Napló, 1969. augusztus (Veszprém, 25. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-01 / 176. szám
Prestek 1969. augusztus 1. A gyári krónika szerint fotóriporter még nem ment el Herendről úgy, hogy a legszínesebb, leglátványosabb üzemrészt, a festőműhelyt néhány filmkockán ne örökítette volna meg. Rengeteg kép készült itt, ahol tarka ruhákba ,,öltöztetik” a híres szobrokat és szebbnél-szebb mintákat varázsolnak a tálakra, csészékre a csinos fiatal lányok, asszonyok. A fotósok csak őket veszik észre, a férfiakat nem. Ezen egycseppet sem lehet csodálkozni, mert a férfiak nincsenek szem előtt, a fal melletti asztaloknál dolgoznak valamennyien. Így viszont — akarva-akaratlanul — a fotóriporterek is elősegítették, hogy a köztudat női szakmaként tartsa számon a porcelánfestést Pedig alaposabb szemlélődés során kiderül: a férfiak is könnyedén, mégis biztonsággal kezelik az ecsetet Női szakma? — Ha most lehetnék húszéves — sóhajt a műhely „veteránja”, a 48 éves Lorbert Ferenc. Burdohin Katalin nevetve fűz magyarázatot ehhez a panaszhoz. — Azt mondja Feri bácsi, hogy harminchétben, amikor idekerült a gyárba, egyetlen lány sem dolgozott a festődében. — ötvenhatban meg én voltam az egyetlen fiú festőtanuló, húsz lány mellett — említi Glück József, a háromszoros szocialista brigád vezetője. A fiatalok már csak hallomásból tudják, hogy valamikor törvény volt a gyárban: festőszakmunkás csak férfi lehet. Hogy miért? Nem találnak rá magyarázatot Igaz, nem is meditálnak ezen túlsokat. Éppen elég gondjuk van enélkül is, a legtöbb talán a szakma „elnőiesedése” miatt . Rengeteg az exportkötelezettségünk. Igyekszünk, rendszerint 120—130 száza-lákra teljesítjük tervünket. Mégis, legalább tíz festő kellene csak ehhez az egy mintához, hogy minden külföldi rendelést elvállalhassunk, és a hazai piacra is jusson belőle — emel fel egy leheletfinom, rózsaszín díszítéssel borított tányért Glück József, — de csak heten dolgozunk ezzel a dekorral. Sajnos, kevés a szakmunkás. Csodálattal nézem hogyan dolgoznak: úgy tűnik, tetszőlegesen rakják a színeket a fényes, fehér porcelánra, s — Sokat töprengünk, mit tehetnénk ez ellen? Erőszakkal senkit sem lehet megkötni — mondja a brigádvezető. Szünetet tart, de csak egy pillanatig, aztán mégis kimondja, amit gondolt: — Fiatalembereket kellene Herendre hozni... Komolyan mondom ám! Az a baj, hogy kevés a férjnek való, és a lányok kénytelenek másfelé nézni... Mi erről az illetékesek, a fiatal szakmunkásnők velemégis tizedszer, huszadszor is ugyanaz a minta alakul kezük nyomán. — A gyors és jó festéshez hosszú gyakorlat kell — mondják, s példaként említik, hogy Lorbert Ferenc három évtizeden át talán mindössze négy-öt mintát festett. Sok idő kell, mire a kezdőkből teljes értékű festő válik. S azért gond a szakma elnőiesedése, mert a lányok egy része — mire a kellő gyakorlatot megszerezné — „eltűnik”, ménye? — érdeklődöm az egyik festőasztalnál. Bemutatkozás után megismétlem az imént hallott nevet: Kelepeisz Karolin... — Károlyné! — javítja ki nevetve a 19 éves fiatalaszszony. S természetesen, szerinte feleslegesen aggódnak amiatt, hogy helyben nem találnak párt a lányok. Itt, a gyárban ismerte meg a férjét. Formaöntő. Most kaptak lakást. Lontai .Józsefné két évvel ezelőtt kötött házasságot a szomszéd faluban, Bándon. Egy-két lány pirulva bizonygatja: akad fiatalember Berenden is. Néhányan szomorúan lehajtják fejüket, kitérnek a válasz elől. Akik távolabbi városokban találtak férjet , elmentek, itt hagyták a gyárat, a szakmát, a falut Nehéz megszokni Azt mondják, az idegen nagyon nehezen tud megbarátkozni a faluval. A világhrű porcelángyár dolgozóinak sokkal kevesebb kulturális és szórakozási lehetőséget nyújt Herend, mint amennyire vágynának. A lányok zöme munkásszálláson lakik. Délután hazamennek, s egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a szabadidejükkel. A moziban hetenként kétszer van egy-egy előadás. — Strandot ígérnek évek óta. Víz is van, hely is, csak a pénz kell mindig másra. — Hétmillióba került az új kultúrház ... ennyi pénzbe be lehetne csomagolni különkülön az épület minden egyes kövét. És még kazánházra sem tellett. Mozdony szolgáltatja a meleget, ott díszlik az épület mellett. Elcsúfítja az egész környéket — méltatlankodnak. A könyvtárat dicsérik. Azt mondják sok jó könyv, lexikon nyújt szórakozást az olvasást kedvelőknek. Mester Vilma az egy hónapja alakult KISZ klubhoz fűz reményeket. — Azt hiszem, hamarosan megszeretjük a klubunkat. Talán segít majd az otthont is pótolni azoknak, akik messziről jöttek Herendre, s itt laknak a szállón Tudom, nagyon hiányzik a lányoknak az anyuka, a testvérek, a barátok ... Nehéz megszokni idegenben... Nehéz, de nem lehetetlen. Főleg akkor nem, ha segítenek. Mike Tiborné Porcelánfestők Kevés-e a férjnek való ? Nem boszorkányság — csak nyugodt kéz, jó szem kell a WR mintához — vallja Glück József brigádvezető. Lorbert Ferenc — a műhely 48 éves „veteránja” Kifogástalanul sikerült a kancsó — Mester Vilma elégedett. (Fotó: Péterfay) Szűreire meglesz: A káptalantóti „borkombinát“ Országosan is legújabb — Zalából: háznyi hordók 400 mázsát „tud“ naponta — Ha majd 90 hold termőre fordul — Szenzációs nap volt szombaton és vasárnap. Németh István, a fiatal szőlészbrigád vezető szinte sugárzik: a Rizamajor ilyet még nem látott! Iszonyatos erejű trailerek — dübörgött alattuk a föld — lassan hozták a betonhordókat, a 2500 hektósakat. Káptalantótiból jónéhány isztag is kijött a ..szenzációra”. Csak mondogatták: — Hát ez, nem hordó. .. Csakugyan, valaha ekkora házakat építettek a hegyek nincstelenjei errefelé. A különös cigányfalu, a rizai telep házikói ma is kisebbek, mint egy-egy ilyen hordó. Szemben guggolnak, össze lehet hasonlítani. A katlan aljára tekint most valahány hegy, ahány csak van, s idelát a tapolcai medence széleiről. Legtöbbet persze a Tóti-hegy lát az oldalába mélyült különös létesítményből, ahova nemrég meghozták a háznyi, előregyártott betonhordókat. — Az ilyeneket helyben szokták „megépíteni”... — Nohát éppen ez a különlegességünk: az országban ez az első ilyen bortároló és borfeldolgozó, amely előregyártott elemekből készül. Tóth Béla, a káptalantóti tsz főagronómusa szemlátomást igyekszik közömbösen beszámolni az ügyről, nehogy dicsekvésnek vegyem, a hanghordozás azonban örömét is, büszkeségét is elárulja. Több mint négymillióból épül tároló és a feldolgozó. A gépeket már megvettük. Sokat jelent ez nekünk. — De ez az előregyártott elemes dob. .. A szállításuk nagyon költséges. Nem drágítja ez a hagyományoshoz képest? — Ellenkezőleg. A Zala megyei Tanácsi Építőipari Vállalat szerint olcsóbb. Mert otthon egy sablonnal megcsinálták a 13 hordót, kevesebb a munkaigénye. Nem kellett helyszínre hozni a betonozókat és a nyersanyagot. Gyorsabban is ment, így munkaerőt is megtakarítottak. Nekik is jó, nekünk is. Szüretre elkészülnek vele. — Most szeptemberre? — Igen. Napi 400 mázsát már itt préselünk. Németh István, a brigádvezető hitetlenségem lesi, amint körülnézek az alattunk elterülő feldúlt hegyoldalon. Betonkeverő, téglák, vibrátorok, sürgő emberek. Ennek még csak a neve pince, se oldala, se teteje. —Szeptember tizenötödikén bizony átadják. Addigra elkészül itt a két 500 hektós nagyhordó is... A „kicsik” is háznyiak. — Tudja mit jelent ez nekünk? S a két szakember most már minden „szégyenlősség” nélkül egymás szavába kapva magyaráz: — Olyan lesz itt a szüret, mint az aratás: harminc nap, aztán jónapot. Ez itt szinte emberi kéz nélkül feldolgozza a szőlőt. Egy negyven hektós horizontális villanyprés, lift, edények, szikkasztó, csillék... Naponta 400 mázsát... annyit le is szedünk. A főagronómus, Tóth Béla, lábunk alatt az épülő újjal, már a jövőt fejtegeti: — Négy-öt év alatt bőven megtérül az egész. Mert ezentúl alighanem minden liter borunk egy forinttal legalább többet ér általa. Mert, egyszer az, hogy itt veszteség nincs, másodszor, hogy gyorsabb, harmadszor, jobb a minősége, negyedszer, hogy több „levet” nyerünk. Több levet a hegyből , jobbat is?— ötezer hektós lesz a tároló. Egységes borokat tudunk előállítani, nagyüzemben, ez a lényeg. Egységes fajtiszta borokat... — Eddig is „esett” egy-két aranyérem. .. — De most ugyanez nagy menynyiségben „sikerül”. Bonyolult fejtegetés következik a káptalantótiak híres borairól. Hogy „fejlődik”, tisztul és érik, hogy születik ezután már nagyban. — Kell is, hogy nagyban csináljuk. Jövőre termőre fordul még negyven hold. Még összesen kilencven hold új telepítés nem terem. Ha az „belép”, meg az, amit majd ezután telepítünk... Különben az a jó ebben az egész építkezésben, hogy nem fejezzük be. Befelé a hegy alá bővíthető a tároló, újabb gépsorral a feldolgozó, így építjük. A sok gazdasági adat után alig merem megkockáztatni, hogy szerintem igen szép is lesz ez az országban is első előregyártott elemes borkombinát. Azt mondják, persze, a vidék is szép, ahhoz illik. S akkor meg én gondolok valami „gazdaságibb” dologra. — Ezek közé a roskadozó szép szőlősorok közé híres magyar borokat ígérő tőkék közé, csakugyan ideillik a legmodernebb borkombinát is. Sztankay József NAPLÓ 3 Különbség a munkában - különbséget a fizetésben mikor a meglévő kereseti különbségek növeléséről beszélünk — és ez gyakori téma napjainkban — sokan kizárólag csak a vezető beosztású dolgozók nagyobb anyagi megbecsülésére gondolnak. Valójában pedig nem kisebb, nem is egyszerűbb feladat a munkások körében tapasztalható nagyfokú egyenlősdi felszámolása sem. A munkás bérlistán igaz, jelenleg is tapasztalhatók lényeges jövedelmi különbségek. Ezek azonban főleg a ledolgozott órák számát vagy a kimutatott mennyiségi teljesítményeket tükrözik, és kevésbé fejezik ki a végzett munka minőségében, a szakértelemben, a vállalt felelősségben lévő különbségeket. Így azután előfordul — sajnos, nem is ritkán, — hogy a legtöbbet keresők, a „listavezetők” nem a nagytudású, a bonyolult és felelősségteljes munkát végző szakemberek, hanem a betanított munkások, a segédmunkások, az ismétlődő rutinmunkát végző szakmunkások. Jelenleg a közhangulaton túl elvéb tényezők is inkább az indokolt kereseti különbségek csökkentése, semmint növelése irányába hatnak. A szakképzetlen vagy kevésbé kvalifikált dolgozók alacsony jövedelmének emelését anyagi, szociális, családi körülmények, a megélhetés minimális feltételei gyakorta nyomatékosan indokolják. Éppen az alacsony bérköltségek miatt gazdaságtalan a nehéz fizikai munkák gépesítése, s így egyre növekszik a kereslet a segédmunkások iránt. Ez a fokozott munkaerőkereslet, amit ráadásul a bázis bérszabályozás jelenlegi rendszere csak felerősít, növeli a képzetlen munka anyagi elismerését és sokakat távol tart a ma már szinte nélkülözhetetlen folyamatos szakismeret szerzéstől, kiegészítéstől, a bonyolultabb, a felelősségteljesebb munka vállalásától. S mivel nincs nálunk elég becsülete, rangja, perspektívája a képzett és igényes kétkezi munkának, a pályaválasztás előtt álló fiatalok, csakúgy mint szüleik, többnyire a rossz iskolai bizonyítvány kényszerkövetkezményének, szinte büntetésének tekintik egy-egy szakma elsajátítását. Aligha cáfolja ezt, hogy néhány divatos szakmában, — főleg a borravaló reményében — túljelentkezés tapasztalható. Annál is inkább, mert ma minden szakmánál divatosabb: diáknak lenni (középiskolában és egyetemen), szellemi munkára, pontosabban íróasztalra pályázni. Lehet, hogy a szükségesnél nagyobb mértékben sikerült felébreszteni a fiatalok tanulási vágyát? Ez önmagában nem lenne baj. Bár a beiskolázásokat mindenképpen kívánatos a népgazdaság szakemberigényeihez igazítani. Az viszont már gondot okoz, hogy a fizikai munka magas színvonalon, mesteri fokon sem elég vonzó. Sok vállalatnál megfigyelhető, hogy a segéd- vagy betanított munkások megrekednek a fejlődésben, főként azért, mert anyagilag nem érdekeltek szakmai tudásuk gyarapításában. Még inkább meghökkentő — ha nem is jellemző, de mindenütt akad rá példa —, hogy kezdő szakmunkások segédmunkásként dolgoznak, kisebb felelősséggel, nagyobb bérért. Több vállalat ma már hatékony erőfeszítést tesz nemcsak a beiskolázásra, hanem társadalmi ösztöndíjak, munkásszállók létesítésével, stb. a kezdő szakmunkások megtartására is. Mindez azonban még szerény kezdet csupán a szakmunka fokozott megbecsülésének útján. Igazi perspektívát, rangot elsősorban a nagyobb anyagi elismerés adhat a szakképzett munkának. Az erkölcsi elismerés is puszta szólammá válik nélküle. Vagyis a kezdő szakmunkás azon túl, hogy a vállalatnál marad, anyagilag is váljon érdekeltté szakmai tudásának, tapasztalatának gyarapításában. És ne csak a kezdő, az érett szakmunkás is lásson lehetőséget anyagi előrehaladására. Ehhez azonban a mostaninál lényegesen nagyobb kereseti különbségekre van szükség. A legkiválóbb szakmunkástól, akiken a műhelyek munkája nyugszik, nem szabad tehát sajnálni a fizetésemelést, a nagyobb keresetet. Az utóbbi másfél évben igen sok helyen, mivel éveken át nem fordítottak megfelelő figyelmet anyagi és erkölcsi megbecsülésükre, éppen ez a legképzettebb munkásréteg mozdult meg, más vállalatnál keresve boldogulást. E fontos réteg fluktuációja érzékeny, gyakran pótolhatatlan veszteséget okozott jónéhány vállalatnak. Ahol viszont megfelelő rangja, becsülete van a magasan képzett, tapasztalt és lelkiismeretes munkának, ott nemcsak a kilépések aránya kisebb, hanem az egész kollektíva munkája örömtelibb, ambiciózusabb, termelékenyebb. K. J. a