Napló, 1970. július (Veszprém, 26. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-01 / 152. szám

Isszola, 1910 július 1. Ifjy készült a terv 2. Mertünk választani Miután a terrez­ gazdaságpoliti­­kai irányait a párt Központi Bizottsága ki­jelölte, a konzultációk sora kezdődött újból. A tervkészítés központjának, az Országos Tervhivatalnak egy-egy szakterületi előadó­ja, s egy-egy vállalat között személyes kon­zultatív kapcsolatok alakultak ki, lényegé­ben az elméleti elképzeléseket mérték meg a kisebb gazdasági egységek gyakorlati ta­pasztalatain. Szélesebb konzultációkat is szerveztek — 50—100 vállalat bevonásával, s itt már nemegyszer konstruktív vita is kerekedett. Ezekben a kapcsolatokban most már egy régóta várt, új vonás is megjelent: a vállalati véleményekből, beszámolókból eltűnt a „félelem”, hogy tervutasításként esetleg visszakaphatják az „őszinteséget”. Ez arra utal, hogy immár széleskörben megszületett jelenlegi irányítási rendszerünk lényegének, szellemének megértése: csak egyetlen dolog kötelező — tessék gondolkod­ni, kalkulálni. Legfeljebb ez a kalkuláció ad majd „parancsot” valamilyen cselekedetre, magatartásra a vállalatoknál. Az összhang nem körlevelekben, hanem a szabályozókon keresztül érvényesül, s ezek nyújtják a kal­kulációhoz is a pluszok és mínuszok egy ré­szét is. Az ágazati minisztériumok is részletesen válaszoltak a kérdésre: mi legyen egy-egy ágazat fejlesztési iránya. Ezt igyekeztek in­dokolni is, megjelölve hozzá a forrásokat, eszközöket. Igaz, persze, hogy például az egyedi nagy beruházásokra így beérkezett javaslatoknak a fele sem került be, nem ke­rülhetett be a tervbe, amely — hiába — a népgazdaság egészének, egészséges egyen­súlyát kell, hogy vigyázza, különben egy­­egy tervidőszak programja könnyen elvesz­tené minden realitását. A Pénzügyminisztérium, a Külkereskedel­mi Minisztérium, az Anyag- és Árhivatal, a bankok, a Munkaügyi Minisztérium is új módon segítette a tervezők munkáját. Ko­rábban ezek a hatóságok nem is nagyon vet­tek részt a népgazdasági tervkészítésben, legfeljebb a manuális részét, a számításokat végezték el, miután a terv elkészült. Most menet közben az elemző, értékelő alternatí­vák sokaságát „zongorázták” végig , keres­ve a legmegfelelőbb irányt, a legkedvezőbb hatásokat kiváltó közgazdasági szabályozó módszereket. Minthogy az egyensúllyal kapcsolatos kö­vetelmények, vagy az életszínvonallal, élet­körülményekkel kapcsolatos elképzelések csak akkor valósulhatnak meg, ha a terme­lés hatékonyságában, a kereslethez való al­kalmazkodásban jelentős lesz a változás, s minthogy ezek csak akkor lehetségesek, ha a műszaki fejlődés felgyorsul — így az OMFB (az Országos Műszaki-fejlesztési Bi­zottság) lett az egyik legfőbb partnere a ter­vezőknek: tanulmányaival, számításaival a műszaki fejlesztésre, a struktúra változtatá­sára az egyes ágazatokon belüli és közötti kapcsolatok fejlesztésére vonatkozóan. A gyors műszaki fejlődés alapkérdése a IV. öt­éves tervnek — számottevően nagyobb ösz­­szeget is szánunk rá, mint a korábbi ötéves tervidőszakban tettük. 1969 őszén p­edig belépett a tervkészítés menetébe a legkorszerűbb technika: meg­kezdődött a népgazdasági terv lineáris prog­ramozási modelljének gyakorlati összeállí­tása. Hazánkban eddig ez a legnagyobb modell munka. Felkeltette — méretei, mód­szere miatt — a programozó szakmai világ érdeklődését is. A modell ma már szinte pillanatok alatt képes kiadni a nemzeti jö­vedelem, vagy a társadalmi termék mérle­gét a IV. ötéves terv kategóriáiban. A tíz fő ágazat optimum számításai (az adott lehe­tőségek és követelmények mellett a legked­vezőbb megoldások keresése) lefutottak már a gépeken, s a napokban elkészült az ágaza­tok között, együttes optimum számítás is. Mi az optimum, a legkedvezőbb megoldás — fejlesztésben, gyártásban, kereskedésben — jelenlegi adottságainkhoz, lehetőségeinkhez képest? A gépipari ágazatokra például 3 alternatí­va szerint számítottak optimumot: milyen legyen a termelés szerkezete, a külkereske­delem szerkezete, s a ráford­­ással arányos gyártási volumen ; ha: maximális nyereséget akarunk; ha: a tőkés viszonylatú kedvező deviza egyenleg a cél; ha: a szocialista viszonylatú pozitív egyenlegének legelőnyösebb maximumát akarjuk. A mezőgazdaságra viszont például már nyolc ilyen „ha-t” fogalmaztak­ meg. Ezek a számítások pontos választ adnak ar­ra, hogy milyen termékek gyártását, ter­mesztését érdemes fejlesztenünk, milyen mértékben, s melyeket nem. Mit érdemes importálnunk, s honnan, s mit exportál­nunk, s hova a legelőnyösebben. Ezekkel a számításokkal most tovább finomíthatók a tervjavaslat egyes fejezetei. A tervfe í­íek menete­ a lehetősé­­gek közötti választások sorozata lényegében. Választani kell rangsorolni. Ezek a válasz­tások a koncepció kidolgozásakor elkezdőd­tek már, s a IV. ötéves tervjavaslat kialakí­tását tán az teszi minden eddiginél figye­lemreméltóbbá­­, hogy mertünk választani valamennyi kérdésben. A bizony jócskán kínálkozó, különböző megoldások között, mertünk rangsorolni a szükségletek és a szükségesség között. A jóváhagyásra váró IV. ötéves terv nem ígéretes terv , hanem munkaprogram. Tisztes, szorgos, tervszerű munkával vala­mennyi célja elérhető. Gerencsér Ferenc Nincs kibúvó... HIBÁS MUNKA ESETÉN A LAKÁSSZÖVETKEZETEK IS KÖVETELHETNEK KÖTBÉRT Többször előfordult, hogy a szövetkezeti házakon át­adásuk után hibákat talál­tak, a beruházó vállalat azon­ban többnyire nem követelt kötbért a kivitelezőtől. Kü­lönféle jogszabályokra utal­va gyakran arra hivatkoznak a beruházók, hogy az épület átadásával teljesítették fel­adatukat, az utólagosan fel­tárt hibák ügyeinek intézé­se már nem az ő dolguk. A lakásszövetkezeteknek ilyen­kor csak sok utánjárással si­kerül érvényesíteni jogaikat. Sőt, a kellő tapasztalatok hi­ányában a szövetkezeteket nemegyszer károsodás is ér­te. A Központi Gazdasági Döntőbizottság most állást foglalt e követelések kérdé­sében, s megállapította, hogy a lakásszövetkezet hibák­se­rén közvetlenül is követelhe­ti a kivitelezőtől a kötbért, illetve a hibák kijavítását. A lakásszövetkezeteket ugyan­is szövetkezetnek, tehát jogi személyeknek kell tekinteni, ezért jogokat gyakorolhat­nak és kötelezettségek is ter­helik. Jogaik gyakorlásához az is hozzátartozik, hogy az épületeikkel kapcsolatos kü­lönféle igényeiket érvénye­síthessék. Ha tehát az épü­letek átadása után hibákat tapasztalnak, bejelenthetik kötbér iránti igényeiket és azokat indokolt esetben a gazdasági döntőbizottság meg is ítéli. „Hiánycikk“ a felvonólánc Ma kezdődik a repce ara­tása a veszprémi Dózsa Ter­melőszövetkezetben. A 70 holdnyi repce aratását ké­sőbb az 530 hold búza aratá­sa követi. Ezenkívül a lovasi termelőszövetkezet 300 hol­das gabonáját is learatják a szövetkezettel való megálla­podás szerint. A gépek — három kom­bájn és egy rendrevágó ara­tógép — rajtra készen áll. Illetve, az egyik kombájn még nem teljesen üzemké­pes: hiányzik a felvonólán­ca. (Megjegyezzük: a felvo­nólánc jónéhány tsz-ben hi­ányzik a gépekről.) Időben megrendelték, most várják. A termelőszövetkezet már jóideje szakosította a nö­vénytermesztését: csak bú­zát és kukoricát termelnek nagy tömegben. A kukoricát 10 éve vegyszerezik, a ka­pálást kiiktatták a munka­rendből. A takarmánynövé­nyek másodszori betakarítá­sa sem vonja el az aratástól a munkaerőt. ­ Újjáalakult a tapolcai szakmaközi bizottság (Tudósítónktól) Kedden délelőtt a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat tanács­termében, a város különböző intézményeinek szakszerveze­ti tisztségviselői jelenlétében került sor a tapolcai szak­maközi bizottság újjáválasz­­tására. Márton Gyula elnök számolt be az elmúlt idő­szak munkájáról. Különösen a szocialista családi ünnep­ségek megszervezésében bi­zonyult sikeresnek a bizott­ság tevékenysége. A felszó­lalók sürgették a nyugdíjas tagozat, illetve klub létreho­zását, tekintve, hogy Tapol­cán ezer nyugdíjas él. Dr. Halász István, a városi ta­nács titkára a koordinációs munka megjavítására tett ja­vaslatokat. Elmondta,, hogy a tanács szívesen fogadja az idős emberek javaslatait, ta­pasztalatait. A szakmaközi bizottság új­jáválasztása során titkárnak — az elhúnyt Nagy Lajos helyett — Kocsis Sándort vá­lasztották meg. A gazdasági feladatokat pedig dr. Kiss Tiborné látja majd el. N­A­P­L­Ó Lakberendezési boltot nyit Pápán az ÁFÉSZ (Tudósítónktól) Az új áruház megnyitásával felszabadult a Pápa és Vi­déke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet Fő téri boltja. A nagy alapterületű üzlethelyiség hasznosítá­sáról nemrégen döntöttek: lakberendezési bolttá alakítják. Az üzlethez — amely bútorok és egyéb lakberendezési tár­gyak bemutatására igen alkalmas — jelentős raktár­rész is tartozik. A portál átépítésével biztosítják, hogy az új üzlet megfeleljen a városrendezési és városszépítési elveknek, s dísze legyen a nagyforgalmú pápai Fő térnek, azon túl, hogy javítja a bútor­ellátást, növeli a választékot. (M. L.) 3 A Számos­ közben: Hol szorít a „cipő“? Éppen két hete, egy jelentésben olvastam, hogy „június 29-re befejeződik az építő­anyagok, egyéb fel­szerelések szállítása. Ekkor kezdődik, tel­jes kapacitással az építőmunka. Legna­gyobb gond azonban a segédmunkások hiánya.” Az utóbbival kez­dem. A két építésve­zetőség igen szoros, jó kapcsolatot létesí­tett a termelőszövet­kezetekkel és így a felesleges munkaerőt mind az építkezéshez irányítják. Brigádo­kat szerveznek és a Veszprém megyei szakemberek irányí­tásával dolgoznak. Nem elég a mun­kaerő. Több munkás­kéz kell ahhoz, hogy a tél beállta előtt a családok — kivétel nélkül mind — be­költözhessenek házaikba. Az építőanyag is lassan csörgedezik. Eddig — például Panyolán — alig százezer tégla vár bedolgozásra a helyszínen, pedig csak ebben a községben és csak a Veszp­rém megyei vállalatnak leg­alább 1,2 millióra lesz szük­sége. — Csak akkor tudunk fo­lyamatosan és gyorsan dol­gozni, ha az építőanyag na­gyobb része a helyszínen lesz — mondta Stifler János épí­tésvezető. Mátészalkán, Fehérgyar­maton és egy kirakodó teher­pályaudvaron találkoztunk Veszprém megyéből — Zala­­halápról, Pápáról, Ajkáról, Veszprémből, Zalaapátiból — oda irányított vagonokkal. Téglát, követ vittek Csenger­­be, Tunyogmatolcsra és Fe­hérgyarmatra. Természete­sen nem lehet soviniszta módra ,,kisajátítani” a me­gyei építőanyagot, de azért a jelenleginél gyorsabban és nagyobb mennyiségben kelle­ne a „hazai” téglát, követ Pa­ngósdra és Kérsemjénbe irá­nyítanunk. Ma az a helyzet, hogy a vállalat anyagbeszer­zőjének ügyességén, fürgesé­gén múlik, mikor és mennyi építőanyag érkezik az álta­lunk patronált községbe. A romokat — többségében — eltakarították, az alapokat kitűzték és (csekély kivétel­lel) kiásták. Az építkezés si­kere és gyors befejtése azon múlik, milyen ütemben áramlik az építőanyag Kér­semjénbe és Panyolára. Mi kell még? — Kőműves — mondják. Szerelőipari szakmunkással csak-csak győzik. Például a Vas megyeiek olyan tetőfedő brigádot hoznak, amelyik nemcsak a Veszprém megyei vállalatot segíti, hanem má­sutt is vállal munkát. — Kőműveseket küldjenek — ismétlik. Egy-egy megyei vállalat, tsz, hisz nem érzi meg nagyon, ha néhány hét­re kőműveseket küld a Sza­mos-közbe. Ott viszont segít­ségük azt jelenti, hogy he­gekkel hamarább végleges fe­dél lesz a ma még sátorban, sőt, ólakban lakó­, élő csalá­dok­ feje felett. Azokon a kövesutakon, amelyeken korábban szeke­rek kocogtak, nagynéha el­porozott egy kenyeret, tejet szállító teherautó, személy­­kocsit olykor napokig nem láttak, most egyre sűrűbben jelennek meg a 3—5 tonnás, megrakott kocsik. A megter­helés óriási. A tízezer tonna teherbírásúra épített, kes­keny utakon ezekben a na­pokban 25—30 ezer tonna is végiggördül. A víz alaposan kikezdte a burkolatot. A megyei vállalat nem győzi az utak helyreállítását és arról tárgyalni sem tud, hogy új útszakaszt építsen. Pedig — éppen Panyolán — az új telephez közel egy kilométer hosszú utat kell építeni. — Pénz van — mondja az elnöknő — követ kezünk és útépítőket. Megfizetjük... holnap ebben az ügyben in­dulok „országjárásra”. — Hová, merre? — Komárom megyébe, a Bakonyba, oda, ahol a tsz-ek kőbányával rendelkeznek. Talán valamelyik segít. Addig pedig minden kis felhőre, borulásra ráncba ug­rik az építők, a panyolaiak homloka, csak eső ne legyen! Szerkesztőségünkben ha­lomban állnak a levelek, ígé­retek: megyünk a Szamos­­közbe, segítünk a helyreállí­tásnál, az élet megindításá­nál. A Veszprém megyei Gyógyszertári Központ volt az első, ahonnan munkás­kezek indultak Mátészalkára. Ezenkívül találkoztam Hor­váth Kálmánnal, a Balaton­almádi Bauxit Kutatótól, aki három társával vállalta, hogy kéthetes váltásban építő­anyagot hord Fehérgyarmat­ról Kérsemjénbe. Leírom a nevüket is: Győri József, Hajdú Gyula és Kiss István. A két építő vállalat és a Bakony-vidéki Üzemi Ven­déglátó a legjobb tudásával igyekszik eleget tenni meg­bízatásának. A kiszesek útra készen állanak már. Ám, hol vannak a többiek? Az önként jelentkezők, akikről lapunk hasábjain is hírt adtunk? Most elérkezett az ideje, hogy beváltsuk korábbi, az árvíz idején tett ígéretein­ket. Kérsemjénben és Pa­nyolán nagyon várják a munkáskezet, az építőanya­got, a faházakat (az ólak helyébe). Még az sem okozhat gon­dot, hogy hol jelentkezzenek munkájukkal, anyagokkal, hiszen a megyei tanácson már régóta működik az ope­ratív bizottság­ irányítója és összehangolója Kérsemjén helyreállításának. Gárdonyi Béla A vonatszerelvények hozzák a halápi követ a pápai téglát a Szamos-közbe, Fehérgyar­mat—Mátészalka vonalon, de még kevés az építőanyag. Alapásás ifjú Tóthéknál — kalákában. A három asszony érdeklődik: melyik terv lenne a jobb? (Fotó: Péterfay Endre)

Next