Napló, 1962. november (Veszprém, 18. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-01 / 256. szám

2 A Veszprémi Lovassy Gimnáziumban: Valóban munkaközösség a szülői munkaközösség Már jól benne vagyunk a tan­évben. A gyerekek gyűjtik az osz­tályzatokat, a szülők pedig köte­­lességszerűen kikérdezik és meg­hallgatják, mi történt az iskolá­ban. "Talán már el is felejtették az első iskolai szülői értekezletet, és nem is jut eszükbe, hogy mit dol­goznak azok a szülők — a szülői munkaközösség —, akiket megvá­lasztottak az értekezleten. Mit tettek eddig milyen terveik vannak a tanévre? — ezzel a kér­déssel kerestük meg Járai Istvánt, a Veszprémi Lovassy László Gim­názium szülői munkaközösségének elnökét. — Tessék a munkatervünk — teszi le az asztalra Járai elvtárs a gépelt lapot. Míg átfutnám, már „eleveníti” is a sorokat. — Idén sokkal többet segítünk a pedagó­gusoknak, mint eddig bármikor. Az iskolareform megvalósítása többet követel tőlünk, szülőktől is. Szeretnénk, ha munkaközösségünk megoldaná a legnagyobb feladatot, amit a reform ránk bíz: az iskola és a szülői ház közötti egészséges együttműködés megteremtését.­­ Lehet, hogy másutt is csinál­ják már azt a módszert, amit mi bevezettünk, de mégis elmonda­nám, mert mi sokat várunk tőle — folytatja Járai elvtárs. — Osz­tályonként tartunk majd szülői ér­tekezleteket. Vagy nem is értekez­let ez, inkább megbeszélésnek le­hetne mondani. A szülők és a szaktanárok találkoznak, ismer­kednek össze. Szűkebb kör — könnyebb megbeszélni a nevelési problémákat, összehangolni az is­kolai és otthoni nevelés módsze­reit, mintha sokan lennénk, mint az összevont szülői értekezlete­ken. Ugyanezt célozná a családlá­togatások megszervezése is. Sze­retnénk a tanárokat tehermentesí­teni ebben is, mi is szervezünk családlátogató csoportokat. — A másik dolog, amiben nagy feladatok várnak a szülői munka­­közösségünkre: a munkáranevelés. Ma már kevés szülőnk akad, aki azt mondja: „Az én fiam szellemi pályára készül, minek neki a poli­technika.” De van ilyen szülő is. Az ő meggyőződésükre reméljük jó lesz az a módszer, hogy meg­kérjük: jöjjön velünk, mikor meg­látogatjuk a gyerekeket a munka­helyen. Nézzék meg, hogyan ügyel rá az üzem, az iskola, hogy a gye­rekeknek kedves — és tegyük hozzá: hasznos — tantárgyuk le­gyen a gyakorlati foglalkozás. Egyelőre új utakat keresünk a kertészettel ismerkedő gyerekek­nek, reméljük megoldódik, hogy a gyulafirátóti tsz-ben ismerkedje­nek meg a nagyüzemi kertészet­tel. — Milyen szakkörök működnek az iskolában, és hogyan ügyel rá­juk a szülői munkaközösség? — kérdezzük Járai elvtárstól. — Sok jól dolgozó szakköre van iskolánknak. Anyagilag is támo­gatja őket a szülői munkaközösség — a varrószakkör tavaly kapott varrógépet, idén is kap egyet a munkaközösség pénzéből, vettünk a fotószakkörnek is fényképezőgé­pet. — De jelentős az is, hogy el­lenőrizzük, segítjük a szakkörö­ket. Megkértünk szülőket, vezes­senek egy-egy foglalkozást és ezt a gyerekek nagyon szeretik, élve­zik. Hamarosan megnézzük az MHS rádiós­ szakkörét, s mert a gyerekeknek kedvük van hozzá, valószínű jövőre megvalósul. Ha ehhez hozzászámítjuk az előadás­­sorozatokat — például a középis­kolás tantervről szólókat, a KISZ munkájáról beszámoló előadáso­kat — elég sok szervezési munka hárul a szülői munkaközösségre. Idén egyetlen bált szervezünk — december közepe táján. — Elég nagy terveket tűzött te­hát maga elé a gimnázium szülői munkaközössége. — Igen, lesz dolgunk bőven — mondja Járai elvtárs. — És jó len­ne hallani gyakrabban róla: más munkaközösségek hogyan oldanak meg feladatokat. Ezért volt olyan nagyszerű a közelmúltban a me­gyei nőtanács által rendezett an­két: sok új módszerről hallhat­tunk, beszélgettünk. Jó lenne más­kor is ilyen értekezletet rendezni. Nem kis feladatok várnak idén a szülői munkaközösségekre. Ala­posan meg kell szervezniük saját maguknak is a tennivalókat — ezt szűrtük le közösen Járai elvtárs­sal a beszélgetésből. És igen, iga­za van: segíteni, támogatni kell őket a munkában, olyan bizalom­mal támaszkodni rájuk, mint a Lovassy László Gimnázium tanári kara teszi. Sz. M. A pártélet hírei Ajkáról Az ajkai pártbizottságon meg­tartották a propagandisták tanács­kozását. Az idei oktatás sikerét 63 propagandista segíti. Sokat javult a múlt évhez képest a pro­pagandisták iskolai végzettsége, illetve politikai képzettsége: 22 egyetemet 10 technikumot végzett. Nyolc propagandista már elvé­gezte a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemet, három pedig most jár. Nyolcan 3 hónapos, ketten egyéves pártiskolát, egy elvtárs 5 hónapos pártiskolát végzett. Felmérést végzett az Ajkai Vá­rosi Pártbizottság annak megál­lapítására, hogy a szocialista bri­gádok szerződésében kulturális vállalások milyen arányban sze­repelnek. A vizsgálat megállapí­totta, hogy a kulturális vállalás az erőmű szocialista brigádjainak az összes vállalás egyharmad ré­szét, az Ajkai Timföldgyár és Alumíniumkohónál felét teszik ki. Egyéves tervet dolgozott ki az Ajkai Városi Pártbizottság az is­kolákban folyó ateista nevelés se­gítésére. A tervet megbeszélték az iskolák igazgatóival, jelenleg pedig a tantestületek tárgyalják meg az ezzel kapcsolatos teendői­ket. Az intézkedési terv elősegíti, hogy ateista nevelés ne kampány, hanem az egész évi oktató-nevelő munka szerves része legyen az is­kolákban. * A pártbizottsági tagok nagy­részének pártmunkája csupán annyi volt, hogy a negyedéven­kénti pártbizottsági üléseken részt vett. A v. b. most a pártbizottsá­gi tagoknak megbízást adott, hogy a város összes alapszervezetében, üzemében a pártmunkát ellenőriz­zék. A pártbizottsági tagok közül többen részt vesznek a különböző bizottságokban is és tevékenysé­gükről a pb. üléseken beszámol­nak. ülést tartott az Ajkai Városi pártbizottság agit.-prop. osztálya mellett működő kulturális bizott­ság. Az ülésen megbeszélték a november 7-i ünnepség megren­dezésével kapcsolatos teendőket, a bizottság minden tagja megkap­ta az előkészítésből reá eső fela­datot. A központi ünnepséget az erőmű kultúrotthonában rende­zik. A terv szerint a hivatalos ünnepélyt egyórás műsor követi, amelyben a városi szalonzenekar, az irodalmi színpad, a tósoki is­kola tánccsoportja, a városi és iskolai énekkar szerepel. Kisebb üzemekben most vizs­gálja a pártbizottság által megbí­zott brigád az üzemi agitáció helyzetét. A brigádvizsgálat ta­pasztalatait v. b. ülésen tárgyal­ják meg, hogy ezzel is segítsék a kisebb üzemi pártszervezetek munkáját. NAPLÓ Homokbödöge egy éve A község nevének első fele, már­mint az, hogy Homok, nyil­vánvaló honnan ered. De ki tud­ná megfejteni a Bödögét?! Mert a teljes név egészen furán csen­gő: Homokbödöge. Nem is a név etimológiájával kívánunk foglal­kozni. A kérdés tehát: mit fejlő­dött egy esztendő alatt ez az alig több mint­ ezer lakosú pápai járási kis­­község? Nem a terrhelőszövet­­kezetről beszélünk, hanem a köz­ségről, mégis elkerülhetetlen, hogy ne érintsük a tsz ügyeit. Kis dolog, de mégis fontos, ta­lán jellemző is egy termelőszövet­kezeti falu változására. Eddig a község központjában a művelő­dési ház és a boltok szomszédsá­gában volt a községi hídmérleg — a maga kellemetlen mellék­kísé­rőivel. Itt mázsálták a hízott ál­latokat és itt a trágyát is. A ta­nácstagság szóvátette ezt a nem éppen egészséges dolgot, azt, hogy jó lenne a mérleget áthelyezni valahová. Már megkezdték az átköltöztetést. A tsz telephelyére kerül. Itt van­nak a hízóállatok, innen és ide szállítják a legkülönbözőbb áru­kat, érthető hát a helyválasztás. Ahogy megtörténik az átépítés, a régi helyén buszmegállót és par­kosított részt képeznek ki, sőt már arra is gondolnak, hogy egy szép szobor is nagyszerű lenne ide, jól mutatna ... Gyönyörűen rendbetették a községi művelődési házat. Kifes­tették, a falakra meg szebbnél szebb reprodukciók kerültek. Bárki megnézheti , az egész já­rásban párját ritkítja. Fejlesztet­ték a könyvtárat, de nem elég a könyv. Még több kellene. Köz­vetlenül a művelődési ház mel­lett volt eddig a tűzoltószertár. Újat építettek, de a régit sem bontják le,­­ pártszékházzá ala­kítják át. Tanácsterem, amely egyben klubszobának is szolgál és egy irodahelyiség lesz a párt­házban. Itt van egy másik ugyancsak kis dolog. Hosszú időn át nem le­hetett a községben húst vásárol­ni. Egyszerűen nem volt hús­ki­mérés a községben A bödögiek, ha friss húshoz akartak jutni, ak­kor kilométereket kellett gyalo­­golniuk, hogy Ugodról, vagy pe­dig Nagytevelről szerezzék be szükségletüket. A község lakói —­ azon az elven, hogy segíts ma­gadon, magad látod hasznát — munkához láttak. A község központjában, a ve­gyesbolt mellett egy helyiséget alakítottak át hússzékké. A föld­művesszövetkezet tagjai közel 4000 forint értékű társadalmi munkát végeztek, hogy a helyi­séget használhatóvá tegyék. A hússzék kész már napok óta, egyedül a vágótőke hiányzik. A vásárló háziasszonyok türelmet­lenül várják a nyitás napját. Akárhány községben, Homok­­bödögén is „ősi” ellenség az őszi­téli sár. Ebben az évben fi helytörténeti kutatás és a falumúzeumok A hazaS keretet érzésének egyik legfontosabb tápláló forrása a haza ismerete és ez elsősorban a közvetlen szülőhely, a lakhely ismeretében gyökerezik. Sajnos, ez az ismeret többnyire erősen hé­zagos, pótlásra és kiegészítésre szorul. Nincs Magyarországon olyan község, amelynek történeté­ben ne lenne legalább valamelyes kikutatásra váró érdekesség. Nem országos jelentőségű történelmi eseményekre gondolunk, hanem olyan apróságra, mely a helyben lakók érdeklődését felébreszti. A lakóhely­ történetének ismerete megerősíti az utódok kapcsolatát az elődökkel és a közös sorsválla­lás tudatán keresztül fejleszti, nem a régi rossz értelemben vett soviniszta, hanem az igazi, szocia­lista hazafiúi érzést. Melyek a helytörténet hozzáfér­hető forrásai? Elsősorban a megyei levéltárak hatalmas és az egyes községek szempontjából átnézetlen anyaga. Veszprém megyében nagy kincse­ket rejt a részleteiben ugyancsak feldolgoztlan káptalani levéltár is. Az itteni búvárkodás azonban sok időt, figyelmet és alaposságot igé­nyel. A helytörténet kutatója rendszerint a község lakosa, akit kezdeti munkájában egy, szinte minden faluban elérhető forrás is segíthet. Ez a valamennyi katoli­kus plébánia által kötelezően ve­zetett História domus, egyházköz­ség-történet. A legtöbb helyen a XVIII. század elejétől, de ahol a háborúk viharai nem pusztították el, ott még régebbről is megvan. Érdekes statisztikai adatokat szűr­hetünk le a kereszteltek és elhalad­tak anyakönyveiből, melyek egy­úttal a községben előforduló jel­legzetes családnevek gyűjtőhelyei is. Az egyéni kutatások leg­­sikeresebb támogatója természete­sen a helyesen nevelt közvéle­mény. Elsősorban a pedagógusok feladata, hogy a szántás közben földből, de akár a régi házak pad­lásáról is előkerült értékek ne menjenek veszendőbe, hanem a falu lakói már eleve olyan szel­lemben gondolkodjanak, hogy azokra felhívják a hozzáértők fi­gyelmét. Egy-egy régebbi haszná­lati tárgy, amely ha nem megsze­rezhető, legalább lefényképezhető, vagy régi építmény, mind hasznos képet adhat a hely történetét vizsgálónak. A szórványosan hazánkban és több helyen megyénkben is már létező falumúzeumok gondolata azonban sokkal jelentősebb annál, sem hogy ott is le kellene monda­ni megvalósításukról, ahol a vi­déken ritkán lehet történelmi em­lékekre bukkanni és a források szűkösek. Szakértő­k ezek — itt a dolgok természetéből ismét elő­ször a pedagógusokra gondolok — ott is célszerűen berendezhetnek egy kisebb szobát, ahol látszatra gyérek a lehetőségek. Mit tartal­mazhatna egy ilyen szemléltető helyiség? A község történetének jellemző adatait táblázatokon. — A lakosság gyarapodását. — A földbirtokviszonyok változását. (Képzeljük el például bármelyik falu határának húsz év előtti és mai térképét egymás mellett!) — Régi használati tárgyakat eredeti­ben, vagy fényképen. — Népvise­leti darabokat.­­ — Régi házak fényképeit. — A község határában talált kisebb értékű leleteket. — A határban levő vadnövények her­­báriumi példányait. — A kör­nyékbeli állatvilág egy-két kitö­mött példányát. — A faluban szü­letett kiemelkedő személyiségek képét és életük rövid ismertetését stb. stb. A lehetőségek szinte kimeríthe­­tetlenek, kinek-kinek egyéni lele­ményessége szerint. Érdemes len­ne például valamelyik községben, ahol ilyen még van, arról is gon­dolkozni, hogy az utókor okulá­sául eredeti formában őrizzenek meg egy régi, közöskonyhás ura­dalmi cselédházat. A megvalósí­tás viszonylag csekély anyagi ál­dozatot, de kétségtelenül nem ke­vés ügybuzgalmat kíván. Ez kellő hozzáértéssel társulva, pénzben fel nem mérhető értékű ered­ményt hozhat. 1962. november 1. községfej­lesztési alapból és társadalmi munkával a Dózsa György utcát teszik rendbe. A kő már a helyszínen van, né­hány hét és ezen a környéken la­kók is végérvényesen megszaba­dulnak az „ősi” ellenségtől. A jövő évi tervben az idei útjaví­tásnak négyszeresét kívánják el­érni. A község határa homok. Ért­hető hát, hogy szinte az egész község ügye volt a fenyőcsemete ültetés. Különösen a kiszisták, a fiatalok jártak élen. Ebben az évben tízezer csemetét ültettek el az Égett erdő dűlőben. Nem azért volt nagy a buzgóság a faültetés­nél, mert máshol is ültettek és nem akartak lemaradni. Homok­­bödögén a faültetés mindenki ér­dekében történik. A fa a szél­fogó, megköti a homokot, végső­­soron kenyeret jelent. Ahogy gyökeret eresztettek és ahogy növekednek a korábban ültetett csemeték, úgy erősödik az emberekben is az a gondolat, hogy a köz javáért végzett mun­ka saját személyes érdekük is. Ebben az évben közel 60 ezer forint értékű önzetlen munkájukkal segítették községük csinosítását és azt, hogy mind kulturáltabb viszo­nyok között élhessenek. A község vezetői a köz javáért végzett önzetlen munkát nemcsak úgy értékelik, hogy társadalmi összefogással készült létesítmény jelentős összegeket szabadít fel és azt máshol hasznosítják. Termé­szetesen így is értékes. Az embe­rek jobban becsülik, óvják is azt, amelyben ott a kezük munkája. Számolnak ezzel a község veze­tői, Homokbödöge kis község. Mind­azt amivel egy év alatt gazda­godtak, nem lehet összehason­lítani mondjuk a megyeszékhely fejlődésével. Mégis évről évre rendezettebb viszonyok között él­nek lakói. Hogy a fejlődés üteme milyen lesz, az nem kis részben magukon, a fura nevű község la­kóin múlik. (t. 1.) Oktatás­i számokban Sokezer fiatal jár iskolába a sümegi járásban. Több mint százan diákottho­nokban kapnak szállást. A járás jövő évi költségvetésének majdnem felét kulturális célokra költi. Az állam so­kat fordít a jövő nemzedék nevelésére. Egy általános iskolásra 1515 forint, egy gimnazistára 2881 forint, egy diák­otthonban lakó tanulóra majdnem 11 ezer forint jut és egy óvodai férőhely fenntartása is 1625 forintba kerül. Ezeket a számokat sokan nem isme­rik, pedig az arányokat mi sem jel­lemzi jobban, minthogy a diákotthon­ban elhelyezett tanulók átlagosan csak évi 2100 forintot térítenek vissza a rá­juk fordított, pontosan 10 882 forint­ból. Ilyen arányú támogatásról egy**t­len kapitalista ország diákjai sem tu­dhatnak el

Next