Napló, 1966. május (Veszprém, 22. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-01 / 102. szám

Éljen és erősödjék a nemzetközi munkásosztály internacionalista összefogása! Atom­aknazár a szocialista országok határán? Módosul-e az USA európai nukleáris stratégiája Kis Csaba, az MTI wa­shingtoni tudósítója jelenti: Amerikai hivatalos hely­ről még nem hangzott el semmiféle bejelentés az USA európai nukleáris stra­tégiájának módosításáról, több nagy lap azonban szombaton feltűnő helyen számol be erről. A lapjelen­tések szerint McNamara londoni tanácskozásain be­jelentette: Az USA feladta úgyne­vezett várakozási elvét s azonnal nukleáris fegy­vereket alkalmazna, amennyiben Európában fegyveres konfliktus rob­banna ki. A Mc­Namara-terv kere­tében meg akarják valósí­tani az úgynevezett atom­­aknazárat a szocialista or­szágok határán. Ezt az in­tézkedést annak idején Von Hassel nyugatnémet had­ügyminiszter javasolta. A terv másik két pontja elő­irányozza, hogy a NATO-erők támadás esetén „defenzív célokból” haladéktalanul nukleáris légelhárító fegyvereket, illetve tengeralattjárókról indított taktikai nukleáris rakétákat vessenek be. Kennedy elnök 1961-ben az amerikai stratégia módo­sításakor kijelentette: Egy Nyugat-Európát ért esetle­ges támadáskor az USA nem vet be automatikusan nukleáris fegyvereket, ha­nem várakozási időszakot tart a körülmények tisztá­zására. Kennedy­­intézkedésének célja az volt, hogy megaka­dályozza egy esetleges ki­sebb konfliktus automati­kus átalakulását nukleáris háborúvá. Bár a jelentések szerint a nukleáris fegyverek, kü­lönösen a stratégiai raké­ták és repülőgépek beve­téséről továbbra is az Egyesült Államok elnöké­nek kell döntenie, az atomaknazár alkalmazása ezt az elvet névlegessé teszi. A­­Washington Post szom­baton azt jelenti, hogy a McNamara által előterjesz­tett hárompontos javaslatot Johnson elnök még nem hagyta jóvá, s a terv azt szolgálja, hogy „véget ves­­sen az európai szövetsége­sek körében a nukleáris fegyverek alkalmazása te­kintetében fennálló bizony­talanságnak”. A lap ugyan­akkor megállapítja: A terv nem alkalmas ar­ra, hogy kielégítse a nyu­gatnémet atomigényeket, viszont előreláthatólag súlyos vitákat válthat ki a NATO keretein belül, s azon kívül is. McNamara júliusban újra találkozik a NATO úgyne­vezett nukleáris munkabi­zottságának tagjaival. A végleges terveket még eb­ben az évben ki akarják dolgozni. (MTI) is veszteség: 1005 repülőgép Ha Van Lau ezredes, a vietnami néphadsereg főpa­rancsnoksága összekötő cso­portjának vezetője szomba­ton sajtóértekezleten szá­molt be arról, hogy péntek estig bezárólag 1005 ameri­kai repülőgépet lőttek le a VDK területe felett. Az ezredes felolvasta a vietnami néphadsereg főpa­rancsnokságának közlemé­nyét. A közlemény hangoztatja, hogy az amerikai légierő éjjel-nappal bombázza a VDK katonai és gazdasági objektumait, a közlekedési vonalakat, a sűrűn lakott városokat, falvakat Nem kíméli a kórházakat, szana­tóriumokat iskolákat és templomokat sem. A sajtóértekezlet résztve­vői hallhatták Robinson Raisner amerikai repülőez­redes magnetofonra felvett szavait A tavaly szeptem­berben fogságba esett kato­natiszt arról beszélt hogy a fogság hónapjai alatt el­gondolkozott rajta: az Egye­sült Államoknak nincs joga beavatkozni más népek ügyeibe és rájuk kénysze­ríteni akaratát Úgy gondo­lom — mondotta Raisner — hogy az Egyesült Államok­nak kötelessége betartani az 1954. évi genfi egyezmé­nyeket amelyek előírják Vietnam egyesítését és megtiltják a külföldi kato­nai beavatkozást. Izraeli támadás Jordánia ellen Jordániai jelentés szerint a támadókat visszaszorították Az izraeli hadsereg főpa­rancsnokságának szóvivője bejelentette, hogy izraeli különítmények az éjszaka folyamán behatoltak Jordá­nia területére. Egy katonai egység Beiszán térségében lépte át a Jordán folyót és Ralaat arab falu négy há­zát dinamittal felrobban­totta. Egy másik izraeli ala­kulat a Hebron-hegytől dél­re Khirbet Rafaat arab fa­luban tíz házat robbantott fel. Az izraeli közlemény azt állítja, hogy a megtámadott falvakban az El-Fatah nevű arab nacionalista harci szer­vezet támogatói élnek és hogy az izraeli támadás „megtorlás” volt amiatt, mert arab csoportok hétfőn ,,izraeli polgári célpontok” ellen szabotázsakciót, haj­tottak végre. Egy jordániai katonai szóvivő szerint az izraeli katonaságot a jordániai erők visszavonulásra kény­szerítették és tűzharc során súlyos veszteségeket okoz­tak nekik emberben és ha­dianyagban egyaránt. A szóvivő közölte, hogy há­rom jordániai polgári sze­mély meghalt, négy polgá­ri és egy katonai személy megsebesült. Az izraeli tá­madók közül 37 katona vesztette életét ,illetve se­besült meg — közölte egy jordániai katonai szóvivő. Egy hét a világpolitikában A biztonság és az összeurópai konferencia — Gro­mi­ko és Couve de Murville diplomáciai szereplése a békéért — Jugoszláv—román békedemonstrá­ció — Polarizálódás az USA-ban a vietnami ag­resszió miatt — Mi történik a „McNamara-bi­­zottság” égisze alatt? — Felkészült a világ Május 1­1-re! A megalapozott és következetes békepolitika, amelyet az SZKP XXIII. kongresszusa ismét a világ népei elé tárt, napról-napra érezteti hatását. Az SZKP és vele együtt még 86 párt küldöttsége teljes egyetér­tésben szállt síkra az em­beriség békéjéért, biztonsá­gáért, amelyet jelenleg két irányból fenyegetnek impe­rialista kihívások. A szem­­beszökőbb veszedelem Vi­etnam déli és északi tájain figyelhető meg A másik — kevésbé látványos ugyan, de éppen nem ártalmatlan — a nyugatnémet revansiz­­mus terméke. Lokalizálni kell mind a kettőt, majd teljesen felszámolni, mielőtt általános világégés kelet­kezhet belőlük. E tekintet­­ben a szovjet diplomácia az elmúlt héten határozott lé­péseket tett, s ami biztató jelenség bizonyos nemkom­munista erők támogatták e törekvéseket. Gromiko Olaszországban tárgyalt. Találkozott az olasz államvezetőkkel és VI. Pál pápával. Szóba ke­rültek mindazok a legfőbb kérdések, amelyek az egy­szerű emberek százmillióit közelről érintik. És bár a részleteket illetően a néze­­­­tek nyilvánvalóan külön­böztek, a béke biztosításá­nak óhaja határozottan ki­domborodott. Végezetül , szovjet-olasz gazdasági és­­ kulturális megállapodást írtak alá, ami önmagában békezett. Történt azonban­­ egyéb is. Gromiko legfon­tosabb követelményként­­ hangsúlyozta: egyetlen ál­­­­lam se tegyen olyan lépése­ket, amelyek tovább fokoz­hatják a feszültséget. Utalt a Szovjetunió, több más ál­­­­lam s köztük az olasz kor­mány kiinduló pontjára: az európai bizottság megte­remtése szükséges. Erről sokféle javaslat hangzott már el. Például: az idegen országokban állomásozó külföldi csapatok létszámá­nak csökkentése, illetve ki­vonása; atommentes öveze­tek létesítése; a német kér­dés rendezése. Ez utóbbinak a szovjet kormány külön­leges fontosságot tulajdonít, ezért kívánatosnak tartja egy összeurópai konferencia összehívását. Gromiko ki­jelentette: ennek az érte­kezletnek kellene megvitat­nia Európa még megoldat­lan problémáit. Minél ma­gasabb szinten hívnák ösz­­sze a konferenciát, annál eredményesebb lehetne. Ez világos beszéd, egy­értelmű szándékokat fejez ki. Talán kevésbé hangsú­lyosan, de alapjait illetően ehhez hasonló tendencia mutatkozott meg Couve de Murville bukaresti beszédé­ben. Nem kétséges, a fran­cia külügyminiszter kormá­nyának vonalát követve Szófiában sem mondhatott mást. Európa szerepe a vi­lágméretű enyhülés szolgá­latában kézenfekvő. Ezért általánosan helyeslő az NDK kezdeményezéseinek fogadtatása a német egység kérdésében. Az NSZEP és SPD nyilvános párbeszéde Walter Ulbricht levelével és az arra adott SPD vá­lasszal tulajdonképpen meg­kezdődött. Sajnos, Erhard­­ vezérkara, a bonni mili­taristák, revansisták és neo­fasiszták dühödten ellen­keznek. Erhard legutóbbi, nyugatberlini szereplése sem a béke ügyét szolgálta. Annál inkább ezt tette De Gaulle — szilárdan ragasz­kodva ismeretes NATO-po­­litikájához. Nem elszigetelt jelensé­gekről van itt szó. Krag dán miniszterelnök amerikai megnyilatkozásai — bár­mennyire „simák” voltak ezek —, továbbá a CENTO tanácskozás egyes résztve­vőinek alig titkolt ellen­szenve a katonai szövetsé­gek ellen és a nyugateuró­pai tömegek heves megmoz­dulásai a béke érdekében­ jelentős tények. Ide kell sorolni továbbá a jugoszláv és román vezetők legutób­bi közös megnyilatkozását Bukarestben. Vietnam helyzete a kö­vetkező: az amerikai ag­­resszor folytatja gyilkos gáztámadásait, nem mér­sékeli baktérium és vegyi háborúját s fokozza bom­bázásait mind Dél-Vietnam­ban, mind pedig a VDK- ban. Kettős közvetlen célja van vele: szeretné megaka­dályozni a DNFF új offen­­zíváját és szeretné harci za­jokba fullasztani a politikai válságot. Ez azonban re­ménytelen próbálkozás. Vi­etnamban nincs vége a jen­kiellenes és Ky távozását követelő tömegakaratnak. A VDK részéről pedig foko­zódik a hatásos védekezés a terrorbombázások ellen. Nemcsak MiG—21-es va­dászgépek zúdultak az USA bombázókra, hanem elhá­rító rakéták is. Növekszik az amerikaiak vesztesége mind a levegőben, mind a szárazföldi harcokban. Mindezzel egyidőben az Egyesült Államokban pola­rizálódnak a politikai erők. Mialatt a kormányzat hatá­rozottan jobbra tolódik, a közvélemény általában bal­ra tart. Ez utóbbit a hábo­rúellenes tüntetések sora bizonyítja. De még az ural­kodó felső körök sem egy­ségesek. A Fehér Ház „bel­ső köre” és a Pentagon szél­sőséges háborús-párti, de a szenátorok közül már sokan — Mansfieldtől Fulbrightig és Morsetól Kennedy fivé­rekig — keményen bírálják az amerikai agressziót és a vérontás sürgős beszünteté­sét követelik. Ezzel csupán ahhoz a világközvélemény­hez csatlakoztak, amely im­már igen szigorú ítéletet mond a made in USA ag­resszió felett. Nem kíméli azonban a munkáspárti el­lenzék a saját miniszterel­nökét sem. Wilson program­ját a képviselőház megsza­vazta ugyan, de a balszárny, Michael Foot vezetésével, elszakadást követel az USA katasztrófa­politikájától. Ez viszont éppen most tanács­kozásokat kezdeményezett Londonban a „McNamara - bizottság” égisze alatt a nyugatnémetek bevonásá­ról a nukleáris fegyverke­zésbe. Ilyen körülmények kö­zött ünnepli meg az idén a nemzetközi munkásosztály és az egész haladó világ Május 1-ét Százmilliók felvonulása és szenvedélyes kiállása most ez a nagy ün­nep, a békéért, a haladá­sért, a népek testvériségéért és szabadságáért. Ez az ün­nep valódi és győztes erőt sugároz. V. M. Nasution Sukarnót támadja Újabb elbocsátások • Ki lesz Indonézia alkotmányos vezetője Nasution tábornok feltű­nő éllel támadta meg Su­karno elnök hatáskörét. Na­sution, a szárazföldi hadse­reg rangidőse, aki azonban a Suharto-féle katonai ha­talomátvétel után is a hát­térben maradt, kijelentette: Sukarno elnök azzal, hogy hozzájárult elnöki tisztsé­gének élethossziglan törté­nő kiterjesztéséhez, eltért — úgymond — az 1945-ben le­fektetett alapokmánytól. Ez ugyanis kimondja, hogy az elnöki tisztség ötévi időtar­tamra terjed. Ez a nyilatkozat a száraz­földi hadsereg angol nyelvű lapjában, az Armed Forces Daily Mail-ban jelent meg szombaton. A lap szerint Nasution a polgárőrség tag­jai előtt beszélt, s­ kijelen­tette: Nem tudja, vajon jo­ga van-e Sukarno elnöknek „a forradalom nagy vezére” cím viselésére. „ Tisztáz­nunk kell, hogy ez cím csu­pán, vagy pedig intézmény” — idézi a lap Nasutiont. Sukarnónak egyébként 1963 májusában az ideigle­nes népi tanácskozó testü­let, Indonézia legfőbb tör­vényhozó szerve adomá­nyozta az életfogytig tartó elnökséget Nasution erre is kitért. A testületet — mon­dotta — hat évre hívták életre azzal, hogy három évig ideiglenes alapon fog működni. „És még mindig ideiglenes. És minden kí­sérlet veszélyes az ilyen helyzet állandósítására” — fejezte be nyilatkozatát Na­sution. Politikai megfigyelők sze­rint Indonézia új alkotmá­nyos vezetője az az ember lesz, akit a közeljövőben — előreláthatólag a következő hónapban — Sukarno he­lyettesévé választanak. Még nem dőlt el a hatalmi harc a hatalom tényleges birto­kosa, Suharto, valamint Na­sution tábornok, Malik és miniszterelnökhelyettes tár­sa, a djogdjakartai szultán között. Az Antara indonéz­ hír­­ügynökség jelenti, hogy Su­­giharto vezérőrnagy, igaz­ságügyminiszter, elbocsá­totta minisztériumának 15 magasrangú tisztviselőjét a baloldallal való leszámolás jegyében. A biztonsági rendőrség elfogta Arnant, Djakarta volt városi fő­ügyészét, aki mindeddig bujkált őt is baloldali sze­mélyiségként ismerték. „ Őrségváltás“ Dominikában Godoy dominikai elnök pénteken bejelentette, hogy Santo Domingóban péntek éjféltől kezdve a dominikai rendőrség és a hadsereg ve­szi át a szolgálatot az ame­­rikaközi fegyveres erőktől. Az ellenőrzés átadása foko­zatosan történik kerületről kerületre. A bejelentéssel kapcso­latban az AFP rámutat, a dominikai hatóságok ezek­kel az intézkedésekkel igye­keznek biztosítani, hogy a választási kampány ideje alatt ne kerüljön sor ösze­­tűzésekre a lakosság és az amerikaközi fegyveres erők között.­ ­ ­ A Luna-10 május 1-én ismét sugározni fogja az Internacionálét A Luna—10 önműködő űrállomás április 30-án magyar idő szerint 19:40 órakor fejezi majd be a Hold körüli 218. fordulatát, több mint hárommillió kilomé­teres utat hagyva maga mögött A Luna—10-zel 120 esetben létesítettek rádiókap­csolatot, amelyek során pályaméréseket végeztek, tu­dományos adatokat vettek. A távmérési adatok bizonysága szerint a Luna—10 egész rendszere szabályszerűen működik. A műszer­kamrában a légnyomás és a hőmérséklet a megadott keretek között mozog: 850—860 higanymilliméter és 29 Celsius fok. Május 1-én a világ munkásai egysége és testvéri­sége, a nemzetközi szolidaritás napján a szputnyik fe­délzetéről ismét felhangzik majd a párthimnusz, az Internacionálé dallama.

Next