Napló, 1968. augusztus (Veszprém, 24. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-01 / 179. szám

o __ mm ■ Folytatódnak a szovjet-csehszlovák pártközi megbeszélések Cserna (Agcsernye), Cseh­szlovákia: a CSKP KB el­nökségének és az SZKP Poli­tikai Bizottságának küldött­sége megkezdte a pártközi tárgyalásokat. Képünk az el­ső ülésen készült. Az asztal baloldalán a szovjet, a másik oldalán a csehszlovák dele­gáció tagjai. (Telefoto — MTI Külföldi Képszolgálat) Mint a TASZSZ jelenti, a Tisza-menti Ágcsernyőn szer­dán folytatódtak a tárgyalá­sok az SZKP KB Politikai Bizottsága és a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának Elnöksége kö­zött. A tanácskozást őszinte elvtársi légkör jellemezte. Sajtószabadság és felelősség A­ki a napi híreket, tu­dósításokat figyelme­sen olvassa, észre­veheti, hogy a csehszlovákiai belső fejlődés egyik rendkí­vül ellentmondásos — és te­gyük hozzá: nyugtalanító — mozzanata az a mód, aho­gyan egyes ottani sajtóorgá­numok visszaélnek a szocia­lista demokrácia által bizto­sított szabadságjogokkal. A sok közül talán egyetlen példa is világosan szemlél­teti, hogy mire gondolunk. Két újság, a Smena és a Mlada Fronta ,arra a napra, amelyen a szovjet és a cseh­szlovák pártközi megbeszélé­sek elkezdődtek, ötperces or­szágos tüntető munkabeszün­tetést javasolt. Könnyű be­látni, hogy egy ilyen indít­vány, amelyet a csehszlovák vezetők visszautasítottak, sok mindent szolgálhat, csak egyet nem: azt, hogy segítse a szovjet-csehszlovák párt­közi tárgyalások kedvező lég­körének kialakítását. Márpedig nyilvánvaló, hogy egy olyan történelmi pillanatban, amey mind az ország belső helyzete, mind pedig a többi szocialista or­szághoz fűződő kapcsolatok szempontjából rendkívül fe­lelősségteljes, legalábbis el­várható lenne, hogy azok, akiknek szava a modern technika jóvoltából egyszerre tíz- és százezrekhez jut el, felmérjék egy-egy ilyen fel­hívás várható visszhangját, hatását. Semmiképpen sem vezethet jóra az, ha a cseh­szlovák újságok (vagy sok közülük) nem veszik kellő­képpen figyelembe a sajtó­­szabadságnak a másik olda­lát is: az írástudók, a sajtó felelősségét. Hadd tegyük hozzá, hogy erre a felelős­ségre nálunk sokan nagyon szomorú történelmi tapaszta­lat árán ébredtek rá. Valaki azt is mondhatná: tőlünk, innen a szomszédból nehéz megítélni, hogy egy­­egy, hatásában provokatív csehszlovákiai sajtóhangot milyen szándék vezérelt. De, ha feltételezzük is az indí­tékok jóhiszeműségét, nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy hatás­os következmény soha­­m csupán a szándékon múlik. Kivált így van ez a sajtó esetében, ahol a leírt szó — a modern tudományos kutatások tanúsága szerint — szinte annyiféle hatással lehet ahányan olvassák Amikor hetekkel ezelőtt napvilágot látott a Kétezer szó című fel­hívás, éppen az egyik cseh­szlovák vezető, Josef Smrkovsky figyelmeztette ennek, a — véleményünk szerint — ezerkilencszázöt­­venhatos ízű iratnak a szer­zőit, hogy az emberek sze­mét nem az általános és hangzatos csengésű elvi meg­fogalmazások ragadják meg, kétezer vagy akár többezer szóból sem, hanem — az a néhány, amely „kézzelfogha­tó” dolgokat mond: sztrájkra, tüntetésre, bojkottra agitál, mozgósít. Korántsem mind­egy tehát, hogy a sajtó, a rá­dió, a televízió milyen irány­ban hangolja — és szervezi — a közvéleményt. A szen­vedélyek felkorbácsolása pe­dig beláthatatlan következ­ményekkel járhat. A sajtószabadság — éppen a fent vázolt felelősség mi­att — semmiesetre sem je­lenthet szabadosságot. Embe­rileg lehet érthető — különö­sen ott, ahol sokáig más volt a gyakorlat — a szókimon­dás mámora, de társadalmi tényezőként a mámor, a bó­dulat veszedelmes dolog. Hajlamossá teheti az embert, hogy megfeledkezzék arról az alapvető igazságról, hogy sem a demokrácia, sem az általa biztosított sajtószabad­ság nem elvont fogalom, ha­nem társadalmilag, osztály­­érdekek révén, tartalmát és célját tekintve nagyon is meghatározott dolog. A cseh­szlovák sajtó egy részében ez a feledékenység odáig fa­jul, hogy egyik-másik lap szerkesztősége tág teret ad az állítólag egyéni véleményt képviselő jobboldali, objek­tíve a szocialista társadalmi rend ellen izgató fellépések­nek, de nem talál helyet a szocializmus mellett egyér­telműen fellépő cikkírók vé­leményének publikálására. Különös, fejtetőre állított sajtószabadság az ilyen! Ar­ról nem is szólva, hogy ha a csehszlovákiai megújhodási folyamat résztvevői komo­lyan veszik azt, amit ember­ségről és erkölcsről monda­nak, akkor joggal tehetjük fel a kérdést, hogy vajon az-e a tisztességes — és tegyük hozzá: bátor — kiállás, ha valaki kényelmesen együtt úszik az árral, vagy pedig az, ha állampolgári és újságírói felelősségét felismerve vál­lalja a kockázatot, hogy tel­jesítse küldetését akkor is, ha annak nem egyértelmű taps a jutalma. A mi felfogásunk szerint az a szocialista demokrácia, az a szocialista sajtószabadság, ami a dolgozó emberek bol­dogulását, vagyis — ahogy mondani szoktuk — a szocia­lizmus építését a legjobban szolgálja. Ez természetesen korántsem azt jelenti, hogy nem lehet vita, ellenvéle­mény. Csupán azokra a ter­mékenyítő eszmecserékre hi­vatkozunk, amelyek a hazai, napi- és hetilapokban, vagy méginkább az elmélyültebb elemzésre, vitára „alkati­lag” alkalmasabb, nagyobb terjedelmű folyóiratok ha­sábjain gyakorlatilag napi­renden vannak, sokszor „ké­nyesnek” tartott témákról is.S­zerintünk a sajtósza­badságnak ez a fele­lős, az ország, az em­­epaderek holnapja iránt el­­kötelezett felfogása a helyes. S miután volt részünk az el­lenkező előjelű, vagdalkozó „sajtószabadságból” is — ,és láttuk, hogy mire vezetett, értehető, ha aggodalommal fogadjuk, amikor egy baráti, szocialista országban­­ ilyen, „tegnapi” sajtó­szabadosság bontakozik ki. A cél: Palesztina felszabadítása Hasszán Al -Bakr, iraki el­nök kedden elhangzott rádió­beszédében kijelentette: „a forradalmi parancsnokság ta­nácsa úgy határozott, hogy meg kell teremteni Irakban a demokratikus nemzeti egy­ségkormányt. Meg fogjuk va­lósítani az iraki és az arab nemzet minden reményét, független olaj­politikát dol­­gozunk ki és nem fogunk meghajolni a nemzetközi olajmonopóliumok előtt” — hangsúlyozta az elnök. Az elnök végül megállapí­totta: őszintén törekszünk az arab egység létrejöttére, s előkészítjük fegyveres erőin­ket Palesztina felszabadítá­sára.” A Bagdadból érkezett leg­frissebb jelentések szerint a keddi „új államcsíny” végre­hajtásában az elnök legfőbb támogatója El-Takriti tábor­­nok, a fegyveres erők vezér­kari főnöke volt. Razak El-Najef volt mi­niszterelnök­­ úgy döntött, hogy Marokkóba megy ön­kéntes száműzetésbe — je­lentette a MEN­A hírügynök­ség. Egy katonai repülőgép Bagdadból Ammanba indult, hogy onnan Beirutba szállít­sa Abdel Rahman Al-Daud volt hadügyminisztert. A kairói sajtó az iraki fordulatról A kairói lapok vezető hat éven adnak hírt az iraki kor­mány feloszlatásáról, a mi­niszterelnök és a hadügymi­niszter száműzetéséről. Az Ahram szerint a Baath párt „régi gárdája” számolta fel a fiatal tisztek csoportját, amely vele együtt részt vett a július 17-i államcsínyben. A Progres Egyptien kiemeli El-Bakr elnök nyilatkozatát, mely szerint az új kormány vonala a haladás lesz. A nyi­latkozat azzal vádolja az el­távolított személyeket, hogy ellenforradalmi és haladás­­ellenes politikát folytattak, el akartak törölni bizonyos haladó törvényeket. Politi­kájuk lelepleződött, amikor a július 28-i minisztertaná­cson javasolták az iraki nem­zeti olajtársaság felszámolá­sát. A nyilatkozat szerint az új bagdadi kormány függet­len olajpolitikát követ majd és megerősíti a nemzeti olaj­­társaságot. Drámai helyzet a jordániai Husszein-hídnál A kairói lapok tudósításai szerint a jordániai Husszein hídnál drámai események zajlottak le. A hidat a jor­dán hatóságok lezárták, hogy megakadályozzák tízezer Pa­lesztinai menekült deportá­lását. Az izraeli megszálló hatóságok módszeresen eltá­volítják a Palesztinai mene­külteket a gázai övezetből és elhatározták 50 ezer Palesz­tinai kitelepítését a Jordán folyó keleti partjára. Az arab államok U Thant köz­benjárását kérték a depor­tálás megakadályozására, de Izrael ennek ellenére meg­kezdte az 50 ezer palesztinai elhurcolását. Az első tízezer menekültet egy Jerikó mel­lett felállított táborba szál­lították. Az ellenállás leküz­désére az izraeliek tankokat vetettek be. Tankok kísérték azokat az autóbuszokat is, amelyeken a palesztinaiakat a Jerikó tábortól a Jordán hídjához szállították. A jor­­dán őrség azonban lezárta a hidat. Az izraeli erők meg­torlásul tüzet nyitottak a jordán állásokra. A tűzpár­­baj két órán át tartott s ez alatt az autóbuszok vissza­vitték a menekülteket a je­­rikói táborba. A kairói la­pok szerint az arab államok nevében háromtagú delegá­ció kereste fel az ENSZ-ben A Thant főtitkárt és a Husz­­szein hídnál lezajlott esemé­nyek kapcsán ismét kérte, hogy az ENSZ küldjön hala­déktalanul megfigyelőket a helyszínre a deportálások ügyének kivizsgálására. Az Ahram szerint minden esz­közt igénybe kell venni az izraeli terv keresztül húzása érdekében. NAPLÓ Súlyosbodott a bolíviai válság Kedden este válságosra fordult a bolíviai helyzet. Bar­rientos elnök, aki egyben a nemrég alakult katonai junta vezetője, nyíltan azzal fenyegetőzik, hogy feloszlatja a par­lamentet és magát diktátorrá kiáltja ki. Az AFP a válság kiéleződésével hozza összefüggésbe a következő két jelenséget: Barrientos elnök kedden este be­jelentette, hogy helyi idő szerint húsz órakor rádiószózat­­tal fordul az országhoz. A kitűzött időpont előtt azonban a tervezett beszédet minden indokolás nélkül lemondták. A válság súlyosbodására mutat az is, hogy a parlamenti kép­viselők fiókjaikból kirámolták irataikat és elhagyták hiva­tali helyiségeiket. Arguades volt bolíviai belügyminiszter hollétéről egyéb­ként továbbra is ellentmondó hírek keringenek. Leginkább az a feltételezés tartja magát, hogy a volt belügyminisztert Londonban a CIA és az angol titkosszolgálat ügynökei őrzik. A jelek szerint ugyanis a CIA fontos szerepet játszott Che Quevara meggyilkolásában, és a tervekről feltehetőleg az akkori belügyminiszternek is tudomása volt. N. Grigyuk: Egy legendás hírszerző Fordította: Sárközi Gyula (9. rész) A Sztrutyinszkij-család Amikor Marijkával Rovnóba utaz­tunk, az országútig elkísért minket Valentyin Szemjonov, Mihail Szar­kiszján és Borisz Szuhenko. Szeren­csés utat kívántak, mondván: jár­junk jó szerencsével, aztán elindul­tunk Berezno felé. De alig mentünk kétszáz métert, kiabálást hallottam a hátam mögül. Megfordultam, hát látom: Szárkiszján fut a fogat után és integet. Megállítottam a lovakat. — Mi történt? — kérdem Mihail­től. — Elfelejtettünk figyelmeztetni. Tudomásunkra jutott, hogy ezen a vidéken partizánok tevékenykednek, de azt nem sikerült megállapítanunk, kifélék-mifélék. Ha majd hazafelé jössz a városból, légy óvatos. Ki tudja, miféle emberek. Felfegyverez­ve járják a falvakat, a parasztokat nem bántják, de a németeknek sok borsot törnek az orruk alá. — Hátha egy másik osztag embe­rei? — Nem. Mi már felvettük a kap­csolatot Szahurov egységeivel. Al­egységei nincsenek ezen a vidéken. Ezek alighanem idevalósiak. A pa­rancsnok kiadta a feladatot, kutas­suk fel őket, de egyelőre még nem sikerült. Nagyon kemény fickók, ha­tározottan lépnek fel, néha sokat kockáztatnak, de találékonyak. Megköszöntem a figyelmeztetést, újból elbúcsúztunk egymástól, és a lovak elindultak. Hazatérőben nem szerettem volna összeakadni ezekkel a rejtélyes par­­tizánokkal. Elvégre fegyver és né­met igazolvány volt nálam, nagy pácba kerülhettem volna. De minden simán ment és kaland nélkül értem vissza az osztaghoz. — Jó hírem van — fogadott min­ket Szárkiszján. — Emlékszel, ami­kor figyelmeztettelek, hogy könnyen összeakadhatsz az ismeretlen parti­zánokkal? — Nemcsak, hogy emlékszem, de iparkodtam is elkerülni őket. — Hát szóval megszaporodtunk: a Sztrutyinszkij-család csatlakozott az osztaghoz. — Az egész család? — Úgy, ahogy mondod. Ha tudnád, micsoda emberek! — kiáltott fel lel­kesen Misa. — Képzeld, amikor be­jöttek a megszállók, fegyvert szerez­tek és harcolni kezdtek — mindnyá­jan: az apa, a mama, a fiúk és a lá­nyok is... — Aztán ki a parancsnokuk, az apa? — Nem, a legidősebb fiú, Nyiko­láj. Mindjárt megismerkedsz vele és meglátod, milyen legény a tal­pán. Még aznap találkoztam vele. Zö­mök, mokány kis ember, bajuszos arca rokonszenves, haja göndör. Kö­szönésemre elmosolyodott és így szólt: — Nyikoláj Sztrutyinszkij vagyok. — Az a bizonyos parancsnok, aki egy partizáncsalád élén jár­? —­ kér­deztem. — Hát igen, úgy valahogy. És te ki vagy? — Az osztag hírszerzője. Szintén Nyikoláj. Grigyuk. Pár órával ez­előtt tértem vissza a vállalkozásból. Egész idő alatt izgultam, nehogy a kezeid közé kerüljek. — Kár volt idegeskedned. Nem vagyunk mi olyan ostobák, hogy ne ismernénk meg, ki az ellenség, ki a jóbarát. Már régóta tudtuk, hogy az erdőben ejtőernyősök szálltak le. Nem volt szándékunkban meg­keresni benneteket, gondoltuk kü­lönleges megbízatásotok­ban és nem akartunk zavarni titeket. De aztán látjuk ám, hogy ezekből az ejtőer­nyősökből lassan egész osztag áll össze. Akkor határoztuk el, hogy csatlakozunk. Az igaz, nem volt könnyű elcsípni benneteket, de amint látod, végü­l csak sikerült. Így ismerkedtem meg Nyikoláj Sztrutyinszkijjal. A fivérek, egyszer a tanyákat jár­va bementek egy elhagyott házba. Felmásztak a padlásra, a tetőn fi­gyelőnyílást vágtak s elterültek az illatos szénán. Estefelé észrevették, hogy egy csoport polkcáj közeledik a házhoz. — Üljünk csendben — javasolta Rosztyiszláv. — Ha látják, hogy senki sincs a házban, szépen odább­­állnak. — De a fegyvereket azért tartsuk csak kéznél, — tette hozzá Zsorzs. — Érzem, hogy nem kerüljük el az összecsapást — szólalt meg Nyikoláj. — Zsorzs, vedd elő a géppuskát. Rosztyiszláv, te pedig a kézigránáto­kat. Én az ablak mellé állok, s kellő időben parancsot adok. Parancs nél­kül semmit se csináljatok. A polkcások tízen lehettek. Nem jöttek be a házba, csak egyik társu­kat küldték előre, nézze meg, van-e valaki odabent. A policáj benézett a pitvarba, a kamrába, a szobákba és visszatért társaihoz. — Felnéztél a padlásra is, Klim? — kérdezte tőlük egyikük, aki a pa­rancsnokuk lehetett. — Nem! Mi az ördögnek másszak oda? -■et. Eredj csak, és nézz ott széjjel. A padláson mindig rejtőzködik vala­ki. Ha észreveszel valakit, kapd el­­ az üstökét és cibáld ki. De nehogy megöld ám! Hagyd meg estére, hadd legyen kivel elszórakoznunk. A padláson sötét volt, de amint kinyílt a pitvar ajtó, keskeny fény­csík hullott oda. A fivérek hallották, amikor a polkcát elérte a lépcsőt, bosszúsan mozgott, s kovácsfújtató­ként lihegve lépkedett felfelé.“ „Csak találjak és ne tévesszem el a célt — gondolta Nyikoláj és szo­rosabban markolta meg a puskáját. — Zsorzs pedig küldjön egy soroza­tot az udvaron állókba. Fő, hogy senkit se hagyjunk életben. Mi len­ne a családdal, ha felismernének bennünket?” Ebben a pillanatban feltűnt a padlásajtóban a polkcás fe­je. Nyikoláj meghúzta a ravaszt. El­dördült a lövés és a váratlan ven­dég jajszó nélkül dübörögve zuhant vissza. — Zsorzs lőjj! — vezényelt Nyi­koláj. Felugatott a géppuska. Egy szem­­pillantás alatt három policájt ka­szált le. A többiek futásnak eredtek. A fiúk leugráltak a padlásról, ösz­­sz­eszedték a zsákmányt: négy pus­kát, egy géppisztolyt, néhány kézi­gránátot. További itt-tartózkodásuk veszélyessé vált, ezért a három fivér nyomban el is hagyta a házat. A polkcájok megölése hatalmas pánikot keltett az ellenség soraiban. Megjelent a büntetőosztag, átfésülte a környék erdeit, de senkit sem ta­lált. — „Hol lehetnek ezek a partizá­nok?” — törték a fejüket a meg­szállók. Az még csak eszükbe sera jutott, hogy azok nem az erdőkben bujkálnak, hanem a beli lakos­ság közt élnek, hogy az egyszerű Sztrutyinszkij-család ilyen félelme­tes erőt képvisel. (Folytatjukt) —­ Csütörtök, SMS, MdRt­ V

Next