Napló, 1962. október (Veszprém, 18. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-02 / 230. szám

1992. október . A szivattyúk mestere Erős, izmos ember. Munkához szokott. Fegyelmezett, majdnem katonás. Mintha mindig parancs­ra várna, hogy azután — mint szokta, egy pillanatig gondolkod­jék — s megfontoltan feleljen: igen. Ez az igen azt jelenti a bá­nya vezetői előtt, hogy biztosan meglesz. Ez a magára parancsolt fegyelem kell is a beosztásához, a munkájá­hoz, hiszen nemegyszer indul erős „ellenség” elleni harcba. Osváth Imre bácsi, a padragi Táncsics-ak­­na szivattyúmestere és a bányára gyakran törő víz ádáz ellensége. — Mi a győzelem titka? — pró­báljuk szóra bírni a szivattyúk „parancsnokát” — de nagyon ne­héz. Azt emlegeti, hogy szeren­cséje van. Akik jobban ismerik, mást mon­danak. Nem a szerencsének, ha­nem jó szaktudásának, bátorságá­nak köszönhető, hogy megbirkózik a vízzel. Hány ilyen küzdelmet ért meg? Nehéz lenne hamarosan összeszá­molni. Egy azonban biztos. Készületlenül csak egy vízbe­törés érte. Az első, az 1951-es. Ak­kor még kevés és kis teljesítményű szivattyú volt az aknában. Később azután még minden évben soro­zatban jött a vízbetörés, mind­egyik a maga nehézségével. Egy­szer hirtelen zúdult a vágatba a víz, másszor iszapot hozott ma­gával, vagy eltömődött a szívófej. Külön regény lehetne bármelyik. A legtöbbet mégis az elsőt, az öt­venegyest emlegeti Imre bácsi. — Ez nagyon cudar volt. Igen megijesztett bennünket. Egy haj­szálon múlott csupán, hogy nem került víz alá a bánya. Csak 25 köbméternyi egységünk volt, s 60 köbméter vizet kaptunk. Már csak néhányan, üzemfenntartók ma­radtunk fenn. A kasba nem lehetett beszállni — elérte a víz. Már-már készültünk a menekülésre, de csak nem tudtuk rászánni magunkat, hogy induljunk a menekülő vágat felé. Még egy pillanatig várjunk ... bíztattuk egymást. Aztán mégiscsak megcsillapult a víz. El­kezdett apadni. Le tudtuk szívni. Utána bővítették a szivattyú­kamrát, újabb gépeket szereltek be. Azokat is, a régebbieket is féltő gonddal kezeli, ápolja Imre bácsi. Mindig talál valami „igazítanivalót” egyiken is, másikon is. Vannak régi típusú szivattyú­ink, amikkel a gyár sem boldo­gult. Bizonytalanok voltak, nem lehetett számítani rájuk pontosan. Lassan-lassan átalakítottam mind a kettőt. Most újabb újításom van — meséli lelkesen. Ahogy szóba kerültek a szivattyúk, a nehéz na­pok, egyre jobban felengedett szótlansága. — Nagy gyári hiba van ezekben a szivattyúkban — régóta látom már, de nem mertem hozzányúlni. Nem kaptam rá parancsot. Leg­utóbb, amikor szóvátettem a ve­zetőimnek, helyeselték az elgon­dolásomat, de nem mondták, hogy csináljam. Utasítás nélkül nem mertem hozzákezdeni. Pár napig tépelődtem. Nem hagyott békén a lelkiismeret Meg lehetne növelni a szivattyúk teljesítőképességét — számítgattam — különben meg na­gyon jók a MÁVAG gyártmányú­ak. Csak az az egy hibájuk, hogy a régi vacak háborús öntvény el­zárja a csőidom egy részét. Ezt kell szabaddá tenni, s mindjárt jobb... A katonás merevség is lassan­­lassan eltűnik róla, s nagy hévvel beszél kedvenceiről, a szivattyúkról, idő­közönként már az asztal szélét is kocogtatja. — Most várjuk majd a műegye­temtől a hivatalos embereket, akik elbírálják, hogy jó lesz-e így? S aztán majd a másikat is átala­kítgatom lassanként. Még több mint egy évem van a nyugdíjig ... Kevesebb szivattyúval, kisebb energiával ugyanazt a teljesít­ményt lehet elérni. Hát nem nagyszerű? — Hol tanulta meg a mestersé­gét ilyen alaposan? — adódik ön­kéntelenül is a kérdés. Könyvek­ből? Vagy csak az életből? — 1935-ben kerültem Csingerbe. Azóta mindig szivattyúkkal fog­lalkozom. Volt időm kiismerni minden fortélyukat. De azért a legjobb iskola a balinkai vízbetö­rés volt. Oda irányított a tröszt se­gíteni. Az az öt hónap öt évvel is felért é­s meséli részletesen a sok-sok izgalommal, nehézséggel teli napok immár kedves, felejthe­tetlen élménnyé színesedett em­lékét. (Mikéné) Tanulási láz az Orkúti Mangánércbányánál „Szélesítettük azokat az oktatási formákat (levelező oktatás, esti iskolák), amelyek lehetővé teszik a dolgozó fiatalok és felnőttek to­vábbtanulását” — állapítja meg a kongresszusi irányelv. Vajon hogyan élnek ezekkel a lehetőségekkel, hogyan növelik szakképzettségüket, általános mű­veltségüket, az Úrkúti Mangán­ércbánya dolgozói? — Vállalatunknál valóságos ta­nulási láz van, — tájékoztatott Kovács József személyzeti vezető. — Több mint százhúszan tanul­nak napi munkaidejük után egye­temeken, technikumokban, álta­lános iskolákban, és képezik ma­gukat tanfolyamokon. A pontos adatokat már a jegy­zetfüzetéből olvassa: egyetemre négyen, villamosipari technikum­ba öten, gépipari technikumba öten, a bányaipari technikumba négyen, építőipari technikumba egy, a dolgozók általános iskolájá­ba több mint harmincan járnak. Mérlegképes könyvelői tanfolya­mon négy, kalkulációs tanfolya­mon kettő, bányamentő tanfolya­mon huszonöt, vájár továbbképző tanfolyamon negyven dolgozó vesz részt. A statisztikában nem sze­repelnek azok, akik munkaviszo­nyukat megszakítva, nappali ta­gozaton tanulnak tovább. Igen örvendetes, hogy „dolgozó diákjaink” a vállalat csaknem minden foglalkozási köréből te­vődik össze és tanulmányaikat befejezve nálunk hasznosítják a tanultakat, így biztosítva lesz a műszaki utánpótlás és távlati fel­adataink megoldása — fejezte be Kovács elvtárs. Balázsi István Eredményes kongresszusi verseny a kereskedelemben A Veszprémi és Várpalotai Élel­miszer Kiskereskedelmi Vállalat vezetősége és szakszervezeti bi­zottsága év elején a dolgozókkal való megbeszélés alapján elkészí­tette kongresszusi versenyvállalás­sát. A verseny eredményeként a féléves értékelés után elmondhat­juk, hogy vállalatunk forgalma 1961. első félévéhez viszonyítva 9,7 százalékkal emelkedett. A fél­év során 3,8 százalékkal nőtt egy főre eső termelékenység és 26 százalékkal az önkiszolgáló boltok forgalma. Eredményeinket­ nagymérték­ben elősegítette a vállalatunknál szépen fejlődő szocialista brigád­mozgalom is. Év elején 24 brigád 150 tagja, — az összdolgozók 35 százaléka — tűzte célul „szocialis­ta módon élni, dolgozni, tanulni­”. A brigádok írásban is rögzített vállalásai gazdasági vonatkozás­ban a vállalat tevékenységét segí­tették elő. A dolgozók munkakörülményei­nek javítására a múlt fél évben több mint kilencvenezer forintot fordítottunk. Nem sikerült azon­ban megtakarítást elérni a bázis­időszakhoz viszonyítva. Éppen ezért a vállalatvezetőségnek, a szakszervezetnek és minden dol­gozónknak ezen a területen kell még jobbá, szervezetebbé tenni a munkát, mélyrehatóan vizsgálni a költségek alakulását. Szakszerve­zeti bizottságunk az intézkedési terv társadalmi ellenőrzésekor ja­vaslatot tett a hibák kijavítására, s ennek nyomán a vállalatvezető­ség intézkedett a háló felhasználás alaposabb ellenőrzésére, amely igen jelentős kereskedelmi költ­ség. De ezt tesszük más munka­területeken is. Gacza Lajos sz. b. titkár. NAPLÓ Útvesztőben A­utostop — A gépkocsi kerekei felsír­­­­nak, s megállnak az út jobboldalán. — Merre, elvtársak? Mutatjuk az irányt. Tíz kilométerre fek­szik a község, ide piroslanak a házak tetői. — A vasútig elvinnének? — Szívesen. A gépkocsi elindul. Utasunk hátradől, s a suhanó tájat, a mozgó mezőt nézi. Közép­korú ember. A negyvenen túl, az ötvenen innen. Arca sima, csak a homloka redős. — Hova? — kérdi szűken. Megmondjuk. — Ott jó a tsz — jegyzi meg... Nem úgy, mint nálunk. — Maguknál miért rossz? — Azt én nem mondhatom meg. Ez is válasz. Jobban megnézzük az utasé.. Egyre isme­rősebbnek tűnik. Vajon hol találkoztunk?... Megvan! Az egyik termelőszövetkezetben. — Na, csakhogy megismert — s nyújtja a kezét. Jártak-e azóta nálunk? — Többször is. — És milyennek látták a tsz-t? — Gyenge még. — És amikor én voltam az elnök? — Jobb volt. Ji­­adalmasan néz ránk. Feszít, mintha Gyógyírt kentünk volna a szívére. — Hány forintot osztottunk minden év­ben? — teszi fel a kérdést. — Ha jól emlékszünk, 30—55 forintot. — És most mennyit? — Tizennyolc-húsz forintot. — Na látják — mondja, és kibámul az ablakon. Amíg a gépkocsi a vasút felé suhan, a falu­járól beszél. Elmondja, hogy öt évig volt tsz-elnök, a szövetkezet átvészelt minden vihart. Még az 1956 októberét is. A tagok jól éltek. Építkeztek, meg volt a bizalmuk a jövő iránt. Jött az átszervezés. Az új tagok a napon sütkéreztek, míg a régiek a nyelvüket lógat­ták. De a zsákot ők is úgy tartották, mintha sok verítéket hullattak volna a közösben. Kevés volt a termés. Rögtön rossz lett min­denkinek a szövetkezet. A tagoknak, a já­rásnak, az érdekelt vállalatoknak. Első év­ben 18 forintot osztottak a tagoknak. — Rögtön kitalálták, hogy képzetlen va­gyok —­­elmélkedik. — Hat elemivel, szak­­képzettség nélkül nem lehet nagyüzemet ve­zetni. Új elnök jött, szakképzett, engem he­lyettesnek választottak. Más munkakörbe mentem. Gondoltam, két dudás úgy sem fér meg egy csárdában. — S most hol dolgozik? — Üzemben. Kevesebbet keresek, a csa­lád is távol van, de legalább nem viszkál­­nak. J£­eresem az ellenérveket Igaza van-e az utasunknak? Abban, hogy többet osz­tottak egy munkaegységre — igen. Az is he­lyénvaló, hogy szövetkezetüket jónak mond­ták akkor a járásban ...De hogyan osztottak több forintot? Úgy, hogy sokszor részébe ad­ták ki a munkát a kívülállóknak, csak a hasznot vágták a zsebre. Jóformán semmit sem építettek éveken át. Nem tartalékoltak, mindent kiosztottak, amit megtermett a föld. Amíg kicsi volt a szövetkezet, nem érződött a szakvezetés hiánya. Miért, nem képezte magát az elnök? Azzal mentegetőzött, hogy nem ér rá, sok a munkája. Valójában szé­gyell az általános iskola padjában ülni­ .Amúgy nem volt vele baj. A tagok becsül­ték, hiszen a javukra dolgozott, és éberen őr­ködött a szövetkezet vagyonára. A­ztán a két embert hasonlítom össze. Mindkettő kommunista, régi elvtárs. Az új elnök elvégezte a mezőgazdasági techniku­mot, ért a vezetéshez, az üzemszervezéshez, tud a tagok nyelvén beszélni. Miért küszkö­dik mégis annyit a termelőszövetkezet? A felfejlődés éveiben erejükön túl épít­­keztek, vásároltak. A szövetkezet nyolc évig nem épített annyit, mint most, két év alatt. Sokat kellett tapogatózni, amíg a helyes munkaszervezést kialakították, sújtotta őket az aszály és a jég. Az idén már kilábaltak a nehezéből, 30 forint körül osz­tanak egy-egy munkaegységre. Mindezeket a feltevéseket és érveket fel­sorakoztatjuk a volt elnök előtt. Nem ad iga­zat. Fújja a magáét. — Az elnök elbizakodott — önző. A jót magának tulajdonítja, a régi vezetőkre keni a rosszat — mondja... Nem jó ez a három évre szóló „kivezénylés”. Hosszabb időre kell kimenni, akkor nem lehet az elődökre hivatkozni. — Ezek az emberi önzés gyengéi — ma­gyarázzuk, amit nyesegetni kell. — De rá, nyesegesse? Az, aki észreveszi. Kerítésen kí­vül lehet-e gyümölcsös fáit tisztogatni? Mi­­ába a példálózódás, hiába a vita. Rö­—■* vid a táv, kevés a szó a megfutamo­dott ember megállítására. De gondolatokat­­ láthatóan mégis ébreszt benne... A vita megakad. Feltűnik a vasutállomás, s az utas a járdára lép. Félórát vár, mire a vonat beszalad. Aztán órákat utazik, ment az utat — nemrég valahol eltévesztette... Kása András n Nyugdíjas mezőgazdasági szakembereink számadása munkájukról , terveikről A NYUGDÍJAS AGRÁRSZAKEMBEREK, akik a Veszprém me­gyei Hazafias Népfront Bizottság mellett működnek, a közelmúlt­ban számadást tartottak arról, hogy mit végeztek eddig s mit ter­veznek az év végéig.­­ Balatonfüreden volt a „számadás” s azon részt vett és elnökölt dr. Jeszenszky Árpád egyetemi tanár, aki maga is nyugdíjas és ve­zető tagja a szakember csoportnak. Részt vett a tanácskozáson s azon előadást tartott dr. Bélák Sándor, a megyei tanács v. b. el­nökhelyettese. Südy Sándor ny. agtómérnök, az akció bizottság vezetőségi tag­ja számolt be az 1962. év első felében végzett munkájukról. A HAZAFIAS NÉPFRONT Országos Tanácsa által akció kér­désként kezelt talajvédelem megoldására és annak sürgetésére há­rom ankétot rendeztek, éspedig a talajerózió által leginkább veszé­­lyeztetett borvidékeink központi helyein: Somlóvásárhelyen, Bada­csonyban és Balatonfüreden. Az ankétok nyomán földművelésügyi kormányzatunk támogatásával megyénk területén meg is indult az erózió elleni küzdelem, ami hosszú évek munkája lesz, de hosszú évtizedek áldását hordozza magában. Országos fontosságú a talaj­erő visszapótlás is. Ennek érdekében a nyugdíjasok bizottsága Óhídon és Mihályién trágyakezelési bemutatót és talajerő vissza­pótlási ankétot rendezett. A bemutató és ankét nyomán a sümegi járásban versenymozgalom indult s az­ átterjedt a többi járás terü­letére is. Ennek a mozgalomnak keretében az akcióbizottság tizen­egy község és tíz szervestrágya gazdálkodását, trágyakezelését tet­te vizsgálat tárgyává a veszprémi járás területén. SÚLYOSAN ELHANYAGOLT AGA mezőgazdaságunknak a rét és legelő gazdálkodás. A megyei akcióbizottság először Balaton­­arácson, majd Sümegen rendezett ankétot, amelyen magas színvo­nalú előadások tárták fel a rét és legelő gazdálkodás elhanyagoltsá­gát és halaszthatatlan teendőit. Az akció során megyénk KISZ fia­talsága a folyó évben vállalta 30 ezer katasztrális hold rét és le­gelő területének védnökségét. A kertészeti kultúra fejlesztését szolgálták azok a bemutatók, tapasztalatcserék, termelési tanácskozások, amelyeket az akció bi­zottság Malomsokon, Alsópáhokon, Sümegen, Gógánfán, Zalagalsán, Káptalanfán és Csabrendeken rendezett Ugyanezeken a helyeken megvizsgálták a konyhakertészet nagyobb arányú fejlesztésének le­hetőségeit is. Az akcióbizottság tagjai ezenkívül sok termelőszövetkezeti gaz­daságot látogattak meg. Ezeknek célja az volt, hogy helyszíni szem­lék, határbejárások során tárják fel a hiányosságokat és jelöljék meg a segítés módját. ÉRTÉKES AZ A MUNKA IS, amit az év hátralevő idejére ter­veznek Minden járás területén egy-két körzeti mezőgazdasági kiál­lítás lesz, szakelőadások, versenymozgalmak értékelése. Az elkövet­kezendő hónapok tervét Nagy József, a Hazafias Népfront megyei titkára ismertette. Jubiláló újító Tíz éve formálta meg első újí­tási javaslatát Nagy József, az Inotai November 7. Erőmű kazán­üzemének főművezetője, az üzem termelési bizottságának is tagja. Azóta több újítást is benyújtott. Az újítási iroda naplója szerint eddig 19 javaslatát fogadták el. Az elfogadott és bevezetett újításai­nak gazdasági eredménye 511 449 forint. Egyik érdekes újítása volt a „Vízzárás pernyeleválasztó beren­dezés” c. javaslata, amelynek cél­ja a kazánházi szívó ventillátorok élettartamának növelése. Ezt két társával együtt készítette. Újítá­sainak nemcsak a November 7. Erőműben veszik hasznát, hanem más erőművekben is. Az előbb említettet például a kelenföldi, a tiszapalkonyai, az oroszlányi hő­erőművekben és a Dunai Vasmű­ben is elfogadták. Nagy József nemcsak kiváló újító, de nagy szerepe van abban is, hogy a „XXII. kongresszus” ne­vet viselő kazán TMK adagoló­­javító brigád, amelyet ő patronál, már ötször elnyerte a szocialista brigád címet. K. F.

Next