Napló, 1965. július (Veszprém, 21. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-01 / 153. szám

Nagysikerű orgonahangverseny Tihanyban A „Balatoni játékok, 1965” zenei eseménysorozatá­nak keretében kedden este fél 9 órai kezdettel rendezte meg az Országos Filharmónia első idei orgonahangver­senyét a tihanyi apátsági templomban. Pécsi Sebestyén orgonaestjére, melyen énekszámok­kal Werner Mária, az Országos Filharmónia szólistája is közreműködött, „teltház” előtt került sor. Igen sok külföldi és magyar hallgatta meg a nagysikerűnek jog­gal nevezhető hangversenyt, amelyen a művész Vivaldi, Bach, Liszt, Gigout, Frank, Cooper, Maros és Hidas mű­veit­ játszotta. A sikerre azonban árnyé­kot vet a sötétség. Mármint a templomhoz vezető két út kivilágítatlansága. A hang­versenyről kijövő látogatók botladozva bukdácsoltak a sötét úton. A véleményeket nem idézzük, csupán meg­kérdezzük: a hátralévő hét hangverseny után is — me­lyek közül a július 14-it az Intervízió is közvetíti — vaksötétben kell távozniuk a vendégeknek? A templom hangverse­nyek alatti hagyományos reflektoros kivilágítása ez­úttal elmaradt. Az ok: a restaurálás még nem feje­ződött be, pedig a rende­zők szerint a hangverse­nyek kezdetére ígérték. A jelek arra mutatnak, soká­ig kell még várni, hacsak az illetékes Műemlékfelü­gyelőség gyors intézkedéssel nem szorgalmazza az épít­kezés befejezését. Disszonáns hangok is fo­kozták e keserű mellék­­ízt. A hangverseny alatt a nyitott ajtón jól behallat­szott a közeli vendéglőben beborozott néhány bús magyar nótázása. A „Gye­re Bodri kutyám szedd a sátorfádat...” semmikép­pen nem illett Bach g moll prelúdium és fuga, sem Cooper: Fohász című örök­becsű műveihez. Intézkedni lehet és kell is, hogy e hiányosságok ne homályosíthassák el a nagy érdeklődésre számot tartó hangversenyek sikerét, fé­nyét (H.) NAPLÓ Hátha nem szeretnék őket? Belefáradt ebbe a nagy melegbe,a Nap is. Végigfe­küdt a keszthelyi Georgi­­kon utcán, aztán se té, se tova. Hogy a gidres-gödrös út befogadta a Napot, a sze­gényes árnyék csak a tekin­tetnek nyújt enyhét. Vasas Albert brigádveze­tő szemre húzta a bőrszegé­lyes kis sapka simléderét, és felnéz a gödörből: — Szeretnék elpanasz­Ha a mély gödör falához odaütődik a csákány, kibu­kik egy-egy rög. Így indul a beszéd is, darabosan. Két éve harcban áll a brigád az építésvezetővel. Egy elinté­zetlen tévedés nyomja őket és az azóta halmozódó vélt, vagy igaz sérelem. — Jól megvoltunk mi 1963-ig. Akkor ősszel kap­tuk az üzenetet, mi heten menjünk Dabronyba dol­gozni, minden el van intéz­ve. De nem volt semmi, se kaja, se sparherd, se mos­dótál, se törüző. — Így mondja: törüző. — Vissza­jöttünk, hogy felvételez­zünk. Nem kaptunk semmit, hát nem fordultunk vissza. Azt üzente Szabó kortárs: menjünk, ahova akarunk. Elveszett két napunk. Az­tán kijöttek Zalaegerszeg­ről, lett minden. 12 forint 41-et állapított meg a­nar­kodni magának. Meg nem­csak én, mindnyájan — és az intésre tempósan kiká­szálódnak az árokból. Erő­sek, feketék, bakancsosak. Játszik az izom a bőrük alatt, ahogy tenyerük kéz­fogásra indul. A vendégnek tiszta mun­karuha jut az üléshez, ma­guknak papírzsák-da­rabot kanyarítanak az izzadó földre, más, ami elő volt írva az árok burkolására, betonban. Mikor kaptuk a pénzt, ki­derült, hogy 9 forintjával számoltak el bennünket. Ez volt az első kitolás. (Szabó Ferenc építésveze­tő, szúrósszemű, kemény ember: — Megértem én az ő pa­naszukat. Harmincöt éve csinálom én ezt, de még senki sem mondta, hogy ki­tolok vele. Észrevettük mi is a hibát, egy tizedespont­tal eltért a normakönyv. Odaadtam nekik is, hogy emiatt lettek rosszul elszá­molva és odavágták elém az asztalra. Hát ilyen emberek ezek. Én azért szeretem őket. — És az 500 forint külön­bözetét kifizették nekik? — Az a vállalat feladata lett volna.­ hoz, oszt felborultak. Kide­rült minden, fegyelmi is volt, főépítésvezetőből épí­tésvezető lett, azóta különö­sen nem jövünk ki.­­— Engem kérem nem váltottak le, én mindig épí­tésvezető voltam. Nem vál­tottak le, csak megszűnt az a beosztás. Nem volt fegyel­mim sem. Eljárás volt ugyan, mert felborult a ko­csi, de műszaki hiba volt. Csillárt nem hoztunk. A komaasszonyom kislánya volt velünk, hadd jöjjön a gyerek! — gondoltam.. Ho­zott valami kis üveggömbö­ket, de csak egy ekkorka doboz volt az egész. Az már csak nem bűn?­ — De hát neki elsimíta­nak mindent, mert a főépí­tésvezető udvarol a lányá­nak. A fia meg munkaveze­tőnk, az apja beosztottja. Hű, de egy pökhendi alak! Azt mondja egyszer benn az irodán, hogy „kimegyek megnézni a rabszolgáimat.” És tudja, ez a legnagyobb baj. Itt kéne valamit tenni, hogy vegyenek embernek bennünket. Mert olyan sza­vakat rágnak az embernek. Hogy én taknyos? Negyven éves vagyok kérem, szé­gyellem, hogy nem dobtam vissza!­­— Én csak nyersen szok­tam beszélni, magyarosan, őszintén. Hogy a fiam itt van? Én nem kértem, meg ő sem. Az, hogy az én lá­nyomnak udvarol, vagy nem? Hát nem udvarol. De, hogy egy fiatalember ud­varol-e, szóba áll-e valaki­vel, vagy nem, az az ő dol­ga. Kérem én, azt is nézze meg, honnan erednek ezek az emberek, mit csináltak mielőtt ide jöttek. Ezek a Vasasok pálinkafőzéstől kezdve bikanevelésig min­dennel foglalkoztak. De én azt mondtam, jöjjenek, dol­gozzanak. Nem haragszom rájuk. Persze, ha ilyen dol­gokat felhoznak, nem tu­dom milyen emberek lehet­nek? Az biztos, hogy egy csomó rosszindulat van ben­nük. Hogy miért? Mert mindegyik brigád beneve­zett a szocialista versenybe, csak ők nem. Én azért még­is szeretem őket.­ Kétéves háború •Vegyenek embernek bennünket, kánk, egy a fizetésünk." Ré­gen volt, más nóta járja. Itt volt Varsányi, a tervosztály főnöke a múltkorjában és azt vágta oda: „akinek nem tetszik, elmehet.” Bántja őket az emlék is. Ők maradni akarnak. Hall­gatnak. A vízhordó gyerek nem bírja a csendet, ő tesz valamit. Felkel és odamegy a lehorgonyzott zöld kalyi­bához. Négy lépésszel két lépés az egész. Az oldalán tábla: Zalaegerszegi Közúti Vállalat. Raktár, ebédlő, fürdő, mosdó, öltöző — minden ez a kétkerekű tá­kolmány. A gyerek csöröm­pölve előszedi a pléhkannát, kiborítja az állott vizet és elbaktat frissért, tisztáért. — Nincs szava az ember­nek. Itt nekünk nem lehet igazunk! — És már egy ki­csit az egész világgal hada­koznak. Mélyek az indula­tok, mint a kút, melynek vízéért elment a fiú. — Tudja, Szabó kortársnak a komaasszonyánál valami építkezést csináltak, amiben állítólag ő is „segített”. Most az ősszel hozták a vállalati kocsival a csillárt a lakás­. Én azt sem tudom hány éve, hogy itt volt Szarvas főmérnök és azt mondta, hogy „emberek, egyek vagyunk, egy a mun­ Elkezdődtek az egyetemi felvételi vizsgák Háromszáznál több jelentkező közül 160 nyer „bebocsátást“ a VVE-re Nagy a titkolódzás: egyformák a kérdések az egész országban A felsőoktatási intézmé­nyekben tegnap reggel kez­dődtek el a felvételi vizs­gák. A Veszprémi Vegyipa­ri Egyetem nappali tagoza­tára több mint háromszá­zan, levelező hallgatónak pedig 165-en jelentkeztek. A hat felvételi bizottság előtt jövő hét péntekig dől el, hogy kik lesznek azok a szerencsések, akik a felve­hető 160 hallgató közé be­jutnak. (Csökkenti a lét­számot, hogy tavaly 32-en nyertek előfelvételt, akik most a tavalyi vizsga alap­ján már elsőéves hallgatói az­ egyetemnek. Természete­sen az idén is alkalmazzák a jól bevált előfelvételi rendszert.) A jelentkezőket reggel osztják el a bizottságok kö­zött, de sem ők, sem a vizs­gáztatók nem tudják, ki hová kerül. Az egyenlő fel­tételek biztosítása érdeké­ben most először közös írásbeli feladatot kapnak az egész országban a mate­matikából és fizikából írás­­belizők, így érthetően nagy a titkolódzás, zárt ajtók mögött kerülnek fel a táb­lákra a feladatok. Hogy az elbírálás pártatlanságát tel­jes egészében biztosítsák, hasonlóan a tavalyihoz az idén sem írnak nevet dol­gozataikra a tanulók. A je­ligés megoldásokat még aznap elbírálják és más­nap tesznek szóbeli­ vizsgát a jelentkezők. A felvételi követelmények azonosak a tavalyival. Néhány rendkí­vüli esettől eltekintve — például, aki országos tanul­mányi versenyt nyert — a felvételt az elért eredmény dönti el. Csupán az azonos eredményűek között jelent előnyt a szociális helyzet, illetve a származás. A felvételt nyert 160 hallgató közül az egyetem csak a rászorulók és az ar­ra érdemes hallgatóknak tud kollégiumi ellátást biz­tosítani. Ünnepélyes tanévzáró a Veszprémi Tanácsakadémián Tegnap délután két óra­kor ünnepélyes tanévzárót tartottak a Veszprémi Ta­nácsakadémián. Dr. Maróti János, a Minisztertanács Tanácsszervek Osztályának helyettes vezetője tartott ünnepi beszédet, majd dr. Lóczi László igazgató bú­csúztatta a Tanácsakadémia 98 végzett hallgatóját, akik 10 hónapon keresztül ta­nulták a közigazgatási is­mereteket az épület falai között. Az év elején hét megyéből sereglettek össze a hallgatók, s most ezen az ünnepélyes búcsúztatón, valamennyi megye tanácsi vezetése képviseltette ma­gát. A tanévzárót kedves műsor tette még ünnepélye­sebbé, amelyet teljesen ön­tevékenyen a végzős hall­gatók állítottak össze. Ki­osztották a legszorgalma­sabbaknak a pénz, illetve könyvjutalmakat, majd fe­hér asztal mellett folytató­dott az ünnepség, a Veszp­rémi Tanácsakadémia má­sodik évének tanévzárója. ülést tartott a megyei tanács vb A megyei tanács végre­hajtó bizottsága tegnap ülést tartott. Az ülésen a szociá­lis követelményeknek meg nem felelő lakótelepek fel­számolására vonatkozó 2014/1964. sz kormányhatá­rozat alapján tett intézke­déseket tárgyalta meg. Az eltűnt ezer forint Pihennek a kezek. A da­gadó izom furcsa tojást csi­nál a szívből, melynek kö­zepéből csöpög a tetovált vér. „Szívet-szívért. T. L.” — ennyi benne a szöveg. Mint az időhöz szabott beszélőn, most már minden­ki el akar mondani gyorsan mindent. Az első mondat mindig a brigádvezetőé. Ha ő beszélt, a többiek hallgat­nak, ha nem, egymás szá­jából kapják a szót: — Szét akartak szórni bennünket! — Úgy vagyunk mi, mint a testvérek! — Mikor két embert más brigádba tettek, összeadtuk nekik a pénzt, ők is annyit vigyenek haza, mint mi. — Cigarettás is csak egy van közöttünk. Nem ve­szekszünk mi soha. — Majd elsírtam magam, mikor a Lalinak azt mond­ták, hogy a három hónapos fagyszabadságunk alatt nem kap munkát. Pedig ők van­nak a legtöbben, meg a leg­szegényebben. Mégis a fagy­szünetben Hahób­ól jártak Hévízre dolgozni és nem ő. — Kinulláztak bennünket mindenből, hát mi nem versenyzünk a szocialista címért! — Mikor már jól kijöt­tünk a pénzzel a keverőte­lepen, akkor raktak el ide bennünket. Megmondták jó előre, hogy „na a Vasasék ezen a munkán leégnek”. Kiszámoltam, négy forint jut itt egy órára. Megértjük mi, ha 3—400 forinttal ke­vesebbet kapunk, de hogy ennyivel? És mindig csak azt mondják, hogy most gazdasági év van, meg ta­karékossági év. Oszt az ősz­szel is hány hónapig ott állt a hengergép Zsiden és csak fizettük érte a 600 forintos napi bérletet. A keverőte­lepen is ott van az ikerdo­bos keverő, semmi haszná­ra. Ezekkel takarékoskodná­nak inkább! — Jönnek! — szól hirte­len Takács László, és ha­marjában nem is tudják mit csináljanak, ahogy meg­áll a két motorral ifjabbik Szabó és Ambrus László normás. Letámadják a fia­talembert a modora miatt, aztán a normással kezde­nek vitatkozni. — De emberek, ragasz­kodni kell a normakönyv­ben előírthoz. Meg nem biztos, hogy amit kiadnak, végig úgy marad. Ha nehe­zebb lesz a talaj, kapnak javítást. Meg lehet külön prémiumot is adni. — Hátha van egy kis pro­tekciónk! — Higgyék el, ha maguk­tól 10 fillért elveszünk, azért nem jár senkinek se juta­lom, se dicséret. — De mi még sosem kap­tunk jutalmat, meg prémiu­mot. Meg ha már úgy kell rátenni a pénzre, akkor ha akarják adnak, ha nem, nem. Adják meg rendesen a normát, akkor tudja az ember mennyit kell dolgoz­ni!­­— Nincs kérem miná­­lunk normarendezés. Nem nevezzük ezt mi rendezés­nek, más nevet adtunk ne­ki.) A fenekestül felfor­dult helyzetben egy kí­vülálló nehezen tud igazságot tenni. Az biz­tos ,hogy a két éve tartó huzavonáért a vállalati szakszervezeti és pártbi­zottság is felelős. Nekik nem szabad lett volna ennyire elmérgesedni hagyni a helyzetet. Kü­lönösen megnő a vezetők felelőssége, ha figyelem­be vesszük, hogy alapjá­ban véve kitűnően dol­gozó vállalatról van szó, amelyik legutóbb el­nyerte a Minisztertanács és a SZOT vándorzász­laját. Hogy az igazság Vasa­sék oldalán van, annak bizonyítására megnéztük több brigád fizetését. Ál­talában 50—300 forinttal kevesebbet keresnek az idén az emberek. De Va­sasék tavaly áprilisban és májusban 2700—2800 forintot vittek haza. Az idén pedig 1500—1800-at. Itt valami nincs rend­ben, mégha Szabó Fe­renc szereti is őket. f» Jänkistt Aqtst

Next