Napló, 1966. november (Veszprém, 22. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-01 / 258. szám

------- 2 - LENCZ ANTAL ALAPSZERVI TITKÁR, BADACSONYI Állami gazdaság: Az elvi bizonytalankodást csökkentette az ideológiai irányelvek közzététele A VIII kongresszuson meg­határozott elvi-ideológiai kér­dések megértetésére nagy erőfeszítéseket kellett tenni nálunk, a Badacsonyi Álla­mi Gazdaság badacsonyi ke­rületében. Erősen érezteti ha­tását a kispolgári környezet. Dolgozóink a tapasztalt je­lenségekből általánosítottak, túlzottan féltették a párt és a munkásosztály vezető sze­repét. Az aggályoknak any­­nyiban volt alapjuk, hogy a helyi kispolgári körök egy­­része, félreértve pártunk po­litikájának humanitását, visszaéltek azzal. A párttag­ságunknál jelentkező elvi bi­zonytalanság megszüntetésé­hez, a vitatott kérdések tisz­tázásához a pártbizottság se­gítségét kértük, így sikerült jobban megoldani feladatun­kat. Jól hatott párttagságunk­ra a Központi Bizottság ide­ológiai irányelveinek közzé­tétele. Kerületünkben a szakveze­tők párton kívüliek, de a a pártvezetőséggel az együtt­működésük a legjobb és a legmesszebbmenőkig végre­hajtják a pártunk politiká­jából adódó feladatokat. Párttagságunk lelkesen ké­szül a IX. kongresszusra, ha­tározatainak végrehajtására, — mondotta Lencz elvtárs, majd — mint a vállalati pártbizottság tagja, pártbi­zottságuk m­unkájáról, gazda­ságuk eredményeiről adott számot. Az eredmények elérésében döntő szerepet játszott­ a párt- és­­ szakszervezet jó együttműködése, az egy­ nyel­­ven beszélés. Az eredményes műszaki fejlesztés, az ü­ze­mi demokrácia érvényesülése, a kezdeményezések felkarolása szintén jó hatású. Műszaki fejlesztéssel öt év alatt 12 millió forintot takarítottunk meg, más szóval, 150 fővel kevesebb létszámmal oldhat­tuk meg termelési feladatain­kat. Az új növényvédőszer előállításában gazdaságunk szakvezetőjé volt a kezdemé­nyező szerep, de megértésre talált a NEVIKI és a Nitro­­kémia vezetőségénél is. Kö­szönet érte. Természetesen, vannak gondjaink is. Olyanok is, amelyek megoldása megha­ladja hatáskörünket. IV mun­­kánkhoz eddig is igen nagy segítséget kaptunk a megyei pártbizottságtól és meggyőző­désem, hogy a megválasztan­dó pártbizottságtól is meg­kapjuk a támogatást. VENCZEL JÁNOS, A KISZ MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK ELSŐ TITKÁRA: A KISZ munkája újabb mozgalmakkal, módszerekkel gazdagodott A KISZ, a párt ifjúsági szervezete a beszámolás idő­szakában megyénkben is igyekezett megfelelni hivatá­sának, hogy a párt politiká­ját ismertesse a fiatalokkal és ennek szellemében nevel­je, mozgósítsa a fiatalokat a szocializmus építésére, kép­viselje és védje érdekeit. Négy évi munkánkról el­mondhatjuk: a feladatok megoldása közben éreztük a párt irányítását, támogatá­sát. Megyénk fiatalsága is készül a kongresszusra. En­nek tanújelei a politikai ak­tivitás növekedésén túl a munkaverseny, a felajánlá­sok teljesítése, a nagyobb társadalmi munkaakciók, az ifjú kommunista vasárnapok eredményei, amelyekről a „Je­entjük a pártnak” akció során az alapszervezeti gyű­léseken, KISZ bizottsági ülé­seken számot adtunk. A kong­­erszusi hónapban a de­­vecseri járásban a kommu­nista vasárnapon 10 ezer munkaórát végeztek, a veszp­rémi járásbeliek Balaton­fü­­reden szüreteltek, az őszi be­takarításnál 2 ezer óra társa­dalmi munkát végeztek. Most, a küldöttértekezlet tiszteleté­re a Péti Nitrogénművek fia­taljai tartanak kommunista vasárnapot, a vállalat vezetői által megjelölt legfontosabb feladatok teljesítésére. Számunkra igen fontos az a megállapítás, hogy az ifjú­ság eszmei-politikai maga­tartásáért nem lehet csak a KISZ-t felelőssé tenni. Az ifjúság társadalmunk elvá­laszthatatlan része, hibái, eredményei a társadalmi életben gyökereznek. Az ifjú­ság problémája nem az öre­gek és fiatalok közötti ha­nem a régi és a mai közötti harc. A fiatalok megítélésé­nél is az legyen a mérce, amit pártunk minden ember megítélésének mércéjévé tett: mit tesz a gvako’­’ashan mvn':"a nval hrg'tan segíti a szoci­lizmus felépítését. Ezek elánján jogosan állíthatjuk, hogy megyénk fiataljainak döntő többsége becsületes, napi munkájával, aktivitásá­val, lelkesedésével tevéke­nyen részt vesz a szocializ­mus építésében. Fiataljaink hisznek a szocializmus győ­zelmében. A KISZ termelést segítő munkája újabb mozgalmak­kal, módszerekkel gazdago­dott. A vegyipari védnökség segítette megyénk vegyipara 5 éves tervének teljesítését. Büszkék vagyunk lelkes fia­taljainkra, akik az akadá­lyok elhárításával biztosítot­ták, hogy az új létesítmé­nyek időben elkészüljenek. Igen eredményes a fiatalok kongresszusi munkaversenye. A speciális megyei, vegy- és alumíniumipari versenyben közel négyezer fiatal vesz részt, közöttük kiváló ered­ményeket ért el a pétiek Ró­zsa Ferenc brigádja. „A Szak­ma Ifjú Mestere” mozgalom­ban a bányászok mutatnak jó példát. A „Kiváló mérnök,­­technikus” mozgalom, a Fia­tal Műszakiak és Közgazdá­szok tanácsának munkája szintén hasznos. A mezőgaz­daságban dolgozó fiatalok közül 196 brigádban kettő­ezren versenyeznek. Hasz­nos tevékenységet fejtettek ki ifjaink a nyári építőtábo­rokban. A fiatalok politikai helyt­állását tükrözi a „Vádoljuk az imperializmust’-mozga­lom. Az imperialista ag­ios­z­ó elítélésén túl forint­jaikkal is segítik a harcoló hős vietnami népet A megye jellegéből adó­dóan országos és megyei if­júsági rendezvényeket is le­bonyolítunk. Erőfeszítéseket teszünk a szabadidő hasznos eltöltésének segítésére, ezt szolgálja a ,,fcl miben tudós?” és a ,Ki mit tud?”-ok. a sportakciók szervezése. Az úttörőmunká­ban is si­került előbbre lépnünk. Ja­vult az úttözővezetők mun­kája. A próbák rendszere — amely jó nevelési eszköz — a gyermekek előtt is és a Pe­dagógusok körében is nép­szerűvé vált. Az ez évi vér­ NAPLÓ KISS GYULA NYUGDÍJAS, A MUNKÁSMOZGALOM VETERÁNJA, KESZTHELY: Éberen kell tartani az aktivitást, amely a pártértekezleteken megnyilvánult Elmondhaom a tisztelt pártértekezletnek, hogy Keszthely város és járás kommunistái feltétlenül megoldják azokat a felada­tokat, amelyeket a párt elénk tűzött. Keszthely városnak meg­vannak a maga sajátossá­gai, bizonyos tekintetben kis­polgári vonásai is, mégis, pártszervezeteink kommu­nistái meg tudnak birkózni azokkal az elvi-politikai fel­adatokkal,, amelyek nap, nap után adódnak. Azt az akti­vitást, amely most, a válasz­tások, a pártértekezletek so­rán megnyilvánult, ébren kell tartani. Ez az egyik fő teendőnk, mert az a tapasz­tatom, hogy az ilyen nagy események, megmozdulások után ellanyhul a munka. Er­re időben kell gondolni, és megak­adályozni a visszaesést — mondotta Kiss elvtárs. Kedd. 1366. november í. Felszólalások a megyei pártértekezleten DOMJÁN JÓZSEFNÉ, A VESZPRÉMI FAÁRUGYÁR SZOCIALISTA BRIGÁDVEZETŐ-HELYETTESE: A munkában helytállnak a nők , de a vezetésből kimaradnak NAGY GYEVI BÉLA, A VÁRPALOTAI VÁROSI PÁRT­­BIZOTTSÁG ELSŐ TITKÁRA: A kommunisták sohasem lehetnek „szolgálaton kívül" (Folytatás az 1. oldalról) — Üzemünkben, a veszp­rémi Szigeti József Faáru­­gyárban 1962-höz viszonyítva 30 százalékkal nőtt a terme­lékenység. Sokat fejlődtek gyártmányaink, főleg a bú­torfélék, de ehhez szakmai­lag és politikailag képzet­tebb emberek is kellettek. Igyekeztünk saját hatáskö­rünkben megoldani ezt a gondot. Tanulni szeretnek a mi dolgozóink, szakmailag is, és politikailag is. Ez az egyik biztosítéka, hogy a fokozott követelményeknek a jövőben is eleget teszünk. Dolgozóink egyharmada nő, tizenketten vagyunk pártta­gok, így természetes, hogy az asszonyok, a dolgozó nők nagy szerepet töltenek be a vállalat életében. Helytáll­nak a munkában. Becsülete­sen teljesítik kettős feladatu­kat. A 12 brigádból 3 női brigád érte el a szocialista címet és példamutatással bi­zonyítják be, hogy egyenlő társaik a férfiaknak nemcsak a családban, hanem a mun­kában és a közéletben is. Gondunk, hogy a dolgozó nők nagy része csak segédmunkás, nincs szakképzettsége. Bár már van 6 kárpitos-tanuló­­lányunk Há­­ra nőd­olgozó van vezető beosztásban, de nincs közülünk egyetlen mű­vezető, csoportvezető sem. A vállalat vezetősége le­hetőséget ad a dolgozó anyák­nak arra, hogy később, csak fél nyolckor kezdjék munká­jukat, amikor már gyerme­keiket megfelelően ellátták. Örvendetesen javultak Veszp­rémben a dolgozó nők bevá­sárlási lehetőségei, a Bástya áruház szombat délutáni áru­sítása és a többi üzletek új nyitvatartási rendje kedvező számun­k­ra. De itt szeretnék hangot adni annak, hogy a gázértékesítő lerakatának nyitvatartási ideje nem felel meg a legtöbb üzemben dol­gozó embernek. A gázellátási zavarok sok nehézséget okoz­tak a dolgozó asszonyoknak a család étkeztetésében, te­kintve, hogy a legtöbb lakás­ban más tűzhely nincs. Öröm­mel üdvözöljük, hogy egy idő óta a kenyér minősége megjavult városunkban. Érezzük sokoldalról a törő­dést az emberekről való gondoskodást. Bizakodással tekintünk a jövőbe, életünk egyre szebb lesz és az orszá­gos tervek mellett valóra tudjuk váltani egyéni ter­veinket is. Demján Józsefné felszóla­lása után dr. Radnóti István elnök bejelentette: az úttö­rők kívánják üdvözölni a pártértekezletet. Úttörő egyenruhás fiúk és lányok vonultak be a ter­em­­be. kedves, meleg szavakkal köszöntötték a megye vala­mennyi úttörője nevében a küldötteket és virágcsokro­kat nyújtottak át az elnök­ség tagjainak A küldöttértekezlet nevé­ben az elnök szavakkal, a résztvevők nagy tapssal kö­szönték meg a fiatalok ked­ves figyelmességét, jókíván­ságait. seny: a „Vörös zászló hősei­nek útján” célja, hogy a gyer­mekek életkorának megfelelő formában ismerkedjenek meg a kommunistákkal. Az a sok nemes tett, amivel a pajtá­sok bekapcsolódtak ebbe a mozgalomba — az őszi be­takarítás, az idősebbek, az óvodások segítése — egy csepp a tengerben, a szocia­lizmus építésének feladatai­hoz mérten. De akikkel gyer­mekkoraiban megismertet­jük a többet­ vállalás szépsé­gét, az felnőtt korában is ke­resi ezt. A feladatokról szólva Ven­czel elvtárs kijelentette: — Az ifjúság egyes rétegei kö­zötti tartalmasabb nevelő munkát kell fokozni. Főleg azokra a rétegekre gondo­lunk, amelyeknél társadalmi és politikai közömbösséget tapasztalunk, E gondunk megoldásához kérjük a fel­nőttek segítségét. Ugyancsak nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk a fiatalok hazafias vörösünk pártértekezletén itt elhangzott, a megyei párt­­bizottság beszámolója is felsorolta azokat az eredmé­nyeket, amelyeket a népmű­velésben, a közoktatásban és a pártoktatásban elértünk. Ezek tények. Felvetődik azon­ban a kérdés: mi az oka, hogy a dolgozók általános műveltségének, szakmai és politikai tudásának gyarapo­dása mellett elégedetlennek kell lennünk párttagjaink po­­litikai aktivitásával? Az élet által felvetett kérdésekre — beleértve a rémhíreket is — nem reagálnak úgy, mint ahogy elvárnánk. A választ abban keresném, hogy párt­oktatásunk nem készíti fel eléggé erre az elvtársakat. Az egyes területek vezetőinek politikai továbbképzése sincs megoldva. A megyei pártbi­zottság által a politikai aka­démia előadássorozata kere­tében szervezett felsőszintű oktatást is az útkeresés jel­lemzi. Azt tapasztaltam, hogy az azon résztvevő elvtársak­nak nem jutott idejük a megfelelő felkészülésre, nyil­ván­való, hogy így nem ke­rülhet sor az anyag agita­­tív, tartalmasabb továbbadá­sára. Itt említenék meg egy má­sik gondot: vannak KISZ és úttörő klubok, Várpalotán If­júsági Ház is. De nem tu­dunk függetlenített vezetőt biztosítani az Ifjúsági Ház­hoz, mert erre nincs státusz. Tiszteletdíjakkal kell megol­dani az ifjúság nevelésére hi­vatott, fontos intézmény ve­zetését. Sok elképzelés, kez­deményezés hiúsult meg, mert végrehajtásuk a társa­dalmi aktivistáktól nem kér­hető számon. Városunkban háromezer kisdobos és úttö­rő van — egy fél­függetlení­tett városi úttörővezetővel Sorolhatnék még­ jó néhány nevelésének, példakép-állítá­sának segítségére. — Sokkal jobban előtérbe kell hoznunk az ifjúság ér­dekeinek védelmét. A mun­kás-paraszt fiatalok egyetem­re kerülését­e már az álta­lános iskolában segítenünk kell. Szeretnénk növelni a KISZ házépítési akció kereté­ben felépíthető lakások szá­mát. A kulturális lehetősé­gek jobb biztosítására, ki­használására a kultúrmunká­­s­ok­kal kívánunk jobb kap­csolatot teremteni.­­ A jövő nagyobb felada­taihoz, nevelési munkánk ha­tékonyabbá tételéhez kérjük a megválasztandó pártbizott­ság segítségét. Venczel János felszólalásá­val végetért a tanácskozás első napja. A pártértekezlet vasárnap reggel 9 órai kez­dettel Nagy Győvi Bélának, a Várpalotai Városi Párt­bizottság első titkárának fel­szólalásával folytatta munká­ját. •példát arra, hogy esetenként ott takarékoskodunk idővel, pénzzel, ahol nem lenne sza­bad. Ezek természetesen nem egyedüli okai , de feltétle­nül hozzájárulnak ahhoz, hogy tudatformáló, nevelő tevékenységünk elmaradt társadalmi viszonyaink fejlő­désétől. A növekvő feladatok, az új gazdasági mechanizmus be­vezetése megköveteli, hogy szakítsunk azzal a kényelmes állásponttal, most már vég­legesen, hogy mindent fent határoznak meg, és a nehéz­ségek jelentkezésekor kívül­ről bírálhatunk, vagy regiszt­rálhatjuk az eseményeket. Nagyon reálisan kell számol­ni azzal, hogy a maga terü­letén mindenkinek sokkal, nagyobb aktivitással kell küzdeni a párt és a kormány gazdasági, politikai célkitű­zéseinek maradéktalan meg­valósításáért. Tudomásul kell venni, hogy mi kommunis­ták soha sem lehetünk szol­gálaton kívül, a problémák­ra a rendelkezésünkre álló határozatok és irányelvek alapján magyarázatot kell adni, állást foglalni, véle­ményt nyilvánítani, majd a párt vezető szerepé­ről szólt, hangsúlyozva, hogy érvényesüléséhez elengedhe­tetlen a szavak és a tettek egysége, a gyakorlatban, a kommunisták mindennapi munkájában, életében. Végül a Keszthely város­ban működő területi alap­szervezet gondjairól szólt. A szóban lévő pártszervezet­nek 72 tagja van, de sok esetben határozatképtelen­­ a taggyűlésük. Az ok az, hogy a párttagok között sok az öreg, a beteges ember. S ez nemcsak a keszthelyiek, ha­nem szinte valamennyi terü­leti pártszervezet gondja. Ez­ért kéri, hogy a felsőbb párt­szervek is foglalkozzanak ,ez­zel a problémával és keres­sék a megoldást. cziegler Károly, az ajkai timföldgyár és alumíniumkor«) PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK titkára Kezdünk szocialista módon dolgozni, de gyorsabb lehetne a politikai fejlődés is A második ötéves terv so­rán éves termelési értékünk 20 százalékkal nőtt. Ezen be­lül a timföldtermelést 36, az alumíniumtermelést 6,5 szá­zalékkal növeltük. A válla­lati összlétszám ezen idő alatt 130 fővel csökkent, ami a termelés-növekedéssel együtt a termelékenység 29,3 százalékos emelkedését ered­ményezte. Nagy gondot for­dítottunk a műszaki színvo­nal növelésére, a gazdasá­gosság fokozására, a nehéz fizikai munkák gépesítésére, egyes folyamatok automati­zálására és a munkakörül­mények javítására. Gazdasá­gi mutatóink ez évben to­vább javultak és nemzetközi vonatkozásban is a legjob­bak közé kerültünk. A IX. kongresszus tiszte­letére a magyar alumínium­­ipar 1,5 millió dollár értékű túlteljesítést ajánlott fel. Eb­ből 600 ezer dollárt a mi üzemünk kollektívája telje­sít. Eredményeink elérését se­gítette a gazdasági és poli­tikai vezetők összedolgozása és a párttagság példamutató munkája, a szocialista bri­gádok munkájának minőségi és mennyiségi változása is. Ehhez járulnak még a mun­kaverseny más formáiban elért jó eredmények. Elisme­résre méltóan tevékenyke­dik az üzemi KISZ szerve­zet a gazdasági munka javí­tásáért. Ifjúsági brigádjaink eredményeit fémjelzi, hogy az elmúlt négy év alatt 19 helyezést értek el a megyei ifjúsági versenyekben. Jól dolgozik a Fiatal Műszakiak Tanácsa és bevált a KISZ védnökség a beruházások­nál, több határidő győbbre­­hozására, a munkák meg­gyorsítására kötöttek szocia­lista szerződéseket más KISZ szervezetekkel. Néhány szóval említeném gondjainkat. Nem vagyunk elégedettek a tudati és ideo­lógiai fejlődéssel. Kezdünk most már szocialista módon dolgozni, de a munkához va­ló viszony még jobb lehetne, ha a tudati, politikai fejlő­dés gyorsabb lett volna. Ezt a hibát most már felismer­tük és mindent elkövetünk, hogy változtassunk ezen. Nem vagyunk elégedettek a párttagság aktivitásával a mi kiállásával. A pártoktatásba fektetett sok energiánk nem kamato­zik úgy, ahogy szeretnénk. Ritkán hallani, hogy a párt­tagok agitálnak, érvelnek, oktatják munkahelyükön munkatársaikat. Üzemünk kollektívája előtt igen nagy feladat áll. Be kell fejezni a timföldgyár bővítésének munkálatait és a belépő új egységekkel gyorsan fel kell futni a maximális termelési szintre, a minőségi mutatók betartá­sa mellett. Fel kell készülni az új timföldgyár építésére és megfelelő kádereket ki­nevelni. Nagyon jónak tarta­nánk, ha az új gyár építésé­vel kapcsolatban a döntések meggyorsulnának, mert érez­zük, hogy nagyon nehéz fel­adat lesz e gyár­óriás­ fel­építése és üzembehelyezése. Valószínű az is, hogy re­kordidő alatt kell ezt meg­oldanunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy az ország gaz­dasági helyzetét és lehető­ségeit megfelelő kormány­­szinten jobban ismerik, de mi szeretnénk minél gyor­sabban megkezdeni ezt a munkát. Ezért várjuk a mi­előbbi döntést az ütemezésre vonatkozóan.­­?" (Folytatás a 3. oldalon)

Next