 57 millió tégla volt. A selejt és elemi kár ennek 12,8 százalékát elvitte — vagyis 7 millió 296 ezer téglát elkészítet­tek, de mégsincs meg — pedig ezért súlyos összegeket fizetett népgazdaságunk. Tudott dolog, hogy a tégla csak agyagból ké­szül és nem vasból — tehát tö­rik. Abban is igazuk van, hogy nem is dolgoztak olyan rosszul, hiszen selejt százalékaik alapján inkább a jobbak, mint a közepe­sek közé tartoznak az ország egyesülései között. Csak az a 7 százalékos elemi kár ne ütött vol­na be. Apránként gyűlt össze ez a 7 millió tégla, részt „vállalt” belőle mindegyik téglagyár. Tapolcafán mi volt a helyzet? Az általános megállapítást itt is megtehetjük: a novemberi nyersgyártással az ördögnek tar­toztak. Persze, ha akkor nem dol­goznak, akkor is elvisz az eső egy csomó téglát, de a fagy már kevesebb kárt okozott volna! De az esőtől is nagyon egyszerűen meg lehetett volna menteni egy pár házra való téglát. Hogy ke­vés a szín, nincs rá beruházás, nem lehet indok, hiszen a déli oldalon levő színeknél a száraz téglát azért mosta el az eső, mert nem volt vízelvezető árok! Van még itt más buktató is: 437 ezer téglát tett tönkre az elemi kár és ebből (!) a bérelszámolás alap­ján 493 ezer darabot takarítottak el És Pápán és Borsosgyők­ben ? Hasonlóak a körülmények. Itt még van egy külön meghökkentő adat: az elhordott 302 ezer selejt tégla 1000 darabjára átlagosan 21,7 órát használtak fel. (Az em­bernek óhatatlanul a tenger gyű­­szűvel való kimérése jut eszébe —máshogy ezt­­ nem lehet meg­csinálni.) Tervek 1961-re A termelés 2 százalékkal csök­kent, a termelési érték 6,6 száza­lékkal nőtt ebben az évben. Tud­ják Pápán is, hogy ezt csak mi­nőségileg jobb munkával, keve­sebb selejttel lehet elérni. Rész­letesen kidolgozták az új műve­leti utasítást. A gépek havi 250 órás üzemidejéből géphibából ki­eső 4,3 százalékot a tökéletes kar­bantartással a minimum felére kívánják, csökkenteni. A termelé­kenység növelése érdekében vesz­­t­eségidő vizsgálatokat végeznek és ezek alapján rendezik a nor­mákat. A legjelentősebb elemi kár csökkentésére, mivel színek építésére nincs keret, nádpalló­kat, vagy műanyag lapokat sze­reznek be. És az eredmények mit mutatnak? Ezt most érdemesebb részlete­sebben megnézni. Április végéig — mivel gépek későbbi érkezése miatt nem tudtak időben indulni — 6 millió nyerstégla helyett csak 5 millió 258 ezret gyártot­tak. Égetésnél viszont 370 ezer tégla előnyök van — és a nyers­sel sem lesz sokáig baj — ígérik. A selejt és elemi kár százalék ez évi alakulása is arra mutat, hogy nem ártott a vizsgálat, hogy felébredt álmából az egyesülés. A tervezett behordási selejt 36 000, a tény 40 745. Ezt a kis elcsúszást bőven behozták az égetési selejt csökkentésével: a tervezett hat­vankétezerrel szemben 12 900 a „teljesített”, a szállításnál sem rosszabb a helyzet, „előnyük” van ott is: 37 ezer tégla. Az ele­mi kár, —ami tavaly a legtöb­bet vitte el — a megengedett 40 ezer helyett 11 800-nál tart. (Ez is 2000 nagyméretű tégla volt, ami ötszörösen esik a latba. A fagy vitte el.) Minek köszönhető, hogy ennyi eső után szinte nincs elemi kár, mikor nádpallót nem kaptak, a műanyag meg nagyon drága? An­nak, amit úgy fogalmaz meg a jegyzőkönyv, hogy „Mind az egyesülésnél, mind a hozzá tar­tozó üzemeknél a műszaki, ad­minisztratív és munkás gárda megfelelő képesítéssel és képzett­séggel rendelkezik.” Ebből követ­kezik, hogy nagyon egyszerű mó­dosítással — jóval közelebb hoz­ták egymáshoz a nyerstégla soro­kat és a köztük levő hézagot is áthidalták cseréppel — szinte nullára csökkentették az eső­kár lehetőségét. Oly egyszerű, mint egy pofon! De miért nem tavaly, vagy az­előtt adták ezt a pofont az időjá­rásnak? Nagyon is biztatóak ezek az eredmények, de, hogy lehet-e velük elfelejtetni a tavalyi ha­nyagságot, az a minisztériumon múlik. A most folyó vizsgálat tisztázza, hogy a 7 millió téglá­ból mennyi írható a gondatlanság rovására, de ez nem eléggé visszatartó a selejtgyártóknak. Csak az égetés­nél számítják be a bérbe a selej­­tet. Ez meg is látszik a tervezett és tényleges égetési selejt adato­kon! Nem látszik az egyesülés téglagyáraiban az, hogy a dolgo­zók tudják, érzik azt, hogy egy nyerstégla tönkremenetele 30 fil­lért — két Terv cigarettát — je­lent. Igaz, hogy ez országos szin­ten is így van — de miért nem indulhatna el éppen Pápáról a megoldás? És egy másik gondolat: a ve­zetők is sokat panaszkodnak, hogy vándorló munkások dolgoznak a gyárakban, mennyivel könnyebb másutt, mert bizony a téglagyári foglalkozás még ma is sok helyen lenézett —­ ,mondogatják. — De mit csinálnak azért, hogy ez ne így legyen? Nem sokat — igaz nagyon nehéz is a helyzetük, hisz a téli fagyszabadság nem éppen „munkást megtartó” valami. Mégis meg kellene szervezni a törzsgárda mozgalmat, jutalmaz­ni azokat a dolgozókat, akik év­ről évre kitartanak a szakma mellett. Jobban megbecsülni azo­kat, akik viselik a szép gondola­tot tartalmazó és reméljük me­gyei téglagyárainknál is egyre kitüntetőbbé váló nevet: építők. Pünkösti Árpád Már minden rendben megy ? Nyugodtan feltehetjük ezek után a kérdést: minden gond megoldódott téglaiparunkban? Véleményünk szerint nem. Igaz, hogy munkaversenyt hirdettek, aminek végső díja egy televízió. NAPLÓ* Szakszervezeti élet Emelkedik a munkaszervezés színvonala a szénbányászatban AZ ÜZEMEK dolgozói előtt fontos kettős feladat áll: egyrészt emeljék minden rendelkezésre álló eszközzel a műszaki fejlesz­tés színvonalát, másrészt alakít­sák ki a helyes munkaszervezést. Az első feladatot az utóbbi két­­h­árom esztendőben nagyjából el­érték, és a kívánt színvonalon fej­lesztik tovább. Mert a technika óráról órára fejlődik, és ami ma új volt, az holnap elavult lesz. A magas színvonalú technika maximális kihasználását csakis kiváló munkaszervezés teszi le­hetővé. A gépek kihasználása, az olcsóbb, gyorsabb termelés szinte eszményien alakul egy adott üzem­ben, ahol a technika fejlesztése szinte magával húzza a munka­­szervezést is. A KDT bányáinál ezt még nem tudták teljesen meg­valósítani. De már történtek erő­feszítések. A MÚLT ÉV NOVEMBERÉ­BEN, decemberében, ez év ja­nuárjában munkanap fényképezé­seket végeztek. Megállapították, hogy a produktív munkaidő (amit kifejezetten jövesztésre fordíta­nak) 326 perc, azaz műszakonként 2,56 órával rövidebb a 8 óránál. Gyors számvetés. Ha csak fél órá­val emelkedne műszakonként a szénfalon töltött idő, s ez alatt mindenki három csille szenet rak­­na meg, 18—20 ezer tonna szénnel többet termelhetnének. Ez egy város éves szénszükséglete. Hogy mennyire reális számí­tásunk, azt az áprilisi szakmány­­rendezés és egyéb munkaszerve­zési intézkedések, s azok eredmé­nyei igazolják. A veszteségidő 49 percről 32-re, a pihenési idő 52- ről 48-ra és az előkészülési és befejezési idő 15-ről 12 percre csökkent. Kifejezetten széntö­­vesztésre a 326 perc helyett már 351 perc esett. A munkaidő ki­használás mintegy öt százalékkal emelkedett. Ami örvendetes, az eredményben, az az, hogy a vesz­teségidő csökkent a legjobban. Mint érdekességet lehet meg­jegyezni, hogy a 65 százalékos munkaidő kihasználás mellett a darabbéresek átlagos teljesítmé­­nye 110 százalék körül ingadozott. A szakmány rendezése tehát min­den körülmények között indo­kolt. A MUNKA- ÉS ÜZEMSZER­VEZÉSNEk a szénbányászatban nagy a jelentősége, mert az élő munka felhasználás rendkívül magas. A termelési költség majd­nem fele munkabér Ez azt jelenti, hogy a gépesítés és egyéb intézkedések megtételé­re a tág tér adva van. Lehet kor­szerűsíteni a szállítási rendsze­reket. A tömegtermelő munka­helyeken levő szállítószalagokat, láncvonszolókat a lehetőséghez mérten sorba kell kapcsolni. Du­­daron például a távműködtetés módszerével egy-egy szállítógép­nél munkapadonként három em­ber szabadul fel. Padragon az ivóvíz szivattyút automatizálták, három ember szabadult fel. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a mun­kaszervezés akkor lesz igazán eredményes, ha minden bányászt bevonnak ebbe a harcba. Amikor minden dolgozót meggyőznek, hogy az ő érdeke is a munka- és üzemszervezés. Minden termelési tanácskozáson, üzemi tanácsülé­sen szóvá kell tenni, hogy min­denki vérévé váljék. A balatonhenyei SZÖLFA dolgozói segítik a termelőszövetkezetet (Tudósítónktól) A balatonhenyei SZÖLFA aranyvesszőtelep dolgozói tevéke­nyen bekapcsolódtak a helyi ter­melőszövetkezet segítésébe. A ka­pásnövények megműveléséből je­lentős mértékben kiveszik részü­ket. A dolgozók elvállalták 18 ka­­tasztrális hold kukorica és 2 ka­­tasztrális hold cukorrépa teljes megművelését. A cukorrépa két­szeri kapálását, s az egyelést is elvégezték. Ezenkívül vállalták, hogy sürgős munkákba, mint pél­dául a széna betakarítása, so­ron kívül bekapcsolódnak. Ez a segítségnyújtás igen jó hatást váltott ki a termelőszövet­kezeti tagság körében. Most a munka végzésében nincs lemara­dás, és a terméskilátások is job­bak, mint a legutóbbi években. Ezeknek alapján a betervezett munkaegységérték teljesítése biz­tosítottnak látszik. Füredi Árpád. Nagygyimóti jegyzetek BOI ÚS Gaffel, csípős szél­lel köszöntött a reggel a falura, és Takács Endre bácsi, az egyik növénytermesztő brigádvezető aggódva kémlelte az eget. A hé­ten még szinte minden nap meg­zavarta a munkát az eső és sose tudták befejezni azt, amibe reg­gel belekezdtek. A brigádtagok mérgelődtek, bosszankodtak, de ami különösen vészes volt, egyre fogyott közöttük a munkakedv. Reggelenként egyre többen ma­­radoztak el, de igazán szigorúan nem lehetett felhánytorgatni még a mulasztást sem, mert volt mire hivatkozni. Vajon ma jönnek-e valamennyien? — találgatta End­re bácsi, ám a végén úgy döntött, hogy nem vár a sült galambra, hanem maga riassza fel a serpe­nyőből. Elindult szólni a brigád­tagoknak. A legtöbb háznál azonban nem volt szükség a nógatásra. Csak­nem mindenütt készülődtek már, és ez végtelenül jólesett az idős brigádvezetőnek. Annak idején bizony nem a legnagyobb öröm­mel, sőt szorongó szívvel vállalta el a tisztséget és lelke legmélyén kételkedett a sikerben is. Gond­ja, baja lett is bőven, jóval több, mint amíg a maga gazdája volt, de az utóbbi időben már néha bearanyozta az öröm, az elége­dettség röpke és tűnő fénye is napjait. Ezen a tavaszon például már nem kellett olyan sokat ve­szekedni, nem kellett a tagokkal minden nap külön-külön győz­ködni, és könnyebben, szaporáb­ban ment a munka is. A maga portáján megszokott rendből, fe­gyelemből, céltudatosságból va­lamit már sikerült átplántálni a brigád munkájába is és ez öröm­mel töltötte el. De éppen most, amikor már kezdtek egyenesbe jönni, közbe­szólt az időjárás. Itt van ez a mai nap is, lám milyen nehéznek ígérkezik. Hideg van, fúj a szél, az ég csupa esőfelhő, és az em­ber a legszívesebben hátat for­dítana még a kerti munkának is, nemhogy még a határba men­jen. Minderről persze szólni nem lehet, ezt csak úgy magában gon­dolja az ember, a valóságban meg éppen az ellenkezőjét teszi. — Siessünk emberek — serkenti gyorsabb mozgásra a cihelődőket. — A fogatok már kinn várnak ránk a földeken. Aztán ki tudja már hányadszor, minden meggyőződés nélkül még a következőt is hozzáteszi: — Meglátják, hamarosan kiderül az ég, és ma még be is fejezzük a krumpli­ültetést. Valóban, mire kiérnek a falu szélére, mintha világosodna egy kicsit. A felhők előbb megvéko­nyodnak, aztán a szélben elron­­gyolódnak és itt-ott kibukkan a mennybolt végtelen kéksége. Sőt később, egyre hosszabb időre elő­előtűnik a nap is, habár csak fénye van, melege alig. Ám any­­nyi nyirkos, szeszélyes nap után elég az embernek ennyi is. Biz­tatás nélkül is fellángol a mun­kakedv. Szaporán hullanak a csí­ráktól pöttyös krumpligumók a barázdákba és Endre bácsi most megint érzi a közösen végzett tevékeny munka édes, szívbizser­­gető örömét. Szépen haladnak, szinte bizonyos, hogy napszálltára végeznek, és magában már azt latolgatja, hogy milyen jó érzés lesz majd annyi halogatás, kény­szermulasztás után az­ agronómus elé állni és jelenteni neki, hogy végeztek a krumpliültetéssel. Nem sokkal ebéd után azonban előbb a balsejtelem, majd a két­ségbeesés szorítja össze a brigád­vezető szívét. Az égről eltűnik minden kékség, a szél megerősö­dik és valahol távol, ahol retten­tő sötét fellegek fodrozódnak, fel­­morajlik az ég. Endre bácsi az emberekre, a barázdákban szor­goskodó asszonyokra néz és az arcokon azt látja, amit ő is érez. Aggodalmat és valami feszült, ke­serű, tehetetlen elszántságot­ telnek feszült várako­zásban a percek, s talán az egész széles határban nincs tanácstala­nabb és keserűbb ember Takács Endrénél. Oda van már szívéből az iménti öröm, a munka befeje­zésének reménye is semmivé foszlott már benne, és egyre azon tűnődik, hogy abba kéne hagyni a munkát, mert lám, már csepe­­reg is. De jó lenne folytatni is, hiszen mindössze egy jó félórára való munka van csak hátra. Kín­lódik, tépelődik, egy kis bátorí­tást, határozott kérést vagy cse­lekvést vár az emberektől, hogy kimondhassa a döntő szót. Ám­­ most, mintha csak kínozni akar­nák, senki nem szól. Másk­or már az első cseppeknél sikongatni kezdtek az asszonyok. A vödrök­ből kiöntötték a krumplit, a fe­jükre borították az edényeket és menekültek, de most nem moz­dul senki. Mintha észre se ven­nék az egyre bővebben ömlő esőt, úgy dolgoznak tovább. Az emberek helyett hangosko­dik az ég. Zúg a szél, morajlik a villám, aztán hirtelen, teljesen váratlanul jégeső tör a tájra. Mintha irdatlan magasságból tar­honyát szórnának, úgy pörögnek alá az apró jégkristályok, de az embereken már nem fog ki ez sem. Pillanatok alatt bőrig áznak, de mégsem tágítanak. Aztán amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tova is tűnik a vi­har. Víztócsák, tépett bokrok, ázott emberek maradnak a nyo­mában, és borzongva didereg az egész táj. A barázdákba az utolsó szem vetőmagokat hullatják az emberek, és bizony nagyon fáz­nak ők is. Takács Endre bácsinak is csaknem vaccig a foga, de vala­hogy mégsem fáj neki a hideg. Valahol messze, a szíve legmé­lyén csodálatosan tiszta és hevítő melegséget érez, és szeretné ma­gához ölelni, felmelegíteni a sza­porán szedelőzködő és hazafelé készülő brigád minden tagját Az­tán arra gondol, hogy milliomos lehetne már ez a szövetkezet, ha mindig és mindenki így dolgozná.. Ballagó László IV. Jégesőben

Next