Napló, 1967. március (Veszprém, 23. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-12 / 61. szám

--------- -------------------------­ A kongresszus megfosztotta Sukartót elnöki tisztségétől­ ­ döntés „súlyos csapás“ Suharto törekvéseire? DJAKARTA Nyugati hírügynökségek gyorshírben olyan értesülést közölnek, miszerint az indo­néz ideiglenes népi tanácsko­zó gyűlés (kongresszus) határozatban fosztotta meg Sukarnót elnöki tisztségé­től és Suharto tábornokot megbízta az ügyvezető el­nöki teendők ellátásával. Erről a döntésről hivatalos közlemény még nem jelent meg, a hírügynökségek érte­süléseiket „kongresszusi kö­röktől” származtatják. A döntés az éjszakai órák­ban született meg, zártkörű bizottsági ülésen. A nyilvá­nos vitát magyar idő szerint szombaton tizennégy óráig halasztották el, a kongresz­­szus ülésszakát pedig mintegy huszonnégy órával meghosz­­szabbították. A hajnali órák­ban kialakított kongresszusi állásfoglalás négy pontra szűkíthető: 1. megvonják Sukarno el­nöki megbízatását és min­den egyéb hivatali hatal­mát; 3. Suharto tábornokot kinevezik ügyvezető el­nökké; 3. „doktor” Sukar­nót eltiltják mindennemű politikai tevékenységtől; 4. felhatalmazzák Suharto tá­bornok kormányát, bírósá­gi úton tisztázza, milyen szerepe volt „doktor” Su­­karnónak” a szeptember 30-a mozgalomban. Amennyiben a kongresz­­szusi döntés érvényessé vá­lik, lezárul egy esztendős időszak, amelynek folyamán Sukarno lényegében végre­hajtó hatalmat már nem gyakorolt, csak névlegesen elnökösködött. A Reuter figyelemreméltó­nak tartja, hogy az úgy­­ahogy ismeretessé vált kong­resszusi döntésben nincs em­lítés a „doktor” vagy más megfogalmazásban „mérnök" szó használata azt jelzi, hogy a jövőben Sukarnót nem el­nökként, hanem átlagpolgár­ként kezelik. A kongresszusi ülésszakon Suharto tábornok kijelentet­te, nem lát bizonyítékot rá, hogy Sukarno szervezte és irányította volna az 1985 ok­tóber 1-én elbukott Untung­­akciót. Az óvatos, a kockázatokat kerülő „lávai megoldás" mellett szólaltak fel a kong­r­esszusi ülésen a fő fegyver­nemek parancsnokai is és külön-külön határozati ja­vaslatot terjesztettek be, amelyek lényegében „felhígí­tották” a szélső­jobboldali követeléseket. Éppen ezért a katonai vezetők ellenál­lásával szemben kialakított kongresszusi döntés nyil­ván váratlanul érte Suhar­to tábornokot, vagy, amint az AP megfogalmazza, a döntés „súlyos csapás” a tábornokok törekvéseire. Suharto tábornok minden­esetre felkészült arra, hogy fegyveres erővel törje le mind a szélsőjobboldal, mind pedig a Sukarno-barát cso­portok tüntetéseit. A fővá­rosban általános riadóké­szültség van. A szombat haj­­nali órákban Djakarta stra­tégiai pontjait nehézpáncélo­sok és páncélautók szállták meg. Az utcákon a gépkocsikat és a járókelőket feltartóztat­ják és átkutatják. Az egyetemi negyed kör­nyékére újabb csapaterősíté­sek érkeztek, Közép-Jéván nagyszámú katonai alakulatokat vonul­tatnak fel. Ezt az intézkedést már az is indokolja, hogy néhány apja Sukarno hívei és a katona­ság között véres összecsa­pásra került sor Biora város közelében. Az összetűzésben száznál többen haltak meg. Újabb bombázások a VDH ipari központjai ellen SAIGON Az Egyesült Államok légi haderejének a thaiföldi Tam Takhi támaszponton állomá­sozó vadászbombázói szom­baton délután ismét bombáz­­ták az észak-vietnami fővá­rostól hatvan kilométernyire északra fekvő Thai Nguyen fémipari kombinátját, a VDK nehézipari központját A tá­madásban — a pénteki bom­bázáshoz hasonlóan — 14 re­pülőraj, vagyis körülbelül 1­5 gép vett részt. A pénteki támadás fő cél­pontja — amint az AFP fran­cia hírügynökség az ameri­kai szóvivő bejelentésére hi­vatkozva jelenti — a fémhi­­dak alkatrészeit, üzemanyag, tartályokat és vízijárműve­ket előállító feldolgozó üzem volt A pénteki bombatámadá­sokról újabb részletek szi­várogtak ki. Az AFP jelen­tése szerint a Haiphongtól 48 kilométernyire fekvő Hong Gai villamoserőművert is tá­madták az amerikai repülő­gépek. Bombáztak ezenkívül egy robbanóanyag raktárat is az erőmű közelében. Hong Gai létesítményeinek bom­bázását a saigoni amerikai parancsnokság fontosabbnak minősítette az acélipari kom­binát megtámadásánál. A bombázásban részt vett hat­van repülőraj, azaz körül­belül kétszáz vadászbombá­zó. A TASZSZ jelentése sze­rint szombaton reggel az amerikai gépek ismét légi­támadást hajtottak végre Haiphong kikötőváros ellen. A 7. amerikai flotta hajói változatlanul rendszeresen lövik az ágyúik hatósugará­ba eső partmenti berendezé­seket a VDK területén. Az AFP jelentése szerint radar­állomásokat, parti ütegállá­sokat, rakétakilövő helye­ket, valamint folyami és ten­gerparti kikötőberendezése­ket bombáznak. Hadműveletek Dél-Vietnamban SAIGON A Felszabadítása Arcvonal aknavető osztagai szombatra virradó éjszaka három ame­rikai katonai állásra mértek pusztító csapásokat a fővá­rostól északnyugatra. A saigoni amerikai katonai szóvivő négy amerikai ha­lálát és 58 megsebesülését ismerte be. A washingtoni hadügymi­nisztérium pénteken este úgy döntött, hogy sürgősen ultramodern M—16-os pus­­kákkal fegyverei fel a Viet­namban harcoló délvietnami és délkoreai katonai egysé­geket. Ezekkel a modern o­orstüzelésű fegyverekkel már ellátták az amerikai­al­ WaPt. Tanúk és nyilasok Vallomások a zuglói tömeggyilkosok bűnügyében A fővárosi bíróság nagy tárgyalótermében napok óta folynak a tanúkihallgatások a tömeggyilkos zuglói nyila­sok bűnügyében. A hallga­tóság — amely a vádlottak kihallgatásakor gyakran meg­feledkezett arról, hogy gyil­kosokkal szemben érzett fel­háborodását, gyűlöletét és megvetését egy-egy önkénte­len felkiáltással, méltatlan­kodó megjegyzéssel sem fe­jezheti ki — most szokatla­nul csendes. Dermedten hall­gatják azokat az embereket, akik a teremőr szólítására egymás után állnak a mikro­fon elé, hogy felidézzék 23 évvel ezelőtti, szörnyű emlé­keiket- Azokat a napokat, amikor a meggyötört és meg­alázott áldozataik tehetetlen és kiszolgáltatott prédái vol­tak a bűnügy 19 vádlottjá­nak és társaiknak-Az egyik tanú magas, ba­rázdált arcú, idősebb férfi, tömött, sűrű haja erősen őszül. Mérnök. 1944 decembe­rében feleségével, gyerekével és két idős rokonával egy zuglói házban bujkált. A menekülését, az életbenmara­­dás reményét azok a hamis igazolványok jelentették, amelyeket az üldözött ember barátaitól kapott. — Egy éjjel — kezdi val­lomását — ránk törték az ajtót- Négy fegyveres ember rontott a szobába. Nyilasok voltak. Razzia — mondta a vezetőjük. — Mutassa a pa­pírjait! ... Megmutattam. — Ezek nem valódiak — üvöl­tötte. Tudtam, hogy elvesz­tünk. Egyetlen esély maradt, ha meg tudom győzni, hogy téved, igazolványaink való­diak, nem azok vagyunk, aki­ket keres... Érvelésre, magyarázkodás­ra a nyilas oda sem figyelt, hiszen nem az érvek érdekel­ték. A mérnök ekkor megkí­sérelte az utolsó lehetőséget: tudta, hogy a zöldinges cső­cselék nemcsak vérre szom­jazik, hanem aranyra, ék­szerre, pénzre is- Félrehívta a vezetőt és amíg a többiek a székben terpeszkedtek, a másik szobában megkezdő­dött a halálos vásár, alku öt életért. A mérnök mindenét odaadta: pénzét, ékszereit, majd levette óráját is. Ami­Az illegális kommunista párt egyik mártírja Richt­­mann Sándor azt a feladatot kapta hogy Magyarország náci megszállása után fegy­verek elrejtésére alkalmas helyet keressen. Richtmann talált is megfelelő helyiséget a zuglói Textiliána Szövő­gyár elhagyott részében. Az illegális kommunistát az üzem náciellenes főmérnöke, Verschitz Emil segítette majd amikor a párt illegális nyomdáját új helyre kellett telepíteni, a gépeket Verschitz szolgálati lakásába vitték- A nyomdát az ugyancsak ille­gális kommunista Rákosi Endre és felesége kezelte. Több hónapig dolgoztak: ezer és ezer röplappal buzdí­tották ellenállásra a buda­pestieket a náci megszállók ellen. A nyomda működéséről később tudomást szerzett a Gestapo és a nyitaskeresztes párt főkerületét bízta meg a kommunista nyomda fel­számolásával. A főkerü­et pedig a zuglói nyilas Párt­­szervezeteket utasította­ 1944 okt. 4-én a pártszolgálatosok körülvették a gyárat, majd becsengettek Verschitz laká­sába. Richtmann gyanútlanul ajtót nyitott, az hitte, Ráko­si Endre felesége jön, akit ebben az időben vártak ha­za. Amikor meglátta a kü­szöbön álló nyilasokat, be­csapta az ajtót. A pártszol­gálatosok lövöldözni kezdtek, majd betörtek a lakásba. Richtmann ekkor már halá­los sebet kapott, Rákosi End­rét és Verschitz Emilt a nyi­lok magukkal hurcolták. Verschitz feleségét most ta­núként kihallgatta a bíró­ság. Az asszony elmondta, hogy 1944 november 5-én, te­hát a nyomda elleni nyilas támadást követő napon, fel­jött vidékről meglátogatni a férjét- A lakásban nyilasok várták, őt is elhurcolták- Ki­hallgatták, vallatták, majd szembesítették férjével és Rákosi Endrével. — A férjemet — mondja hal­dan az asszony — ekkor már annyira megkínálták, hogy az első percekben meg sem ismertem. Csupa vér volt az arca csak amikor a puló­verét láttam, akkor tudtam, hogy ő az... Engem később elengedtek a nyilasok de a férjemet elvitték. Dachauban halt meg... Nem így volt... nem tudom... ne­m emlékszem. Csaknem valamennyi tanú vallomás percekbe sűrített dráma­ Huszonhárom év táv­latából is elevenen ható, megrázó élmény, hiszen azo­kat a szörnyűségeket, ame­lyekről a tanúk, — akik mindezt átélték — vallanak, sent a múlt, sem a jövő nem feledtetheti el. Egy-egy mo­noton, halk, vagy nemritkán könnyekbe fulladó visszaem­lékezés egyaránt felkavarja a tanúkat és a hallgatóságot — csak a vádlottakat nem Egy-két társuktól eltekintve akik talán számításból (az őszinte, töredelmes beismerő vallomást a bíróság enyhítő körülményként értékeli) ta­lán lelkiismeretük könnyíté­sére hajlandók szembenézni bűntetteikkel ■ több­en kö­bor kiléptek a szobából, az egyik nyilas éppen töltött pisztolyával bökdöste az egy­éves kisgyerek haját. — A vádlottak között fel­ismer valakit akkori látoga­tói közül? — kérdezi a ta­nácselnök. — Igen, — mond­ja halkan a tanú: Kálmán László. Ő ott volt. — Álljon fel Kálmán! így történt? —» Igen. Illetve nem ... azaz ... szívósan bizonygatja, hogy ő ugyan ott volt, de ez csak véletlen, mint „nemzetőrt’’ hívták magukkal a nyilasok, rá csak azért volt szükség,­­hogy az igazoltatás törvé­nyes legyen’’. Elhallgat, konok gyűlölet­tel nézi a tanút-zöngösen üldögél, s ha róluk vallanak a tanúk, megátal­kodottan tagadnak. Mindent tagadnak, Kröszl, az egykori kerület vezető, kihallgatása­kor társait­ — akikkel együtt fosztogatta kínozta és gyil­kolta számtalan áldozatát — sem akarta felismerni. A ta­núkat sem­ Azt a tanút sem, aki a következőket vallja: — Nemcsak Kröszl Vilmost, de az egész Kröszl családot ismertem. — Honnan? — kérdi a tanácselnök. — Hosz­­szú évekig egy utcában lak­tunk. — Kröszl! Maga isme­ri a tanút? A volt kerületve­zető bárgyún bámul a tanúra, szokása szerint az első kér­désre nem válaszol- Kröszl nagyot hall, de hiába van fülhallgató a fején, mégis ak­kor hall, amikor akar. Most például nem. — Ismeri a tanút? — hang­zik másodszor a kérdés. — Nem. Nem hiszem... A tanú­vallomásokból később érthe­ti lesz miért nem akar Kröszl emlékezni. Eddig ugyanis váltig azt állította, hogy amíg nem lett kerü­let­­vezető, sem egyenruhája, sem fegyvere, még csak nyi­las karszalagja sem volt. A tanú most szemébe mond­ja hogy már jóval korábban naponta látta őt teljes harci díszben és fegyverrel haza­járni. De még mást is mond. Véletlenül meg­tudta, hogy Kröszl egyik szomszédját, mint kommunista-gyanúst, a nyilasok el akarják hurcol­ni. Értesítette ezt a családot, akik elmenekültek a környék­ről, a lakásban csak tíz-egy­­néhán­y éves fiúkat hagytak. Másnap a teherautóval érke­ző nyilasok már csak az üres lakást találták. Tehetetlen dühükben a fiatal fiút vitték el. Ennél az esetnél — mond­ja a tanú — Kröszl Vömpe is jelen volt... Barátit, az örök katona... Folytathatnék tovább a felsorolást: hogyan, mikép­pen akarnak, vagy legalább is próbálkoznak kibújni bűn­tetteik felelőssége alól a vád­lottak. Ha valaki csak né­hány percre jönne be a tár­gyalóterembe és nem ismer­né az előzményeket talán még meg is döbbenne: a vádlottak padján csupa ár­tatlan, ahogy mondani szo­kás a légynek sem ártó. jám­bor ember ül, aki csupán félreértésbal”, a körülmé­nyek véletlen összejátszásá­ból’’ kerültek annak idején a zuglói nyilas pártházba Baráth Kálmán például —, aki a nyomozás szerint az egyik legkegyetlenebb, leg­­bestiálisabb pribék volt, s akit saját társai is „Hóhér­nak neveztek — ahányszor szóbakerül — és mindig kín­zásokkal, kivégzésekkel kap­csolatban — azt ismételgeti, hogy ez „nem igaz, ez nincs így”. Ez „valótlanság”, mert ő akkor, amikor a „szóban forgó eset történt”, éppen katona volt­ Az, hogy egyet­len katonatársát, egyetlen ta­nút sem tud megnevezni állí­tása igazolására, hogy tár­sai szemébe mondják: „te is velünk voltál?’ nem zavarj», a. h. A férj Dachauban meghalt. Egy hét a világpolitikában A második forduló Párizsban Kinél van a „Fekete Péter“? D,akartai bonyodalmak A Hatok és a hetedik N­em könnyű ennek a legutóbbi hét­nek mozgalmas eseményeit össze­gezni, már csak azért sem, mert a máskor csendesebb, politikai pihenőnapnak számító vasárnap ezúttal fontos fejlemé­nyeket tartogat, Párizsban a választások második fordulójára kerül sor, most dől el a mandátumok túlnyomó többségének sor­sa. Heves párosverseny ígérkezik a bal- és jobboldali jelöltek között. Igaz, a papírfor­ma szolid Gaulle-ista többséget ígér, hála a nem éppen arányos választási beosztás­nak. Akárhogyan alakuljon is a végleges politikai egyenlet Franciaországban, a vá­lasztások két legfontosabb új elemét már ismerjük. Ezek: a kommunista párt előre­törése s befolyásának növekedése különösen az ifjúság körében, illetve a baloldal egy­ségfrontja. Olyan jelenségek, amelyek füg­getlenül a parlament megoszlásától, kihat­,­nak majd a további francia fejleményekre. Tanácsválasztásokat tartanak vasárnap a Szovjetunióban is, ebből az alkalomból Brezsnyev, Koszigin, Podgornij, s az SZKP más vezetői találkoztak választóikkal. Meg­nyilatkozásaik természetesen túlnőttek­ a he­lyi kereteken, s az egész világnak szóltak. Beszédeikből kitűnt, hogy csak a legfonto­sabb megállapításokat ragadjuk ki: 1. A Szovjetunió folytatja békés egymás mellett élési politikáját, amely máris számos ered­ményt hozott; 2. az enyhülés fő akadályait továbbra is a vietnami amerikai agresszió és az NSZK revansista magatartása okozza; 3. a nemzetközi kibontakozást, különöskép­pen pedig a vietnami rendezést gátolja a Mao Ce-tung csoport tevékenysége; 4. a jubileumi évben tovább folytatódik a Szov­jetunió lendületes építő munkája, a nép­jólét emelése, jóllehet a felvázolt körül­mények miatt nagyobb erőfeszítéseket kell tennie védelmi képességeinek fokozására. Az indiai fővárosban sem lesz érdektelen ez a vasárnap. A Nemzeti Kongresszus Párt e napon ül össze, hogy megválassza az ország miniszterelnökét. India hagyo­mányos vezető pártja soha még ilyen rossz helyzetben nem volt; hét tartományban (ál­lamban) vesztette el többségét A jobboldal Indira Gandhi személyét hibáztatja. A ha­ladó irányzat a párt jobbra tolódását és következetlenségét tartja a kudarcok oká­nak. Könnyen lehetséges, hogy a reakciós nézeteket valló Deszai és Indira Gandhi kö­zött végül egy kevésbé jelentős, harmadik politikus személye lesz a kompromisszu­mos megállapodás tárgya. Az amerikai politikai sakkhúzásokra egy távolabbi választás nyomja rá a bélyegét Az Egyesült Államok láthatólag szeretne katonai győzelmet elérni Dél-Vietnamban, még a jövő év novemberében esedékes el­nökválasztást megelőzően. Természetesen mások Washington vágyai és mások a rea­litások. Ezen a héten például rekordvesz­te­séget szenvedtek az amerikai erők ... Ami valamennyire új az amerikai maga­tartásban, hogy a hivatalos Washington képviselői mind nyíltabban törnek lándzsát a háború fokozása mellett, Johnson, Rusk és McNamara eddig, miközben fokozta az agressziót, a tárgyalások szükségességéről beszélt. Most, hogy a VDK közölte: a bom­­­bázások beszüntetése után hajlandó meg­kezdeni az eszmecserét, az amerikai politika látványosan visszakozott. Ami viszont együttjárt azzal, hogy kezében maradt a „Fekete Péter”, a teljes felelősség súlya. Mindez bizonyos belső összeütközésre is ve­zet Amerikában, a hírek szerint heves szó­váltás volt Johnson és Robert Kennedy között vietnami ügyekben. A sikeres katonai akciók mellett a Dél Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front is fontos politikai-diplomáciai akciót helyezett kilátásba. Jelentések érkeztek arról, hogy koalícós kormány alakulna a Front és ma függetlenségi erők részvételével. Ez tovább gyengítené a saigoni rezsim helyzetét, úgy magán Dél-Vietnamon belül, mint a nem­zetközi viszonylatban. Egyben mutatja azt is, hogy jóllehet a vietnami nép végső cél­nak országa egyesítését tekinti, következő feladatnak egy valóban független semleges önálló Dél-Vietnam létrehozását tartja A djakartai jelentések élén már-már visszatérők a kifejezések: feszültség, nyug­talanság. A csonka parlament, a baloldali képviselők kizárásával tanácskozó kongresz­­szus a héten a „Sukarno-ü­gyet" vitatta. Há­rom álláspont rajzolódott ki. A szélsőjobb­oldali képviselők többsége Sukarno-pert követel. A hatalmat ténylegesen kezükben tartó katonai vezetők ellenzik az elnök bí­róság elé állítását, sőt egyrészüük szívesen megtartaná afféle cégérnek. Nyilván úgy értékelik a helyzetet, hogy a Sukamno elleni erőszakos cselekedetek tovább kavarnák a közhangulatot és esetleges összetűzésekre adnának okot. Ai­gha tévedünk abban hogy Kukamno személye tulajdonképpen csak üt­közőpont, ahol a viszonylag mérsékeltebb és szélsőségesebb jobboldali irányzatok ösz­­szecsaptak. Ezért az indonéziai belvigzály súlyosbodása várható, már nemcsak a töm­e­­gek és a katonai rendszer között, de a ha­talom sáncain belül is. M­inden jó, ha a vége jó­l summáz­hatták volna a brit vezetők, Wilson és Brown, közös piaci felderítésük eredményét Utolsó állomáshelyükön, Lu­xemburgban megkapták a kicsiny, egyhar­­mad milliós nagyhercegség támogatását. Ezért módosíthatjuk a mondást: mennyire jó, ha Luxemburg támogatja Anglia belé­pését a „Hatok” soraiba,­­ viszont a je­lentősebb partnerek, mindenekelőtt Nyu­­gat-Németország és Franciaország változat­lan fenntartással él Londonnal szemben■ A hat fővárosban megtett zarándokút nyomán, a brit vezetők feltétlenül tájékozottabbak lettek. Más kérdés: mennyire okoznak örö­met számukra a megszerzett és nem éppen egyértelmű információk. Réti Barta ▼asáras», rm. nicetas St.

Next