Napló, 1966. április (Veszprém, 22. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-01 / 77. szám
uw. tferiBs . NAPLÓ Kádár János elvtárs felszállása az SZKP kongresszusán (Folytatás az első oldalról) fejlődés kezdete és lendítő ereje lesz a mostani, XXIII. kongresszus is, amelynek munkájához sok sikert kívánok. Elvtársak! A kongresszus bonyolult nemzetközi helyzetben végzi munkáját. Történelmileg az imperializmus hanyatlik, a szocialista világrendszer ereje, a népek szabadságharca, a világ kommunista pártjainak és haladó mozgalmainak befolyása növekszik. Ugyanakkor a nemzetközi helyzet éleződik, mert a vesztüket érző imperialisták fokozzák agresszióikat, különösképpen az USA-imperializmus, amely durva támadások sorozatát követte és követi el a délvietnami nép és a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen. Ebben a helyzetben éberségre, az imperialista-ellenes erők összefogására, Vietnam, s más megtámadott népek hatékony megsegítésére van szükség. Mindezt figyelembe véve a Magyar Népköztársaság — két- és többoldalú megállapodások alapján — állandóan szilárdítja egységét és együttműködését mindenekelőtt a Szovjetunióval, a szocialista országokkal. Támogatjuk a szocializmus és a béke szempontjából oly nagy fontossággal bíró nemzetközi szervezetek — a Varsói Szerződés Szervezete és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa — hatékonyságának növelését Elítéljük a Vietnam népe elleni amerikai agreszsziót, követeljük annak beszüntetését, segítjük az agresszió ellen harcoló vietnami testvéreinket, s az imperialisták ellen harcoló más népeket. Azt tartjuk: az imperialistákra kudarc vár, a világháború megakadályozható, mert a hatalmas Szovjetunió, a szocialista országok, a szabadságukért harcoló népek, a világ haladó mozgalmainak együttes ereje legyőzhetetlen. Az imperializmus ellen harcoló forradalmi erőket támogatva, a szocialista és kapitalista országok állami kapcsolatai vonatkozásában fontosnak tartjuk és változatlanul követjük a békés egymás mellett élés politikáját, a szuverenitás tiszteletben tartása, a belügyekbe való be nem avatkozás ,a kölcsönös előny elveinek érvényesítése alapján. A nemzetközi helyzetet bonyolítja, a szocializmus előrehaladását fékezi, az imperializmusnak kezére játszik az, hogy jelenleg a szocialista országok, a nemzetközi kommunista mozgalom egységtörekvéseit szakadárok akadályozzák. A Magyar Szocialista Munkáspárt, a marxizmus-leninizmus elvei alapján, küzd az álbaloldali kalandorság, a nacionalizmus, a szovjetellenesség, a revizionizmus és minden más káros irányzat ellen és bizton hiszi, hogy az egység gondolata győzedelmeskedni fog. A Magyar Szocialista Munkáspárt és a Szovjetunió Kommunista Pártja között teljes az elvi és politikai egység, örülünk annak, hogy ezt itt, az SZKP KXNL kongresszusán alkalmunk van ismét kijelenteni. Megragadva az alkalmat, hogy a teremben minden kontinensről jelen vannak a kommunista világmozgalom képviselői, a magyar kommunisták nevében elvtársi tisztelettel köszöntjük őket. Mi abban a meggyőződésben vívtuk harcunkat eddig és folytatjuk a jövőben is, hogy nemzetközi mozgalmunk fő stratégiai irányvonala, amelyet a testvérpártok 1957-es és 1960-as moszkvai értekezlete dolgozott ki, helyesnek bizonyult az eddigiekben is és a világ forradalmi erőinek hatékony fegyvere marad ezután is. Kifejezzük azt a meggyőződésünket, hogy ha állhatatosan harcolunk internacionalista egységünkért, az eredményes lesz és ezzel szolgáljuk legjobban a szocializmus, a nemzeti függetlenség és béke erőinek ügyét. Kedves Elvtársak! A Szovjetunió internacionalista segítséget nyújtott a magyar népnek, amikor megszabadította a hitleri fasisztáktól és háborújuktól, amikor segített az ellenforradalmi felkelés leverésében, amikor segít a békés építőmunkában. A szovjet nép által nyújtott segítség nem volt hiábavaló. Mert igaz, megoldandó feladat van nálunk is — és nem kevés — a legfontosabb azonban az, hogy a magyar népi hatalom szilárd, a gazdasági és kulturális munkában előre haladunk, a szocialista társadalom teljes felépítésén dolgozunk sikerrel. A Magyar Népköztársaság belpolitikája a népi hatalom védelmét és erősítését, a szocialista demokrácia fejlesztését szolgálja. Változatlanul törekszünk a szocializmust a nemzet céljaként elfogadni kész, minden haladó erő tömörítésére. A Szovjetuniót és a Magyar Népköztársaságot ma az eszmék és a célok közösségén alapuló, mély barátság, együttműködés, jó szövetségi viszony fűzi öszsze. Ezek a kapcsolatok nem függnek az időjárástól, nem szezonjellegűek, hanem szilárdak, maradandóak, történelmiek Pártjaink, országaink, a szovjet és a magyar nép együtt halad a jövőben is Marx, Engels, Lenin útján, a szocializmus, a kommunizmus útján a végső győzelem felé. Kedves Elvtársak! Ezekben a napokban a világ közvéleménye, barát és ellenség egyaránt, Moszkva, a Kreml felé tekint, a Szovjetunió Kommunista Pártja kongreszszusára figyel. Az igaz ügyért harcolók, az elnyomottak és megtámadottak, a békéért aggódok reménnyel és támaszt várva tekintenek a kongresszusra, s ez természetes. Érthető az is, hogy a kommunizmus ellenségei gyűlölködve néznek a Szovjetunióra. Viszont különös, hogy manapság olyanok is akadnak, akik „igazi” marxistaleninistának nevezik magukat, ugyanakkor szovjetellenes hangulatkeltéssel próbálkoznak. A magyar kommunisták azt vallják, hogy az internacionalizmus próbaköve volt mindig és ma is az a Szovjetunióhoz való elvi, elvtársi viszony. Szovjetellenes kommunizmus nem volt, nincs, és nem is lesz sohasem. Ezekre gondol küldöttségünk, amikor kijelenti, hogy a magyar kommunis ták teljes mértékben és fenntartás nélkül szolidárisak szovjet elvtársaikkal . Meghallgattuk a Központi Bizottság beszámolóját, amelyet Brezsnyev elvtárs adott elő. Küldöttségünk egyetért az abban kifejtett fő politikai irányvonallal és törekvésekkel. Sikert kívánunk testvérpártunknak, a Szovjetunió Kommunista Pártjának, a szovjet népnek a kongresszus határozatainak végrehajtásához, az ötéves terv megvalósításához. Éljen a Szovjetunió, a szovjet nép és lenini kommunista pártja! Éljen és legyen mindig erősebb a magyar-szovjet barátság! Éljen a proletár internacionalizmus, a kommunista- és munkáspártok egysége! Éljen a kommunizmus és a béke! Kádár János felszólalását több ízben szakította meg a küldöttek tapsa. A beszéd végén a résztvevők viharos tapssal fejezték ki tetszésüket. Leonov űrhajós alezredes Magyarországra látogat MOSZKVA Alekszej Leonov űrhajós-alezredes, a KISZ Központi Bizottsága vendégeként április 2-án Magyarországra érkezik és részt vesz a felszabadulásnak évfordulója alkalmából rendezett budapesti ünnepségeken, majd látogatást tesz Kaposvárott és Szombathelyen, s fogadja Kállai Gyula, a Minisztertanács elnöke is. Leonov alezredes az SZKP XXIII. kongresszusának egyik küldötte. A szovjet és a magyar sajtó képviselőinek adott nyilatkozatában rámutatott: " A kongresszuson részt vesznek a szovjet űrhajósok. A tanácskozás elemző, konkrét és nagyon őszinte hangú. A kongresszus csütörtök délelőtti ülésének emlékezetes eseménye volt Kádár elvtárs üdvözlő beszéde. A küldöttek forró lelkesedéssel köszöntötték felszólalását és hosszantartó tapssal fogadták megállapítását: „Szovjetellenes kommunizmus nem volt, nincs és nem is lesz sohasem”. Kádár János találkozott Leonov szovjet űrhajós alezredessel Pirityi Sándor, az MTI tudósítója jelenti: Csütörtökön délben a kongresszus szünetében Kádár János és a magyar pártküldöttség többi tagja találkozott Leonov szovjet űrhajós alezredessel, aki a napokban Magyarországra repül és április 4-én hazánk vendége lesz. — Bármilyen programot szívesen elfogadok, sőt kész vagyok öt napig nem aludni, — jelentette ki Leonov, amikor Kádár János az iránt érdeklődött, hogy mit szeretne megnézni Magyarországon. Azután Leonov pályafutására terelődött a szó. Elmondotta, hogy húszéves korában, 1956-ban lépett be a pártba. Amikor Kádár elvtárs megjegyezte, hogy a jövőben majd Komszomol-ajánlás kell ilyen fiatal korban a pártba való felvételhez, Leonov elmondotta, hogy 1948 óta tagja a Komszomolnak, ötéves kislányának fényképét mutatja a szovjet űrhajós Kádár Jánosnak, aki tréfásan megjegyzi: — Jól tartják a kislányt. A gyerekek modernségére terelődik a szó. A büszke űrhajós-papa elmondja, hogy kislánya a napokban megkérdezte tőle, hogy amikor a Kozmoszban van, egy vagy két csatornán beszél-e a Földdel. Az ötéves kislány szorgalmas nézője a televíziónak és máris megjegyzett néhány műszaki kifejezést. — Valamikor még a kocsikerék nyikorgásától is féltek az ilyen korú gyerekek — jegyzi meg Leonov. Kádár elvtárs elmondja, hogy amikor Irkutszkban tartózkodott átutazóban, és első ízben hallotta a „szputnyikokról beszélgetni az embereket, elgondolkozott azon, hogy még földi dolgokban is alig ismeri ki magát az ember, hát még az égiekben... Néhány nap kellett, amíg megértette az ember, mi is történt, — jegyezte meg Leonovhoz fordulva Kádár János. Csengetnek, a kongresszus folytatja munkáját. A fotóriporterek együtt akarják lefényképezni Kádár Jánost és a szovjet űrhajós alezredest. Kattognak a fényképezőgépek, azután pártunk első titkára búcsút vesz Leonovtól, aki elfoglalja helyét a kongresszusi küldöttek között. Felszabadulásunk évfordulója elszakítja őt küldötti tevékenységétől a szovjet pártkongresszus második részében, de magyarországi küldetését minden bizonnyal úgy fogják tekinteni, mint amely indokolttá teszi távolmaradását. Ijúségi vezetők kitüntetése Tegnap délután Veszprémben, a pártszékházban kitüntették azokat az ifjúsági vezetőket, akik a KISZ és az úttörőmozgalom munkájában a megyében a legtöbb eredményt érték el. A KISZ KB nevében Vértezei János, a KISZ KB tagja, a megyei KISZ bizottság első titkára adta át a kitüntetéseket A legmagasabb ifjúsági kitüntetést, a KISZ érdemérmet a megyében a következő ifjúsági vezetők kapták: Papp László, Németh Lajos, Temesvári István, Magvas Tibor és Csuti János. Kollár Lászlónét, Somogyvári Bélát, Vass Jánost, Huszár Kálmánt, Kovács Andrást, Stróh Lászlót, Kiss Lászlót, Hegedűs Kálmánt, dr. Plóter Imrét, Mikola Ferencet, Kertész Károlyt és Fekete Ferencet a KISZ aranykoszorús jelvényével tüntették ki. Az úttörőmozgalomban végzett eredményes munkájáért Horváth Magdolna, Keszei János, Bakonyi Etelka, Haramia Jenőné, Szanyi Károlyné, Széles Sándorné, Boda Etelka, Felleg Béláné, Szabó Gyuláné, Táncos István, Dömötörfi Géza, Hocz Józsefné, Rónay Éva, Lendvai Ernőné és Vártok Lajos a kiváló úttörővezetű kitüntetést kapta. 3 Az eddigi legnagyobb szabású kormányellenes tüntetés Saigonban SAIGON Csütörtökön reggel a saigoni piactéren többezer tüntető gyülekezett a buddhista fiatalok mozgalmának felszólítására. A tömegtüntetés, amelynek célja, hogy kényszerítse a katonai juntát, adja át a helyét egy megválasztott polgári kormánynak, az eddigi legnagyobbszabású kormányellenes megmozdulás volt Saigonban — jelentik a hírügynökségek. — A diákszónokokat hallgató tömeg mögött, a piactéren álló kivégző oszlopokon, a katonai junta három vezetőjének kiszögezett karikatúrái voltak láthatók. A tüntetők kormányellenes és Amerika-ellenes feliratokat lobogtattak. A rendőrség szögesdrótkerítést emelt a közelben lévő rendőrőrs épülete köré, de mint kiderült, erre nem volt szükség, mert a gyűlés minden incidens nélkül zajlott le. Ugyanígy felesleges intézkedésnek bizonyult az, hogy Saigon környékére rendelték a hadsereg két ejtőernyős zászlóalját. Közép-Vietnam vidékén heves harcok folytak, ahol az amerikai gyorshadosztály két századát Chu Phong támaszponton a szabadságharcosok körülzárták. A harc színhelyére csütörtökön reggel jelentős amerikai megerősítést küldtek, de a szállító helikopterek közül a szabadságharcosok többet lelőttek. Egy AP-jelentés szerint az amerikaiaknak végülis sikerült utat vágni maguknak a körülzárt támaszpontról, és a szabadságharcosok is visszavonultak. A vietnami néphadsereg összekötő bizottsága tiltakozott a nemzetközi fegyverszüneti bizottságnál amiatt, hogy a saigoni bábkormány titkos megállapodást írt alá az amerikai kormánnyal, amely megállapodás értelmében Saigon 99 évre konceszsziót ad az Egyesült Államoknak dél-vietnami területek felett — mint amilyen Da Nang, Ram Ranh, Vank Tau, stb. —, hogy azokat katonai támaszpontként használhassa fel. Az összekötő bizottság egy másik üzenetben erélyesen tiltakozott amiatt, hogy az amerikai kormány újabb öt zászlóaljat küld Dél-Vietnamba. Wilson „bátorító eredményt“ vár 100 mandátumos többséget jósolnak a Munkáspártnak Nagy-Britannia szavazott Köves Tibor, az MTI tudósítója jelenti. Tegnap reggel 7 órakor Nagy-Britannia 630 választókerületében megnyíltak a szavazóhelyiségek a szigetország 36 millió 21 éven felüli szavazásra jogosult állampolgára előtt. A múlt tapasztalatai szerint általában a választók 70—80 százaléka szokott élni szavazati jogával Csütörtökön reggel három konzervatív lap közölt közvéleménykutatói „zárójelentést”. Az országos közvéleménykutató (Dail Mail) 9 százalékos munkáspárti többséget jósol, a Gallup (Daily Telegraph) 11 százalékra, a Daily Express saját közvéleménykutató csoportja pedig 17 százalékra becsüli a munkáspárti előnyt a konzervatív ellenzékkel szemben. A meglehetősen nagy ingadozás tehát csupán a többség arányait illetően mutat eltéréseket, de mindhárom zárójelentés megegyezik abban, hogy 100 mandátumot meghaladó alsóházi többséget jósol Wilson miniszterelnöknek. Wilson miniszterelnök „bátorító eredményt” vár a szavazástól. Edward Heath tory-vezér kijelentette: „Győzni fogunk”. Minthogy a közvéleménykutatások szerint még a konzervatív vezér saját képviselői mandátuma is veszélybe kerülhet, újságírók megkérdezték Heath-t: Mit gondol, ki veszi át a tory-párt vezérségét? „Nem fogok veszíteni, tehát ez a kérdés fel sem vetődik” — válaszolta Heath. Lapzártakor érkezett. Gyorshírben jelentette az AFP. Tegnap este 1l órakor befejeződtek az angol választások. Az első eremények az éjszakai órákban válnak ismeretessé.