Napló, 1969. november (Veszprém, 25. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-01 / 254. szám
£ Heves összetűzések Közel-Keleten Élénk diplomáciai tevékenység Bonnban Tovább tart a libanoni feszültség Feszült figyelemmel várta a világ a Varsói Szerződés tagállamai külügyminisztereinek nyilatkozatát prágai tanácskozásukról. Mint várható volt, a nyilatkozat örömmel állapítja meg: a március 17-i budapesti felhívás megállapításait igazolta az élet, ezért is lett a javaslat Európában aktív megvitatás tárgya. Az érintett országok többsége pozitíven reagált az európai biztonsági értekezletet javasló felhívására, és a varsói országok külügyminiszterei, miközben nyugtázzák a finn kezdeményezést az értekezlet előkészítésében és megtartásában, most már napirendet is ajánlanak. Úgy vélik, főképp két kérdést lenne érdemes megvitatnia az összeurópai értekezletnek, amelyet ,véleményük szerint már 1970 első felében, Helsinkiben meg lehetne tartani. Az első pont az európai biztonság megteremtésével, az erőszak alkalmazásáról és az erőszakkal való fenyegetésről történő lemondással foglalkoznék, az európai államok kapcsolataiban. A második napirendi pont az európai országok közti kereskedelmi, gazdasági, műszaki-tudományos kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeivel foglalkoznék. „Az összeurópai értekezlet sikere történelmi jelentőségű esemény lenne kontinensünk és az egész világ népeinek életében” — hangoztatja a többi között a prágai nyilatkozat. A bonni parlamentben befejeződött az első vita az új kormány hivatalba lépése óta. Többnyire éles összecsapások jellemezték, az ellenzék meg a Brandt kormány aránylag óvatos külpolitikai új irányvonalát is sokallja. Mindez azonban láthatóan, legalábbis egyelőre, nem akadályozza az NSZK új kormányát a megkezdett út folytatásában. Nem lehet jelentőség nélkül valónak tekinteni például, hogy az új alkancellár és külügyminiszter, Walter Scheel úgy kezdte meg diplomáciai tevékenységét, hogy elsőnek Carapkin szovjet nagykövetet fogadta csütörtökön és a brit nagykövetre csak pénteken került sor, míg az USA bonni nagykövetével hétfőn lesz az első találkozója. Nyugati hírügynökségek helyszíni jelentései továbbra is feszültnek minősítik a libanoni helyzetet. Karami, lemondott libanoni miniszterelnök cáfolta kairói útjának hírét, viszont tény, hogy találkozott a Szovjetunió bejrúti nagykövetével, eszmecseréjükön, az egyiptomi Al Gumhurija jelentése szerint, arról volt szó, hogy a libanoni nép kategorikusan elutasít minden esetleges amerikai beavatkozási kísérletet a helyzet kihasználására. A nagykövet hangsúlyozta a szovjet kormány álláspontját, amely szerint a válságot maguknak az araboknak kell megoldaniuk. Brandt Nyugatb Berlinben Willy Brandt nyugatnémet kancellár pénteken reggel az amerikai légierő egy külön repülőgépen Nyugat-Berlinbe érkezett, ahol a délelőtt folyamán beszédet mondott egy szociális szervezet gyűlésén. Ezt követően megbeszélést folytatott Schütz nyugat-berlini kormányzó polgármesterrel. A kancellár pénteken délben visszatért Bonnba. Arafat nem utazik Kairóba? Palesztinai forrásból származó értesülés szerint pénteken Kairóba érkezik a Palesztina fegyveres harc (egyesített) parancsnokságának küldöttsége. Bizonyosra vehető, hogy Arafat, a Palesztinai felszabadítási szervezet vezetője nem tart a küldöttséggel, amely nem Damaszkuszból, Arafat jelenlegi tartózkodási helyéről, hanem Ammanból indul útnak. Az AFP hírügynökség egy másik híre, amely a beiruti the Jour című lapot idézi, megerősíti Arafat vonakodását a libanoni vezetőkkel folytatandó tárgyalásoktól. Szaleh Mahdi Aromas tábornok ,iraki miniszterelnökhelyettes jószolgálati körútját folytatva, pénteken reggel Kairóba utazott. Egyiptomi és líbiai vezetőkkel tartott megbeszélései után Ammas annak a reményének adott hangot, hogy sikerült megnyugtató módon rendezni a libanoni válságot, mégpedig a gerillák mozgási szabadságának biztosításával, valamint Libanon szuverenitásának megőrzésével és az ország belügyeibe való be nem avatkozással. A tábornok utalt arra, hogy Beirútban tett látogatása befejeztével esetleg még visszatér az egyiptomi fővárosba.tomi támadás nagy tüzeket okozott. A tel-avivi katonai szóvivő azt jelentette, hogy mintegy másfél órával az egyiptomi támadás után izraeli bombázók a Szuezi-csatorna középső szektorában „megtorló” támadást intéztek egyiptomi állások ellen. Az El Fatahhoz közelálló források szerint pénteken Libanon déli részén, az izraeli határ közelében libanoni egységek a légierő támogatásával négyórás támadást intéztek a palesztínai kommandók ellen. A négyórás ütközetben 12 palesztínai vesztette életét, negyvenen megsebesültek. A libanoniak három foglyot ejtettek, s a helyszínen kivégezték őket. Titkos katonai terv Vietnamban Egy amerikai szóvivő közlése szerint az amerikaiak és Dél-Vietnamban harcoló szövetségeseik csapatainak parancsnokai pénteken reggel aláírásukkal látták el azt katonai titkos tervet, amely az 1910 során indítandó hadműveletekre vonatkozik. Az idei hadműveletek titkos tervét már 1968 szeptemberében aláírták. A Reuter saigoni tudósítója úgy értesült, hogy elsősorban a vidék „pacifikálására” helyeznek nagyobb súlyt és minél nagyobb dél-vietnami területet akarnak ismét saigoni kormány ellenőrzése a alá vonni. Amerikai vadászbombázók, helikopterek, ágyúnaszádok, tüzérségi és szárazföldi egységek pénteken összpontosított támadást intéztek Saigontól 124 kilométerrel északra a kambodzsai határ közelében a partizánok egyik csapatösszevonása ellen. harcok lővebb ellen A kairói katonai szóvivő pénteken délután bejelentette, hogy egyiptomi repülőgépek egy órán belül két ízben intéztek sikeres támadást Szuezi-csatorna keleti partaján izraeli állások ellen. A támadások következtében megsemmisült számos ellenséges harckocsi és más hadifelszerelés. Több izraeli katona megsebesült. Az egyip Öt évre szerződhetnek a kutatók Az Elnöki Tanács ülése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Törvényerejű rendeletével kihirdette a Magyar Népköztársaság kormánya és a Német Demokratikus Köztársaság kormánya között a vízummentes utazás tárgyában aláírt egyezményt. Az Elnöki Tanács a tudománypolitikai irányelvekkel összhangban törvényerejű rendelettel szabályozta a kutatóintézeti vezetők és egyes kutatói munkakörökben dolgozók munkaviszonyát. Az új rendelet elősegíti a tudományos káderek jobb kiválasztását továbbá azt a célt szolgálja, hogy a gyakorlati munkát kedvelő kutatók bizonyos idő után átkerülhessenek az iparba vagy a népgazdaság írásterületére és a tudományos intézetekben szerzett tapasztalataikat a gyakorlatban hasznosítsák. A tvr. szerint a felügyeletet gyakorló miniszterek által kijelölt kutatói munkakörökre az eddigi határozatlan időre szóló munkaviszonnyal szemben határozott, legfeljebb ötévi időtartamra szóló szerződést lehet kötni. A kutatóintézeti vezetők vezetői megbízatása határozott időre, ugyancsak legfeljebb öt évre szól majd. A vezetői megbízatás megszűnése nem érinti a kutatóintézettel fennálló munkaviszonyt, törvényerejű rendelet végrehajtásáról a munkaügyi miniszter gondoskodik. Az Elnöki Tanács módosította a honvédelmi hozzájárulásról szóló 1059. évi 26 számú törvényerejű rendeletét NAPLÖ .Szombat, 1969. november 1, A prágai külügyminiszteri értekezlet Pénteken Prágában 1efejezte munkáját a budapesti felhívást aláíró hét szocialista állam — a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Szocialista Köztársaság és a Szovjetunió — külügyminisztereinek tanácskozása. A baráti, elvtársi légkörben lefolyt tanácskozáson megvitatták az össz-európai értekezlet előkészítésének néhány kérdését. Befejezésül közös nyilatkozatot írtak alá A miniszterek pénteki tannácskozásán Erdélyi Károly, Magyar Népköztársaság külügyminiszterhelyettese elnökölt. A záróközlemény aláírása után az újságírók beszélgetést folytattak a tanácskozáson részt vett küldöttségek tagjaival. Otto Winter, az NDK külügyminiszere, a finn rádió tudósítójának válaszolva méltatta a finn kormány által az összeurópai biztonsági értekezlet előkészítése érdekében tett kezdeményezéseket. Gromiko szovjet külügyminiszter nyugati tudósítók kérdéseire válaszolva utalt arra a lehetőségre, hogy már a jövő év első felében összehívják az összeurópai tanácskozást. Jan Marko csehszlovák külügyminiszter viszont az értekezlet őszinte és szívélyes légkörét emelte ki, majd kijelentette, hogy a tanácskozás gondos előkészítése nagymértékben hozzájárult a Prágai megbeszélések eredményességéhez. A közös nyilatkozat az alábbi felhívással zárul: a A Bolgár Népköztársaság, Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, Román Szocialista Köztársaaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége kormányai felhívják az összes európai államokat, hogy a kontinens békés jövőjének érdekében tegyenek erőfeszítéseket az össz-európai értekezlet mielőbbi összehívására. Az értekezletet véleményük szerint 1970 első felében Helsinkiben lehetne megtartani. Prága, 1969. október 31. A prágai külügyminiszteri értekezlet — Jan Marko csehszlovák, Andrej Gromiko szovjet és Stefan Jendrychowski lengyel külügyminiszter (jobbról balra) megérkezik a budapesti felhívást aláíró hét szocialista ország külügyminisztereinek tanácskozására a prágai Lányi Kastélyba Algéria ünnepe Nemzeti ünnepe van ma Algériának: kettős ünnepe. Az ország lakossága most emlékezik meg a demokratikus és népi köztársaság kikiáltásáról, de arról az eseményről is, amely ezt az államalapítást lehetővé tette. Ma tizenöt esztendeje, november 1-én, hogy kirobbant az algériai nép nemzeti felszabadító háborúja, amely súlyos véráldozatok árán, de világraszóló hősiességgel és kitartással vereséget mért a francia gyarmatosításra és kivívta az egykori „tengerentúli megye" önálló államiságát. A felszabadító harcban Algéria nemcsak egymillió fiát és leányát veszítette el a nyolc évig tartó küzdelemben: a gyarmatosító légiók nyomát mindenütt lerombolt falvak jelezték. Nemcsak fájó sebeket kellett tehát begyógyítani, hanem építeni és újrakezdeni is kellett az egykor Francia Algéria hajdani urainak távozása után. Algéria népének és vezetőinek jutott erejük arra is, hogy társadalmilag is újat kezdjenek. Ezt jelzik az algériai forradalom olyan állomásai, mint a francia földbirtokok kisajátítása, az államosítás, a mezőgazdaság fejlesztése, az iparfejlesztés, és a gyarmati sorból felszabadult lakosság emberhez méltó életének szolgáló megannyi biztosítását szociális és kulturális intézkedés. Az új Algéria ma megbecsült tagja a nemzetek nagy családjának. A szocialista országok népei mélységesen együttéreztek annak idején a hős algériai nép nagyszerű szabadságküzdelmével, s az algériai függetlenség óta főkémszenvvel figyeli, cselekvő szolidaritással segíti országépítő munkáját. V ® Valami megmozdult Rómában Tizenhét napos tanácskozás után október 28-án befejezte munkáját a Vatikánban a rendkívüli püspöki szinódus, amelyen a világ minden részéből egybegyűlt 140 egyházi vezető vett részt és bekapcsolódott annak munkájába VI. Pál pápa is. A rendkívüli püspöki szinódust a II. vatikáni egyetemes zsinat döntése alapján hívták egybe. Az egyetemes zsinat ugyanis már annak idején kifejezésre juttatta azt az elhatározását, hogy — megőrizve az egyház egységét — meg kell találni a kívánatos összhangot a pápai primátus (a pápai vezetés, hatalmi elsőbbség) és a kollegalitás (azaz testületi vezetés) között. Vagyis, bizonyos határok között, de nagyobb lehetőséget kell adni a püspöki konferenciáknak, egyfelől az egyház egészének, másfelől az egyes püspököknek a saját egyházkerületük vezetésében. Választ a társadalmi problémákra Már ebből is nyilvánvaló, hogy lényegében az egyházon belüli (persze inkább a vezetésre korlátozott) demokratizálódási folyamatról volt szó. Ez a folyamat pedig elválaszthatatlan azoknak a progresszív törekvéseknek a valóraváltásától, amelyekért a világ minden országában — egyes európai és latin-amerikai országokban pedig különösen — mindinkább élesedik a harc az egyházon belül is. A törekvések az egyháznak korunk alapvető társadalmipolitikai problémáival kapcsolatban elfoglalt álláspontját, magatartását érintik (gondoljunk például a „szegények egyháza”, a kizsákmányoltakat, az elnyomottakat gyámolító egyház követelésére, amelynek igen sok híve van a katolikus egyház papjai között, vagy a fogamzásgátló szerek megtiltásáról kiadott pápai enciklika, a Humanae Vitae körüli szenvedélyes vitákra). Az egyház haladó szárnya éppen azért kíván nagyobb demokratizmust a vezetésben, hogy mind intenzívebben és gyorsabban haladhasson előre korunk égető társadalmi problémáira adandó válaszban és mind hatékonyabban járuljon hozzá azok megoldásához. Most, a szinódus befejezése után elmondhatjuk, hogy az egyház konzervatív és progresszív erői között, az egyházon belüli demokratizálás kérdéséről folytatott harcban egyelőre nincsenek sem „vesztesek”, sem „győztesek”. A küzdelem mindenesetre éles volt, nemcsak a püspöki szinóduson, tehát a Vatikán épületében, hanem azon kívül is. A püspöki szinódussal egyidejűleg ülésezett Rómában a Valdens teológiai fakultáson az úgynevezett ellenszinódus, a Lelkészek európai egyesülete (a valdensek egy, a XII. században alakult, az evangéliumi szegénységet hirdető szekta, amely később a protestáns mozgalomhoz csatlakozott.) Ennek a tanácskozásnak a záró dokumentuma mondta ki, hogy az egyház a világ számos részén „többé már nem a szegények és elnyomottak védelmezője”, s követelte, hogy az egyház szakítson a szabadság elnyomásán alapuló rendszerekkel: utasítsa vissza a fajüldözést, kötelezze el magát a vietnami béke megteremtéséért folytatott harc mellett; a krisztusi tanítások szellemében harcoljon azért, hogy mindenki elnyerje az emberi méltóságot e földön. Az ellen* szinódus fellépése természetesen nagy feltűnést, mi több, ellenkezést váltott ki. Az egyház konzervatív és haladó szárnyának hívei nem egyszer összetűztek a Szent Péter templom előtt, maga a pápa nem fogadta az ellenszinódus képviselőit. Az egyház progresszív szárnya a püspöki szinóduson jelentősen hallatta hangját. Képviselői — bár a pápai hatalom elsőbbségét ők sem vitatták — kritikával illették a vatikáni centralizmust (például azt, hogy a fogamzásgátló szerek megtiltásáról szóló enciklika kiadása előtt a pápa nem konzultált széleskörűen a püspökökkel), bírálták a kúria bürokratizmusai és mindazokat a törekvéseket, amelyek megakadályozzák, hogy közvetlenül, cenzúrázás nélkül jussanak el a püspökök véleményei a pápához. „Ma úgy látszik — mondotta a haladó törekvéseiről közismert belga Suenens bíboros —, hogy a pápának az egyház egészével kell foglalkoznia, és nekünk püspököknek a saját egyházegyénkkel. A helyes kapcsolat viszont azt kívánná meg, hogy a pápa mindenekelőtt a saját, helyi római egyházkerületével foglalkozzék, és csak azután az egyház egészével. És mi püspökök foglalkozzunk elsősorban a saját egyházmegyénkkel, és azután a kollegialitás elve alapján az egyház egészének ügyeivel.” A nézeteltérések Végülis milyen eredménnyel zárult több mint két héten át tartó vita? Egy a általános nyilatkozaton kívül nem hagytak jóvá egyetlen, az alapvető kérdésekben egységes és végleges állásfoglalásnak tekinthető dokumentumot sem, oly sok volt a püspökök részéről a fenntartás és a javaslat a szavazások során. Ezért mondta a szinódus főtitkára, Monsignor Rubin a szinódus utolsó, formális zárás után megtartott kiegészítő ülésen a következőket: Mivel a speciális megbízatással rendelkező titkároknak nem áll módjukban, ezért elmélyült szintézist kell készíteni az előterjesztett javaslatokról. A végleges beszármólót mielőbb elküldik a résztvevőknek, hogy megvizsgálják, mi lesz a sorsa az egyes javaslatoknak. (VI. Pál pápa egyébként fenntartotta magának a jogot, hogy megvizsgáljon minden egyes indítványt). Miben merültek fel nézeteltérések? Két dologban: a pápai primátus és a kollegiális vezetés gyakorlati megvalósítása módozatainak kérdésében, vagyis abban az alapvető kérdésben, amelynek megvitatására a szinódus összeült. A másik kérdés, amiben nézeteltérések voltak :az egyes püspökségek egymáshoz való viszonya, kapcsolata. Ami pedig magának a pápai primátusnak és a kollegális vezetés összefüggésének elméleti doktrinális részét illeti, e probléma megvizsgálását bizottság elé utalták. A jövő ad választ A szinódus mindennek ellenére konkrét eredményeket is hozott. Megértésre talált VI. Pál pápánál számos püspök ama kérése, hogy a pápa — fenntartva természetesen a döntés kizárólagos jogát — az egyház egészét érintő fontos döntései előtt vegye figyelembe a helyi egyházkerületek véleményét. Jelentős eredménye a szinódusnak az is, hogy VI. Pál pápa elfogadta a javaslatot: ezentúl minden második esztendőben rendszeresen ülésezik a püspöki szinódus, azonkívül annak titkárságát állandó jellegűvé teszik, sőt kibővítik. Valami tehát mégiscsak megmozdult Rómában. Úgy, ahogyan azt a belga Luevens bíboros kifejezte: „Az egész egyházat érintő vita megindult,és az már megállíthatatlan Zoungrana bíboros szerint pedig a szinódus legfontosabb eredménye, hogy „az egyház ráébredt a kollegiális vezetés szükségességére.” A jövő ad választ a kérdésre: milyen mértékben valósul majd meg az egyházon belüli vezetés demokratizálása, és arra is, ami még ennél is fontosabb: mennyire segíti elő az egyházon belüli demokratizálási folyamat a katolikus tömegeknek a világ minden részén megnyilvánuló óhaját: adjon az egyház pozitív választ korunk alapvető társadalmi kérdéseire. A. R.