Napló, 1962. augusztus (Veszprém, 18. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-01 / 178. szám
2 A pártszervezet munkája nyomán teljes az egyetértés a veszprémi „Dózsádban ■— Hol jártatok tegnap? A magatok dolga után. Elmentetek anélkül, hogy a borjakról gondoskodtatok volna! Hát még mindig csak ennyi nektek a közös? Még mindig nem ez az első a szemetekben? — mondogatja a brigádvezető. A két férfi, akiknek a szemrehányás szól, csak hallgat, s mikor látják, hogy a másik kifogyott a szóból, csendesen beballagnak az istállóba. A brigádvezető is most már megenyhültebben, csendesebben folytatja. Talán nem is nekünk, hanem magának szánja szavait: — Most meg majd arra kell ügyelnem, nehogy túl sok takarmányt hordjanak az állatoknak, így szokott lenni. Szívükre veszik, ha az ember összediskurál velük, és így akarják jóvátenni a hibát. Még arra is legyen gondom, amikor enélkül is van éppen elég. Már az asszony is szid, hogy csak enni, meg aludni járok haza. Tegnap is éjjel fél egykor keveredtem ágyba. Állattenyésztési brigádvezető vagyok a szövetkezetnél. Három üzemegységünk van. Mindegyikhez el kell mennem, ha azt akarom, hogy rend legyen. A két veszprémi szövetkezet egyesülése óta párttitkár is vagyok, előfordul, hogy a növénytermesztésbe is be kell segítenem — mondja Jung József elvtárs. Néhány hónapja csak, hogy párttitkár, de már szinte mindenki megszokta, ha valami baj van, ha valami nehézség van, neki szóljanak, a pártszervezet segítségét kérjék. És ha már egyszer bizalommal jönnek, segíteni kell, ez az elve. — Meg — mint mondja — meg is kell az embernek mindenütt jelenni, megnézni, hogy mint is vannak, nem igaz? Ezt elvárják a tagok. Igen, elvárják a tagok, kommunisták, pártonkívüliek, hogy felkeresse őket Jung elvtárs, beszélgessen velük munkaközben vagy otthon a párttitkár és a vezetőség többi tagja. S ha Jung elvtárs panaszkodik is, hogy sok az elfoglaltsága (tanácstag is) azért szívesen tesz eleget e „kívánságnak”. És felkeresik azokat is, akik nem várják őket: azokat a tsz tagokat, akik nem szívesen vesznek részt a közös munkában. Szerencsére a többség nagyon rendesen, lelkiismeretesen dolgozik. Van olyan 72 éves nyugdíjasa is a szövetkezetnek, aki már száz munkaegységet szerzett az idén. De vannak néhányan, akik még mindig húzódoznak a közös munkától. Velük is beszélgetnek a pártvezetőségi tagok, kommunisták és magyarázzák, menyire helytelen ez az álláspont. Igyekeznek őket jobb belátásra bírni, de sajnos sok esetben sikertelenül. Mégsem hagyják abba az agitációt. Többszöri beszélgetés után sikerült meggyőzni Csornai Mihályt, Jung Jánost, akik most már rendszeresen járnak dolgozni. A „Dózsa” kommunistáinak legmeggyőzőbb „érvé” ben fordulunk is hozzájuk, amit lehet, megtesznek. — Hogy milyen ügyben kérünk segítséget? — ismétli a kérdést. Nehéz lenne felsorolni. Az már úgy jön, hogy ha valami van, először a pártszervezethez fordulunk segítségért, tanácsért. „Divattá vált” a veszprémi termelőszövetkezetnél, hogy a termelőszövetkezet vezetősége mindent megtárgyal a pártszervezettel, kéri, meghallgatja a kommunisták véleményét, tanácsát. A pártvezetőség kéthetenként tart ülést, amelyeken a szövetkezet elnöke is mindig részt vesz. Taggyűlésre pedig — ha a napirend olyan — pártonkívülieket is meghívnak. A pártszervezet éves munkaterv alapján dolgozik. E terv alapján többek között olyan gazdasági munkákat érintő kérdéseket is napirendre tűztek, mint a szövetkezet elnökének beszámoltatását a tavaszi mezőgazdasági munkákról, a növényápolásról. Legutóbb a féléves mérleget értékelték, illetve az elnök számolt be (és szívesen!) az aratásra való felkészülésről. Raktárgondjaik vannak. Megállapodtak, hogy takarmánygabonából csak a szükségletet és a jövő évi vetőmagot, a kenyérgabonából pedig csak a vetőmagot raktározzák, a munkaegységre eső gabonát közvetlenül a géptől adják ki. A pártszervezet foglalkozott a premizálással is Az idén már — az aratási munkákon kívül — minden munkára kiterjedő prémiumrendszert alkalmaznak. Ez kedvezően érezteti máris a hatását. Már most biztosítottnak látszik, hogy a hízlalási szerződést túlteljesítik, az egész évi tojásértékesítési szerződésnek is eleget tettek, jó termést várnak cukorrépából, s még lehetne tovább folytatni a példák sorát bizonyítékául, hogy hasznos, jó a prémiumrendszer. Tavasszal egyesült a két veszprémi termelőszövetkezet. Voltak akik nem szívesen vették tudomásul e tényt, többen aggódtak, hogy nem boldogulnak így. Jó eredményt hozott az egyesülés. Senki sem bánta meg, hogy így határozott. Már csak azért sem, mert azóta rendszeresen fizetnek munkaegységelőleget. Van olyan tag is, aki havonta 1400—1500 forint előleget is felvesz. Valószínű, hogy az év elején tervezett 41,88 forintos munkaegység értéke nem csökken, hanem még növekedik is. Helytelen lenne az eredményeket kizárólag annak tulajdonítani, hogy a szövetkezet vezetősége és pártszervezete között jó az egyetértés, hogy a pártszervezet jól segíti a termelőszövetkezet gazdasági munkáját, de hogy része van benne , az nem kétséges. Mike Tiborné a személyes példamutatás. Valamennyien úgy dolgoznak, hogy egyetlen egyet sem kezdhet ki közülük senki sem, csak példát vehetnek róluk. — Jó segítség nekünk a pártszervezet — ismeri el az elnökhelyettes is. Jó a kapcsolatunk a pártvezetőséggel. Bármilyen ügy Művészeti nívódíjakat alapítottak Művészeti „nívódíjakat“ alapítanak Veszprém megye irányító kulturális szervai, amelyeket íróknak, színművészeknek és képzőművészeknek ítélnek kiváló teljesítményeikért. November 7-én nyújtják át az arra érdemes képzőművészeknek, április 1-én az Irodalmi, a színházi évad befejezése után a színészi munka legérdemesebebe művelőinek. WAPLO Egy hegymagasi panasz A hegymagasi igazgató-tanító panaszolta: — Tanulmányi kirándulásra szerettem volna vinni a gyerekeket. Elég messzire, Pannonhalmára. Mivel a nagyméretű autóbuszban még akkor is maradt volna hely, ha valamennyien együtt vagyunk, úgy gondoltam, hogy a szülői munkaközösség néhány tagját is magammal viszem. Szívesen jöttek volna, gondolom elsősorban a gyerekeik kedvéért, de bennem közben az a gondolat is munkált, hogy ilyesformán talán sikerül egy kis érdeklődést ébresztenem a falu határain kívül lévő dolgok iránt a hegymagasi felnőttekben, akiknek a szellemi élete egyelőre bizony még — ne kerülgessük a szót — nem eléggé eleven. Mindez azonban csak elképzelés maradt. Az IBUSZ illetékes tisztviselői — nagyon udvariasan, de félreérthetetlenül — megmondták, hogy akárhány helyem is van, ilyen kirándulásokra a szülői munkaözösségnek legfeljebb csak két tagja kísérheti el a gyerekeket. Mondani sem kell, hogy ha valóban csak ketten jönnek, napokra elégséges beszédtémát szolgáltattunk volna a falubelieknek. — Miért épp ez a kettő és miért nem másik? Így aztán ketten mentünk a kollégámmal, de azóta is bosszant a dolog, hiszen nemcsak az oktatás, hanem az általános népművelés is feladatom, melynek épp a mai viszonyaink között legjobb módszerétől, a kínálkozó tanulmányi kirándulásoktól foszt meg az IBUSZ-nak egy szerintem mechanikusan alkalmazott rendelkezése. OI. Jadwiga és Jóska A hogy nézem a teremben ülő fiatalokat, akik a tanfolyamra egybegyűltek, s immár egy hetet töltöttek itt, a KISZ- szervezetek leendő vezető propagandistáiképpen, feltűnik egy lány. Arcvonásai, ruhája, hajviselete egészen elütő a többiébtől, de a figyelme nem. Nézi az előadót, Lehoczky „bácsit”, a már nem ifjú korú, kupi iskolaigazgatót, éppen arról szól a dobogón, hogy „nektek, ifjú barátaim, minden lehetséges eszközzel élesztgetnetek kell az ifjúság öntudatát, segítsétek őket a tanulásban...” Beszél, a lány pedig figyeli, s olykor kérdez valamit a mellette ülő fiatalembertől, mert Jadwiga Krysiak nem ért meg mindent, hiszen lengyel lány. De hogy kerül ide ez a bájos, egyetlen lengyel leány a Veszprém megyei ifjúsági, vezető propagandisták közé? Meg is kérdezem tőle hamarosan. — Iderepültem — mondja lengyelül, a mellette ülő fiú tolmácsolja. — Magyarország és Lengyelország közt már nincs távolság! ~XI évet, dús, szőke copfját — baloldalon ^ ’ viseli — a pad fölött hintáztatva. A fiú is bemutatkozik: — Ferenc József vagyok. De nem az az igazi... Szóval nem az a Ferenc Jóska, aki a katona mundért adta a „32-es” bakákra. Hanem az Ajkai Alumíniumkohó fiatal mérnöke. Társadalmi ösztöndíjas egyetemi hallgató volt öt esztendeig a lengyel glinicai műszaki egyetemen (Sziléziában), ott ismerkedett meg Jadwiga Krysiak-kal, a lány most négy éve egyetemi hallgató. Azt mondja Ferenc József: — Karácsony táján ő hívott meg engem. Most meg én hívtam vissza Jadwiga Krysiak-ot. Ennyi az egész. Mire ideért, behívtak Ajkáról erre az egyhetes, ifjúsági tanfolyamra. Ő meg eljött velem. Így részt tudok venni a tanulásban és vele is együtt lehetek. — És nem engedték meg, hogy kimaradjon a tanfolyamról? — Megengedték volna. De a vendégemnek sem terhes ez. Azért nem kell mindig itt ülnie, csak ha akar. Másrészt: jól érzi magát itt a fiatalok között. Amikor énekóránk volt, ő is tanult. Meg amikor a különféle ifjúsági játékok vezetését tanultuk, természetesen önfeláldozás is ez a tanfolyam mindkettőjük részéről, az ember jól tudja. De erről nem szólnak. A lengyel lány és a magyar fiú komolyan veszik a tanulást, az életet. — Hogy érzi itt magát? — kérdem a lánytól. — Dobrze! — Járt más városban is? A fiú fordítja: — Egerben, Budapesten, Balatonfüreden. — És hogy tetszik az élet, amit itt lát? — Jóska mondta, hogy jó. És én is úgy látom. Sok az áru és a divatozás. Magyarországon most igen szépen fellendül az élet. Nem is hittem volna, hogy itt tartanak. Nagyon szimpatikus nekem. A Balaton nagyon szép. Csak én nem tudtam, hogy ilyen erős itt a nap. Úgy leégtem rövid idő alatt, hogy orvosi kezelésre szorultam. — Hogy tetszik a koszt? Külföldieknek szokatlan. — Sok minden nagyon finom. — Rossz is akad a magyar ételek között? — Igen. A halászlé nem jó. Nekünk nem. Fogja a nyakát, hogy azt rágta nagyon. — Melyik városban tanul? — Krakkóban. Édesapám meg Plock-nál dolgozik, azon az olajvezetéken, illetve olajfinomítón, amelyik a szocialista országok nagy részét is bejárja... És Krakkóban tagja vagyok a ZSP-nek is. (Lengyel ifjúsági szervezet.) Nekem nagyon jó itt. A tanfolyamon is. Kellemes és tanulok. — Ugyan mit? — Már benyújtottam az egyetemen a diplomamunkám témáját. Címe: A lengyel— magyar barátság a történelem folyamán. És ebben nemcsak a régi barátságot dolgozom fel, hanem az újat is. Az meg itt is látszik, alakul és gondolatokat ébreszt. Aztán Eger, Sümeg, Veszprém vára... Ezekben is jártam. Beszél a várakról, történelmükről, olyan ■*-* hévvel, hogy az ember egyszerre érzi: leendő történésszel ül szemben. Meglepően ismeri a magyar történelmet is. Neveket, történelmi sorsfordulatokat, nemes harcokat, bukásokat__ És erőteljesen tanulja a magyar nyelvet... Közben a magyar fiatalok, akik a szünetben elhaladnak mellettünk, oda-odaszólnak: — Nagyon aranyos, ugye? Csakugyan. Az egyik lány megjegyzi Ferenc Józsefről meg Jadwiga Krysiakról: — Akár Magyarországon, akár Lengyelországban élnek is majd, mindegyik ország csak nyerhet velük. Ilyen mérnökkel meg történésszel! Azt hiszem, fején találta a szöget. tz Poesgai «* 1362 Augusztus, ..... . ---------------------------------- - Jó bornak is kell cégér! SZERETNÉK választ kapni Tóth elvtárstól, kinek higgyek? Egyesek dicsérik, egyesek meg, hogy úgy mondjam... inkább mulatozásnak tartják a tapolcai KISZ szervezetek ifjúsági házának a munkáját — tettem fel ezt a „kényes” kérdést Tóth Ferenc elvtársnak, az ifjúsági ház vezetőjének a minap Tapolcán. — Ilyen feltételezés alapján nem tárgyalok! Nincs mondanivalóm! Jelenteni fogom az illetékes pártbizottságoknak... majd megmutatjuk, hogy az ilyen rágalom... Alig tudtam megmagyarázni, hogy a feljelentéssel nem megy semmire. Tapolcán igenis van olyan vélemény, amely sokat jelentő, lekicsinylő legyintéssel végződik. „Az ifjúsági ház?” — és legyintenek. Az ilyen legyintők mellett persze nem lehet szó nélkül elmenni. Fenyegetéssel elhallgattatni őket pedig még rosszabb lenne. Nem ellenséges szándékú emberek legyintenek ugyanis, hanem tájékozatlanok, akik — sajnos — évek alatt szoktak hozzá, hogy a szervezett ifjúsági élet említésére legalkalmasabb dolog legyinteni. El kell ismerni, hogy — volt miért. Tapolca ifjúsági élete évekig nem azt bizonyította, amit ma. Az IFJÚSÁGI HÁZ még nincs egyesztendős. Tavaly szeptember 24-én nyitották meg. A megnyitón jelenlevő mintegy négyszáz fiatal már akkor is magáénak vallotta az új létesítményt, melynek átalakításában, rendbehozásában szinte kivétel nélkül részt vettek. A fiatalok nagy tettvággyal fogtak munkához. Szeptember 28-án a 12 KISZ alapszervezet már megválasztotta a ház vezetőségét. Október elején kész volt a negyedéves tervük, s már október 5-én megkezdte működését a néptánc csoport. Az ifjúság lelkesedése a fiatal tanárok lelkesedésével találkozott a kezdet kezdetén. ÖT LELKES FIATAL tanáron kívül Mercsényi Judit és Nagy Dezső is az ifjúsági házat rendszeresen segítők közé tartozik, de a nem pedagógiai végzettségű fiatalok közül is sokat — mint például Farkas István, Sárközi Miklós —, az idősebbek közül pedig Tátosi bácsi elmaradhatatlanok. És kezdenek lassanként — bár még kevesen — a szülök is el-eljárogatni az ifjúsági ház rendezvényeire. Az alakulási év októberében az első mulatságon, a szüreti bálon még csak nyolcvan KISZ tag vett részt. Ma már naponta 40—50 fiatal van jelen a ház valamelyik szakkörének foglalkozásán. Ünnepi műsoraik, irodalmi ankétjaik, vitáik népszerűek és egyre látogatottabbak. Megvitatták A kőszívű ember fiai és a Tizenegyedik parancsolat című színműveket. A decemberi kultúresten bemutatkoztak a színjátszók is. Ekkor már kétszáz fiatal volt jelen. A járásszerte kedvelt zenekarnak pedig még vidéki — balatonedericsi — tagja is van. Szerepeltek Zánkán, Szentantalfán, Badacsonylábdihegyen, nem is szólva az időközben 14-re növekedett alapszervezet különböző rendezvényeiről. Sakk, pingpongbajnokság, fényképész szakköri kiállítás, irodalmi estek, zeneestek, politikai oktatás, de hiszen felsoroltam már! Művelődnek, tanulnak és persze szórakoznak is a fiatalok. Emellett jól dolgoznak munkahelyeiken is, sőt a társadalmi munkából is komoly mértékben veszik ki a részüket. Fásítanak, parkosítanak, rendben tartják a saját házuk táját, segítenek a termelőszövetkezetnek. MÁSFÉL ÉVE a múlté az „azt mondták”, „beszélték”, közel egy éve pedig már példás, szép eredménnyel dolgoznak a tapolcai fiatalok. Igaz „csak” a saját otthonukban, „csak” maguknak többékevésbé. Ezt is csak egyelőre. Társadalmi munkájuk már túlnőtt a ház falán, a járásban már ismerik és szeretik művészeti szakköreiknek a tagjait. A tánccsoport tagjai pedig csaknem minden nyilvános ünnepély szereplői, sőt járási, megyei dicséretben is részesültek már. Íme, az eredmények önmagukért beszélnek, önmagukért, de nem önmaguk helyett. A jó bornak is kell cégér, a jó munkáról is beszélni kell! Mértéktartóan, szerényen, de öntudatosan. Ha gyakoribb lenne az olyan rendezvény, amelyre a felnőtteket is meghívnák, rövidesen megváltozna azon egyre kevesebbek véleménye is, akik ma még egy-egy legyintéssel napirendre térnek a fiatalok sok-sok egészséges és mindannyiunk örömére szolgáló dicséretes munkája felett. Vágvölgyi László