Napló, 1962. január (Veszprém, 18. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-11 / 8. szám

2 Filmjegyzet Már három évvel ezelőtt láttuk az olasz Visconti rendezésében Dosztojevszkij remek elbeszélését filmen. Visconti modern, de irreális világba helyezi az elbeszélés hőseit. A szovjet Pirjev rendezésében, a Fehér éjszakáik Dosztojevszkij sajátos hangulatát, a múlt század közepi Pétervárat viszi filmre. Pétervár borús, ködös utcái, folyói, csatornái az álmos szürke ég, a csatorna partja, a híd, s környéke, a fehér éjszakák egének sejtelmes ködlő képei poszt éli firtom színeiben — gyönyörűek. Az elbeszélés álomhangulatát nagyszerűen idézi meg Ivanov operatőri munkája. Valóban, Pirjev álomvilággá változtatja hőseinek, a két érzelmes szerelmes embernek lelkét is, és körülöttük az életet is. Alig van mozgás, élet a filmen, jóformán az 5—6 szereplőn kívül senkit és semmit nem látunk. A megöregedett Álmodozó mint egy modern színdarabbeli narrátor tér vissza-vissza időnként és a képek, szavai nyomán csak hangulati aláfestésként jelennek meg. Ahol nincs cselekvés-mozzanat, ott a rendező szóval igyekszik értelmet, tartalmat adni a csodálatosan szép képeknek, a szereplők tekintetének, s a látványoknak. Bár az elbeszélést is a szóbőség és nem a cselekménybőség jellemzi, így a filmen is a drámai mag, a ,,harmadik” viszszatérésének előkészítése. Pirjev őszinte, hűséges tolmácsolója akart lenni Dosztojevszkijnek filmen. És az elbeszélés látomások világát inkább sikerült neki viszszaadna, mint a korábban készült Visconti filmnek. Nagyon jók a Nasztyenka elbeszélése alapján megelevenedő részletek, ahol a nagymama szoknyájához fűzött leány szerelme felébred az albérlőjük iránt. Bájos, szép, igazi Dosztojevszkij-i Nasztyenkát játszik Ljudmilla Marcsenko, és jó a magyar hang, mellyel Vetró Margit társul Nasztyenka játékához. Jól játssza az albérlő szerepét Fedorinov is. Jó Oleg Sztrizsenov az Álmodozó szerepében, de őt sokkal jobbnak is láttuk már. Néhol szinte nem álmodozó a tekintete, hanem félő, hogy eszét veszti, máskor túlságosan összetörik a szerelem súlya alatt. A visszaemlékező öreg Álmodozóként nagyon tetszett, szinte bölcs — ahogy elmondja, a legszebb álom sem ér semmit az igazi élethez viszonyítva, de már késő az ébredés, hisz az ifjúságát erre áldozta. Somogyi Mariannus Fehér éjszakák NAPLÓ Fűzfői hétköznapok 1. A taggyűlés Repesett a szívünk az örömtől! Hogyne repesett volna! Több száz párttag jelenlétében, egyik legnagyobb vegyi ipari üzemünk, a Fűzfői Nitrokémia taggyűlésén így üdvözölt — akkor legalábbis azt hittük kizárólag — minket Erős József elvtárs, az üzemi bizottság párttitkára: — ... és külön meleg szeretettel köszöntöm a körünkben megjelent kedves vendégeinket! Kihúztuk magunkat, amennyire csak tudtuk. Kár, hogy kissé alacsony a tengerszint feletti magasságunk. Talán nem is mindenki látta emiatt, hogy rólunk van szó. Hej, barátom! Ha mi azt tudjuk akkor, hogy másnap minket, a kedves vendégeket „lehajlíítanak” a buszról, mert éppen arra a három napra nem vettünk bérletet, amíg kijártunk, másként vélekedtünk volna erről a vendégszeretetről. Mit tudtunk azonban mi még akkor? Jóformán semmit. Meg a vállalat éves tervteljesítésének adatait is Torma János igazgató beszámolójából jegyeztük fel. Ezekre az adatokra viszont mód felett kiváncsiak voltunk. Az évi összegezések adatainak közléséből legalábbis félviharra számítottunk. Reméltük, végre dúskálhatunk a jobbnál jobb megírni valók között. A távolabbi tervünk a termelés pártirányítása, pártellenőrzése, a pártszervezetek, a pártbizottság nevelő munkájára vonatkozó adatok megszerzése volt. Fel is jegyeztük hét a legfontosabb adatokat. íme: A vállalat évi tervét 164 százalékra teljesítette. Exportértékesítési tervük 3,3 százalékkal több a tervezettnél. Ha kevéssel is, de túlteljesítették a termelékenységi tervüket. Összesen mintegy húsz millió forintos többletnyereséget értek el. — Ebből ugyan nem nagy vihar lesz! —’ szomorkodtunk. Mehetünk haza szégyenszemre hibák nélkül. Jó, jó, hiszen megírnánk mi az eredményeket is, dehát egy icipici kis hibácskát azért igazán adhatott volna a jóisten! Mi lesz velünk hiba nélkül? Ám váratlanul így folytatódott a beszámoló: 1— A szép eredmények mellett voltak a költségeket kedvezőtlenül befolyásoló tényezők is. (Jaj, istenem! Csakhogy voltak! „A haza meg van mentve!”) Nem soroljuk most fel ezeket a „hibákat”. Jók lesznek tartaléknak, későbbre. (Ilyenek: az év során helytelen készletgazdálkodásból eredően egy millió forinttal több kamatot fizettek ki a tervezettnél. Mintegy három és félmillióforint értékű anyagot kénytelenek voltak kiselejtezni, mert ezek az anyagok a megszigorított készletgazdálkodási rendelkezések következtében a jövő gazdasági évben, még súlyosabb gazdasági következményekkel jártak volna.) Ó, szomorú újságírói sors! Alig szippantottunk egy-két nagyobb lélegzetet a hibák hallatára, hogy no, végre! — máris zuhogtak a nyakunkba az újabb eredmények. Hát csak eredményekből áll nálunk a világ? Itt van ii! — Mindezeken túl egy sor fontos műszaki intézkedést hajtottunk végre, többek között rekordidő alatt indítottuk meg a hazai aminoklórtriazin hatóanyag gyártását. Az ellenőrzési munka megjavítására Gépipari Ellenőrző Csoportot hoztunk létre, tovább erősítettük emellett az Építőipari Műszaki Ellenőrzési Csoportot. Egyes üzemekben megkezdtük a nagy karbantartások szervezései gépesítettük a könyvelést., * Már-már reménysugár sem látszott De egyszer csak: — Munkásvédelmi helyzetünk alakulása miatt azonban kijelenthetjük, vállalatunknak minden jó eredménye ellenére sem lehet reménye az élüzem cím elnyerésére. A tavalyi balesetekkel szemben majdnem ötvenszázalékos az emelkedés. Egy balesetre jutó kiesett műszakok száma pedig a tavalyinak 134 százaléka. Félretéve most már a kedves olvasó figyelmének ébrentartására alkalmazott eddigi módszert — az unalmas számokat is el kell sokszor olvastatni! — ezeken a bejelentéseken megdöbbentünk. — Nem igazságos az értékelési módszer, elvtársak! — állt fel az egyik hozzászóló. — Ahol egy baleset volt tavaly és az idén kettő van, százszázalékos az emelkedés eszerint. De ahol tavaly ötven volt, az idén pedig csak tíz, ott megkaphatják az él üzem címet, mert nyolcvan százalék a csökkenés. Mi is így jártunk! Az jó dolog, hogy az elmúlt évben rendkívül alacsonyra szorítottuk a balesetek számát. Az idény nem sikerült. Miért nem aszerint értékelik a baleseteket, hogy a dolgozók számához viszonyítva hány százalék a baleset? Országosan elsők lehetnénk! A méltatlankodás hiábavaló volt. Az emelkedés ötvenszázalékos, kizáró körülmény. A megnyugtató — amennyire ez egyáltalán megnyugtató lehet — mégis az, hogy az ötvenszázalékos emelkedés ellenére száz ember közül nem egészen kettőt ért baleset egész évben. Magyarázható, de nem menthető a dolog azzal is, hogy ha évközben egy egy üzemrész leáll, más munkaterületre irányítják a dolgozókat Sokan figyelmetlenek. Ilyen helyen hamar kész a baleset. A taggyűlés valamennyi hozzászólása izgalmas élmény volt. Néha úgy éreztük, nem is isszuk, habzsoljuk a szavakat. Egyszerű munkások, akár a műszakiak, olyan otthonosan mozogtak a termelés, termelékenység, önköltség s más efféle fogalmak területén. Mintha világéletükben csak közgazdaságtannal, vagy efféle tudományokkal foglalkoztak volna. Javaslat javaslatra hangzott. Példaként egyet idézünk csak. A vállalatnak mintegy hat százalékkal kell az 1962. évben emelnie az egy főre jutó napi termelési értéket. Milliókról van szó! Fő is a feje a vállalat vezetőségének, íme, mi a véleménye erről Sípos Zoltánnak, a vállalat főtechnológusánál!: — ... javaslom, a vállalat ne csak a hatóanyagát gyártsa ezentúl a Hungarinnak (gyomirtószer), hanem az egészet itt készítsük el. Kilogrammonként körülbelül tíztizenöt forintot nyerne a gyár. Jónéhány millió forintot jelenthetne. (Jelen esetben ugyanis a kereskedelem tszi zsebre a két gyár közti árkülönbözetet. Ez maradhatna meg.) Második javaslata azarankairtó Krezonitra vonatkozott. Keveset rendel a honi kereskedelem, a gyár kapacitását nem tudják kihasználni. Külföldön viszont el lehetne adni. Ha a gyár kapacitását egész évre leköthetnék ilyen exportszerződéssel, körülbelül évi 9 millió forint termelési értékkel, termelhetnének többet. — ... végezetül pedig javaslom, kezdjünk hozzá Gaál Antal találmányának a kivitelezéséhez. Mint ismeretes, a műanyaggyártáshoz szükséges Urotropint importáljuk. Nálunk elfolyik a szennyvízzel ugyanez az anyag. Minimális beruházással kivonhatnánk. Évi 4—500 tonnát nyerhetnénk. Négy, négy és fél millió deviza forintot takaríthatnánk meg. — Ez igen! Derék ember! — fordultam a mellettem ülőhöz. — Azért hívtál meg erre a tanácskozásra! Sokan vannak itt rajta kívül is pártonkuvüliek. (Szóval nemcsak mi voltunk a kedves vendégek! Azért mégis jólesett a figyelmesség. Legfeljebb osztozunk rajta. Jut is, marad is.) A taggyűlésre mentünk, aztán három napig kijártunk még. Felkeltették az érdeklődésünket. Derék, igazán nagyon derés harcosok. A mi nagyszerű dolgozóink! A part, hívta őket, párttagokat, pártonkívülieket. Új harcra az új év sikereiért. Végig, míg csak tartott a taggyűlés, éreztük, itt mindenki egyet akar, egyetért a párttal, a kitűzött feladatok megvalósításával. Készek a munkára. S mert ennyire kíváncsiak voltunk, engedélyt kértünk és kaptunk arra is, hogy alaposabban is megnézhessük kik, hogyan, milyen munkával érték el ezeket a kiváló eredményeket? Erről szeretnénk most beszámolni. Sípos Zoltán, a vállalat főtechnológusa 1963. január 11. —......... Sertéstenyésztés és az egyenletes húsellátás A Pápai Húsipari Vállalat igazgatóját hallgattam a minap. Panaszkodik, hogy kevés a hűtőház az egyszerre érkező, rengeteg árunak. December közepén többször is előfordult, hogy az üzletekben csak disznóhúst lehetett kapni. Decemberben, januárban olyan mértékben nő meg az átadásra kerülő sertések száma a termelőszövetkezeti gazdaságokból, hogy nemegyszer átvételi korlátozásokat kell bevezetni. Miért mondtam el ezeket a látszatra egymástól független dolgokat? Mert tulajdonképpen egyazon kérdéssel függnek össze. A nagyüzemi állattenyésztéssel, és ----------------mindenekelőtt a sertéstenyésztéssel. A háztáji gazdaságok, illetve az egyéni gazdaságok sertéstenyésztése úgy volt beállítva, hogy a decemberi, januári halasokat tavasszal legelőre csapták, augusztusban hízóra fogták, és december közepén, legkésőbb január elején levágták. Termelőszövetkezeteink jó részében most már ugyan nagyüzemi méretekben, de tovább folytatják ezt az egyéni gazdaságoktól örökölt módszert, azt tudniillik, hogy a sertéshizlalás nyár végén, ősz elején kezdődik, és legfeljebb kora tavaszig tart. A helyzetet még csak bonyolítja az a körülmény, hogy január elsején megkezdődik a zárszámadás. Zárszámadás idején a termelőszövetkezetek minden adósa jelentkezik és maga a termelőszövetkezet is számba vesz minden tartozását. De nemcsak a tartozásokat veszik számba, hanem igyekeznek minél nagyobb termelési értéket kihozni és növelnia ,,tárgyév"’ részesedését. Ilyenkor aztán megindul a vita: mit lehetne még pénzzé tenni? A legtöbb vita végeként a sertéseken csattan az ostor, vagyis „őket” adják el. De száz szónak is egy a vége, decemberben, januárban rendkívüli mértékben megnő a forgalomba kerülő sertéshús, hogy aztán május, júniusban ugyanolyan mértékben viszszaessen. Mindenki előtt, aki csak valamit is ért a mezőgazdasághoz, az állattenyésztéshez, világos, hogy ezen a helyzeten nem lehet máról holnapra változtatni. De a változtatás már a kocák búgatásánál elkezdődhet. Két-három év alatt a búgatást úgy lehet megszervezni, hogy az ellés az év több időszakában történjen. Ebből következik, hogy a malacok, illetve süldők hízóba foghatósága is az év különböző szakaszaiban jelentkezik. A helyzetet aztán tovább lehet javítani a süldők farkásításával, azzal, hogy hízóba nemcsak hasonló korú, hanem hasonló súlyú és hasonló fejlettségi eréllyel rendelkező állatokat osszunk. A hizlalás időtartalma nagyon sokban függ a takarmányozástól. Nemcsak arra gondolok,hogy megfelelő időben, normális adagokkal kell etetni az állatokat, hogy kellően gondozni kell őket, hanem arra is, hogy például, ahol a takarmánytáppal való hizlalásra rendezkedtek be, nem szabad megengedni, hogy egyik hónapban tápot, aztán kukoricát, majd darát és megint tápot kapjanak az állatok. Egyszóval: a termelőszövetkezeti gazdaságok szakembereinek, állattenyésztőinek mind többet kell tenni azért, hogy a sertéshús ellátásban jelentkező hiányosságokat, aránytalanságokat minél előbb felszámoljuk A sertésszerződésekkel foglalkozó állatforgalmi vállalat elfogadható pontossággal tudja közölni az év különböző időszakában jelentkező húsigényt. A termelőszövetkezetekből elszállított árusertések mennyiségének hozzávetőlegesen meg kell egyeznie ezzel az igénynyel. Ez az, ami manapság még nem így van. Nem így van, egyrészt azért sem, mert a nagyüzemi viszonyokra való áttérés, a tenyésztésben szükséges változások még nem mentek végbe termelőszövetkezeteinkben. De nem így van azért sem, mert a sertéshizlalás egyéni hagyományai még elevenen élnek termelőszövetkezeti tagságunkban, jórészt szakembereinkben is. Sürgősen szakítani kell ezzel a káros hagyománnyal. A takarmánygond és a mennyiség mellett ezeken a problémákon is segíteni kell, hogy a húsellátást minél hamarabb megoldhassuk. Szanati Anna Szakkönyv olvasás — de milyen? Az évről évre fejlődő mezőgazdaság maholnap már olyan szakma lesz, melynek egyetlen művelője sem nélkülözheti ismereteinek gyarapítását, tudásánál bővítését. Meglátogattuk a devecseri járási könyvesboltot, és az iránt érdeklődtünk, igénylik-e a falusi olvasók a számukra nélkülözhetetlen mezőgazdasági szakkönyveket? — Igen! — mondta örömmel a bolt vezetője. — Múlt évi forgalmunk kerek félmillió forint volt és ennek 11 százalékét mezőgazdasági szakkönyvek képezték. Az árusítás technikája jó. A járás minden egyes községében bizonyosan foglalkozik a könyvek népszerűsítésével, s közülük többen, mint például Csöglén Balogh Géza, vagy Kamondon Tyápai Jenő iskolaigazgatók, nagyon szép eredményeket értek el. Egyedül a tavaly februári mezőgazdasági könyvhónap során tizenkétezer forint értékű szakkönyvet adtak el — Milyen könyvek iránt érdeklődtek a vásárlók? — Szinte kizárólag a háztáji gazdálkodással, méhészkedéssel, kisállattenyésztéssel, virágtermesztéssel kapcsolatosak iránt. Sokan kerestek például galambtenyésztést ... Egy pillanatig sem akarjuk lekicsinyelni az ilyen irányú szakmai műveltség fontosságát. Egyelőre azonban még az a helyzet, hogy maguk a termelőszövetkezetek édeskeveset jelentkeznek szakkönyvekért. A nagyüzemi gazdálkodással kapcsolatos munkákat szinte egyes-egyedül a mezőgazdászok vásárolják. Úgy véljük, a legközelebbi mezőgazdasági könyvhónap során a könyvterjesztőknek nagy gondot kell fordítaniuk a nagyüzemi vonatkozású szakkönyvek propagálására, a könyvkiadásnak pedig arra, hogy ezek sorában olyanok is megjelenjenek, melyeket az alapképzettség nélküli termelőszövetkezeti tagok is könnyűszerrel élvezni tudnak. O. I. Mikénés Vágvölgyi következik: REKORDIDŐ ALATT VÉGREHAJTOTTUK...