Napló, 1962. július (Veszprém, 18. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-01 / 152. szám

s Szövetségi politika - népfrontpolitika írta: Nyisztor Imre, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára „Felszabadult népünk több mint 17 esztendős országépítő munkájának eredményeként ma a Hazafias Népfrontban teste­sül meg az a széles társadalmi összefogás, mely a munkásosztály, s annak forradalmi pártja, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt ve­zetésével a munkás-paraszt szö­vetségre támaszkodva nagy tör­ténelmi feladataink megvalósítá­sára hívja hazánk dolgozóit (HNF működési szabályzatból.) A népfront, mely osztályok és rétegek szövetsége — mindenfajta megkülönböztetés nélkül — alkal­mas arra, hogy az általános népi mozgósítást megvalósítsa. Kötet­len keretei, laza mozgalmi for­mája módot nyújt arra, hogy bár­mikor, bárki, aki az alapvető kér­désekkel egyetért, csatlakozzék. Alkalmas arra, hogy bárki, hajla­ma és képességei szerint úgy mű­ködhessék benne, hogy hasznára váljék az egész társadalomnak. A népfront-bizottságok kibőví­tése és újjászervezése 1958. tava­szán történt meg. Ez a 252 meg­újult bizottság és közel nyolc és fél ezer tagja jelentette az első bázist megyénkben, melyre tá­maszkodva megyeszerte megin­­dulhatot a munka. Akkoriban so­kan elcsodálkoztak azon, milyen gyorsan, mennyi leleményességgel látnak dolgukhoz ezek a többsé­gükben újsütetű helyi politiku­sok, friss közéleti emberek. Pe­dig igen egyszerű a magyarázata ennek a jelenségnek. A Magyar Szocialista Munkáspárt legelső megnyilatkozásától kezdve hir­dette, hogy a nép front politikát folytat: őszinte bizalommal for­dul a pártonkívüli tömegekhez, rájuk támaszkodik, velük együtt akar dolgozni. A párt bizalmáért bizalommal fizetnek az emberek. Ez a légkör szabadította fel eny­­nyire az aktivitást Az első sike­reken felbuzdulva még többet még jobbat akarnak, nemcsak a községen belül, hanem már az egész megyében. Ilyen például a községfejlesztési munkában való részvétel, mint a közéleti munka első iskolája. A város- és község­fejlesztési munkában elért ered­mények döntő tényezője az, hogy a népfront és a tanácsok egyre jobban megtalálták a közös egyet­értéssel folytatandó munkafor­mát Ma több mint 3100 állandó aktivista segíti a tanácsok állandó bizottságainak munkáját — töb­bek között — megyénk területén. Ez az erő még tovább növelhető. Évenként 10—11 millió forint megyénkben az az öszeg, amely a város- és községfejlesztés meg­gyorsítása érdekében a lakosság önkéntes munkavállalásából szü­letett. Megyeszerte hirdetik a gyö­nyörű, új művelődési otthonok, modern, szép iskolák, törpe víz­művek, sportpályák, orvosi laká­sok az összefogás diadalát. A Hazafias Népfront-mozgalom jelentős szerepet játszott a mező­­gazdaság szocialista átszervezésé­nek munkájában és a megszilárdí­tásban is. Sok községben rendeztek gyors tanfolyamokat, melyeken segítet­tek eligazodni az új termelőszö­vetkezeti tagoknak a munkaegy­ség számolás ismereteiben. Jo­gász aktivisták járták és még jár­ják a falvakat, hogy jogi kérdé­sekben adjanak felvilágosítást. Rendszeresen fogadónapokat tar­tanak a népfront helyiségében például Veszprémben, Pápán és Keszthelyen. Szaktanfolyamokat is rendeztek. Jelenleg több mint 2100 arany-, ezüstkalászos gazdatanfolyamot végzett szövetkezeti dolgozó van a tsz-ekben. Egyre több nagyüze­mi szakkör alakul. Igen jelentősek a szakmunkásképzés eredményei, 22 kihelyezett mezőgazdasági tech­nikumban több mint 500 hallgató már II—III. évfolyamon tanul. Valamennyi olyan eredmény, melyben a népfront-bizottságok munkája is megtalálható. A megyei, járási és városi bizottságok mellett még 1959—60- ban áldozatkész értelmiségiek műszaki csoportokat alakítottak. A megyében több mint 85 szak­ember dolgozik eredményesen e csoportokban. A Hazafias Népfrontnak nem csupán mozgalmi funkciói van­nak, hanem érdemleges közjogi szerepet játszik az országgyűlési és tanácsválasztások lebonyolítá­sában. Ezt a feladatot nem csu­pán formálisan elvégezni, hanem komoly, mélyreható tartalommal megtölteni, választási rendszerünk demokratizálását teljesen kibon­takoztatni szintén nagy erőpróbá­ja a népfront-mozgalomnak. A legutóbb 1958. őszén megtartott országgyűlési és tanácsválasztás sikere, mely a jelölő gyűlések élénkségével és nagy tömegeket mozgató aktivitásával kezdődött, azt bizonyította, hogy előrelépés történt ezen a területen. A válasz­tási győzelem, az a tény, hogy a választó­polgárok 99,6 százaléka a Hazafias Népfront jelöltjeire ad­ta szavazatát, kifejezte egyrészt azt a bizalmat, amit dolgozó né­pünk a párt és a kormány nép­frontpolitikája iránt érez, más­részt pedig annak is bizonysága, hogy a népfront-mozgalom egész­ségesen fejlődik. A Hazafias Népfront a válasz­tás után sem hagyta magára a je­löltjeit A legtöbb helyen a nép­front-bizottságok eredményesen segítik az országgyűlési képvise­lők és a tanácstagok munkáját. Beszámolókat, fogadóórákat szerveznek és szorgalmazzák, hogy a választó­polgárok és választot­tak között mind szorosabb kap­csolat alakuljon ki. Sok más szempontból is bevált­ja a Hazafias Népfront a hozzá fűzött reményeket Nem hallgathatjuk el a hibákat sem. Még mindig elég gyakori az a tapasztalat hogy a választott testületekben az elnökök és a tit­károk végzik a legtöbb munkát, azok szervezése, irányítása he­lyett A népfront-bizottságok he­lyi vezetői — sok esetben saját hibájukon kívül — még nem min­denütt jutottak el oda, hogy a bizottságokat a munkában állan­dóan tevékenykedő közösséggé avassák. A következő időszakban a népfront-bizottságok munkájának fő tartalmát a következőkben lá­tom: A bizottsági tagok aktivitásának biztosításával eredményesen részt venni az ipar és mezőgazdaság erősítésének munkájában. Foko­zottabb propaganda tevékenysé­get végezni II. ötéves tervünk tel­jesítése érdekében. A termelőszö­vetkezetek megszilárdításának to­vábbi segítése fő feladatunk. To­vább erősíteni a párt és tömegek kapcsolatát. Feladatunk a külpolitikai kér­désekkel kapcsolatos tájékoztató, felvilágosító tevékenység erősíté­se. Tovább fokozzuk ezt a munkát a Moszkvai Leszerelési Béke-Vi­lágkongresszus időszakában és utána beszámolókat szervezünk. Aktívabban veszünk részt kul­turális életünk munkáiban, a kul­turális események szervezésében és népszerűsítésében. Fokozzuk a népek barátsága érdekében vég­zett munkát. Minden szinten növeljük a taná­csoknak nyújtott segítséget. To­vább tömörítjük a lakosságot a ta­nácsok köré, segítünk gyűjteni és hasznosítani az országgyűlési kép­viselők, a tanácstagok és a lakos­ság jó tapasztalatait. Segítünk a dolgozók támogatását még inkább megnyerni a tanácsi munkához. A népfront-bizottságok a legtelje­sebb mértékben részt vesznek az újjáválasztás előkészítésében és lebonyolításában. A mozgalmi tapasztalatok to­vábbfejlesztésével végezzük a szo­cialista nevelést. Kezdeményezni és támogatni fogunk minden ak­ciót, mely a közösségi érzést erő­síti és fokozza a társadalom iránti felelősséget. ­mi ■ — Új „kiváló" és „érdemes" orvosok Semmelweis Ignác születésének 144. évfordulója alkalmából szom­baton dr. Doleschall Frigyes egészségügyi miniszter adta át az idei kiváló és érdemes orvos, il­letve kiváló és érdemes gyógysze­rész kitüntetéseket. Kiváló orvos kitüntetést kapott Veszprém megyéből: dr. Debrőczi Tibor, a balatonfüredi szívkór­ház igazgató főorvosa és dr. So­mogyi László gondozóintézeti ve­zető főorvos. Érdemes orvos kitüntetést kap­tak megyénkből dr. Rónai Bar­na és dr. Váczy Béla körzeti or­vosok. NAPLÓ 1962, Milas I. Hová lett a csicsói táncegyüttes? Nemrégiben érdekes beszél­getésem volt Steixner elvtárs­sal, a balatoncsicsói tanács el­nökével. A községbeli fiatalok­ról érdeklődtem tőle, de ő csak gondterhelten legyintett. — Láttam a Keszthelyi Ifjú­sági Találkozót. Megnéztem a művészeti együttesek műsorát is. Olyan rossz érzés volt, hogy a mieinket nem láthattam kö­zöttük. Szétesett, nem működik a csoport — így beszélt. Való igaz, a csicsói nemzeti­ségi tánccsoport a megye hatá­rain túl is hírt, nevet szerzett magának... De mostanában hiába van már bármiféle kul­turális vetélkedés a megyében, a csicsóiak nem hallatnak ma­gukról. Mi lett a fürgelábú tán­cosokkal, elfelejtettek volna táncolni? A zenészek megun­ták a muzsikálást? A község lakóit nem érdekli már a szép előadás? Mi történt Csicsón?­­— Olyan kérdések ezek, amelyek sok embert érdekelnek. A legelején kell kezdeni a kérdés megválaszolását. Az őszinteségért bizonyára nem ha­ragszanak meg a csicsóiak. A hiba ott kezdődött, hogy a meg­alakulás után a kulturált, szép előadásával gyorsan hírnévre szert tett tánccsoport egy kicsit megfeledkezett a helybeli kö­zönségről. Betanultak néhány táncszámot, azzal szerepeltek otthon és az alkalmi bemutató­kon is. Igen ám, de aminek si­kere lehet egyszer, vagy két­szer is otthon, nem valószínű, hogy harmadszor is megnézik. Bemutatókon, versenyeken meg­tehetik, hogy ugyanazzal, vagy majdnem ugyanazzal a műsor­ral szerepelnek,­­ de otthon, hiába otthon, ez nem megy. Ennek aztán az lett a követ­­kezménye, hogy szereplő, ver­senyeken, bemutatókon szerep­lő együttes lett a csicsói tánco­sokból. És a szereplés egyesek­nek túlzott magabiztosságot kölcsönzött. Lassan követelé­sekkel jelentkeztek. Aztán ki­derítették, hogy a tánccsoport vezetője havonta száz forint tiszteletdíjat kap. (Ugyan mi lehet ennél természetesebb?!) Száz szónak is egy a vége: a lel­kes, odaadó munkával hírnevet szerzett együttes nem bizonyult elég erősnek. Egy éve is elmúlt már, hogy nem hallani róluk... Kár lenne most hiúsági kér­dést csinálni abból, hogy ki kezdte, mi volt az oka, az ere­dője a csoport széthullásának. A talpraállítás felelőssége hát­térbe szorít minden személyes jellegű problémát. A táncosot a személyes beszélgetések so­rán így vélekednek: hiányzik már a tánc. Aczél Imre bácsi a zenekar 64 éves h­armonikása is azt mondja: jó lenne már újra muzsikálni. A tanács is, a megyei KISZ bizottság is mel­lettük áll, támogatja munká­jukat (egyedüli kívánságuk az, hogy szerényen, követelődzés nélkül végezzék munkájukat) most már csak az van hátra, hogy a legilletékesebbek, ők maguk tegyenek önvizsgálatot és a felelősség mondassa velük­ kötelességünk munkához látni. A várpalotaiakkal együt szerepelt a csicsói csoport az első jelentősebb táncfesztivá­lon. A várpalotaiak nem jét­­tértek haza ausztriai vendég­­szereplésről. A várpalotaiak sok szép sikere nem mozdít meg semmit a csicsóiakban? (I.­­) Bogdán Sándor álmatlan éjszakája rérült volna, ha az álom véget vet forgo­lódásának. Eleinte csak ábrándozga­­tott, végiggondolta talán százféleképpen is a jövőt. Huszonkét év állt mögötte mindösz­­sze, de ez a huszonkét év annyi változással, annyi eseménnyel volt tele már eddig is, amennyivel ötven éves korában is kevés ember dicsekedhet. Bogdán Sándor nem a­­ dicsekvés miatt gondolkozott a múltján. Mi dicsekednivalója lenne egy huszonkétéves cigánynak? Jó, jó. Egyen­­lőek vagyunk. Hivatalosan. Amíg pa­píron, beszédekben nyilatkozunk. Az embe­rek azonban nem csak funkcionáriusokból, hivatalos emberekből állnak. Ha sokan nem tudják is, Bogdán Sándor tudja, hogy Csó­­ton mekkora erőfeszítésébe került a tanács­, nak, párt, meg szövetkezeti vezetőknek, amíg a községbe telepedő cigányokat befogadták az emberek. — Nem azokkal van bajunk elnök elvtárs, akik megszokták már a munkát, a rendes életet. Hanem majd a rokonság! Akik majd hozzájuk járnak! Olyasféle is eljutott a fülébe, hogy a de­­vecseri járásban valahol OTP kölcsönt kap­tak a romák családiház építésére. Hiszen ez is szép dolog. Azt sem lehetne mondani, hogy itt nálunk, Mihályházán különösebb baj len­ne — velük, a Bogdánokkal. Mégis... ez a mostani, ez a most következő dolog — ha ugyan csakugyan bekövetkezik, holnap a tagjelölt felvételének a jóváhagyása — ez szabadítaná meg igazán azoktól az érzések­től, amelyek annyi év óta kísérgetik. Más talán észre sem veszi mi játszódik le benne olykor, egy-egy megjegyzés hallatán, amik­ben talán nincs is szándékosság, vagy cél­zás, mégis égetik, napokra felbolygatják. No, dehát ez csak a múlt. Most minden másként lesz. Biztosan! Már a termelőszövet­kezeti tagság is annyi változást hozott az életükben. Nyolc év sok idő! Nagy esemé­nyekkel teli nyolc esztendő még nagyobb, különösen így, hogy gyerekfejjel követte az öreg Bogdánt annak idején. — Milyen világosfejű ember az apám! Okos ember... — bizsergett benne szelíd mosoly közben az elismerés. — És tudott gyereket nevelni! Tudott ám! C­ centimétereket emelkedett a melle a tömérdek levegőtől. Olyan büszkeség­féle, olyan jóleső önelismerés is volt ebben a sóhajban. Bogdán Sándor mégis csak 14 éves kora óta szövetkezeti tag. Állatgondo­zó! Nem akármilyen ám, a ponc­usát! Bog­dán Sándor olyan állatgondozó, aki az agi­tátor csoportnak is tagja. Oda pedig... hm... akárki tudhatja, oda nem akárkit, meg nem akármiért delegálnak. Tetszett ez a szó Bogdánnak, ízlelgette is egy kicsit. „De-le-gál-nak...” szóval... de­le... ez olyan bizalomféle, olyan nagyobb elismerés a felsőbbségtől. Több, mint a meg­bízatás, a kijelölésnél pláne több. És Bogdán Sándor delegálásnak érezte a megbízatását. Hirtelen eszébe jutott az első vitája. Hű, micsoda kemény összecsapás volt! Nem öt­vennégyben, amikor beléptek. Akkor olyas­ megtűrt félének érezte magát. A faluban is úgy beszéltek róla, hogy aki megy, fölveszik a szövetkezetbe. Már, ha nem osztályidegen. Akkor ilyesmi is volt. A kulák számított osz­tályidegennek. Becsülete ugyan a cigányfé­­lének sem igen volt több akkoriban, dehát... szóval, az első vita. A nagy szövetkezet megalakulása után. — A mi zsebünkre lógnak! A mi szánkból veszik ki a falatot! Mi lesz velünk? Annyink sem lesz a nagy terület mellett, amit meg­együnk! Gazból csak gazt lehet szedni! Ha nem dolgozik mindenki, mi lesz? Minden elveszik! — Nézd már! Mit félt ez a kölyök? Mit ho­zott ez a szövetkezetbe? A kacatját, meg a nyomorúságát! Emlékszik a félelmére, ami elfogta ak­kor a jövő miatt. Az emberek száján búj­káló, a ki nem mondott gondolatok fö­lötti szégyenkezéseire. Szinte égették a szóf­ián nézések, amiből kiérezte: — Ezek beszélnek a munkáról? Nekünk? A másik oldalára fordult. Aludni szeretett volna már, nem rágódni, emészteni magát. Minek a múltba vájkálni, olyasmiben, ami elmúlt? Ami talán csak az ő túl érzékeny lel­kében él, folyton halványodva. Az erélyes fordulástól megmozdult az ágy. Halk mocorgás volt a válasz. Csak nem riasztotta fel a feleségét is? — Alszol? — Nem ... Nem tudok. Annyi minden jár az eszemben .. — Mit gondolsz? Szerintem, ha mindent úgy vesznek figyelembe, ahogyan történt... dehát!... lehet, hogy én is sokat gondolkoz­nék ... vagy azért a nyolc év mégis csak nyolc?... — Az elnök is biztatott, meg az itteniek mind. ’Isten te mesélted. Anna-báli készülődés Anna-napja még messze van, de Balatonfüreden már készülőd­nek a hagyományos bálra. Ezer­kétszáz meghívót küldtek szét, a rendezőség pedig változatos és érdekes műsorról gondoskodott. A táncmulatságot az Állami Bu­dapest Táncegyüttes nyitja majd meg kosztümös díszpalotájával. Sor kerül az Annák táncára és az Anna-bál szépének megválasztá­sára. Legelőször éppen száz eszten­deje, 1862-ben versenyeztek ezért a címért d ükanyáink. A nyertes aranyalmát kap, nem névlegeset, hanem valódit, melyet háromezer forintért készítettek. Az est to­vábbi részében neves fővárosi művészek — Toldi Mária, Németh Lehel, Tibold Mária — és zene­karok — Körmedy együttes — szórakoztatják majd a közönsé­get.

Next