Napló, 1963. február (Veszprém, 19. évfolyam, 26-49. szám)

1963-02-01 / 26. szám

2 Tudományos társaságba tömörülnek a Veszprém megyei közgazdászok Néhány fiatal közgazdász szűkebb körű megbeszélésén vettünk részt a héten a megyei KISZ-bizottságon. Többek között dr. Gön­­­czöl Ferenc, a Magyar Közgazdasági Társaság titkára, Wundele György, a KISZ Veszprém megyei Bizottságának ágit.-prop. tit­kára (szakképzettségére nézve egyébként ő maga is végzett köz­gazdász), s Zilahi Károly, a Veszprém megyei előkészítő bizottság egyik legaktívabb tagja vitatták meg, hogyan lehetne és kellene megszervezni megyénkben is a Magyar Közgazdasági Társaság helyi csoportját, illetve­­ tömöríteni az itt élő — főleg fiatal — közgazdászokat. Belekapcsolódva a beszélgetés­be, először dr. Gönczöl Ferencet kértük meg: ismertesse röviden a társa:,,!­ mibenlétét, jellegét, fel­adatait. — Hasonló jellegű társaság működött nálunk már a felsza­badulás előtt is, ez azonban — természetesen — a­ tudomány pol­gári képviselőiből és gyakorlati alkalm­­azóiból állott — mondotta Gönczöl elvtárs. — A Magyar Közgazdasági Társaságot 1959- ben az a szükségszerűség hívta létre, hogy a szocialista népgaz­daság különféle posztjain fiatal, zömmel már a felszabadulás után végzett közgazdászok állanak. Nekik, maguknak is, de­­ közvetve népgazdaságunknak is szüksége van arra, hogy szervezeti életet éljenek, műveljék magukat e tu­dományban, lépést­­ tartsanak újabb eredményeivel, tudomá­nyos tevékenységet is folytassa­nak, s általában: terjesszék, pezs­gő elevenségben tartsák a közgaz­­dasági gondolatot, a közgazdasági problémáknak sokoldalú össze­függésekben való szemléletét. —­ A megalakulás óta — foly­tatta Gönczöl elvtárs ■ — a rész­feladatoknak megfelelően nyolc szakosztályunk működik. Ország­szerte körülbelül ezerötszáz tagot számlálunk, a működő közgazdá­szok számát viszont hatezerre be­csüljük. Most igyekszünk meg­szervezni megyénként a helyi cso­portokat: Borsodban és Győr-Sopron megyében már létre is jöttek; ; harmadikul , pedig, mint örömmel tapasztaltuk, a Veszp­rém megyei közgazdászok szer­vezkednek. — Kik lehetnek tagjai a társa­ságnak? — Nem kizárólag az egyetemet végzett szakemberek, hanem azok is, akiknél a diplomát alacso­nyabb­­ színvonalú képesítés, de megfelelő szakmai gyakorlat pó­tolja­ , amit rendszerint a felelős beosztás garantál. A helyi csopor­tok, alakuló közgyűlésein részve­vő­ közgazdászok automatikusan tagok lesznek, a későbbi belépők­nek ajánlókra lesz szükségük.­­ Mindezek után pedig, ami a legfontosabb: melyek a társaság célkitűzései? — Alapszabályunk szerint tö­mören az, hogy „társadalmi úton segítse a közgazdaságtudomány marxista—leninista szellemű, népgazdaság szocialista fejlődését a szolgáló művelését és gyakorlati alkalmazását”. Szeretnénk meg­akadályozni,­ hogy a fiatal köz­gazdászok, főleg akik­­ az egyetem elvégzése után vidékre kerülnek, csak saját üzemük közgazdasági problémáira koncentrálva figyel­müket, a népgazdasági szemlélet szintjéről szűklátókörű provincia­lizmusba süllyedjenek. A társu­lati élet, a viták, ankétok, elő­adások,­­véleménycserék, munka­csoportokban végzett vizsgálatok lehetővé teszik, hogy kölcsönösen megismerkedjenek egymás mun­katerületeivel, s ez saját problé­máik megoldásához is hozzásegíti őket. Sőt: a társaságnak sokirá­nyú nemzetközi kapcsolatai van­nak, amelyek — például , nem­zetközi konferenciákon való rész­vétel kapcsán — a tudomány­­nemzetközi eredményeit is hozzá­férhetőbbé teszik számunkra. társulat ezenkívül biztosítja tag­­­jainak továbbképzését, vagy ép­penséggel tudományos tevékeny­ségét is, a szaklapokban elhelye­zett cikkek, tanulmányok formá­jában. — S e továbbképzés nem feles­leges? Nem párhuzamos például a közgazdászok állami rendszerű továbbképzésével? — Nem. Állami vonalon a to­vábbképzés specialistákká, saját szűkebb­­ munkaterületüket jobban értőkké teszi a közgazdászokat. A mi társadalmi továbbképzé­sünk viszont éppen fordítva: a kitekintést,­ a népgazdasági szem­­­lélet­­ erősítését van hivatva szol­gálni. . — Hogyan veszi hasznát nép­gazdaságunk a társaság működé­sének? Nem öncélú-e ez? — Nem. A népgazdaság nem is csak úgy látja hasznát működé­sünknek, hogy az egyes gazdasá­gi posztokon így jobban képzett szakemberek dolgoznak majd. Hanem közvetlenül is: szakosztá­lyaink és a helyi csoportok egyes konkrét problémák vizsgálatával és megoldásá­val segítik az álla­mi szerveket, illetve biztos ala­pot adnak az intézkedésekhez. Az egyik miskolci munkacsoport pél­dául tisztázta egy nagyüzemben azt az addig eldönthetetlen kér­dést, hogy a gyár exporttermékei­nek termelése gazdaságos-e, vagy­ sem. (A kérdésre addig egymás­nak ellentmondó­ vélemények ér­keztek a felettes hatóságokhoz.) De, gondolom, Veszprém megyé­ben is akadna megoldásra váró probléma elég. A megyék mosta­nában készítik el távlati, húsz­éves tervtanulmányaikat. Ezek­ben is bizonyosan bőven akadna „munkaalkalom” a társaság he­lyi tagjai számára. Ezek után Zilahi elvtárstól kér­deztük: — Mit végeztek eddig a veszprémi helyi csoport szervezé­se érdekében? — Terveinkről sok gyakorló közgazdász tud már. Eddig nyolc­­vanan jelentkeztek, még vagy negyven-öt­ven kolléga jelentkezé­sére számítunk. E negyedév­­ vé­gén, vagy a következő elején tar­tanánk meg az alakuló közgyű­lést. Ott máris egy tudományos előadással várnánk az érkezőket. Szeretnénk, ha tarsolyukban már akkor ötleteket, terveket hozná­nak magukkal. — S­ipiért a KISZ védnöksége alatt történik mindez? — kérdez­tük végül Wundele elvtárstól. — Eddig is sikerrel működött nálunk, a KISZ keretében a Fia­tal Műszakiak és Közgazdászok Tanácsa; eredményeket ért többek között köztudomásúlag el a vegyipari védnökség területén. Azt akarjuk, hogy a társaság most megyei csoportjának műkö­dését fiatalos lendület, lelkesedés és alkotókészség jellemezze, hi­szen tagjai is — bár lesznek kö­zöttük idősebb, nagytekintélyű közgazdászok is — jobbára mégis fiatalok. Hozzánk futottak be az eddigi jelentkezések, s várjuk, a továbbiakat is. Reméljük, hogy a Magyar Köz­gazdászok Társasága Veszprém megyei helyi csoportja nemcsak e tudomány, művelésének és ter­jesztésének­ lesz serkentője, ha­nem — ami közvetlenül érint már mindannyiunkat — segítője me­gyénk gazdasági fejlődésének is. (K. I.) A 4853-as akta Nem vastag irat­csomó,­­ néhány jegyzőkönyv, levél, átirat. Két csepp gyer­mek sorsa ennyi csak. Alig pár évesek. Írónké és Zsuzsi. Akkor kétéves volt az egyik, háromhó­napos se a másik. Akkor.. . amikor az otthonba kerül­tek. Az „otthon­ból’’­ Két éhes, piszkosruhás kis fióka. Jót, nem kaptak, szépet nem láttak. Nem törő­dött velük az any­juk. Az állam fogad­ta őket gyermeké­vé. Szaladtak a hó­napok, évekké gyűl­tek. Kinőtt az első tejfogacska, futás­ra álltak a kis lá­bak, formálódott az első szó. Csak azt nem tudták mon­dani: édesanyám... Tiszta ruhában járnak azóta, fehér ágyacskában alsza­nak. Csak a sok fe­hérköpenyes néni között hiányzik az az egy, aki csak őket simogatná meg. Hozzájuk soha nem jött az édes­anya. Hosszú leve­lezés k­ellett, mire az intézet megtalál­ta. Két év után. El­vált, újból férjhez ment. Elköltözött, messze, más vidék­re. A csomagját so­ha nem hagyta el az állomáson. Ha mutatnál ne­ki az utcán egy há­rom-négyéves kis­lányt, hogy ez az ő Irénkéje vagy Zsu­zsija — elhinné... Nem ismeri őket. Az övéit. Nem, nem az övéi! Ne is legye­nek az övéi... Az állam segíti a csöppségeket — az intézetben ételt, meleg szobát és ne­velést ad nekik. De családi kört, ott­hont­­ nem tud adni. Ez a két kislány nem érti azt a szót: édesanyám... Annak mondják, aki kézenfogva őket. (Szőke) N­A­PLÖ 196S. február 1. 1800 február 1 Ha Batsányinak nincs is szerelmi költészete, mégis Baumberg Gab­riella volt az, akihez lelke legnemesebb érzelmével egy életen át ragasz­kodott. Az érzéseiben ugyanúgy, mint tetteiben és cselekedeteiben nemes if­lemszilárdsággal fellépő költő, Gabriellájában is ezt látja még.­ Egész életfilozófiáját, a költészetről vallott hitét — mintegy „ars poeticaja’ -t — örökítette meg a több mint másfél évszázaddal ezelőtt, 1800 február 1-én egynapos „vőlegénysége” alatt szerelmesének írt levele. „Tegnapi leveled — kezdi Batsányi — oly magasröptű, mint szerel­med maga: tele szívvel, lélekkel, erővel és bensőséggel, érzelme forró és lángoló, tiszta, mint nemes írójának eszményi lelkülete . . . Igen, mennyi­re boldogok volnának az emberek, ha ők maguk akarnák. Ezt a gondo­latot az én lelkem mélyéből vetted, mert már sokat töprengtem ezen s idéztem is e szavakat. De hát akaratra a legtöbben nem képesek. ,Akik akarni tudnak, azok ama ritka teremtések, kiknek nemes erejét az ámí­tok és bárgyúak­ ezer furfangja nem­ tudta elnyomni, mim a többi gyen­géket és gonoszokat.. . Engedd meg, hogy inkább leveled többi részére térjek vissza... Minő költőnő lennél Te már, ha csak négy-öt évvel ez­előtt is egy hozzád méltó férfiú szeretett volna, ak­i figyelmeztetett, vol­t rá magasabb hivatásodra, s még jobban életre keltette volna lelked isten­ szikráját. De nem! Ak­kor én nem volnék a halandók legboldogabbja Akkor én csak csodáltalak, becsültelek és szerettelek volna költői érde­meidért, de nem ismertem volna soha meg azt az érzést, hogy minő bol­dogító szerelem juthat osztályrészül e földön egy férfiúnak.” A levél további részében Gabriella egy költeménye alapján a költői hivatástudat nagyszerűségét fejtegeti, amikor így ír: .......Te ezen óde­ál azt látod, hogy nem érted el azt az Ideált, mely lelki szemeid előtt tisz­­tán lebegett s nem tudod kifejezni azt az érzést, melyet lelkesedés ad tüzével kifejezni óhajtottál. Tudd meg azonban, hogy ez mindig így szo­kott lenni, s a holt betű sohasem fejezheti ki mindazt, amit egy ma­gasra törő érzelmes lélek képzeletvilága kifest­ és mélyen, élénken át­­érez. Ehhez az emberi nyelv nagyon szegény. A legjobb beszélő az, aki gondolatokban elég művelt és gazdag, hogy ily ideálokat és gondolato­kat az emberek előtt jellemezni tudjon s odaállítsa azt, mint egy képet, mely az emberi művészet alkotó erejétől van áthatva s mely egyúttal a felhasznált színek helyességét is bizonyítja, eltekintve attól, hogy ezt az anyagot maguk alkották-e meg, vagy már így találták összekeverve s használták fel műveikhez. Költők, festők, szobrászok és zenészek, mind­nek szüksége van az eszközre, hogy alkotását láthatóvá tegye és azt má­sokkal közölje, hogy az érzés által a szívre és lélek­re hasson, miután annak hatása nem a szemekre van ... Azért kell a szellemet szorgalma­san kiképezni, tudományokkal és ismeretekkel bővíteni..., hogy érzel­meid nemessége összhangba jöjjön a műveltség szellemével. A legjobb, a legnemesebb ember, kinek tiszta feje s erényes, magasztosan érző szí­ve van, az a legjobb, legnagyobb leghalhatatlanabb és legmegbecsülésre­­méltóbb költő ... Elmaradt köszönetek Berhidán Hányszor nyílik az ajtó na­ponta egy községi tanácson? Hány kérelem hangzik el, mennyi elin­tézésre váró ügy, aki a vár sorsá­ra? Addig jönnek követelőzve, s kérve az emberek, míg elintézik óhajukat, kívánságukat. És utána? Hányan nyitanak be megköszön­ni a fáradságot, megköszönni or­vosolt panaszukat... ? Ilyen orvosolt panaszokért és elmaradt köszönetért mentem Berhidára a községi tanács vb. elnökéhez, Csikós Gizellához, aki 14 éve a közigazgatásban dolgozik. Mint adminisztrátor kezdte, volt vb titkár — csak Berhidán az el­nököt „szolgált ki” — egy éve ugyanitt az elnöki poszton áll. Rögtön mesélni kezdi, hogy nyolc éve, mióta letelepedett a faluban mit fejlődött az öt és félezres lé­lekszámú község. Új létesítménye­ket, számokat sorol, hévvel magyaráz, mintha csak saját portáján vezet­ne végig. Fülelek, persze, hogy fü­lelek, de csak izgat az én meg­keresendő „konkrétumom”, ezek az elmaradt köszönetek, hát me­gint rákérdezek. — Nem azért vagyunk itt, hogy köszönhessenek! Nem kívántuk, örülünk, ha sikerül valamit elin­tézni — mondja nagyon határo­zottan. Hát a hivatal nem is kérdi. De a hivatalban emberek ülnek, em­berek intézik más emberek gond­jait, s mutasson valaki nekem olyat akinek nem esik jól egy kö­szönő szó, néhány sor, vagy hálás tekintet?! — Hát jó — egyezik bele végüü­l is, és mesélni kezd. — Először talán azokat mon­dom, amit nem tudtunk elintézni. Nem mintha nem tettük volna meg — csak a lelkiismeretünk nem engedte. Ilyen az az igazolás, amelyet a tanács akkor ad ki, ha­­ egy fiatal más munkahely után néz. Azt kell igazolnunk, hogy itt­­­­hon nincs szükség a munkájára.­­ Dehát aláírhatok én ilyen papírt,­­ mikor tudom, hogy szükség van minden munkáskézre? Tagadó válaszom után képzelheti milyen szöveggel vágják rám az ajtót! Pedig talán éppen egy ilyen ember köszönettel gondol vissza az elnöknőre, ha hosszú távon megtalálja számítását otthon ...­­— Nagyon sokan kérnek szociá­lis segélyt — folytatja. — mintha nyomor lenne, hiszen Nem a község lakosságának zöme ipar­telepeken, jó fizetésért dolgozik, a tsz is 30 forintot oszt munka­egységenként, de . . . sok nálunk a „lógós”! Nem dolgoznak, kocs­mába, moziba, fodrászhoz járnak, cigarettáznak, aztán jönnek a se­gélyért. Nem vonhatom­­ meg ja­vukra az igazán rászorulóktól... — A felszabadulás óta 13 új utcával gyarapodott a község. Takaros, villaszerű épületek, a murva­jár­dát az ott lakókkal közösen csi­náltuk. A sok lakáskérelem mégis onnan adódik, hogy 4—6 családos emberek vándorolnak be, kibérel­nek egy kis kamrát valahol, egy hét múlva meg jönnek, hogy a demokrácia nem ad nekik lakást... — Gyakran beszélek az asszo­nyokkal, mint nő a nővel. Hogy miért piszkos a házuk tája? Miért nem törődnek többet magukkal, a gyerekekkel? Képzelheti ezek­ért a jó tanácsokért milyen köszö­netet kapok ... — Az előbb említettem a 13 új utcát, az újtelepet. Nahát ott nem volt villany. Tavaly vezették be. Szinte naponta jöttek az embe­rek, segítsen a tanács, a földmun­kákat ők elintézik. Ez azonban csak ígéret maradt. Amikor tavaly­ ki­nvúltak a fé­nyek a házakban, köszönet he­lyett ezzel álltak az emberek a tanács elé: — Mikor lesz a telepen közvi­­­lágítás ... ? A csaknem 8 millió forintos költséggel­ épülő új iskolához a­­ tanács egy teljes évi községfejlesz­­­­tési összeget, 360 ezer forintot­­ adott.­A régi, 40 férőhelyes egész­­­ségtelen óvodát újjáépítette a 3 év alatt, 120 férőhelyes lesz, már a­ cserépkályhákat szerelik. Köszönet? — Miért csak a felső tagozat jár­­ az új iskolába?­ Miért épül olyan ’ soká az óvoda — ismételgeti a kö­­­szönet helyett hallott kérdéseket­­ Csikós Gizella. — Az 1 millió 200­­ ezer forintos költséggel felépült kultúrházhoz is csak ígérték a társadalmi munkát. Ígérik, a tanács belevág, aztán csinálja egyedül... A számok is beszélnek. 1960- ban 150 ezer, tavalyelőtt 75 ezer, tavaly 60 ezer forint volt a vég­zett társadalmi munka. • Mikor a háztáji földeket osztották — emlékezik — mi ál­lapítottuk meg a közös háztartás tényét. Bizony sokan csalni akar­tak azért az egy holdért. Dehát ismerünk mindenkit: nem lehetett. Még veréssel is fenyegettek. Hány családnak intézte el ügyes-bajos dolgát a tanács? Hány anya kérésének tett eleget: mun­kahely, segély, tüzelő, igazolás ... kellene! Aki (jogosan) nem kap­ja meg, az veri az asztalt és át­­kozódik. Akinek méltányos a ké­rése, akinek elintézik? Igen, kö­zülük soknak eszébe jut... ! De egynéhánynak még nem. Pedig nem kell utánjárás, ajándék, haj­bókolás és más hasonló! Csupán egy három tagú, nagyon szép és kiérdemelt szó. Ennyi: Köszönöm. Szakál­ Éva

Next