Napló, 1964. július (Veszprém, 20. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-01 / 152. szám

1964. július . Nemcsak a gyáron múlik a tervteljesítés Három millió forint az első félévi lemaradás az Ajkai Üveggyárban (Tudósítónktól) Az Ajkai Üveggyár a re­konstrukció befejezése óta alig-alig éri el a tervben kitűzött termelési szintet. Mivel az áruk zöme export­ra készül, nemzetgazdasági érdek, hogy a termelés fo­lyamatos, zökkenőmentes legyen. A kézi üvegfúvás jó elsajátítása igen hosszadal­mas, ezért ennek figyelem­­bevételével szabják meg a feladatokat a gyár számára. Ennek ellenére az ajkai gyár az idei első fél évét mintegy három millió fo­rint lemaradással zárja. Az okot kutatva kerestük fel az üzem főmérnökét, Ti­scher Károly elvtársat. — Főként mi az oka a le­maradásnak? — Az üzem tervteljesíté­sét több tényező is befo­lyásolja, amit a megadott számok — illetve azok ké­szítői — nem mindig vesz­nek figyelembe. Jelen eset­ben arról van szó, hogy a Ferumion Műszaki Külke­reskedelmi Vállalat sem az I., sem a XI. negyedéves ka­pacitásunkat nem töltötte ki rendeléssel. Amíg ugyan­is az előző években két­millió fehér exportpoharat rendelt a külkereskedelem, az idén mindössze kilenc­venezer darabot, de emelte a színes pohárrendelést, aminek határt szab a faze­kak szűkebb kapacitása. — Mik az előfeltételei a ké­zi üvegfúvás fő elsajátítá­nak? — A jó szakmunkásnak is először poharat kell tud­ni készíteni, hogy a szüksé­ges fogásokat az üveg for­málásához és fúvásához el­sajátítsa. Az üzem bővülé­sével szükségszerűen együtt járó felfiatalítás so­rán ezért vált ekerülhetet­­lenné a poharas brigádok szaporítása is, amit a Feru­mion akkori nagytételű po­hár­rendelései gazdaságos­sá is tettek. Ez évben azon­ban a kevés export pohár­rendelés miatt 480 ezer da­rab poharat adtunk a bel­földi piacra terven felül, hogy a poharas brigádokat foglalkoztatni tudjuk. Ez természetesen az exportterv rovására ment. — És miért nem rendel s Ferunion fehér export po­harat? — Ennek először is gaz­dasági okai vannak. Külföl­dön ugyanis — a gépi gyár­tású pohár minőségi javu­lása miatt — egyre maga­sabbak a követelmények a mi kézi gyártású árunkkal szemben. A gépi gyártású pohár természetesen ol­csóbb is a mi import­anyagból, kézzel előállított készítményeinknél. Mivel a kehelygyártásnál és egyéb cikkeknél — egyenlőre — nincsen gépi konkurrencia, belátható, hogy a rendelé­sek is szükségszerűen ebbe az irányba tolódnak el. Le­maradásunkat ezenkívül két kádkemencénk váratlan hibája okozta, valamint az I. kemence soron kívüli fel­újítása, ami miatt tetemes munkakiesés keletkezett. Hozzájárult a lemaradás­hoz az is, hogy a Csepeli Papírgyár és a Dobozké­szítő KTSZ február és már­cius hónapokra nem igazolt vissza dobozt, ami így a gyártási programot­­ olyan áruk gyártására módosítot­ta, amit nem dobozban kel­lett kiszállítani. — És ilyen körülmények között milyenek a tervtel­jesítés kilátásai? — Mint már említettem, az előző években a rendelé­seknél, illetve a terv készí­tésénél figyelembe vették a szakma elsajátításához szükséges pohárgyártási szakaszt is. Mivel ez évben csak 90 ezer darab export rendelésünk van pohárból, a tervek teljesítése érdeké­ben viszont ennek többszö­rösére lenne szükség, elen­gedhetetlenné válik a ter­vek, illetve a rendelések olyan irányú módosítása, amely a jelenlegi lehetősé­geinket, dolgozóink felké­szültségét is figyelembe ve­szi — fejezte be a felvilágo­sítást a főmérnök. A gyár dolgozói szorgal­masan végzik munkájukat, rajtuk is múlik elsősorban a tervteljesítés. A jelenlegi helyzetben azonban munká­juk dacára is lemaradás van, ami kihathat az esetle­ges nyereségrészesedésre is a jövőben. Reméljük azon­ban, hogy vezetőik és a hi­vatott felsőbb szervek kö­zös erőfeszítése révén sike­rül a fennálló akadályok kiküszöbölése, úgy a dolgo­zók, mint a népgazdaság javára. Németh István akar résztvenni a harcban. Az U. S. News and World Report című tekintélyes és erősen jobboldali amerikai lap legutóbb beszélgetést közöl Robert L. Moore ne­vű fiatal íróval, aki több könyvet írt már dél-vietna­mi tapasztalatairól. Az in­terjúból, noha igyekszik az amerikaiaknak kedvet csi­nálni a dél-vietnami hábo­rú folytatásához, világosan kiderül, hogy az amerikaiak teljesen reménytelen vállal­kozásban vesznek részt, többezer mérföldnyire ha­zájuk földjétől és semmi másra nincs kilátásuk, mint arra, hogy rendkívül ma­gas költséggel és sok em­beráldozattal újabb és újabb kudarcokat könyvel­jenek el. Ezt egyébként Morse szenátor, a washing­toni szenátus egyik leghar­­ciasabb tagja maga is több gén mondta el. Nem lehet ízben és igen kemény han­­tehát azt állítani, hogy az amerikai közvélemény nem ismeri a Délkelet-Azsá­­­ban folyó háború nehézségeit. A kormány viszont olyan mé­lyen belekeveredett már eb­be a hatalmi küzdelembe, hogy súlyosabb presztízs­veszteség nélkül nem tud szabadulni tőle. Legalábbis a Fehér Házban úgy érzik. A másik ok, amiért az amerikaiak minden áron szeretnének valamilyen, akárcsak átmeneti sikert el­érni a délkelet-ázsiai hábo­rúban, a franciákkal való rivalizálás. De Gaulle, ahol csak lehet, borsot tör az amerikaiak orra alá és igyekszik bebizonyítani a világnak, hogy az ameri­kaiak képtelenek megbir­kózni a jelenlegi világ prob­lémáival s nem alkalmasak a nyugati tábor vezetésére. De Gaulle-nak annyit min­denesetre sikerült elérnie, hogy Washington rendkívül érzékenyen reagál sakkhú­zásaira és néha egyik-másik elhatározásuknak majdnem kizárólagos rugója, hogy „ne legyen igaza De Gaulle­­nak”. Salzberger, a New York Times ismert publi­cistája ezt úgy fejezi ki, hogy a „Roosevelt-korszak óta az amerikaiak és a franciák sohasem értettek egyet Indokína kérdésében, de most Párizs élvezi azt a kellemes szerepet, hogy a háttérből bírálhat, mint ré­gebben Washington”. A francia bírálatnak az a lé­nyege, hogy semlegesíteni kellene az egész délkelet­ázsiai térséget, beleértve Dél-Vietnamot is és ezen az alapon tárgyalásokat kez­deni. A tárgyalásokra egyéb­ként jelenleg valamivel na­gyobb kilátás van, mint ed­dig, mert kezdődik a mon­szun-korszak, amikor a te­rep még az eddiginél is al­kalmatlanabbá válik a had­műveletekre. Az imperia­listák ezt az időszakot meg­próbálják diplomáciai tár­gyalásokkal átvészelni. Négyféle megoldás van e pillanatban előtérben: 1. az Egyesült Államok kivonulá­sa Indokínából és ezzel együtt az egész kelet-ázsiai szárazföldről; 2. a francia javaslat Dél-Vietnam sem­legesítéséről; 3. fokozott amerikai katonai tevékeny­ség a vietnami hazafias ala­kulatok utánpótlási vonala ellen; 4. a háború kiterjesz­tése Laoszra és Kambodzsá­ra is. Tulajdonképpen mind a négy javaslatnak vannak hívei az amerikai kormányban, de meg lehet állapítani, hogy a józanabb elemek a Dél-Vietnam sem­legesítéséről szóló javasla­tot támogatják.­­ „ . . Paál Ferenc NAPLÓ Készülődés a vasutasnapra Közeledik a XIV. vasutas­nap, melynek tiszteletére több állomáson már ünnepi felajánlásokat tettek, így Halimbán is. Bár nagyobb mérvű rakodás csak ápri­lisban kezdődött itt, a Ba­konyi Bauxitbánya szállí­tási osztálya és a vasutasok közös erőfeszítései nyomán a féléves terv minden fel­adatát teljesítik. A vas­utasnap tiszteletére Cseh­szlovákiába Komáromon, illetve Rajkán keresztül küldenek két nagyterhelé­sű irányvonatot. Általában mindegyik vonatuk 1400— 1500 tonnás, s ilyen nagy­terhelésű irányvonatokból a vasutas műszak idején in­dítják útnak a 400.-at. A ha­­limbai vasutasok tervei szerint augusztus 20-ig az 500. irányvonal is elhagyja az állomást. Kalap és a szellős bakancs Aratás — az orvos szemével Itt van az aratás ideje. Néhány megszívlelendő jó tanáccsal szolgálunk azok­nak, akik a tűző napsütés­ben végzik az „élet”, a ter­més betakarítását. Lát­szatra talán jelentéktelen apróságok, amikről írunk, de ha megfeledkezünk ró­luk, komoly bajoknak le­hetnek a forrásai. A tűző napsütés ellen ka­lapot kell viselni. Ha széles a karimája, a tarkót és a nyak környékét is beárnyé­kolja. Ha elmulasztjuk a fejünk védelmét, bizony könnyen mi is a napszúrás áldozatai le­hetünk. Ez az orvosi be­avatkozást igénylő kelle­metlen betegség fejfájjás­­sal, szemkáprázással, esz­méletvesztéssel járhat. A nagy hőségben gyak­ran megszomjazunk. Az előrelátóak idejében gon­­gondoskodnak ivóvízről és arról is, hogy mindenkinek legyen külön pohara, bög­réje. A szomjúságot természe­tesen nem szabad mér­téktelen ivással oltani. Különösen a hirtelen megivott hideg víz lehet káros. Rekedtséget, torokfájást és még tüdőgyulladást is okozhat. Ajánlatos az ivás előtt kiöblíteni a szájat, majd apró kortyolgatással ízlelni a vizet. Ugyancsak kellemesen üdít az arc le­mosása is. A gyakorlott aratók jól tudják, milyen fontos a lábbeli jó megválasztása. A leghelyesebb szellős bakancsot viselni, mely a boka tájékát is megvédi a friss tarló karcolásai­tól. De nemcsak a saját egész­ségére kell ügyelnie a ka­szásnak; arról sem szabad megfeledkeznie, hogy a nyomában serénykedő ma­rokszedőt ne érje sérülés. A kaszát a sor végeztével a vállán, heggyel felfelé vi­gye. Különösen a szederin­­dás talajon veszélyes a bukdácsolás. A sok tüskés indát óvatosan el kell vág­ni, és letekerni a lábról. Megéri a pár perces fá­radságot, mert a kórházi naplók a meg­mondhatói, hogy a buk­tató gazok hány embert juttattak aratás idején a kórházba. A marokszedők munká­ja sem könnyebb az arató­kénál, s ráadásul rendsze­rint nők végzik. Fárasztó munkájukat megkönnyíti, ha sarlót vesznek igénybe, mert minél mélyebbre hajolnak, annál többet szívnak be az érett, le­vágott szárak lehullott porából; ehhez a porhoz kórokozó gombák is keveredhetnek. Egy rövid írás keretébe még a legfontosabb taná­csok sem férnek be. Aki egészségének védelmére körültekintően akar a me­zőgazdasági munkák során eljárni, hasznosan forgat­hatja dr. Varsányi István „Egészséges falu” című fü­­zetecskéjét, mely a napok­ban jelent meg, és minden könyvkeresked­ésben meg­vásárolható. Dr. V. P. n Meddig leszünk vidéks­ zegényebb és árvább volt Hanizsné feb­ruárban, mikor eltemette nagybeteg fér­jét, mint egy ujjunk­­, mert annak leg­alább négy társa van. Neki csak három gyereke ma­radt, meg a nyomora. Egyedül állt a világgal szem­ben­­, legalább is így érezte. Egy kolontári földije azonban elmondta az üze­mi bizottsági irodán a család sorsát. És azóta már munkatársak. Szerencsére úgy jött ki a lépés, hogy megint kellett a VTRGY ajkai telepére néhány mun­kás, sikerült őt is felvenni. Még a szokásos — és a többségénél bizony kevés — kisebb fizetésű két hét betanulási időt sem töltötte le. Nem, mert szívvel, ésszel, gyermekei iránti szeretettel kapott a munká­ba és már harmadik nap teljesítette a normát. Mun­kát kapott — életet talált, ő csak egy a közel négyszáz asszonyból, akinek ez az új üzem jelent szinte mindent. Obermayer Jó­­zsefnének hat gyerekről kellett gondoskodnia a férj 1200 forintos fizetéséből. Mióta ő is a VTRGY-ben dolgozik, ez sokkal könnyebb. Persze nem mindenki­nek kenyeret jelent a fizetés, van amelyik családban ennyi pénz kell benzinre. Hogy mit jelent az, ha az asszonynak nem sike­rül munkát találni, és a férj sem keres valami jól, azt nagyon sok család tudja, érzi a megyében, vagy nem felejtette még el. De nem egyszer főtt a feje Veszprém, Keszthely, Ajka vagy épp a megye veze­tőinek sem amiatt, hogy nem tudnak mit tenni az állást kereső nők százaival. Egy ilyen röpke kis körkép is bizonyítja, hogy mit adhat a jól eltalált vidéki ipartelepítés. Tagad­hatatlanul sok még ekörül a huza­vona, nemegyszer Pest is, meg a minisztérium is nehezen ad —, de ta­lán mindezt el tudja felejteni az eredmény. Nem véletlen az — merjük kimondani is, hisz nincs benne semmi szégyen —, hogy Ajkának szinte kedvencévé vált a rádióalkatrész üzem. Sőt egyszer még a város vezetőit is meg kellett bírálni, mert mindenki „VÖRGY-lázban” égett. De egy ilyen kis „kisiklás” mellett inkább az egészséges közszellem dicsérendő. Még talán az isten sem tudná megszá­molni, hogy hányszor ültek össze a bányák, meg a gyárak igazgatói, a pártbizottság és a tanács képvi­selői, hogy segítsék a legkisebb testvért. Nagysze­rűen megértik és átérzik a vidéki ipartelepítésre vo­natkozó párt- és kormányhatározat fontosságát? Hát igen, ha 1952-ben írunk erről, ezt adtuk volna cím­nek, mert igaz ez is. De legalább ennyire megállja helyét a másik megfogalmazás is: úgy szól ez a ha­tározat, hogy azzal, aki nem ért egyet, nem lát to­vább az orránál, hisz saját érdekről, meg közös ér­dekről is szó van. S miért érdeke például Marschek Zoltán­nak, a timföldgyár igazgatójának a VÖRGY fejlődése? Egyszerű ez, mert ami­kor az ő másfelé kacsingató vegyipari szakmunkásá­nak a felesége is kap állást, helyhez kötődik a csa­lád, házat vesznek, elégedettek, jól élnek , és nyu­godtan, jól dolgoznak. Nemrégiben megint megbeszélést tartottak a ve­zetők, mert a „kistestvér” kezdi kinőni a bölcsőt, sőt a rugdalózót is, és jó lenne tenni valamit. Nem kisebb dologról van szó, mint arról, hogy jövő évtől kezdődően itt gyártanák az összes híradástechnikai transzformátort. Ez egyik oldalon az országnak ha­marosan több millió trafót jelent, a másik oldalon viszont a városnak azt, hogy lassacskán még három­száz nőnek tudnak munkát adni. Érdemes ehhez se­gíteni? Nemcsak érdemes, kell is. És mennyi lehe­tősége és módja van az együttműködésnek! Csak a „legrázósabbat” említsük, a lakásokat. Ha ügyesen gazdálkodnak ezekkel, egyszerre két munkást, két ajkai munkást lehet megörvendeztetni, meg a városhoz, az üzemekhez kötni. Ha meg le­hetne tenni, hogy Nagygarai Jánosné elmondja ez­zel kapcsolatban tapasztalatait, azt mondanám, for­duljunk hozzá. De mivel rám vár a továbbadás fel­adata, csak annyit: a férj az üveggyárban technikus, és kint lakott Ajkán a szüleinél. Mivel ott nem volt hely, a feleség Veszprémben élt az apjáéknál. Végül sikerült neki is munkát szerezni a VTRGY-ban , és amire nem számítottak: két hétre rá lakást ka­p­­tak az üveggyártól. Hogy ők mit éreztek, hogyan kívánják ezt meghálálni a gyárnak, a városnak, med­dig akarnak Ajkán maradni — azt sejti mindenki. Minden a nő, az asszony körül forog! — levon­ható ezek után a következtetés. De sokkal helye­sebb, ha arra gondolunk, a transzformátor gyártás megvalósításával már 10 millió forint fog az ajkai pénztárcákba kerülni a VTRGY-től, ennyi bért fizet­nek ki évente. S ezt nem azért kell megjegyezni, mert nagyon anyagiasak vagyunk, hanem azért, mert tudjuk, hogy ez kenyeret, zsírt, házat, televíziót, és babakocsit jelent a köznapokon — vagyis életszínvo­nal emelkedést.­­­s a másik, amit meg kell jegyezni: lehet, sőt, csak így szabad v! -’'••• ipartelepítést végezni. Mert a vidék csak addig marad vidék, míg ilyen módon nem biztosítjuk a fővárossal azonos fejlődést. Míg a munka műhelyébe nem kerül mindenki, aki oda kívánkozik, hogy új arcot adjon az alumíniumnak, az üvegnek, a téglá­nak és ezzel új életet formáljon saját magának is. fpünkBsfi­ S D­­­E

Next