Napló, 1961. június (Veszprém, 17. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-01 / 127. szám
IMI junta* 1 Sikerül-e elfelejtetni tavalyi gondatlan munkáját a téglagyári egyesülésnek? — Több mint 7 millió tégla és mintegy 35 ezer munkaóra „tűnt el" 1960-ban az egyesülésnél — Kétszer látogattuk meg a Pápai Téglagyári Egyesülést, közben a népi ellenőrök vaskos jegyzőkönyve és a vezetőség még vaskosabb válasza is kezünkbe került. Lassen elültek a vizsgálat kavarta ellentétek, visszatér az élet a régi kerékvágásba? Merre tart a téglagyári egyesülés tavalyi gondatlan munkája után? „A megállapított hiányosságok ellenére mind az egyesülés, mind a téglagyárak komoly eredményt értek el. — Ezt igazolja a 13 nap nyereségrészesedés is. — Ez az eredmény azonban sokkal jobb lett volna, ha...” — írja a NER jegyzőkönyv. ‘ Mit takar a „ha“? A múlt évi terv 57 millió tégla volt. A selejt és elemi kár ennek 12,8 százalékát elvitte — vagyis 7 millió 296 ezer téglát elkészítettek, de mégsincs meg — pedig ezért súlyos összegeket fizetett népgazdaságunk. Tudott dolog, hogy a tégla csak agyagból készül és nem vasból — tehát törik. Abban is igazuk van, hogy nem is dolgoztak olyan rosszul, hiszen selejt százalékaik alapján inkább a jobbak, mint a közepesek közé tartoznak az ország egyesülései között. Csak az a 7 százalékos elemi kár ne ütött volna be. Apránként gyűlt össze ez a 7 millió tégla, részt „vállalt” belőle mindegyik téglagyár. Tapolcafán mi volt a helyzet? Az általános megállapítást itt is megtehetjük: a novemberi nyersgyártással az ördögnek tartoztak. Persze, ha akkor nem dolgoznak, akkor is elvisz az eső egy csomó téglát, de a fagy már kevesebb kárt okozott volna! De az esőtől is nagyon egyszerűen meg lehetett volna menteni egy pár házra való téglát. Hogy kevés a szín, nincs rá beruházás, nem lehet indok, hiszen a déli oldalon levő színeknél a száraz téglát azért mosta el az eső, mert nem volt vízelvezető árok! Van még itt más buktató is: 437 ezer téglát tett tönkre az elemi kár és ebből (!) a bérelszámolás alapján 493 ezer darabot takarítottak el És Pápán és Borsosgyőkben ? Hasonlóak a körülmények. Itt még van egy külön meghökkentő adat: az elhordott 302 ezer selejt tégla 1000 darabjára átlagosan 21,7 órát használtak fel. (Az embernek óhatatlanul a tenger gyűszűvel való kimérése jut eszébe —máshogy ezt nem lehet megcsinálni.) Tervek 1961-re A termelés 2 százalékkal csökkent, a termelési érték 6,6 százalékkal nőtt ebben az évben. Tudják Pápán is, hogy ezt csak minőségileg jobb munkával, kevesebb selejttel lehet elérni. Részletesen kidolgozták az új műveleti utasítást. A gépek havi 250 órás üzemidejéből géphibából kieső 4,3 százalékot a tökéletes karbantartással a minimum felére kívánják, csökkenteni. A termelékenység növelése érdekében veszteségidő vizsgálatokat végeznek és ezek alapján rendezik a normákat. A legjelentősebb elemi kár csökkentésére, mivel színek építésére nincs keret, nádpallókat, vagy műanyag lapokat szereznek be. És az eredmények mit mutatnak? Ezt most érdemesebb részletesebben megnézni. Április végéig — mivel gépek későbbi érkezése miatt nem tudtak időben indulni — 6 millió nyerstégla helyett csak 5 millió 258 ezret gyártottak. Égetésnél viszont 370 ezer tégla előnyök van — és a nyerssel sem lesz sokáig baj — ígérik. A selejt és elemi kár százalék ez évi alakulása is arra mutat, hogy nem ártott a vizsgálat, hogy felébredt álmából az egyesülés. A tervezett behordási selejt 36 000, a tény 40 745. Ezt a kis elcsúszást bőven behozták az égetési selejt csökkentésével: a tervezett hatvankétezerrel szemben 12 900 a „teljesített”, a szállításnál sem rosszabb a helyzet, „előnyük” van ott is: 37 ezer tégla. Az elemi kár, —ami tavaly a legtöbbet vitte el — a megengedett 40 ezer helyett 11 800-nál tart. (Ez is 2000 nagyméretű tégla volt, ami ötszörösen esik a latba. A fagy vitte el.) Minek köszönhető, hogy ennyi eső után szinte nincs elemi kár, mikor nádpallót nem kaptak, a műanyag meg nagyon drága? Annak, amit úgy fogalmaz meg a jegyzőkönyv, hogy „Mind az egyesülésnél, mind a hozzá tartozó üzemeknél a műszaki, adminisztratív és munkás gárda megfelelő képesítéssel és képzettséggel rendelkezik.” Ebből következik, hogy nagyon egyszerű módosítással — jóval közelebb hozták egymáshoz a nyerstégla sorokat és a köztük levő hézagot is áthidalták cseréppel — szinte nullára csökkentették az esőkár lehetőségét. Oly egyszerű, mint egy pofon! De miért nem tavaly, vagy azelőtt adták ezt a pofont az időjárásnak? Nagyon is biztatóak ezek az eredmények, de, hogy lehet-e velük elfelejtetni a tavalyi hanyagságot, az a minisztériumon múlik. A most folyó vizsgálat tisztázza, hogy a 7 millió téglából mennyi írható a gondatlanság rovására, de ez nem eléggé visszatartó a selejtgyártóknak. Csak az égetésnél számítják be a bérbe a selejtet. Ez meg is látszik a tervezett és tényleges égetési selejt adatokon! Nem látszik az egyesülés téglagyáraiban az, hogy a dolgozók tudják, érzik azt, hogy egy nyerstégla tönkremenetele 30 fillért — két Terv cigarettát — jelent. Igaz, hogy ez országos szinten is így van — de miért nem indulhatna el éppen Pápáról a megoldás? És egy másik gondolat: a vezetők is sokat panaszkodnak, hogy vándorló munkások dolgoznak a gyárakban, mennyivel könnyebb másutt, mert bizony a téglagyári foglalkozás még ma is sok helyen lenézett — ,mondogatják. — De mit csinálnak azért, hogy ez ne így legyen? Nem sokat — igaz nagyon nehéz is a helyzetük, hisz a téli fagyszabadság nem éppen „munkást megtartó” valami. Mégis meg kellene szervezni a törzsgárda mozgalmat, jutalmazni azokat a dolgozókat, akik évről évre kitartanak a szakma mellett. Jobban megbecsülni azokat, akik viselik a szép gondolatot tartalmazó és reméljük megyei téglagyárainknál is egyre kitüntetőbbé váló nevet: építők. Pünkösti Árpád Már minden rendben megy ? Nyugodtan feltehetjük ezek után a kérdést: minden gond megoldódott téglaiparunkban? Véleményünk szerint nem. Igaz, hogy munkaversenyt hirdettek, aminek végső díja egy televízió. NAPLÓ* Szakszervezeti élet Emelkedik a munkaszervezés színvonala a szénbányászatban AZ ÜZEMEK dolgozói előtt fontos kettős feladat áll: egyrészt emeljék minden rendelkezésre álló eszközzel a műszaki fejlesztés színvonalát, másrészt alakítsák ki a helyes munkaszervezést. Az első feladatot az utóbbi kéthárom esztendőben nagyjából elérték, és a kívánt színvonalon fejlesztik tovább. Mert a technika óráról órára fejlődik, és ami ma új volt, az holnap elavult lesz. A magas színvonalú technika maximális kihasználását csakis kiváló munkaszervezés teszi lehetővé. A gépek kihasználása, az olcsóbb, gyorsabb termelés szinte eszményien alakul egy adott üzemben, ahol a technika fejlesztése szinte magával húzza a munkaszervezést is. A KDT bányáinál ezt még nem tudták teljesen megvalósítani. De már történtek erőfeszítések. A MÚLT ÉV NOVEMBERÉBEN, decemberében, ez év januárjában munkanap fényképezéseket végeztek. Megállapították, hogy a produktív munkaidő (amit kifejezetten jövesztésre fordítanak) 326 perc, azaz műszakonként 2,56 órával rövidebb a 8 óránál. Gyors számvetés. Ha csak fél órával emelkedne műszakonként a szénfalon töltött idő, s ez alatt mindenki három csille szenet rakna meg, 18—20 ezer tonna szénnel többet termelhetnének. Ez egy város éves szénszükséglete. Hogy mennyire reális számításunk, azt az áprilisi szakmányrendezés és egyéb munkaszervezési intézkedések, s azok eredményei igazolják. A veszteségidő 49 percről 32-re, a pihenési idő 52- ről 48-ra és az előkészülési és befejezési idő 15-ről 12 percre csökkent. Kifejezetten széntövesztésre a 326 perc helyett már 351 perc esett. A munkaidő kihasználás mintegy öt százalékkal emelkedett. Ami örvendetes, az eredményben, az az, hogy a veszteségidő csökkent a legjobban. Mint érdekességet lehet megjegyezni, hogy a 65 százalékos munkaidő kihasználás mellett a darabbéresek átlagos teljesítménye 110 százalék körül ingadozott. A szakmány rendezése tehát minden körülmények között indokolt. A MUNKA- ÉS ÜZEMSZERVEZÉSNEk a szénbányászatban nagy a jelentősége, mert az élő munka felhasználás rendkívül magas. A termelési költség majdnem fele munkabér Ez azt jelenti, hogy a gépesítés és egyéb intézkedések megtételére a tág tér adva van. Lehet korszerűsíteni a szállítási rendszereket. A tömegtermelő munkahelyeken levő szállítószalagokat, láncvonszolókat a lehetőséghez mérten sorba kell kapcsolni. Dudaron például a távműködtetés módszerével egy-egy szállítógépnél munkapadonként három ember szabadul fel. Padragon az ivóvíz szivattyút automatizálták, három ember szabadult fel. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a munkaszervezés akkor lesz igazán eredményes, ha minden bányászt bevonnak ebbe a harcba. Amikor minden dolgozót meggyőznek, hogy az ő érdeke is a munka- és üzemszervezés. Minden termelési tanácskozáson, üzemi tanácsülésen szóvá kell tenni, hogy mindenki vérévé váljék. A balatonhenyei SZÖLFA dolgozói segítik a termelőszövetkezetet (Tudósítónktól) A balatonhenyei SZÖLFA aranyvesszőtelep dolgozói tevékenyen bekapcsolódtak a helyi termelőszövetkezet segítésébe. A kapásnövények megműveléséből jelentős mértékben kiveszik részüket. A dolgozók elvállalták 18 katasztrális hold kukorica és 2 katasztrális hold cukorrépa teljes megművelését. A cukorrépa kétszeri kapálását, s az egyelést is elvégezték. Ezenkívül vállalták, hogy sürgős munkákba, mint például a széna betakarítása, soron kívül bekapcsolódnak. Ez a segítségnyújtás igen jó hatást váltott ki a termelőszövetkezeti tagság körében. Most a munka végzésében nincs lemaradás, és a terméskilátások is jobbak, mint a legutóbbi években. Ezeknek alapján a betervezett munkaegységérték teljesítése biztosítottnak látszik. Füredi Árpád. Nagygyimóti jegyzetek BOI ÚS Gaffel, csípős széllel köszöntött a reggel a falura, és Takács Endre bácsi, az egyik növénytermesztő brigádvezető aggódva kémlelte az eget. A héten még szinte minden nap megzavarta a munkát az eső és sose tudták befejezni azt, amibe reggel belekezdtek. A brigádtagok mérgelődtek, bosszankodtak, de ami különösen vészes volt, egyre fogyott közöttük a munkakedv. Reggelenként egyre többen maradoztak el, de igazán szigorúan nem lehetett felhánytorgatni még a mulasztást sem, mert volt mire hivatkozni. Vajon ma jönnek-e valamennyien? — találgatta Endre bácsi, ám a végén úgy döntött, hogy nem vár a sült galambra, hanem maga riassza fel a serpenyőből. Elindult szólni a brigádtagoknak. A legtöbb háznál azonban nem volt szükség a nógatásra. Csaknem mindenütt készülődtek már, és ez végtelenül jólesett az idős brigádvezetőnek. Annak idején bizony nem a legnagyobb örömmel, sőt szorongó szívvel vállalta el a tisztséget és lelke legmélyén kételkedett a sikerben is. Gondja, baja lett is bőven, jóval több, mint amíg a maga gazdája volt, de az utóbbi időben már néha bearanyozta az öröm, az elégedettség röpke és tűnő fénye is napjait. Ezen a tavaszon például már nem kellett olyan sokat veszekedni, nem kellett a tagokkal minden nap külön-külön győzködni, és könnyebben, szaporábban ment a munka is. A maga portáján megszokott rendből, fegyelemből, céltudatosságból valamit már sikerült átplántálni a brigád munkájába is és ez örömmel töltötte el. De éppen most, amikor már kezdtek egyenesbe jönni, közbeszólt az időjárás. Itt van ez a mai nap is, lám milyen nehéznek ígérkezik. Hideg van, fúj a szél, az ég csupa esőfelhő, és az ember a legszívesebben hátat fordítana még a kerti munkának is, nemhogy még a határba menjen. Minderről persze szólni nem lehet, ezt csak úgy magában gondolja az ember, a valóságban meg éppen az ellenkezőjét teszi. — Siessünk emberek — serkenti gyorsabb mozgásra a cihelődőket. — A fogatok már kinn várnak ránk a földeken. Aztán ki tudja már hányadszor, minden meggyőződés nélkül még a következőt is hozzáteszi: — Meglátják, hamarosan kiderül az ég, és ma még be is fejezzük a krumpliültetést. Valóban, mire kiérnek a falu szélére, mintha világosodna egy kicsit. A felhők előbb megvékonyodnak, aztán a szélben elrongyolódnak és itt-ott kibukkan a mennybolt végtelen kéksége. Sőt később, egyre hosszabb időre előelőtűnik a nap is, habár csak fénye van, melege alig. Ám anynyi nyirkos, szeszélyes nap után elég az embernek ennyi is. Biztatás nélkül is fellángol a munkakedv. Szaporán hullanak a csíráktól pöttyös krumpligumók a barázdákba és Endre bácsi most megint érzi a közösen végzett tevékeny munka édes, szívbizsergető örömét. Szépen haladnak, szinte bizonyos, hogy napszálltára végeznek, és magában már azt latolgatja, hogy milyen jó érzés lesz majd annyi halogatás, kényszermulasztás után az agronómus elé állni és jelenteni neki, hogy végeztek a krumpliültetéssel. Nem sokkal ebéd után azonban előbb a balsejtelem, majd a kétségbeesés szorítja össze a brigádvezető szívét. Az égről eltűnik minden kékség, a szél megerősödik és valahol távol, ahol rettentő sötét fellegek fodrozódnak, felmorajlik az ég. Endre bácsi az emberekre, a barázdákban szorgoskodó asszonyokra néz és az arcokon azt látja, amit ő is érez. Aggodalmat és valami feszült, keserű, tehetetlen elszántságot telnek feszült várakozásban a percek, s talán az egész széles határban nincs tanácstalanabb és keserűbb ember Takács Endrénél. Oda van már szívéből az iménti öröm, a munka befejezésének reménye is semmivé foszlott már benne, és egyre azon tűnődik, hogy abba kéne hagyni a munkát, mert lám, már csepereg is. De jó lenne folytatni is, hiszen mindössze egy jó félórára való munka van csak hátra. Kínlódik, tépelődik, egy kis bátorítást, határozott kérést vagy cselekvést vár az emberektől, hogy kimondhassa a döntő szót. Ám most, mintha csak kínozni akarnák, senki nem szól. Máskor már az első cseppeknél sikongatni kezdtek az asszonyok. A vödrökből kiöntötték a krumplit, a fejükre borították az edényeket és menekültek, de most nem mozdul senki. Mintha észre se vennék az egyre bővebben ömlő esőt, úgy dolgoznak tovább. Az emberek helyett hangoskodik az ég. Zúg a szél, morajlik a villám, aztán hirtelen, teljesen váratlanul jégeső tör a tájra. Mintha irdatlan magasságból tarhonyát szórnának, úgy pörögnek alá az apró jégkristályok, de az embereken már nem fog ki ez sem. Pillanatok alatt bőrig áznak, de mégsem tágítanak. Aztán amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tova is tűnik a vihar. Víztócsák, tépett bokrok, ázott emberek maradnak a nyomában, és borzongva didereg az egész táj. A barázdákba az utolsó szem vetőmagokat hullatják az emberek, és bizony nagyon fáznak ők is. Takács Endre bácsinak is csaknem vaccig a foga, de valahogy mégsem fáj neki a hideg. Valahol messze, a szíve legmélyén csodálatosan tiszta és hevítő melegséget érez, és szeretné magához ölelni, felmelegíteni a szaporán szedelőzködő és hazafelé készülő brigád minden tagját Aztán arra gondol, hogy milliomos lehetne már ez a szövetkezet, ha mindig és mindenki így dolgozná.. Ballagó László IV. Jégesőben